Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-17 / 269. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR* PÉNTEK, 2006. NOVEMBER 17. KAPOCS A KUTATÁS ÉS A FÖLHASZNÁLÁS KÖZT Szegeden a Corax-Bioner Zrt. vezette konzorcium keretében készül egy olyan beru­házás az Asbóth-pályázaton nyert összegek segítségével, mely összefogja a megú­julóenergia-termelés egész területét. Elsődleges célja a kutatói szféra és a gyakor­lati fölhasználás közötti összeköttetés biztosítása, az oktatás, ismeretterjesztés biztosítása. tonna kukorica-, s feleannyi kalá­szosgabona-fölöslege van. Ezeket energiahordozó-célra mind föl lehet­ne használni. Bioetanolbólmeglehet termelni évente egymillió tonnát, ebből a hazai szükséglet 150 ezer tonna, a többi exportálható. Az unió­ban óriási piaca nyílt a hagyományos üzemanyagba keverhető, azok tulaj­donságait javító, környezetszennye­ző sajátosságaikat csökkentő biomo­tor-hajtóanyagoknak. És ez a piac nem időszakos, nem hektikus, ha­nem folyamatosan bővül - hívja föl a figyelmet a szakember. A biodízel­nek, biogázolajnak is nagy a jelentő­sége, ebből is meg tudjuk termelni a teljes hazai szükségletet. Mindezek megtermelése, földolgozása, a mel­léktermékek - melyek például takar­mányként is alkalmazhatók - hasz­nosítása sok embernek munkahe­lyet, jövedelemszerzési lehetőséget teremt. A dél-alföldi régióban a legtöbb szó eddig a klárafalvi, növényi biomasz­szából - elsősorban cukorcirokból ­nagyüzemi mennyiségben biogázt előállító fermentorról, s az ugyanott létesülő, kísérleti fermentorüzemek­ről esett, melyek jelenleg épülnek a Németh Toll Kft. szervezésben ­mondja Kovács Kornél professzor. Szintén Németh Toll-érdekeltségű a Mezőhegyesen épülő nagy bio­gáz-bioetanolkombinát. A másik nagy projekt algyő-szegedi, melynek egyik kiemelt partnere a Démász. A létrehozandó, nagy teljesítményű erőmű növényi biomasszából, és ser­téshígtrágya-alapanyagból állít elő végső soron zöldáramot. De Kiskő­rös, Békéscsaba, s Bácsalmás köz­ponttal is épülnek biomassza hasz­nosító üzemek - az egész régió ké­szen áll a fosszilis energiahordozók (kőszén kőolaj, földgáz) részleges „le­cserélésére". F. CS. A két tannyelvűs diákok is indulhatnak Megszűnt a diszkrimináció Ezentúl a két tanítási nyelvű középiskolában tanuló diákok is indulhatnak a kiemelt óraszámban tanult nyelvből az országos tanulmányi versenyen. La­punk egy korábbi írásában a tíz éven át vitatott gyakorlatra, a jogtalan kizárásra felhívta az oktatási minisztérium figyelmét. A szaktárca álláspontjá­nak megváltoztatása több ezer két tannyelvűs di­ákot érint. Ettől a tanévtől több ezer két tanítási nyelvű osztály­ba járó gimnazista diák is ringbe szállhat a tannyelv­ből hirdetett országos középiskolai tanulmányi verse­nyen (OKTV). Azaz: megszűnt a két tannyelvűs kö­zépiskolások kizárása a legrangosabb versengésből. A korábbi, több mint tíz éven át a szaktanárok által is vitatott gyakorlatról lapunkban egy évvel ezelőtt kö­zöltünk cikket, melyben Aáry-Tamás Lajos, az okta­tási jogok miniszteri biztosa felhívta a figyelmet a diszkriminációra. E minősítést azzal indokolta: a két tannyelvűs diákok nem kapták meg azt a lehetőséget, hogy jó szereplésük esetén felvételi nélkül bekerülje­nek valamelyik egyetemre. A diszkrimináció súlyo­san érintette például a három szegedi közoktatási in­tézmény (a Deák, a Ságvári és a Tömörkény gimnázi­um) két tannyelvűs tanulóit. Az angolosok, a franciá­sok és a németesek nem értették, miért zárják ki őket a versenyből. A Deák gimnázium igazgatója, Kis Gá­bor akkor azt is kijelentette, hogy a gyakorlat hátrá­nyosan érinti beiskolázási stratégiájukat. - Tíz évet küzdöttünk ezért a döntésért - mondta Jakucs Mária, a Deák gimnázium idegen nyelvi igaz­gatóhelyettese. Megjegyezte: a napokban a 11-12-es gyerekek megírták az írásbelit, csak a Deákból hat­vanötén indultak a haladók vetélkedésében - a ver­senyzők fele két tannyelvűs volt. Az OKTV-n most már csak azok nem vehetnek részt, akik egy tanévet külföldön töltöttek, vagy szü­leik közül az egyik idegen anyanyelvű. Filó Réka, a Ságvári gimnázium francia tagozatve­zetője és Józsa György, a francia munkaközösség ve­zetője szerint éppen ideje volt, hogy „felszabadítsák" a két tannyelvű iskolában tanuló diákokat. Ezentúl csak a gyerekeken és a felkészítő tanárokon múlik, hogy élnek-e lehetőséggel. A tanárok szerint, ha vala­ki komolyan veszi az OKTV-t, akkor tudása, látóköre bővül. Ráadásul a tét sem kicsi, hiszen aki e verse­nyen az első tíz között végez, az emeltszintű maxi­mális pontszámú érettségi jelest kap és felvételt nyer az egyetemre. CS. G. L. Régiószerte épülnek a m egújulóen ergia - üzem ek Megoldás a mezőgazdaságnak Magyarországnak, s ezen belül a dél-alföldi régiónak nagyok a le­hetőségei bioencrgiával kiváltani a fosszilis energiahordozók (kőszén kőolaj, földgáz) mind jelentősebb hányadát. Ennek környezetkímélő és költségcsökkentő hatása éppúgy van, mint ahogyan a mezőgazda­ságból élőknek is megoldást kínál. Mintegy százmilliárd forintot bizto-. sít Magyarország számára az Európai Unió a következő hét évben, megújulóenergia-hasznosítás támo­gatására. Ezt jórész utófinanszírozás keretében kapjuk majd, pályázatok nyomán létrejött beruházások támo­gatásaként - mondja Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztés­politikai irányító testülete monito­ring bizottságának elnöke. A testület tagjával, és a bioenergia-téma más szakembereivel az MTA Szegedi Bio­lógiai Központjában, a Straub-napo­kon tartott tudományos ülés kap­csán beszéltünk. A dél-alföldi régió­ban is egyre-másra jönnek létre bio­energia-vállalkozások - hívja föl a fi­gyelmet Kovács Kornél professzor, az SZTE biotechnológiai tanszékveze­tője, az SZBK Biofizikai Intézet tudo­mányos tanácsadója, a régió bioener­gia-irányú kezdeményezéseinek egyik összefogója. De az egész or­szágnak óriási lehetőségei vannak arra, hogy biomassza-tömegterme­lést folytasson, és ebből megújuló energiákat állítson elő - mondja Haj­dú József, az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet főigazgató-helyet­tese. - A mező- és erdőgazdaság által megtermelhető energiahordozók elő­állításában Magyarországnak óriási lehetőségei vannak. A mezőgazdasá­gi melléktermékek, s maguk a növé­nyek kiválóak hő- és ezzel kombinált villamosenergia-termelésre. Biomo­tor-hajtóanyagok előállítására szin­tén. Az országnak évente 2 millió Klárafalván nagyüzemi mennyiségben biogázt előállító fermentorüzem is épül Fotó: Karnok Csaba m assa isimig iíl Hiinüjyiliia ^ mm Üli 2006. szeptember 1-től 6.10 636 840 mm 17.40 17 32 15.30 SZEGED-BUDAPEST bmhumi hhhi ih 11.00 Szeged, aut áll. 15,40 1108 Szegőd, Gumigyár 15.32 13.10 Budapest, Népliget aut. áll. 13 30 Kortúlozó jetzásek magyarázata: JD tanév tartama alatt wAbadtinp kivátetéval naponta "Hiyál/us estik fotocáltók rószém , mogálléH cink foszóllók mzéro Teljes árú menetdíj: 2.330,- Ff *A meghirdetett menetdíjkedvezmdnyek is érvényesek! Nem Igen Akar ön közel két óra alatt Budapestre eljutni? Cl Cs Akarja, hogy az autópályadíjat mi fizessük? • p Akarja, hogy ne kelljen helyjegyet váltania? • p Három Igen válasz esetén vegye igénybe EXPESSZ járatainkati Elérhetőségeink: - Közönségkapcsolatok Irodája Telefon: (62) 550-190 - Szeged autóbuszállomás Telefon: (62) 551-160 - www.tiszavolan.hu rXSCXE iMéit Jr (t)us/* A Waberer's Csoport, Európa egyik legnagyobb fuvarozó vállalata keres dinamikusan növekvő flottájához NEMZETKÖZI GÉPJÁRMŰVEZETŐ kollégákat! Keressen akár havi nettó 300 ezer lorintot! ELVÁRÁSOK: "E" kategóriás jogosítvány nemzetközi és belföldi luvarozási Igazolvány PAVII. Igazolás Jelentkezzen most! Waberer's International Zrt. 1239 Budapest, Nagyköröst út 3S1. Tel: (+36-1) 432-10-10 E-mail: blavatsclUaszlo@waberers.com wwwwaberers.com IMPORT NÉMET GÖNYVÁ Minőségi dekor- és sötétítő anyagok is. ORGANZÁK, MINTÁS SELYEMFÜGGÖNYÖK . . , bolti áraknál 40-50%-kal olcsóbban! CSAK 1 NAPIG PECSR0L! Megújult választék Pécsről. SZEGED, Ifjúsági Ház (Felső Tisza part 2.) 2006. november 21., kedd, 8-15-ig 5 í lAit/'f \ DÉLMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG AKÁCSKÖNYVE! Telefonon: 06-80-821-821, 06-62-567-851 (munkaidőben) E-mailben: terjesztes@delmagyar.hu, vagy a www.szakacskonyv.delmagyar.hu weboldalon. V. MEGRENDELHETŐ Yaris 1.4 D-4D (90 LE) Corolia 1.4 D-4D ••• (90 LE) Corolia Sedart 1.4 D-4D - (90 LE) 3,95% THM* 3,95% THM" 3,95% THM* Ajándék tartozékok pl. 4 téli guml+félnl Toyota Dízel Élménynapok November 18-19. d TODAY TOMORROW TOYOTA "^ma trgyprrftffip Szeged Hódmezöv ásirhéty Szeged, Dorozsmai út 9. Tel.: +36-62/551-700 E-mail: szeged@tmax.hu Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178. Tel.: +36-62/535-700 E-mail: hmv@tmax.hu www.trri0X.hu trrjpx.l *A Toyota Pénzügyi Zrt. Svájci frank alapú ajánlata minden új Yaris és Corolia megrendeléshez érvényesíthető, a készlet erejéig. Részletek márkakereskedésünkben! A képen látható autók illusztrációk! Yaris és Corolia modellek kombinált átlagfogyasztása (l/l00 km): 4,5-8,3. C02 kibocsátás (g/km): 119-180. Toyota Dízel Élménynapok | November 18-19. www.toyota.hu ota Dízel Toyota D-4D Dízel modellek. Minden, amiért a dízelt szeretni lehet. Legkedveltebb D-4D dízel modellek - most kedvezményes Toyota finanszírozással:

Next

/
Thumbnails
Contents