Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-16 / 268. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. NOVEMBER 16. •MEGYEI TÜKÖR* 11 Erdőkkel tesznek a közjólétért MUNKATÁRSUNKTÓL Tovább kell növelni az Alföld erdősültségét. Ennek érdeké­ben tovább kell folytatni az er­dészeti kutatást, oktatást, és az ismeretterjesztést. A termé­szet- és környezetvédelem, il­letve az alföldi erdőgazdálko­dók érdekeinek képviseletét egymás mellett, párhuzamosan kell folytatni - hangzott el az Alföldi Erdőkért Egyesület szakmai rendezvényén Szege­den. Fontos, hogy az állami részvénytársaságok részt kapja­nak a megújulóenergia-terme­lésben, a biomassza-hasznosí­tásban. A korábbinál nagyobb súlyt kell helyezni az erdők közjóléti szerepére is. Ot centi lucsok Mostanában adódott először, hogy esőben vártam a bu­szok és villamosok egyesített megállójában, a Centrum Áruház előtt. Szívesebben írnám a régi nevét, a Tisza Áruházat, mert az kiköpött magyar, és szegedi, de ha­mar beleütött a modernizálás láza. Az idegen kitúrta a magyart és szegedit! Később meg úgy járt, mint az a fő­nök, aki sorra rugdalta ki munkatársait, amíg végül la­pátra került maga is. Skála lett belőle, de buszok és vil­lamosok bemondói megmaradtak a Centrumnál. Ami, ugye, nem azonos a cent rummal. Sokan vártunk akkor, lőttek-mentek a járgányok, a rejtvényt a gumikeréken rohanó alvázmosás adta föl. Úgy fölcsapták a kerekek a vizet, aki a korlát mellett állt, az is kapkodta a lábát, mintha táncot járna. Ame­lyik erre ment, erre csapta, amelyik arra, az amoda. Ju­tott belőle a fölvázra is. Lehettünk ötvenen is egyik-egyik oldalon, de a legnagyobbat én ugrottam. Próbaútján volt új pantallóm, védtem volna, ha véd­hettem volna. A sík vízben sík latyak lett. Nem a felelőst, csak az okot kerestem, ahogy elhú­zott az első járat. Rá is találtam a gondos tervezés nagy­szerű jegyeire: szépen, sorban, centire kimérve sora­koznak a hosszú járdaszigeten a csapadékvíz elvezeté­sére szolgáló csatornácskák. Nagy esőben gyanúsan ki­csinek tűntek ugyan, de ennyi víznek nem lett volna szabad összegyűlnie. Aztán jött az én buszom, az is táncra kapatott, dehogy vártam tovább. Egy benyomás nem benyomás, fontos dologban fon­tos a pontos diagnózis. Másnapra elapadtak az egek csatornái, és amíg a kifelé menő villamosra vártam, mind a két járdát végig sétáltam. Mind a két oldalon minden lefolyó megvolt. Kívülről is számolgattam, a folytatásuk is stimmelt. Derék Svéda bácsi jutott eszembe most is. Petró van, kompresszió van, szikra van, a rosseb egye meg, mégse megy! - vakarta a füle tövét a böhömnagy motor előtt. Lefolyó van, a rosseb egye meg, lefolyás meg nincsen. A munkaidőmből kitellett, addig-addig kóvályogtam, amíg az új híd levezetői is meg nem képződtek gyatra fejemben. Mekkora pénzekbe került oda tervezni, aho­vá végül lerakták őket, aztán egyediségük révén legyár­tatni valamennyit, oda szállítani, precíz munkával be­építeni - és végül gazdátlanul hagyni, hogy a por el­tömje valamennyit. Aratás után ott csírázik ki a búza, kukoricatörés után meg a tengeri. Kombájnt oda terel­ni botorság lenne pótaratásra, csak alkalmanként kel­lene piszkálgatni valami hegyes vassal. Arra már nin­csen pénzünk, pedig nyugdíjas is, munkanélküh is len­ne rá bőven, ellenben ha a járdán tekerem a biciklit, akkor is fölcsapják az autókerekek a mocskos áradatot. Anyaszomorító gyalogos is megkapja ugyanezt a jutal­mat. Hajszálra ez történik itt is, de egy kicsit másként. Ősz van, sárgulnak a levelek, és néha-néha már hul­logatnak is. Jön az eső, fölkapja, ami már lenn van, és hová vinné máshová, mint a lefolyóba. A gondos ala­posság azonban szűrőhálót rakatott mindegyik elé. Ne­hogy eltömje az avar. Másnap még láthattam, körülbe­lül öt centi magasan odatapadt mindegyikhez a falevél, öt centi magas víz állt tehát tegnap a koedukált pályán. Mi mást tehetne a szerencsétlen kerék, ha egyszer ker­geti a másik-Fölcsapja. Mi meg le vagyunk csak csapva. H.D. francia sajt ú 200g, 1250/kg Sodexho #66 utttwttwm ,vember csütörtöktől Friss sertés gwli • 100% sertéscombból • 500g, 1098/kg « • Vermut • Rosso/Bianco •Alkoholtartalom: 15% Csemege póri esi • Natúr/gombát/paprikás • 800g, 540/kg 9',7/mb Delikát salóta • Hús/hering ja * 400g, 580/kg t(j Instant kóvéitnl 3 az 1-ben/ 3 az 1 -ben • 10xl8g, 845/kg Vumm h-h»t francia sa|t ú 200g, 1250/kg yyjjmjüij? u A irtomat a gépkocsi akkumulátortöltő • lmpul2usfeontortö töbó 1,2 Ah 120Ah okciímvlótorokboz • Túlm«i»g«dáv 6* pókisfelcserélés elleni védelemmel Sodexho #66 Már nem költ túzok a deszki pusztán A túzok nem is olyan régen még költött a deszki és a lelei pusztán Fotó: DM/DV Napjainkban az emberiség tör­ténetének legnagyobb mértékű természetpusztítása folyik ­hívja föl a figyelmet a WWF, a nemzetközi természetvédelmi szervezet. Csongrád megyében is számos élőlény végveszélybe került. Eltűnt az őszi füzérte­kercs, és vadmacskát sem ész­lelnek a szakemberek hosszú idő óta. Az utóbbi évtizedekben egyhar­madával csökkent a gerincesál­lat-fajok száma a világban - mu­tat rá a WWF. A nemzetközi ter­mészetvédelmi szervezet jelenté­se nyomán a Csongrád megyei helyzetről megkérdeztük Molnár Gyula biológust, aki természet­és környezetvédelmet is tanít az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai karán, s a Magyar Ma­dártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megyei cso­portjának elnöke. Több élőlény is végveszélybe került a megyében az utóbbi időkben - tudtuk meg tőle. El­tűnt az őszi füzértekercs elneve­zésű növény - utolsó élőhelye Kiskundorozsma határában volt, és beszántották. A túzok, mint költő madárfaj eltűnt a deszki és a maroslelei pusztákról - koráb­ban még fészkelt néhány párban. Töredékére csökkent a kékvér­cseállomány, hogy egyáltalán van még belőle, ez legnagyobbrészt a megmentésére tett erőfeszítések eredménye. Allományzsugorodá­sa összefügg azzal, hogy a vetési varjú fészkelő állománya a koráb­binak tizedére fogyott a Dél-Al­földön. Ugyanis a kékvércse nem épít fészket: varjúfélék fészkét használja költésre. A folyók men­tén korábban előfordult vad­macskából hosszú ideje nem lát­ták egyetlen példányt sem. Vi­szont kereszteződik az elkóborolt házi macskával - régebben több ilyen példányt találtak. A denevérek egyedszáma az utóbbi évtizedekben erősen le­csökkent, ugyanakkor bőrrákos sarlósfecske-bókákat találtak szakemberek szúnyogirtás után; a denevér és a sarlósfecske egy­aránt repülő rovarokat fogyaszt. Ezek konkrét, tényeken alapuló adatok - hívja föl a figyelmet Molnár Gyula. Az említettek nem ütnek el az országos trend­től - tehát általában nem mond­ható, hogy máshol sokkal jobb lenne a helyzet, illetve ahol jobb, ott is csak nagymértékű termé­szetvédelmi közreműködés ered­ményeképpen. A legjelentősebb egyedszám­csökkenést vagy a fajkipusztu­lást okozó tényezők közül az egyik legfőbb az élőhelyvesztés: fölszántanak természetes gyepe­ket, kivágnak erdőket, s ezek he­lyére ültetvények, épületek, sportpályák kerülnek. A mono­kultúrás növénytermesztés is erősen csökkenti az adott terüle­ten előforduló élőlényfajok válto­zatosságát - a hatalmas gabona­táblákon alig néhány állat-, nö­vényfaj él. Ha e táblákat itt-ott erdősávok, erdőfoltok tagolnák, sokkal jobb lenne a helyzet; ilyeneket úgy is létre lehetne hozni, hogy elhe­lyezkedésük a mezőgazdasági munkákat ne akadályozza. A ter­mészetes élőhelyek esetében pe­dig épp az ellenkező folyamat, a földarabolás gyakori, annak ked­vezőtlen hatásaival együtt. Példá­ul egy rét kettévágása a békák, gő­ték, gyíkok állományait elvágja egymástól, beltenyészet jön létre, a faj adott élőhelyen lévő állomá­nyának életképessége leromlik. Máskor a szaporodóhelyüktől vágja el például a kétéltűek tar­tózkodási helyét, ha nem érik el a vizet, nem tudnak szaporodni ­ez a helyzet például az M5 Szaty­maz környéki szakaszain. Nem­csak helyben, hanem globálisan rontják a helyzetet a nagy zöld­mezős beruházások. A növényze­tet eltüntető betonrengeteg hoz­zájárul az oxigén-, szén-dio­xid-egyensúly fölbomlásához. F. CS. HASZNÁL IS AZ EMBER Az emberi tevékenység néha kedvez egyes állatfajoknak: a halgazdasá­gok tevékenysége nyomán szaporo­dott el például a kárókatona, és részben a nagykócsag. S visszatért a megyébe, mint költő madárfaj, a batla. és a kis kárókatona Is. Érvény**: 11.16-tól 11.23-ig " Érvényes: 11.16-tól 11.19-ig vagy a készlet erejergl — Érvényű: 11.16-tól 11.18-ig vogy a készlet erejéig! WWW.liiH.hu Szeged Makkosházi tul.. Szabadkai út Makó Szegedi út, Csongrád Fő u., Hódmezővásárhely Hódtó u., Szentes Ipartelepi út u<fl Magyarország MVM - maximálison vásárolható mennyiség Az akciós termék esetében előfordulhat. Hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már oz első akciós Kereskedelmi Bt 1027 Budapest, napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértéséi Nyomtatási hibákért, beleértve az ÓITOI kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget Áraink Tölgyfa u. 1-3. (székhely) tortalmazzák az áfát és forintban értendők. •"* Érvényes a jelen hirdetésben és aktuális szórólapunkban megjelölt termékekre Tel. |lj 346-6510

Next

/
Thumbnails
Contents