Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
• SPORT* SZOMBAT, 2006. NOVEMBER 11. Háromesélyes a parti A férfi vízilabda OB I mai, negyedik fordulójában két rangadót is játszanak: a Domino a Vasast fogadja, a Szeged Beton pedig 18 órától látja vendégül az Egert. Utóbbi csapat kapitánya az a Kiss Csaba, aki az újszegedi sportuszodában nevelkedett. Szeged által is jól ismert Kazany előtt harcolta ki a főtáblára jutást az Euroligában, a Szeged Beton VE pedig a LEN-kupában került a nyolcaddöntőbc. Ebből is érezhető, hatalmas küzdelem, késhegyig kiélezett csata várható. - Abszolút háromesélyesnek gondolom a mérkőzést. Nem akarok udvarolni egykori csapatomnak, de úgy vettem észre, most mintha egységesebbnek mutatkozna, mint az elmúlt idényben. Pedig távozott Hosnyánszky, Kádár, Vukanics, de azáltal, hogy nem nagy neveket igazolt, mentálisan erősödött. Elsősorban hazai medencében még a legjobba kra is rendkívül veszélyes. Óriási meccs lesz a mai, óriási taktikai csatával. Mindkét gárdának szüksége van a két pontra! SZÉLPÁL LÁSZLÓ SZENTESI MECCSEK Ma három fronton is vízbe ugranak a szentesi pólósok. A női OB l-ben 16 órakor a ligeti uszodában a Hungerit a Dunaújvárossal rangadót játszik, ugyanott 18 órakor a Legrand férficsapata az Újpesttel csap össze. Egy osztállyal lejjebb, az OB l/B-ben pedig 12 órakor kezdődik a HVSC Bertók SC Szentes megyei presztízscsata. GODOVA GÁBOR AZ ÚJ KAPITÁNY ,gg Godova Gábor (42 éves) követi a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján az október 20-án bizalomvesztés miatt lemondott, február óta hivatalban volt Szilágyi Pétert. Godova eddig a fiú utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőjeként dolgozott. Godova csaknem két évtizede edzősködik, kezdettől „férfi vonalon". A kilencvenes évek közepén három esztendőn át segítette az akkori felnőtt nemzeti együttes kapitányának, Horkai Györgynek a munkáját, szakmai karrierjének kiemelkedő sikereit azonban ezt követően érte el, amikor is 1998-ban a Ferencvárossal megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, 1999-ben pedig az Újpesttel a LEN-kupát. A szerződést a következő napokban kötik meg a szakemberrel, akinek megbízása a világbajnoki címvédő női válogatott élén várhatóan a 2008-as pekingi olimpia végéig fog szólni. A Makói SVSE két mérkőzést játszik Vasárnap saltkoznak MUNKATÁRSUNKTÓL A Makói SVSE sakkcsapatai holnap két mérkőzésen ülnek asztalhoz. Az NB l-es gárda 9 órától a Szombathellyel, míg az NB Il-es 10 órától az Orosházával csap össze. Mindkét találkozó helyszíne a makói sakkcentrum. Mindig izgalmas, hatalmas küzdelmet hozó mérkőzést játszik egymással a vidék kiemelkedően legjobb férfi pólócsapata. Másfél évvel ezelőtt az Eger előtt a Szegedé lett a bajnoki bronzérem, a legutóbbi kiírásban mindez fordítva történt. - (ól ismeri egymást a két fél, nagy meglepetést nem tudnak egymásnak okozni - jelentette ki Kiss Csaba az Eger szegedi születésű csapatkapitánya. - Tóth Laciékhoz hasonlóan mi is nagy sorozat közben vagyunk, ők már játszottak a Honvéddal és a Vasassal, mi a Beton után csapunk össze a két fővárosi alakulattal. A második fordulóban jókora meglepetést okoztak a hevesiek azzal, hogy csak 10-10-et játszottak Szolnokon. - Három perccel a vége elótt még 10-7-re vezettünk, innen engedtünk kiesúszni a kezünkből egy pontot... - folytatta a 115-szörös, balkezes kiválóság. Vissza kell szereznünk azt a pontot, a Beton ellen remek alkalom mutatkozik erre. Mi még nem vagyunk olyan kaliberű gárda, mint a Honvéd és a Vasas, amely rutinból akkor is behúzza a meccset, ha nagyon nem megy a póló. Az Eger az olasz Posillipóval együtt, a spanyol Sabadell és a // y-v -vj/y•-•ÉP"** lás mellett ez a legfontosabb, mert szeretne jó versenyzővé válni. Fociban suliválogatott - Nagyon szeretek focizni, kosarazni. Az előbbiben tagja voltam az iskolai válogatottnak, azonban a versenyek miatt sokat hiányoztam, így most kimaradtam a csapatból. Imádom a matekot is, a közelmúltban sikerült megnyernem a Bonifert Domonkos-emlékversenyt. Ami azonban igazán érdekel, az a tőzsde. Amikor hazaérek, az az első, hogy a televízióban megnézem a legfrissebb híreket. Nagyon tetszik ez a világ. Egyelőre edző nélkül Kende edz, gyakorol. Egyelőre tréner nélkül. A Magyar Sakkszövetség az idén indította be azt a tehetségnevelő programot, amelynek a tagja a szegedi versenyző is. - Egy hónapban egy hetet tölt el Kende a fővárosban - vette át a szót az apuka és vesz részt a képzésen. Most az edzőkeresés időszakát éljük. Herpai Józsefnél kezdett el játszani, majd Vámos Viktor foglalkozott vele. Természetesen szeretnénk minél hamarabb edzőt találni neki, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy csak így fejlődhet tovább. - Két kedvencem van - zárta a beszélgetést a vb-hetedik kisfiú -, Lékó Péter és Kaszparov. Péterrel csak kétszer találkoztam, egy díjátadáson és a Dóm téri szimultánon. Mindkettőjük játékát szeretem, nagyszerű sakkozók. SÜLI RÓBERT Antal Kende nyolcéves kora ellenére már szép eredményekkel büszkélkedhet. A szegedi sakkozó a közelmúltban Grúziában szerepelt a korosztályos világbajnokságon, ahol hetedik lett. Lékó Péter sok-sok dicsőséget szerzett már a szegedi sportbarátoknak. Neki köszönhető, hogy a Tisza-parti városban reflektorfénybe került ismét a sportág. Tehetségek pedig szerencsére akadnak, ilyen például a Maróczy SE nyolcéves sakkozója, Antal Kende. Tele a szekrény teteje Fiatal még, de szobájában a szekrény teteje már tele van serlegekkel. Ötévesen kezdett él sakkozni. Otthon talált egy készletet, és édesapját arra kérte, hogy tanítsa meg a lépésekre. Innen indult a pályafutása. Hétévesen, 2005-ben megnyerte a rapid magyar bajnokságot. Egy évvel idősebbeket vert meg. Idén sikerült megvédenie a címét, sőt a Balatonlellén megrendezett egyéni ob-n a második lett. - Ez pedig azt jelentette - kezdte a beszélgetést Kende -, hogy indulhattam a grúziai világbajnokságon. Batumiban szerepelt a magyar válogatott, amelynek én lettem a legeredményesebb tagja: a hetedik helyen végeztem. Sokáig esélyes voltam az éremszerzésre, azonban az utolsó fordulókban több szalonremi is született. • - Érdekes volt a világbajnokság lebonyolítása - vette át a szót az édesapa, dr. Antal Tibor -, hiszen volt olyan indiai fiú, aki ülve nagyobb volt, mint Kende, pedig ő Antal Kende, a szegedi sakk újabb reménysége Fotó: Schmidt Andrea sem alacsony. Abszolút nem ellenőrizték az indulókat, semmilyen okmányt nem kértek el. Ennek ellenére remek eredmény ez a hetedik hely, Indiában az egyik sportnapilap Kende játszmáját hozta le. Azért nehogy azt gondolják, hogy Kende csak a sakk bűvöletében él. Persze számára a tanúJoggal bízhatnak a sikerekben A röplabda NB l-es ligában a nőknél az SZDRE-Radnóti holnap 14 órától hazai pályán, a szegedi Radnóti gimnázium tornatermében fogadja a Debrecent, míg a férfiaknál a Starcopy-Szeged Veszprémben játszik. MUNKATÁRSUNKTÓL A női NB l-es ligabajnokság B csoportjában nincs messze a dobogótól az SZDRE-Radnóti. A csapat vasárnap 14 órától a szegedi Radnóti gimáziumban az utolsó helyezett Debrecent fogadja. - Hosszú utazás után semmi sem jött össze Debrecenben, nagyjából ennyivel magyarázható az ottani vereségünk - nyilatkozta a szegedi csapat játékosa, Tóth Luca. - Szeretnénk visszavágni, hiszen ellenünk szerezték eddigi egyetlen sikerüket. Hazai pályán a győzelem a célunk, személy szerint pedig magabiztos sikert várok. NBI LIGA. NÖK. ALAPSZAKASZ 1. Gödöllő 8 1 26:4 17 2. Vasas 8 1 25:5 17 3. Nirvana-TFSE 6 3 18:12 15 4. Tatabánya 4 5 15:16 13 3. SZDRE-Radnóti 4. 5 15:18 13 6. Eger 3 { 10:22 12 7. Veszprém 2 7 8:22 11 8. Debrecen 1 8 7:25 10 A férfiaknál a Starcopy-Szeged együttese a B csoportban a közvetlen riválisához, a Veszprémhez látogat - akár győzelmi esélyekkel is. NBI LIGA. FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ 1. Dág 5 1 15:5 11 2. Kecskemét 5 0 15:1 10 3. Szolnok 4 2 13:9 10 4. Alba-Line 1 5 7:17 7 5. Veszprém 1 5 4:16 7 6. Starcopy-Szeged 1 4 6:12 6 Gratulálunk Ma betöltöd a ével, mögötted egy dolgos élet. Kívánunk még sok szép ével, jó erőben, egészségben köszönthessünk Téged! születésnapja alkalmából köszönti fia, menye, unokája Martin és nászasszonya NINAK sziilinapjára: „Ha megkérdezné valaki, hogy mit jelentesz nekem, lehajtott Jövel csak annyit mondanék: semmi-semmi, csupán az életem." Édesanyád dr' Mórahalomra, Péter Zoltán és felesége Dobó Ilona 25. házassági évfordulótok alkalmából sokáig egyetértésben, jó egészségben, boldogságban éljetek együtt! Szeretettel köszönt: fiatok Zolika, Dobó szülők, Jóska, Klárika A Rúzsára, FARKAS FERENCNEK ^Bfe 50. születésnapja alkalmából sok 4/P boldogságot és jó egészséget kíván nlv felesége, gyermekei és a mama CSÓKÁSI MÁRTONNAK, Sándcrrfalvára ncinapja alkalmából gratulál és további jó egészséget kíván: felesége és családja 65. születésnapján egészséget, boldogságot, békés nyugdíjas éveket kíván: felesége, fiai, unokái, az egész család Ópusztaszerre, -Barát Mátyásnak • í Máriának 50. házassági évfordulójuk alkalmából sok boldogságot kíván: S lánya, fia, menye, veje ? és unokáik Tápéra, a legdrágább kislánynak . nagyon boldog születésnapot , kíván: Édesanyja, keresztanyja és a tápéi nagyszülők E réyifotó már csak emlék, 50 Mert ma éves lettél. Ma Néked kuruttyolnak a halak. Csicseregnek a fán a madarak. Eljön hozzád rokon, barát Es boldog szülinapot kíván. ORSZÁG- VILÁG tudja meg, cz a fiatalembert 0 éxvs lett. Boldog születésnapot kíván feleséged Csilla, gyermekeid Betti, 1 TREPLAN ANTALNÉ HEGEDŰS MAGDOLNÁT 90. születésnapja alkalmából szívből, sok-sok szeretettel köszönti fia, menye, unokái és dédunokái, valamint a Jarabek család. Kívánunk Neki további jó egészséget, és kívánjuk magunknak, hogy minél tovább élvezhessük az O szeretetét. Röszkére, MÁRKI IMRÉNEí házasságkötésük XJ M 50. évfordulója m jj^aJ^Kjjf flH alkalmából egészségben rfx^&Ourr eltöltött, hosszú éveket kíván I a család apraja-nagyja 0Ofo-CV>f OO /„Cl•/*•€: $ JÁRTASS JANKÁNAK, ^ Makóra! 18 * Wi^^J Ország-világ tudja meg, ^^K Jueikánk már 2 éves lett. ífN ^HHI Boldog szülinapot és vidám áffj • ^f | gyermekkort kíván Szentesről KJgl I TJTM, ... .V"*"-1 <» család apraja-nagyja K/f '