Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-09 / 262. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. NOVEMBER 9. • MEGYEI TŰKOR* 7 A hadi úton „feheruuaru rea meneh hodu utu rea " - olvashatjuk legelső nyelv­emlékünkben. Lovasbandériumok, döglesztő melegben is masíro­zó gyalogosok, társzekerek járhattak rajta azokban az időkben. Most, hogy halottak napja tájékán hatalmas kört tehettem a Du­nántúlon, megjárva a Fehérvárra menő hadi utat is, újra láthat­tam, „hodu utu", hadiút lett szinte valamennyi járható és járhatat­lan közutunk. Emberveszteségeinknek erősen a töredéke olvasha­tó csak ki az út menti keresztekből, de így is rémisztő a számuk. Némelyik csak fából van, de akad márványkőből való is. Fölvirá­gozzák ilyenkor ezeket is, némelyiken mécses pislákol. Előre ráhangolódhatunk a temetői hangulatra. Nem társzekéren utazom, autóbusszal csak. Egyetlen gondolatot halászok ki abból a rengetegből, ami agyvizemben lögybölődik közben. Eszembe jutnak az ötvenhatos tizenkettő meg tizenhat pontok. Hogyan jönnek ide? Bennük szerepel a magyar uránérc sorsa is. Magyarázat kell ide, mert temetői látogatás előtti órákban, nor­máhs fejben későn és korán ritkán fordul meg a magyar urán. Öt­ven évvel ezelőtt azért íródott bele a pontokba, mert állítólag Ame­rika fölajánlotta. Magyarország összes útját rendbe hozza, ha a pé­csi uránbánya valamennyi kitermelt ércét neki adjuk. Nyakig ért akkoriban a hidegháború, vagy talán följebb is már, az elsősorban hadi célokra történő fölhasználhatóság miatt egyes-egyedül a nagy Szovjetunió volt hivatva rátenni a kezét. Kaptunk-e érte valamit, vagy elment a többivel, nem tudhatom, de tény, hogy útjaink álla­pota ettől nem javult. Út menti halottaink száma pedig nőttön nőtt. Hozzáértő emberek nyilván mással is szolgálnak. Nemcsak azért mennek egymásnak vagy a fának gépkocsizóink, mert rosszak az útjaink, hanem azért is, mert annyi van belőlük, alig férnek. Utcá­inkat is föltöltik két oldalról, alig marad hely az éppen mozgóknak, odakint pedig, esetleg a bőszült rohanásban - alkoholok vagy disz­kódrogok hatása alatt is - néhány milliméter tévesztés árán is ter­mik a kereszteket. Véres és vértelen mulasztási adónkat fizetjük. Vértelennek mondjuk az agyonfüstölt világ minden nyavalyáját, kezdve a rák­nál, és befejezve a még nagyobb ráknál. Ágyban, párnák közt is pusztulunk, megszámlálhatatlanul. Visszalépnünk a motorok nél­küli világba lehetetlen, de mindazt bepótolnunk, ami már ötven évvel ezelőtt is a legsürgősebb lett volna, azt hiszem, még sürge­tőbb. Hitszónokai a gazdasági fölzárkózás legfőbb követelménye­ként szokták fölemlegetni, földszintes észjárásommal hadd marad­jak egy gyertyagyújtásig csak a baleseti helyszínek mellett. Ahol emberek azért pusztulnak, mert az utazási föltételekhez nem tu­dunk annyira alkalmazkodni, amennyire kellene. Hazafelé tartva már mindenki tapasztalhatta, megélénkül a tele­fonforgalom. Az egyik nagymama hangja maradt meg bennem leg­jobban, mert kétszer is hallhattam. Megszületett a nem tudom há­nyadik unokája, három kiló... - aztán elbizonytalanodik az átszá­mítással, kimondja, ahogy neki mondták - háromezer-nyolcszáz­huszonöt grammal. Jó lett volna az ő telefonját úgy kihangosítani, hogy legalább a buszbeli hirtelen hangzavart túlharsogja: örülje­tek. emberek! Amíg ti a hadak útját járjátok, megszületett. Ennél nagyobb örömhír mécsesek árnyékában nem teremhet. H.D. A szegedi idegenforgalom bánhatja a drága tévédíjat ? Uj adó a televízió-adásért Kiszivárgott információk szerint januártól a szállodáknak és vendéglátóhelyeknek újra fizetniük kell minden tévékészülék után. A szegedi hotelek egyelőre nem tudják, ho­gyan ellensúlyozzák a pluszköltséget, a szakma tiltakozása várható az új „adó" ellen. A napokban híre ment: a költségvetési tör­vény tervezete szerint januártól újra beveze­tik az úgynevezett üzemben tartási díjat, amit 1997 és 2002 között kellett fizetni min­den televíziókészülék után. A szállodáknak és egyéb vendéglátóhelyeknek a tervezet sze­rint jövőre havi kétezer-kilencszáz forintba kerül majd egy-egy tévé. A tizenkilenc szoba mindegyikét fölszerel­ték tévével a szegedi Korona Fogadóban, ahol az energiaköltség megnövekedése és az áfa­emelés miatt ősszel már megdrágultak a szo­bák. Csáki Beáta, a szálloda ügyvezetője sze­rint, bár nem tervezték, az összesen havi nagyjából hatvanezres pluszkiadás miatt úgy tűnik, ismét árat kell emelniük. A tévéhasz­nálatért ráadásul most is fizetnek huszonöt­ezer forint szerzői jogdíjat két-három havonta - az áramköltségen kívül. Ha a „tévéadót" tel­jesen a vendégekre hárítanák tovább, az akár huszonöt-harminc százalékos emelést is je­lenthetne a jelenlegi szobaárakhoz képest. A növekvő kiadások nagy részét a vezető szerint ki kell gazdálkodniuk, vendégeik legföljebb kétszáz forintos áremelést „nyelnek le". A Novotel Hotel mind a százharminchat szobájában működik tévé. A törvénytervezet számaival kalkulálva ez azt jelenti, havi több mint félmillióba kerülne a szállodának a té­vézés „luxusa". Szabó Mihály igazgató arról egyelőre nem tudott nyilatkozni, szükséges lesz-e a szobaárak emelése, erről ugyanis fő­városi központjuk, illetve a szállodaszövetség közgyűlésének álláspontja dönt. Azt elmond­ta, az új adótervezettel még nem számoltak a jövő évi költségeikben - nagyságrendje miatt azonban ezt a kiadást valahogyan kompen­zálniuk kell. A Novotel most több tízezer fo­rintot fizet havonta a tévéhasználatért az Ar­tisjus szerzői jogvédő irodának, ezért is fo­gadták megdöbbenve a tervezetet, ami „újabb bőrt próbál meg lehúzni" róluk. Makiári Lászlóné, a Forrás Hotel igazgatója is felháborodott a tervezeten, ami - mint mondta - kétségbeejtő helyzetet teremthet. Náluk több mint száznyolcvan tévé működik - ami közel hatszázezer forintos pluszköltsé­get jelentene havonta. A dráguló energiával számolt új áraik már a piacon vannak, azon módosítani nem tudnak. Nem is lehetne to­vább emelni, mert az a vendégek számának csökkenésével járna. Az igazgató abban re­ménykedik, a törvény valamilyen lehetőséget ad a tetemes összeg csökkentésére. A terve­zetről kiszivárgott jelenlegi információk alapján azonban a szakma egységes fellépése várható az új „adóval" szemben. T.R. Az egyszer használatos és a luxuskarórák ideje Az olcsót ma már nem javíttatják Korábban a legtöbb ember csuklóján óra ketyegett - ez ma nincs így. Karóra helyett sokan a számítógépükről vagy a mobiltelefonjukról olvassák le a pontos időt. Kihalóban van az órásmesterség is. - Napi három-öt óra - határozta meg Nyári László, az Időzóna óraszalon munkatársa a naponta értékesített óramennyiséget. Hét évvel ezelőtti nyitásukkor ennek a többszörösét adták el. A mobil­telefon és a számítógép - mivel rendelkezik időmérő funkcióval - kezdi kiszorítani a hagyomá­nyos karórákat a piacról. Az idősebb korosztály általá­ban csak elemet cseréltet vagy a pár ezer forintos darabokat viszi. Az igényes vásárlók viszont, jel­lemzően férfiak, több százezer forintot sem sajnálnak kiadni egy-egy márkás darabért. Érde­kes ugyanakkor, hogy a néhány DISZ, ÜNNEPEN Asztalos Anitának jó néhány percé­be tellett, amíg táskája mélyéből előkotorta telefonját, majd további perceket töltött azzal, hogy rátalál­jon telefonja érájára. Mint mondta, új a mobilja, még nem jött rá, ho­gyan tegye ki ezt a funkciót a kezdő­lapra. Nem lenne egyszerűbb kar­érát viselnie? A húszéves lány ma­cerásnak tartja, hogy fürdéskor, tor­naérán, vagy éppen nyáron a stran­don mindig le kell vennie csuklójá­ról az időmérőt. - Ha van az ember­nek pénze, inkább egy jobb telefont vásárol magának, ami menőbb is, mint egy karéra - beszélt az időmé­rő eszköz népszerűségi indexéről. A lány egyébként megjegyezte, van otthon karórája, de azt csak családi ünnepen vagy egy színházi előadás kedvéért veszi fel. éve még annyira népszerű digitá­lis kijelzésű szerkezeteket egyre kevesebben viszik. Helyettük az analóg, számlapos órát keresik, aminek szezonja főként a kará­csony és az iskolai ballagások. A karórát azért hiba lenne vég­képp eltemetni. Hunvölgyi Emil órásmester szerint a vásárlók a praktikusságot is szem előtt tart­ják: a mobil előkeresését a zseb­ből, táskából körülményesnek vélik. Az órajavításnak, és vele együtt az órásmesterség kitanu­lásának azonban úgy tűnik, ha­marosan vége szakad. - Vályi Huba órásmester, a Bu­dapesti Szolgáltató- és Kézműves­ipari Iskola oktatója tanítja még a mesterség fortélyait néhány ta­noncnak a fővárosban, de úgy tu­dom, az utolsó évfolyam végez ná­la is - mondta Hunvölgyi Emil. A szegedi órásmester is halad a kor­ral: már egy évtizede nemcsak ja­vítja, árulja is a ketyegőket. - A ja­vítás költsége nagyobb, mint egy új kvarcóra ára. A felhúzhatós, ru­gós szerkezetű karórára pedig ­nemcsak az ára miatt - kényelmi okból sincsen hazánkban akkora kereslet. Az emberek túl lusták ál­landóan felhúzni ezeket - fogal­mazta meg véleményét a szakem­ber arról, hogy ma az egyszer hasz­nálatos időmérők korát éljük. Az utcán megszólított tíz járó­kelőből nyolcan nadrágzsebükbe vagy táskájukba nyúltak, hogy mobiltelefonjuk órájáról leolvasva feleljenek kérdésünkre: hány óra? K. G. G. nautica] hovember csütörtöktől Sertés daráithús • Zsírtartalom: 30% • 50f)n 79R/ka Soave D.O.C. • Olasz száraz,, minőségi | fehérbor t • 0,751, 572/1 Montepulciano d'Abrwzzo • Olasz száraz, minőségi bor L • 0,751, 599/1 Zabos liba aprólékkal • 4,2kg • 1191/kg Zabos libacomb • 900g • 2222/kg 'r ÍNNKHEIi Mikulás fényfüzérrel Cola light * Szénsavas üdítőital • 21, 60/1 Family • Őrölt, pörkölt kávé, vákuumcsomagolt • 250g, 1276/kg •>o ulíry űűins Shiraz Cabornot • Ausztrál minőségi száraz vörösbor • 6x0,751, 588/1**** HBfjffi^et k e zésJgHfl [ujial^annyal «is*f i^eu^tríl Prémium minőséi i* Pl. áron Sodexho fitGG] '** 1 karton vásárlása esetén. Normál ár: 529/db, 706/1 ' Érvényes: 11.09-től 11.15-lg" Érvényes: 11.09-től 11.12-lg vagy a készlet ereféifli *** Érvényes: 11.09-tői 11.11-fg vagy a készlet ereiéig! WWW.lldl.hu Szagscí Makkosházi krt, Szabadkai út., Makó Szegedi út, Csongrád Fő u., Hódmezővásárhely Hódtó u., Szántás Ipartelepi út Lidi Magyarország MVM • maximálisan vásárolható mennyiség Az akciás termék esetében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós Keresk«telmi Bt 1027 Budapest, napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértéséi. Nyomtatási hibákért, beleértve oz árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Áraink Tölgyfa u. 1-3 (székhely), tartalmazzák az áfát és forintban értendók. Tel.: 11) 346tó510

Next

/
Thumbnails
Contents