Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-08 / 261. szám

SZERDA, 2006. NOVEMBER 8. • AKTUÁLIS* 5 A Démásznak 2,5 milliárd forint­tal tartoznak a fogyasztók ­mondta Kovács Krisztina kom­munikációs igazgató. Az ügyfelet előbb felszólítják a tartozás rende­zésére, de ha az új határidő eltelté­vel sem fizet, hatvan nap után ki­kapcsolják nála az áramot. A múlt hónapban 28 ezer „legeslegutol­só" felszólítást postáztak. Nem ol­csó mulatság a ki- és bekapcsolás: a munkadíj mérőóránál mintegy 20, oszlopon 30 ezer forint. A Dé­gáztól nem sikerült megtudnunk, mekkora összeggel tartoznak a fo­gyasztók, a kikapcsolás pedig ­Adokné Dankó Éva osztályvezető szerint - több tízezer, vagy akár százezer forintba is kerülhet. A mérők leolvasásától a behajtásig minden automatikusan működik a társaságnál. A behajtási folya­matot pedig mindenképpen bíró­sági útra terelik. Nincsenek sémák a Szegedi Hő­szolgáltató Kft -nél - mondta Básthy Gábor ügyvezető igazgató VED0HAL0 Kisebb összegű tartozások ki­fizetéséhez az önkormányzat átmeneti segéllyel és rend­szeres lakásfenntartási támo­gatással nyújt segítséget, na­gyobb tartozások rendezésé­ben a Védőháló közalapítvány segít a díjhátralékosoknak. LE LEHET KÖTNI A RADIÁTORT Kiderült, van arra is módszer, ho­gyan lehet a távfűtésből valakit ki­zárni: a szakemberek leplombázzák a csöveket, lekötik a radiátorokat, amennyiben nem úgynevezett egy­csöves a rendszer. De ez sem meg­oldás: a lakás ugyanis nem hűl le 16 fok alá, mert a szomszédok körbe­fűtik, és legvégül ők fizetik ki a többletenergia árát. azzal kapcsolatban, hogyan fizet­tetik ki ügyfeleikkel az elmaradt fűtésszámlákat. Ami nem azt je­lenti, hogy ne lennének meg a tör­vényes keretek. Kérhetnének vég­rehajtást, felfüggeszthetnék a szolgáltatást, jelzálogot jegyeztet­hetnének be az ingatlanra, végső esetben árverésre bocsáthatnák az ingatlant. A drasztikus módszerek azonban az igazgató szerint nem vezetnek eredményre, ha az a cél, hogy a tartozást befizessék. Ezért adnak lehetőséget a részletfizetés­re. Básthy szerint az ügyfelek 90 százalékával sikerül megállapod­niuk. A kérdésre, hányan tartoz­nak a szolgáltatónak, üzleti titok­ra hivatkozva nem kaptunk vá­laszt, de az kiderült: évek óta 240-270 millió forint után fut a Szegedi Hőszolgáltató Kft. A Dégáztól ugyanezekre a kér­désekre lapzártánkig nem kap­tunk választ. F.K. Holttestet találtak Feltehetően kihűlés okozta annak az ötVén év körüli férfinak a halálát, akinek holttestére hétfőn délelőtt találtak az Izabella híd lábánál. A va­lószínűleg hajléktalan elhunytnál személyazonosításra alkalmas okmá­nyokat nem találtak. A férfi körülbelül 155 cm magas, kifejezetten vé­kony testalkatú. Haja őszes, szemöldöke dús, fogazata erősen hiányos. Szeme színe barna. Különös ismertetőjele, hogy végtagjain fagyási fol­tok, bal lábszárának külső oldalán, valamint combjának külső és belső oldalán műtéti heg látható. A férfi szürke félkabátot és farmert, fekete kötött sapkát viselt. Aki az elhunyt kilétével kapcsolatban információ­val rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (Szeged, Párizsi krt. 16—22.) vagy hívja a 62/562-400-as telefonszám 17-55-ös mellékét, illetve a 107-es, 112-es segélyhívókat. Bejelentéseiket a Tele­fontanú 06-80/555-111 -es vonalán is megtehetik. NYOMOZNAK Az üggyel kapcsolatban Tu­czakov Szilvána, a CSMRFK sajtóreferense elmondta: a Szegedi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást jármű önkényes elvétele, valamint más bűn­cselekmények gyanúja miatt. Hatvan nap után kikapcsolja az áramot a Démász Futnak a pénzük után a szolgáltatók Százmillió forint a Mars tér forgalmi rendjének átalakítása Útzár a szegedi börtön előtt / A tolvaj sejthette: sok pénz van a trafikos asszony autójában HÍREK PAPRIKÁS EMBERCSEMPÉSZ A röszkei határátkelőhelyen jelentkezett belépésre még hétfő este egy háromfős szerb család. Az útlevélkezelő a gépkocsi csomagterének átvizsgálása közben érdekes „szállítmányra" bukkant: a paprikazsákok mögül két, szerb állampolgárságú fiatal került elő. A gépkocsi vezetője ellen embercsempészés miatt indítottak büntetőeljárást. MAGYAR-SZERB ÜZLETI FÓRUM Magyar-szerb üzleti fórumot rendez ma 10 órai kezdettel az iparkamara a Párizsi körúti székházban. A résztvevők többek között Szerbia és Montenegró EU-val megkötendő stabilitási és társulási megállapodásával kapcsolatban is hallhatnak előadást, de zömmel a határ menti kereskedelmi kapcsolatokról lesz szó. ZÁRVA LESZ A PÉNZTÁR A Szegedi Közlekedési Társaság szegedi nagyállomásnál működő bérletpénztára holnap technikai okok miatt zárva lesz. TEKNŐSÖK A RUHÁKBAN A röszkei pénzügyőrök hétfőn este egy cseh rendszámú gépkocsi csomagtartójában és hátsó ülése alatt ruhákba tekert védett teknősökre bukkantak. A negyvenhét darab, három és fél millió forint eszmei értéket képviselő állatot lefoglalták. A cseh sofőr ellen természet­károsítás miatt tettek feljelentést. Hatalmas összegekkel tartoznak az emberek a szolgáltatóknak, annak ellenére is, hogy a cégek minden törvényes eszközt bevetnek a pénz behajtására. Szeme láttára vitték el a bevételét Kiszélesítik a Mars tér börtön előtti szakaszát. Kicserélik a gázvezetékeket is Fotó: Schmidt Andrea Közel százmillió forintba kerül a Mars tér forgalmi rendjének átalakítása. Jelenleg a börtön előtti csomópontot építik, ezért ezt a szakaszt november végéig lezárták. A kiszélesített utat ezt követően kétirányú­sít ják. A jövő év elején a Londoni körúton és a Mars tér déli sarkán rendőrlámpás ke­reszteződést alakítanak ki. Hamarosan új forgalmi rendet vezetnek be a szegedi Mars tér körül. Ehhez azonban három csomópontot át kell építeni. Jelenleg a tér nyu­gati oldalán, a Cserzy Mihály és a Csemegi Károly utca közötti szakaszt zárták le. A ki­lencven méter hosszú részen munkagépek szé­lesítik az utat. - Azt gondoltuk, hogy megtaláljuk a régi villamospálya nyomvonalát, de csalódnunk kellett. Nyoma veszett - mondta érdekesség­ként Darvas Tamás műszaki ellenőr. Hozzá­tette: az aszfalt alatt viszont a munkások tel­jesen épen szedték fel a régi bazalt köveket, amelyeket a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. kőtárába szállítottak. Mivel a munkála­tok a szegedi fegyház előtt zajlanak, állandó­an egyeztet a beruházásért felelős Szegedi Vá­sár és Piac Kft. a börtön vezetésével. A ki- és bejárást ugyanis folyamatosan biztosítani kell. Az út átépítésével együtt kicserélik a gázvezetékeket is: az elavult acélcsöveket műanyaggal váltják fel. A faoszlopos közvilá­gítás az út kiszélesítése miatt a Sing-Sing diszkó elől a másik oldalra kerül át. A hónap végére elkészülő, 45 millió forintba kerülő bővítés azt jelenti, hogy a Mars tér nyugati oldalát kétirányúsíthatják. Ezzel együtt a pi­ac oldalán gyalogjárdát is építenek. Ezután következik a másik csomópont ki­alakítása. Jelenleg a Mars tér Gábor Dénes szakközépiskola előtti szakaszán a Londoni körút felé a forgalom egy irányban haladhat. Ez a szakasz is két irányú lesz. Ehhez viszont rendőrlámpás kereszteződést kell kialakítani a Londoni körút és a Mars tér déli sarkán. Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az építkezés­re tavasszal kerül sor. A beruházás a jelenlegi számítások szerint ötvenmillió forintba ke­rül. Ha az átalakítás megvalósul, akkor a Mars tér déli oldalára a nagykörútról jobbra, kis ívben és balra, nagy ívben is be lehet ka­nyarodni. Tulajdonképpen megközelíthetőség szem­pontjából ez a csomópont lesz a piac lelke. Innen lehet majd eljutni a tér nyugati részén kialakított új parkoló kapujához, ami jelen­leg még zárva tart. Az új forgalmi rend bevezetésével az északi oldalon az élelmiszer-ipari főiskolai kar előtti szakaszt lezárják és parkosítják. A nagykör­útról a buszpályaudvar felé csak az autóbu­szok és az ott lakók hajthatnak be. A Kossuth Lajos sugárútra a Szent Gellért utcán keresz­tül lehet majd kijutni. CS. G. L. A PARKOLD MEGNYITÁSA A Mars téren az új parkoló megnyitását továbbra is az hátráltatja, hogy néhány régi elárusító bódé elbontásával kapcsolatosan másodfokú bírósági döntésre vár a Szegedi Vásár és Piac Kft. Első fo­kon a bíróság a bontást már elrendelte, de a tu­lajdonosok fellebbeztek. A piacigazgatóság ab­ban bízik, hogy november végén végleges határo­zat születik, és az azt követő munkák után meg­nyithatják a még lezárt, korszerű beléptető rend­szert. Kertes háza elől, a szeme láttára lopta el egy sísapkás, arcát ken­dővel eltakaró férfi egy szegedi trafikos kocsiját. Az autóban több százezer forint - három napi bevétele - és egyéb érték­tárgyak is voltak. Az akciót elő­re eltervezhették. - Ajtócsapódást hallottam, majd valaki gázt adott. Hátrafordul­tam. Egy kendővel az arcát elta­karó, fekete sísapkás ismeretlent láttam a kocsim vezetőülésén ­idézte fel a néhány napja történ­teket P. J.-né, akinek autóját pe­tőfitelepi otthona elől egy, a szomszéd sövénybokra mögül kiugró tolvaj vitte magával. A szegedi trafiktulajdonos teljes nevét nem merte vállalni: na­gyon fél, hogy az eset bármikor megismétlődhet. Az asszony egyből tudta: a ken­dősnek nem a kocsijára, hanem az abban hagyott pénzre van szüksége. - A bolt három napi bevétele, feltöltőkártyák és bér­letigazolványok voltak a táskám­ban és abban a szatyorban, amit a kocsi hátsó ülésén hagytam. Másnap cigarettaszállítmányt és a mobilosokat vártam, ezért volt nálam annyi pénz, amit nem akartam estére az üzletben hagy­ni. A kendős férfi láttán kiáltozni kezdtem, de este hétkor már sö­tét és kihalt volt az utca - mond­ta a nő. A tolvajnak egyébként P. J.-né bemutatta, hogyan próbálta az autóját és a benne ülő rablót feltartóztatni Fotó: Schmidt Andrea nem volt nehéz dolga: amíg az asszony kertes házuk kocsibejá­rójának a kapuját nyitotta ki, jár­művét lezáratlanul, járó motor­ral hagyta őrizetlenül. - A férfi hatalmas kerékcsikor­gással indította be a kocsimat, a kerekek nyomait még mindig látni a ház előtti kavicságyban, majd kifarolt vele az utcára. Elé­szaladtam, rávetettem magamat a motorházra, hátha sikerül fel­tartóztatnom - beszélt az asz­szony, aki ahelyett, hogy megállí­totta volna a tolvajt, még meg is sebesült. - Az ismeretlen újra gázt adott, én pedig a hirtelen lö­késtől az aszfaltra estem. Onnan láttam, ahogy a férfi hátramenet­ben, hatalmas gázzal a következő utcáig farol, majd eltűnik a sze­mem elől - idézte fel a néhány perc alatt lezajlott akciót. A rendőrséget végül két fiatal érte­sítette, akik az egyik közeli szó­rakozóhelyről futottak az asz­szony felé, mert azt hitték, el­ütötték. A nő sejtései beigazolódtak: az autót még aznap este, lezárt álla­potban, de kulcs nélkül, a közeli Göndör soron találták meg. A bevételnek - közel hétszázezer forint - és az asszony személyes iratainak azonban nyoma ve­szett. Igen valószínű, hogy előre eltervezett akcióról volt szó. A trafikos elmondása szerint a Göndör sor egyik lakója látta, ahogy a kendős férfi kiszáll a ko­csiból, lezárja azt, majd egy érte jött másik, sötét színű járműbe ül át. A hátrahagyott autó kor­mányán és ülésein pedig borsot találtak, amivel a nő szerint a szagminták közömbösítését akarták elérni. - Minden vevő­met ismerem, az eset előtti na­pokban sem vettem észre semmi különöset. Gyanús idegenek nem jártak a boltban, nem érez­tem úgy, hogy figyelnének - ma­gyarázta a nő, akit a lopás óta minden reggel férje kísér az üz­letbe, záráskor pedig érte megy. - Soha nem féltem, de a történ­tek óta már attól ideges leszek, ha egy ismeretlen férfi lép be a trafi­komba. Abban nem reményke­dem, hogy a pénz előkerül, de a személyes irataimat szeretném visszakapni - mondta csüggedten. K. G. G.

Next

/
Thumbnails
Contents