Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-02 / 256. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* \ CSÜTÖRTÖK, 2006. NOVEMBER 2. Fűtetlenül Barcikán KAZINCBARCIKA (MTI) Szerda kora délután ismét megindult a fűtés az észak-borsodi Kazinc­barcikán - közölte az MTI-vel Móricz József, a Kazinc Távhő Kft. ve­zetője. A radiátorok azért hűltek ki, mert előző nap kilyukadt egy ge­rincvezeték. A rendszert déli tizenkét óra után töltötték fel újra szer­dán - tette hozzá Móricz József. A keddi üzemzavart szerdára virradóra elhárították a szakemberek, ám miután beindult á fűtés, újabb üzemzavar keletkezett, így szerda reggel hideg lakásokban ébredtek a város lakói - mondta a cégvezető­je. Kazincbarcikán több mint nyolcezer lakást érintett a fűtés-, illetve a melegvíz-kimaradás. Orbán-meghallgatás Orbán Viktor, a „legrosszabb kommunista időket idéző hazug­ságnak" nevezte az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt kedden a strasbourgi beszéde miatt megfogalmazott kormánypárti kifogásokat. A Fidesz elnöke azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak világossá kell tennie: nem nyújt segítséget semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel ncni adó kormányzatoknak. BUDAPEST (MTI) Eörsi Mátyás és a bizottság szocialista képviselői ennek a mondatnak az értelmezését vár­ták Orbán Viktortól, mert állás­pontjuk szerint ezzel a pártelnök a Magyarország számára elérhe­tő 8000 milliárd forintos támo­gatás megvonását kérte az EU-tól, és ártott Magyarország nemzetközi megítélésének. Eörsi a mintegy kétórás meghallgatás elején arra kérte a Fidesz elnö­két, vonja vissza szavait, vagy kérjen elnézést amiért félreértel­mezhetően fogalmazott. Orbán Viktor azonban kijelen­tette: a „legrosszabb kommunis­ta időket idéző hazugságnak" tartja azokat a vádakat, amelyek­kel illetik. „Régi kommunista tempóval van dolgunk, ezek nem kérdések, ezek álkérdések, való­jában kérdés formájában megfo­galmazott vádak, és politikai tá­madások" - reagált a kormány­párti képviselők hozzászólásaira a pártelnök. „Önök félreértik a helyzetet, az a bizonyos európai uniós tá­mogatás az nem segítség, az a KGST volt, kedves kommunis­ta barátaim, úgy is hívták, se­gítségnyújtás tanácsa, de ez az Európai Unió, ahol jogaink van­nak" - fordult Orbán Viktor a kormánypárti politikusok felé. Mintha A tanú című filmet néznénk, komolyan gondolják ezt november 4. előestéjén? ­mondta a kormánypárti képvi­selőknek. Orbán Viktor szerint az EU-nak szembe kell néznie az­zal, hogy a tagállamok közé ke­rült számos olyan ország, ahol a hazugság, a csalás, a választópol­gárok és a köztársasági elnök megtévesztése, az unió kijátszá­sa napi politikai gyakorlat része. Arra akartam rámutatni a stras­bourgi beszédben, hogy sajnála­tos magatartásnak tartom azt, ha az unió erre nem ébred rá - fo­galmazott Orbán Viktor. A párt­elnök a meghallgatás végén kö­zölte: fenntartja véleményét a posztkommunizmust, máskép­pen új kommunizmust illetően. EÖRSI KIKERTE MAGANAK H Eörsi Mátyás és több kormánypár­ti bizottsági tag is - köztük Tabaj­di Csaba EP-képviselő - kikérte magának a kommunista jelzőt, és arra kérte Orbán Viktort, ne hasz­nálja ezt a szót a bizottságban, ahogyan ők sem használják a fa­siszta szót, bár később több szo­cialista politikus is ironikusan posztkommunistának nevezve magát kezdte hozzászólását. A Fidesz a „brutális rendőrtámadás áldozataiért" vonul fel A provokátorokról vitáztak A Fidesz fáklyás felvonulás tart november 4-én Budapesten az október 23-i „brutális rendőrtámadás áldozataiért", az emberi jo­gok tiszteletben tartásáért és a szabadságért - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő keddi sajtótájékoztatóján és arra szólított fel minden provokátort, hogy szombaton ma­radjanak otthon. Az MSZP válaszul azt közölte: provokátorai a Fidesznek vannak. BUDAPEST (MTI) „A szolidaritási menet résztvevői és szerve­zői hitet tesznek az erőszakmentesség, a de­mokratikus értékek, az őszinteség, az őszinte igaz beszéd és az igazság mellett, valamint a hazugság ellen" - hangsúlyozta a szóvivő, aki szerint a felvonulás a maga csendes, méltó­ságteljes módján áll ki az október 23-i brutá­lis rendőrtámadás ártatlan áldozatai, és az igazságosság mellett. A politikus közölte: a rendezvényt bejelen­tették a hatóságoknál, ugyanakkor tisztelet­tel arra szólítják fel a rendőröket, hogy „a vá­ros nyugalma, a békésen ünnepelni szándé­kozó családok biztonsága érdekében viperá­ikkal, gumilövedékeikkel, könnygázgránátja­ikkal, símaszkjaikkal, azonosítást lehetet­lenné tevő gyakorlóruháikkal együtt marad­janak laktanyáikban". Hangsúlyozta: a Fidesz nagygyűlései, meg­emlékezései mindig rendbontás nélkül zajlot­tak le, a provokációnak nem ültek fel résztve­vők, így reméli, hogy ez most is így lesz. A poli­tikus ezért arra szólított fel minden provoká­tort, hogy szombaton maradjanak otthon, „szüneteltessék a tevékenységüket". Az MSZP nevében Nyakó István, a párt szó­vivője juttatott el közleményt az MTI-hez. A szocialista képviselő szerint „ma egyértelműen bebizonyosodott, hogy az október 23-i esemé­nyeket tudatosan, és hamis módon a Fidesz ar­ra használta fel, hogy a rend őreit, s rajtuk ke­resztül a kormányt támadhassa. Mint ismeretes, az MSZP csatlakozott ah­hoz az elgondoláshoz, hogy november 4-én az emberek egy szál virággal, csendben emlékez­zenek a forradalom hőseinek emlékművénél. Eltérően a rendőrségi fellépésről A bejelentés nélkül demonst­rálókkal, a rendőri felszólítást figyelmen kívül hagyó tömeggel szemben a rendőrség jogszerű­en járt el október 23-án - je­lentette ki az igazságügyi és rendészeti miniszter a parla­ment emberi jogi, nemzetbiz­tonsági és rendészeti bizottsá­gainak együttes ülésén, kedden Budapesten. BUDAPEST (MTI) Petrétei József közölte: nem igaz az állítás, hogy az engedély nél­küli demonstrálókat a rendőrség rátolta a Fidesz Astoriánál tar­tott rendezvényére. A sajtó szá­mára nyílt ülésen az igazságügyi és rendészeti miniszter hangsú­lyozta: a tömegnek volt választá­si lehetősége arra, hogy elhagyja a helyszínt, ezt sokan meg is tet­ték. Szilvásy György, a Miniszterel­nöki Hivatalt vezető miniszter arról beszélt, a Fidesz részéről egyre hevesebb támadások érik a kormányt, a rendőrséget és a mi­niszterelnököt azzal a váddal, hogy már szeptember 18-án szándékos provokációt követtek el a tévészékház ostrománál, majd október 23-án is ezt tették. A kancelláriaminiszter szerint a bizonyítékok egyértelműen cá­CITROEN C4 CITROÉN C4 CITROÉN XSARA PICASSO CITROÉN BERLINGO 2 990 000 romNTTói" 1 000 000 3 100 000 roaitmöf 1 500 000 2 400 000 FORINTTÖt" 1 000 000 CITROEf www.citroen.hu *önrész: min. 20%. futamidő: 72 hónap. Maradványértékes konstrukció kizárólag C4 Picasso vásárlásához. A részletekről, kérjük, érdeklődjön márkakereskedőinknél. "Az árak a regisztrációs adót. a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. f Finanszírozás I AcrrROÉNaToTAi-tv* A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2006. november l-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2006. november 30-ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkei nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogátfenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. A Citroen Finanszírozás aján­lata CHF alapú, a THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a fettételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatit. A THM meghatározása forint fizetések alapján, az aktuális naptári negyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével történt. Az ajánlat tájékoztató jellegű, a hitelfolyósítás feltétele a pozitív hitelbírálat. ZIXEM 2000 KFT. 6728 Szeged, Dorozsmai út 6. Tel.: 62/549 666 CITROEN SAJTI 6800 Hódmezővásárhely, Táncsics M. út 10. Tel.: 62/242 555 citroénH a 5tM TUDJA KÉWÍLNI, Ml MMOf NT TE HUJ ÖNÉRT A CtlTTOCN Simicskó István és Lázár János a szerdai tájékoztatón Fotó: MTI folták ezeket a vádakat, sőt in­kább azt támasztják alá, hogy fordítva történhetett. Szilvásy is cáfolta, hogy a randalírozókat rá­tolták volna az Astoriánál de­monstrálókra. Kiemelte: szep­tember 18-án nagyon sok eset­ben spontán jelenségek eredmé­nyezték azt, hogy bekövetkezhe­tett a rendzavarás a tévészékhá­zánál. Azt követően azonban ­tette hozzá - azt tapasztalták, hogy szélsőjobboldali szerveze­tek, amelyek korábban önállóan dolgoztak, egyfajta hálózatot hoztak létre. Ez a hálózat a radi­kális és kevésbé radikális, a tün­tetések békés eszközeit is alkal­mazó, illetve a szélsőséges, akár a fegyverhasználatig is elmenő körökkel építette ki kapcsolatait. Szilvásy György elmondta: ez a hálózat kapcsolatot keresett és talált parlamenti pártokhoz, is­mert politikai szervezetekhez, például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, a Lelkiis­meret '88 csoporthoz, vagy a Ku­LAZAR. S1MICSK0: ÚJABB TÁJÉKOZTATÁST KÉRÜNK lg Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának elnö­ke csütörtökön újabb tájékoztatást kér a kormányzati szervektől arra vonatkozóan, hogy a Fidesz no­vember 4-i rendezvényéhez kap­csolódóan várható-e rendbontás ­mondta az Országgyűlés Nemzet­biztonsági Bizottságának elnöke szerdán Budapesten. „Az a kér­dés, fennáll-e a veszélye megint egy ilyen (az október 23-hoz ha­sonló) ráépülésnek, (...) ráépülési törekvésnek ezen szélsőséges csoportok részéről, és a békés megemlékezőket ismét belevihe­tik-e egy ilyen utcai küzdelembe a rendőrséggel szemben, vagy a rendőrökkel együtt" - fogalmazott Simicskó István a Lázár János fi­deszes képviselővel közösen tar­tott sajtótájékoztatón. rucinfo köré szerveződött cso­portokhoz. Kitért arra is, hogy megtalálták a kapcsolatot a Ma­gyarok Világszövetsége egyes tisztségviselőivel és vezetőivel, a Jobbikkal, a MIÉP-pel és a Ma­gosz egyes vezetőivel. Arról is be­szélt, hogy a zavargásban részt­vevők egyik jogi tanácsadójával az Orbán-kormány egy volt tagja tartotta a kapcsolatot. A tél első áldozatai BUDAPEST (MTI) Négy hajléktalan halt meg kihű­lés miatt az október végi hide­gebb idő következtében a fővá­rosban - közölte Vecsei Miklós hajléktalanügyi miniszteri meg­bízott kedden az MTI érdeklődé­sére. (Egy ötödikre Nyíregyházán találtak rá.) A szakember szerint az első hidegebb napok különö­sen sok utcán élő hajléktalan ha­lálát okozzák, mert még nincse­nek felkészülve a télre. Ismertetése szerint idén is éj­jel-nappal segít a hajléktalanokon a főváros területén működő krízis­autó, emellett mozgó orvosi szol­gálat látja el a betegeket. Budapes­ten nyolcvan utcai szociális mun­kás járja az utcákat, segítséget nyújtva a rászorulóknak. VALUTAVÁLTÓ Költségvetési táska Veres János, Szili Katalin és a vízibivalybőr táska Fotó: MTI BUDAPEST (MTI) Vételi Eladási euró 253,84 266,86 USA­dollár 199,82 210,06 angol font 377,87 397,25 cseh korona horvát kuna 8,71 33,59 9,63 37,13 svájci frank 158,63 168,45 szlovák korona 6,81 7,53 Veres János pénzügyminiszter át­adta a jövő évi költségvetési ja­vaslatot Szili Katalinnak, az Or­szággyűlés elnökének kedden. Figyelemmel arra, hogy az idei választási év volt, a jövő évi költ­ségvetés benyújtásának határide­je október 3l-e - hangsúlyozta Szili Katalin. A költségvetés álta­lános vitája november 16-án kez­dődik, várhatóan december 21 -én lesz a végszavazás. Veres János elmondta, hogy a költségvetéshez kapcsolódó „ki­egészítő csomagot" november 10-éig terjesztik az Országgyűlés elé. Ennek zárószavazása decem­ber 11 -én lesz a parlamenti me­netrend szerint. A kormány által jóváhagyott 2007. évi költségve­tési javaslat szerint az államház­tartás jövő évi konszolidált brut­tó bevétele 11 ezer 613 milliárd forint, kiadása 13 ezer 330 milli­árd, hiánya 1,718 milliárd forint, a GDP 6,8 százaléka lehet. A magyar „költségvetési táska" egy bordó, vízibivalybőrből, Ma­gyarországon készült irattáska, bal felső negyedében ezüsttáblán a felirat: „A pénzügyminiszter költségvetési táskája". A táskát két éve Szili Katalin házelnök ajándékozta az akkori pénzügy­miniszternek, Draskovics Tibor­nak. RlmeffasatV SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA |fotó|, SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SULI RÓBERT (spon) • Délvilág szerkesztóségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeded, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegtn dclntagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. TH.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TW./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401-024. TelVtjx: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel : 567-842, tax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tél.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZPÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1495 Ft IDélmagyarország), 1395 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó* ISSN 0133-025X (Délmagyarorszig), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagta. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents