Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-06 / 235. szám

PÉNTEK, 2006. OKTÓBER 6. •AKTUÁLIS® 5 Negyvenötezer forinttal csökken a képviselői fizetés Magukon kezdik a megszorítást Kevesebb pénzből működik majd az új szegedi közgyűlés: harminc százalékkal, 45 ezer forinttal csökken ugyanis a képviselők tiszteletdíja, négy helyett három alpolgármester lesz, és megszűnnek a tanács­noki tisztségek. Botka László fizetése nem csökkenhet a tör­vény szerint, de a polgármes­ter szolidaritást vállalt, le­mondott a költségtérítéséről. Beck Zoltán nem lesz az MDF szociáldemokrata szárnya a közgyűlésben. A szegedi közgyűlésbe jutott pártok listavezetőivel - Soly­mos Lászlóval (MSZP|, Nagy Sándorral (SZDSZ), Oláh Já­nossal (Fidesz) és Ványai Évá­val (MDF) - tárgyalt tegnap hi­vatalában Botka László polgár­mester. A megbeszélésen meg­jelent a kereszténydemokrata Kalmár Ferenc is, aki azonban kijelentette: nem alakítanak önálló frakciót a közgyűlésben, szövetségben maradnak a Fi­desszel. A korábbi négy helyett három alpolgármester Az új szegedi közgyűlés ok­tóber 12-én alakul meg. Teg­nap a pártok vezető politikusai megállapodtak a napirendről. Botka a konzultáció után el­mondta, hogy az alakuló ülé­sen megválasztják az alpolgár­mestereket, elfogadják a bi­BOTKA LEMONDOTT A KÖLTSÉGTERÍTÉSÉRŐL Egy jogszabály szerint az újravá­lasztott polgármesternek nem le­het alacsonyabb a tiszteletdíja a választások előtti illetményénél. Botka László havonta bruttó 670 ezer 800 forintot kapott és kap majd ezután is polgármesteri munkájáért. Szeged első embere költségtérítésként, költségátalány­ként közel 200 ezer forintot vehe­tett volna fel. Azért a feltételes mód, mert Botka László lemondott erről a pénzről. Az alpolgármeste­rek fizetését a polgármester tisz­teletdíjának 90 százalékában ha­tározzák meg Szegeden. Eszerint az ő illetményük sem csökken az új ciklusban. Lapunknak nincs ar­ról információja, hogy Solymos László, Szentgyörgyi Pál és Nagy Sándor lemond-e 120-140 ezer fo­rintos költségtérítéséről. zottsági rendszert és döntenek a bizottsági elnöki posztokról is. Az újraválasztott szocialista polgármester közölte: 30 száza­lékkal csökkennek a képviselői tiszteletdíjak (jelenleg a képvise­lők alapdíja 150 ezer 500 forint ­a szerk.), a korábbi négy helyett három alpolgármester vesz részt a város irányításában és meg­szűnnek a tanácsnoki tisztségek. Számításaik szerint így mintegy 40 százalékkal kerül majd keve­sebbe a képviselő-testület mű­ködtetése. Fontos az egészségügyi intézményrendszer Botka László általános he­lyettesének, várospolitikai al­polgármesternek Solymos Lászlót, gazdasági alpolgár­mesternek Szentgyörgyi Pált, városfejlesztési alpolgármes­ternek pedig Nagy Sándort ja­vasolja. Elhangzott: a korábbi­akhoz hasonlóan nyolc bizott­ság működik majd a közgyűlés­ben, s az ellenzékiek meghatá­rozott helyet kapnak. A polgár­mester arra hivatkozva, hogy az elkövetkező négy év legfon­tosabb feladata a szegedi egész­ségügyi intézményrendszer át­alakítása lesz, amihez szakmai és politikai konszenzusra lesz szükség, kérte, hogy Ványai Éva vezesse továbbra is a köz­gyűlés egészségügyi bizottsá­gát. Kalmár Ferenc a megbe­szélést követően elmondta: még kétszer tárgyalnak a pol­gármesterrel az alakuló ülésé­ig. Szeretnék elérni, hogy a ve­zető bizottsági helyeket man­dátumarányosan osszák el, így a Fidesz és az MDF azon van, hogy három elnöki posztot sze­rezzen. Csak hárman vannak az MDF-frakcióban Korábban felmerült, hogy a szociáldemokrata Beck Zoltán - aki közölte, hogy egyik nagy párt frakciójába sem ül be - az MDF-Együtt Szegedért Egyesü­let három tagú képviselőcso­portjában folytatja politikai pá­lyafutását. Ványai Éva ezzel kapcsolatban tegnap azt mond­ta kérdésünkre, hogy továbbra is csak hárman vannak a frak­cióban. SZ. c. sz. Az új sándorfalvi polgármester családias várost tervez, épít Kakas Béla kihívásai Tizenkét évvel ezelőtt telepe­dett le Sándorfalván a város új polgármestere, Kakas Béla. Az 55 éves, négygyermekes vállal­kozó úgy véli: számára kihívás és testhezálló feladat megál­modni egy várost, a példaké­peket szem előtt tartva. Kakas Béla 12 éve költözött Sán­dorfalvára. Sokáig csak vállalko­zásaival foglalkozott, 2003-ban az egykori varroda épületét fel­újította, s beköltöztette ková­csoltvas tárgyakat gyártó üze­mét. Néhány hónappal ezelőtt úgy gondolta, egy jó, megvalósítható, a város fejlődését elősegítő prog­rammal kész előállni, ezért in­dult a tavaly városi rangra emelt Sándorfalva polgármesteri címé­ért. Az utóbbi négy hónapban a Városunk lövője Egyesület veze­tőjeként rendezett közéleti klu­bot, ahová szakértőket hívott meg. Ezeken a találkozókon ke­resték, kutatták a fiatal város jö­vőbeni útját az Európai Városok Chartájának főbb szempontjai alapján. - Szakértőkkel együtt 15 éves fejlesztési programot készítet­tünk - mondta a polgármester. ­Úgy látom, a város a turisztikai ágazatban lehet sikeres. Példaké­peim: Kistelek és Mórahalom, a helyi vállalkozóknak a beruházá­sok adhatnak munkát. A.strand fejlesztése, a tanyai turizmus és Kakas Béla hisz a nép nemzetépítő erejében és bölcsességében Fotó: Karnok Csaba a turisztikai szolgáltatások révén Sándorfalván javulhat a munka­nélküliségi ráta, amely most a megyei átlag körül van. Szorgalmazza az új polgármes­ter, hogy a helyben megtermelt mezőgazdasági termények felvá­sárlását és értékesítését is oldják meg helyben, ezzel például a sán­dorfalvi kiváló minőségű mézet védve a távol-keleti áruval szem­ben. Iskolapélda erre a mórahal­EZER SZELVENY, MASFELSZER TÖBB VOKS A mintegy 8200 lelket számláló Sándorfalván vasárnap a választásra jogosultak 48,83 % százaléka járultaz urnákhoz, négy polgármesterjelölt közül választhattak. A legtöbben - 1461-en - Kakas Bélára szavaztak. Második lett a szocialista párt jelöltje, dr. Bertalan Zoltán 811 vokssal. Az előző polgármester, Darázs Sándor 770 szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, ez azonban csak a harmadik helyhez volt elegendő. A függetlenként induló Solymossy Andrásra 114-en voksoltak. PECS ES A BALATON UTAN A város 55 éves polgármestere, Kakas Béla Pécsett született. A Balatonon mű­ködtette vállalkozásait: foglalkozott fémipari, lakatos munkák tervezésével és kivitelezésével, valamint strand üzemeltetésével is. A négygyermekes vállalkozó régi vágya volt, hogy tanyán éljen, ezért 12 évvel ezelőtt, mikor Szegeden élő lá­nya talált egy megfelelő ingatlant, csomagolt, és családjával Sándorfalvára köl­tözött. Hisz a sorsszerűségben: egy nagymamájától örökölt festményt költöztet időről időre magával, ennek a képnek az alkotóját úgy hívják: Sándorfalvi Sajó. mi sikeresen működő Mórakert szövetkezet. Kakas Béla vallja: a város a fia­taloké is. Szeretné megvalósítani Sándorfalván a görkoris esték programot - a sport nem áll távol tőle, hiszen 8 és 11 éves gyerme­kével rendszeresen biciklizik, korcsolyázik. Szentelne teret a kultúrának: az egyik belvárosi épület kertjében nyári színházi előadásokat, koncerteket tervez. A zene barátja is, hiszen dobol, s az általa működtetett üzem épü­letét pedig ifjúsági házzá alakíta­ná. Hisz a nép nemzetépítő ere­jében és bölcsességében. Ha ez értékteremtő akarattal párosul, Sándorfalva hosszú távú fejlődé­se biztosított egy élhető, szeret­hető, fiatal városban. NYEMCSOKÉVA Panasz a szoros eredmény miatt Nyolc jelölt fellebbezett a Csongrád megyei választási bizottsághoz a vasárnapi vok­soláskor kialakult szoros eredmény miatt. A területi választási bizottság nem bukkant hibára, jóváhagyta a helyi testület dön­tését. A szoros választási eredmény miatt rossz ér­zés alakult ki néhány polgármester-, illetve képviselőjelöltben, ezért Ásotthalomról, Ar­pádhalomról, Kistelekről, Makóról, Tömör­kényről, Vásárhelyről nyolcan fellebbeztek, a voksok újraszámolását kérték - tájékoztatta lapunkat tegnap este, a Csongrád Megyei Te­rületi Választási Bizottság ülését követően a testület elnöke, dr. Szabó Imre. Ilyen megkér­dőjelezett esetben a korábbi választójogi tör­vény szerint újra kellett számolni a voksokat, a most érvényes jogszabály azonban nem szól ilyen kötelezettségről. Ugyanakkor a pa­naszok nyomán a területi választási bizott­ság ellenőrizte a jegyzőkönyveket, s megálla­pította: ott, ahol szoros végeredmény szüle­tett^ újra megszámolták (előfordult, hogy négyszer is) a voksokat. Ezért a területi vá­lasztási bizottság hét ügyben helybenhagyta a helyi választási bizottság döntését. A Ma­kón egyetlen voks különbséggel alulmaradó képviselőjelölt, Toldi János panaszát pedig ­az érintett jelenlétében - a szavazatok újra­számolásával vizsgálták meg. Ez az ellenőr­zés is a helyi választási bizottság döntésének jóváhagyásával zárult. Ezzel még nem zárult le a jogorvoslati eljárás: a panaszosok az adott település választási bizottságának a mozgóurnával, illetve a kampánysértéssel kapcsolatos döntése ellen még fellebbezhet­nek a területi testülethez. Ú. I. Volt országgyűlési képviselők a szegedi közgyűlésben folytatják Tapasztalataikkal sokat segítenének Nyáron három egykori szegedi országgyűlési képviselő is úgy döntött, hogy visszatér a helyi po­litikába. Kettőnek sikerült is, lis­táról bekerült a szegedi közgyű­lésbe, a harmadik azonban egyé­ni képviselőjelöltként nem jutott mandátumhoz. Az utóbbi sem csalódott, nem tartja kudarcnak, hogy „csak" második lett. Balogh László 1990-1998 között önkormányzati, 1998-2006 kö­zött országgyűlési képviselő volt. Idén a Fidesz-MPSZ-KDNP lis­tájáról került be a szegedi köz­gyűlésbe, visszatért a helyi politi­kába. Az egykori MDF-es politi­kus a KDNP és a Nemzeti Fó­rum tagja. - Nem idegen számomra a he­lyi politikai közélet. Meggyőző­désem, hogy azokat a tapasztala­tokat, amiket felhalmoztam, jól tudom hasznosítani Szegeden ­nyilatkozta lapunknak Balogh László. A konzervatív politikus hangsúlyozta, a közgyűlésben határozottan fellép a törvényte­lenségek és a demokráciát meg­csúfoló döntések ellen. Szerinte az elmúlt négy év közgyűlési ve­Balogh László, Póda Jenő és Rákos Tibor. Kettőnek sikerült Fotó: Schmidt Andrea zetési stílusán mindenképpen változtatni kell, és azt sem tartja szerencsésnek, hogy egy-egy bi­zottság elnöke és alelnöke ugyanolyan „színű". - Számomra elfogadhatatlan, hogy egy képviselői felszólalásra a polgármester elmondhatja a véleményét, de arra már nem le­het reagálni, ezen mindenkép­pen változtatni kell - tette hozzá Balogh László. - Az elmúlt nyolc évben távol voltam a direkt pártpolitikától, aminek van előnye és - árnyal­tan fogalmazva - hátránya is ­mondta Póda fenő, aki 1990-től 1998-ig országgyűlési, 1994­1998 között megyei önkormány­zati képviselő volt, a rendszervál­tás előtt pedig ő vezette a Szegedi Ellenzéki Kerekasztalt. A fide­szes politikus a vasárnapi válasz­tásokon a Fidesz-MPSZ-KDNP listáján került be a helyi közgyű­lésbe. Póda Jenő az elmúlt nyolc évben köztisztviselőként és kor­mányzati főtisztviselőként a köz- és az államigazgatásban dol­gozott. - Az elmúlt tizenhat évben rengeteg tapasztalatot szerez­tem, jelentős tudás halmozódott fel bennem, amihez meghatáro­zó kapcsolati tőke is párosult. Meggyőződésem, hogy még el­lenzéki képviselőként is sokat te­hetek Szegedért, az itt élőkért ­hangsúlyozta Póda Jenő. A kép­viselő megjegyezte, arra számít, hogy az országos politikai hangu­lat, a parlamenti stílus érezhető lesz a szegedi közgyűlésben is, a demokratikus szabályok betartá­sára inti politikustársait. Rákos Tibor a rendszerváltás utáni két ciklusban önkormány­zati, majd 1998-tól 2006-ig or­szággyűlési képviselő volt. Az idei önkormányzati választáso­kon a Fidesz-MPSZ-KDNP egyé­ni jelöltjeként indult, és hiába kapott annyi szavazatot, amivel a korábbi években „simán" beju­tott volna a közgyűlésbe, most alulmaradt. - Nem a 15-ös választókerület­ben élek, de úgy érzem, az engem támogató 1245 választó megér­tette, hogy mit szeretnék. Nem vagyok csalódott, nemcsak én, mások is azt mondják, jó ered­ményt értem el. Ha sikerült vol­na bekerülnöm a szegedi képvi­selő-testületbe, akkor az elmúlt 16 év tapasztalatait és meglévő kapcsolataimat felhasználva so­kat tehettem volna a választóke­rületben - mondta Rákos Tibor, aki a jövőben közvetlenül nem vesz részt a pártpolitikában, ügy­védjelöltként szakvizsgára ké­szül. OLÁH ZOLTÁN HÍREK HÁROM NAPIG SZEGEDEN AZ EGÉSZSÉGVONAT Ingyenes szív- és érrendszeri szűréseket végeznek az egészségvonaton, amely ma reggel érkezik a szegedi nagyállomás 5-ös vágányára. A négy kocsiból álló szerelvényen orvosok és szakápolók haskörfogat-, vércukor-, koleszterinszint, boka-kar index, trigliceridszint- és vérnyomásmérést végeznek, és szaktanácsadást tartanak. Az egészségvonat ma, holnap és vasárnap délelőtt 10 órától este 6 óráig fogad. SZOMBATI SZŰRÉS Rendkívüli mammográfiás szűrést tartanak holnap és jövő hét szombaton a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet mammacentrumában. A tavalyi évhez hasonlóan ismét önként vállalkoztak az itt dolgozók arra, hogy két hétvégi nappal kibővítik a rendelési időt, ezzel is megpróbálva csökkenteni a meglehetősen hosszú várólistát. Október 7-én és 14-én reggel 8-tól este 6-ig fogadják az előjegyzett betegeket, akiket tehát ezekre a napokra hívtak be, nyugodtan menjenek el, nem elírásról van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents