Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-05 / 234. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. OKTÓBER 5. • AKTUÁLIS* 5 Újszentivánon a képviselő-testület egésze lecserélődött Győztesek, vesztesek, különbségek A szegedi kistérség 26 településéből 12-ben választottak új polgármestert. 22-ben független, 1 településen szocialista, 3 helyen pedig Fidesz-KDNP színeiben induló aspiráns győzött. A szegedi kistérségben nagy változásokat hozott a vasárnapi önkormányzati választás. Egy híján a 26 település felében döntött úgy a választópolgárok többsége, hogy nem a korábbi polgármesternek szavaz bizalmat a következő négy évre. Kistelek és Mórahalom mellett Öttömösön is egy jelölt volt, így bár egy voks is elég lett volna a folytatáshoz, Öttömösön a választók több mint fele elment szavazni. Szoros küzdelmet vívott az elsőségért Dócon Belovai Pál, és kihívója, Tóth Margit. A képviselő asszony öt százalékkal, vagyis mindössze 18 vokssal verte meg a falut 1990 óta irányító Belovait. Szintén kicsi különbséggel, mindössze 24 vokssal győzött Pusztaszeren Máté Gábor. A második Sági Mihály lett, a 2002-ben polgármesterré választott Kertész László pedig a harmadik helyre szorult. A legnagyobb szavazatkülönbség Kübekházán alakult ki. Molnár Róbert 607 szavazattal őrizte meg polgármesteri posztját, kihívója, Tubák Nándor 75 százalékkal kevesebbet kapott. Szintén fölényes győzelmet aratott Pusztamérgesen Papp Sándor, akinek 428 választó szavazott bizalmat. Ellenfelére, Tallér Györgynére csupán 79-en szavaztak. Sándorfalván Darázs Sándor 13 szavazattal gyűjtött kevesebbet, mint négy éve. A mostani 770 voks viszont most csak a harmadik helyhez volt elég. Bertalan Zoltánra 811 -en szavaztak, míg a győztes Kakas Bélának 1461 választópolgár szavazott bizalmat. Fordult a kocka Röszkén is: 2002-ben Borbásné Márki Márta 279 szavazattal maradt alul az akkor 700 voksot szerzett Magyari Lászlóval szemben. Most vasárnap azonban a falut 21 éve VÁLTOZÁSOK A TESTÜLETEKBEN A régi-új képviselőknek sok új nevet kell megtanulniuk - például Domaszéken, ahol a 11 fős testületben 6 új képviselő kezdi meg munkáját. Ugyanennyi újonc lesz a 13 tagú kisteleki testületben is. Pusztaszeren 9-ből csak 2 képviselő folytatja, Zsombón a 11 fős testületben szintén 7 új jelölt teszi le hamarosan esküjét. A 26 kistérségi városban és faluban egyetlen helyen, Újszentivánon teljesen lecserélődött a testület. Kübekházán pedig női többség alakult ki: a 9 képviselő közül mindössze ketten férfiak. vezető Magyari csupán 494 szavazatot szerzett, míg Borbásné 568-at, így lett második nekifutásra Röszke polgármestere. Tiszaszigeten megőrizte helyét Bodó Imre, kihívója, Nacsa Tamás képviselőként dolgozhat. Üllésen a három polgármesterjelölt közül az utolsó pillanatban viszszalépő Faragó-Mészáros Judit szintén képviselő lesz. Bordányban Balogh Ferenc maradt a polgármester, kihívója, Tanács Gábor is képviselői mandátumot szerzett. Bakson Balogh Lajosné 25 év után döntött úgy, polgármesterként már nem folytatja, képviselőként viszont tovább dolgozik. Ópusztaszeren Makra /rizse/visszaszerezie a választók bizalmát. (Makrát korábban jogerősen eb'télték, a testület pedig leváltotta). Domaszéken az időközi választáson megválasztott Kispéter Géza kapta a legtöbb voksot. A részvételi arányt tekintve azokon a településeken, ahol egynél több polgármesterjelölt indult, az újszentiváni választópolgárok szerepeltek a legjobban: 70,47 százalékuk járult az urnákhoz. Forráskúton a szavazók 63,8, míg Pusztaszeren 61,8 százaléka élt választói jogával. A legkevesebben Szatymazon szavaztak (44,4%). NYEMCSOKÉVA Olvasóink Szeged két pontján az ott kialakított forgalmi renddel nem értenek egyet. Magyarázatot várnak a Széchenyi téri és a Szent István téri forgalmi megoldásokra. MUNKATÁRSUNKTÓL Több olvasónkat is foglalkoztatja, hogy miért nem lehet Szegeden a Nagy fenő utcából egyenesen, vagyis a Széchenyi tér megkerülése nélkül felhajtani a Belvárosi hídra? Vass György olvasónk szerint a jelenlegi megoldás teljesen logikátlan. Szerinte vissza kellene állítani a korábbi közlekedési rendet. A felmérések szerint a Belvárosi hídon naponta több mint húsz ezer gépjármű halad át, amely hatalmas terhelést jelent a cent rumra, főleg a reggeli csúcsidőben. Amíg a Széchenyi tér Kárász utca felőli oldala mindTÉMA az olvasótól két irányban autózható volt, addig ennek a forgalomnak a jelentős része itt haladt át, ami gyakori torlódásokat eredményezett, ráadásul keresztezte a Kárász utcai gyalogos-átkelőhelyet. Az önkormányzat városfejlesztési iroda közlekedési osztályvezetője, Tapasztó Sándor elmondta: azért született a jelenlegi megoldás, hogy az autóforgalom a megosztottság miatt csökkenjen. A hídról lefelé tartó autók a teret gyorsabban elhagyják, míg az ellenkező irányból érkezők a jelzőlámpák miatt feltorlódnának. - A jelenlegi megoldás bevált, az autósok megszokták, és a tömegközlekedési járművek szempontjából is előnyös ez a forgalmi rend - jelentette ki az osztályvezető. A város egy másik pontján kialakított forgalmi renddel sem ért egyet olvasónk. Azt kérdezi, miért nem lehet személygépjárművel áthajtani a Vidra utcán és a Szent István tér keleti oldalán? Tapasztó Sándor kifejtette: a város érvényes rendezési terve szerint a Vidra utca és a Szent István tér keleti oldala a belvárosi gyalogos övezet bővítéseként jelölték ki, ennek megfelelően csak a tömegközlekedés és a gyalogosés kerékpárosforgalom veheti igénybe. A Szent István tér rekonstrukciós tervei is ennek a koncepciónak megfelelően készültek. Ennek, s a könnyebb megközelíthetőségnek köszönhetően a Szent István tér ismét Szeged belvárosának vonzó színfoltjává válhat. Olvasónk szerint logikátlan a közlekedés a Széchenyi és a Szent István téren Nem volt jobb megoldás Az új forgalmi rend szerint személygépjárművel nem lehet áthajtani a Vidra utcán Fotó: Kantok Csaba Fromanné Setényi Erzsébet feladta munkáját az árpádhalmi hivatalban Froman Róbert nyerte a választást Mindössze tizenhárom szavazattal kapott többet az ötödik ciklusát kezdő polgármester Fromanné gratulált volt férjének a választási győzelemhez Fotó: Tésik Attila Százan tüntettek tegnap Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Először mintegy ötvenen jöttek össze tegnap este hétkor Szegeden a városháza előtti téren. Szemerkélt az eső, Árpád-sávos, magyar nemzeti és lyukas ötvenhatos lobogók alatt gyülekeztek a tüntetők. Ismét lemondásra szólították fel a kormányt és a miniszterelnököt: új rigmus volt a „kutyából nem lesz szalonna, Gyurcsányt tegyük talonba". A másik jelszó: „sárban, hóban, esőben kitartunk". Közben feltűnt egy férfi a városháza oldalánál, elhelyezett egy mécsest és egy papírt, amelyen az állt, „ez a remény lángja, vissza a politikát a parlamentbe". A demonstrálók átvonultak a Kárász utcán keresztül a múzeumhoz, közben százfősre duzzadt a tömeg. Itt több szónok is elmondta véleményét, Péter Árpád a morális válságról beszélt, és azt mondta, a miniszterelnök választási csalást követett el. Ma este hétre ismét a városháza elé hívták az embereket, engedélyt már kért a demonstrációra a Lelkiismeret 88 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Figyelik a madarakat Felmentését kérte tegnap az árpádhalmi hivatalban Fromanné Setényi Erzsébet, miután a polgármesteri tisztségért folytatott küzdelemben alulmaradt volt férjével szemben. A csekély különbség arra enged következtetni, hogy az árpádhalmiak érezték a választás tétjét. A 470 szavazásra jogosult árpádhalminak valamivel több mint a fele élt választójogával vasárnap. Froman Róbert 103, Fromanné Setényi Erzsébet 90, Szarka Attila pedig 59 szavazatot szerzett a polgármester-választáson. Hétfőn reggel Fromanné a polgármesteri hivatalban gratulált volt férjének a választási győzelemhez. - Azt gondoltam, az etikett és az udvariasság kívánja, hogy így tegyek - mondta Fromanné, aki szerint volt férje kitért a gratuláció elől. Az asszony nyugdíjasként vállalt köztisztviselői feladatokat a községházán, napi négy órában, határozott idejű szerződés keretében november 30-áig. Fromanné tegnap kérte a jegyzőt, mentse fel a munkavégzés alól. A volt feleséget az elmúlt napokban sokan hívták telefonon és állították meg az utcán azzal, sajnálják, hogy nem mentek el szavazni. Az árpádhalmiak egy része úgy nyilatkozik, mindenki a másikban bízott, Erzsébet érdekében megfelelő lesz a részvétel. „Most már mindegy, hiszen a választásnak vége, egy másik fejezet kezdődik az életemben" - fogalmazott Fromanné. Úgy látja, talán többet kellett volna kampányolnia, és világossá kellett volna tennie álláspontját az önkormányzat működésével kapcsolatban. „Talán többet kellett volna beszélni arról, amit mindenki tud a faluban" - fogalmazott sokat sejtetően. Froman Róbert azt mondja, neki nem kellett házalnia, mert régóta ismerik az emberek. Erzsébet munkáját tudja nélkülözni, hiszen a volt feleség már májusban elkezdte betanítani az egyik fiatal kolléganőjét. Froman állítása szerint az önkormányzat kasszájából 14 millió forint hiányzik. Mészárosné Lengyel Erzsébet újraválasztott képviselő, aki az előző ciklusban alpolgármesteri tisztséget töltött be, kérdésünkre válaszolva azt mondta: az adósság 32 millió forint. Szerinte nem véletlen, hogy Fromanné csak tizenhárom szavazattal maradt le volt férjétől. Mészárosné 1958 óta él a településen. Szerinte Froman felemelkedésében Erzsébet komoly szerepet vállalt, minden módon segítette a férfit. BLAHÓ GABRIELLA MUNKATÁRSUNKTÓL Az őszi vonulás idején is vizsgálják az elhullott vadmadarakat a hatósági állatorvosok. Minden bejelentett tetemet laboratóriumba küldenek Csongrád megyéből, hiszen nem lehet kizárni, hogy a madárinfluenza kórokozóját hordozzák. Dr. Szigeti Sándor megyei főállatorvos azt mondta: egyelőre nem találtak H5-ös vírussal fertőzött állatot, de nem árt az óvatosság, hiszen az influenza gyorsan terjed. A tavaszi szigorítások továbbra is érvényesek, vagyis a szabadban tartott vízi szárnyasokat hálóval kell védeni, etetésüket és itatásukat pedig fedett helyen kell megoldani. Ennek betartását a hatósági állatorvosok szigorúan ellenőrzik. A vonulási időszak november elején véget ér, az elhullott vadmadarakat azonban később is megvizsgálják. A Szegedi Vadasparkban a tavasszal kialakított karantén változatlanul működik, amely szinte tökéletes biztonságot nyújt a madárinfluenza ellen. Ezentúl külön óvintézkedésre nincs szükség.