Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-05 / 234. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. OKTÓBER 5. • AKTUÁLIS* 3 Bizonyíték hiányában nem sértett kampánycsendet Varga Apátfalván Elutasították a kifogást Varga Péter és Szentesi József a polgármesteri dolgozószobában Fotó: Schmidt Andrea VARGA: SZENTESI BENA RACSA Részlet Varga Péter internetes bejegyzéséből: „Én azzal vitat­koznék, hogy Józsi - ti.: Szen­tesi József - mennyire látja vi­lágosan a község problémáit. Én a gondot inkább ott látom, hogy Józsi nemkívánatos sze­mély lett a helyi közéletben. Er­re mondtam néhány hozzászó­lással előbb, hogy „Béna ka­csa". Már két évvel ezelőtt ki­ment mögüle a polgári kör fém­jelezte Antal, Póka, Czigeldrom, Veréb, Dinnyés fogat, onnantól kezdve, ha valami jó dolgot szeretett volna tenni a telepü­léssel, abban mi segítettük. Ami így természetes, csak a boldo­guláshoz kevés. Nem tud már összhangot teremteni." Bizonyíték hiányában elutasította az apát­falvi választási bizottság a Varga Péter pol­gármester ellen kampánycsendsértés miatt benyújtott kifogást. A beadvány tíz alairója közül egyébként négy ember önkormány­zati képviselő. Kérdés, hogyan tudnak együttműködni ezek után Varga Péterrel. Bár az aláírók magukat képviselőcsoportnak hívják, közülük valójában csak négyen ön­kormányzati képviselők, a többiek csupán je­löltek voltak - ez az első információ, amivel a kampánycsendsértésről szóló beadvány kap­csán annak benyújtója, Langó Imre tegnap Apátfalván fogadott bennünket. Kedden ugyanis a tőle kapott információk alapján azt írtuk, tíz képviselő írta alá a beadványt. Most megnéztük magát a beadványt is: azon be­nyújtóként a Marosvölgyi Képviselőcsoport áll, ott sorakoznak a szignók, gazdáik közül azonban négyen tagjai csak a tizenegy fős tes­tületnek. A vállalkozó Maros utcai lakásán min­denesetre többen összegyűltek az aláírók közül - a beadványt jegyző testületi tagok közül azonban csak Langó Imre és Antal Sarolta nyilatkozott nekünk. Ők elmond­ták: azért fordultak a választási bizottság­hoz, mert ők szigorúan ügyeltek a kam­pánycsendre, többen felhívták viszont a figyelmüket rá, hogy a végül polgármes­terré választott MSZP-s Varga Péter a kampánycsend ideje alatt politikai tartal­mú bejegyzést tett (szövege keretes anya­gunkban olvasható - a szerk.) az apat­net.hu fórumára. Langó Imre úgy vélte, az egyébként szerinte ízléstelen bejegyzés valószínűleg nem befolyásolta a választás kimenetelét. Ám azt szeretnék, ha az em­berek megtudnák: volt, aki vétett a szabá­lyok ellen. Vajon a négy aláíró képviselő együtt tud-e működni ezek után a polgár­mesterrel? Antal Sarolta úgy fogalmazott: nem vitatják el Varga Péter jó szándékát, ám az ízléstelen bejegyzések miatt kétsé­gesek az érzései. Varga Pétert és a beírás fő érintettjét, az ed­digi polgármestert, Szentesi Józsefet egyaránt a községházán találtuk - egyik átvenni ké­szül hivatalát, a másik leadni. Varga Péter szerint ő nem követett el kampánycsendsér­tést, hiszen a kifogásolt bejegyzést korábban tette és nem érti, miért a kampánycsend idő­szaka alatti bejegyzéssel került az oldalra. Hozzátette: írásának szerinte sem volt kimu­tatható hatása a voksolás kimenetelére, egyébként pedig úgy gondolja, véleménye nem sértő, nem ízléstelen. A választási bi­zottság döntését - legyen az bármi - elfogadja és bízik abban, hogy a beadványt aláíró kép­viselőkkel is együtt tud majd dolgozni; közü­lük kettővel már beszélt is erről. Szentesi Jó­zsef azt mondta, szerinte vannak sértő meg­állapítások Varga Péter bejegyzésében, ám ezeket nem tartja olyan súlyúnak, hogy fogla­kozzon vele. Ezt tisztázták, nincs benne ha­rag. Az apátfalvi választási bizottság tegnap dél­után bizonyíték hiányában elutasította a kampánycsendsértés miatt benyújtott kifo­gást - tudtuk meg a bizottság elnökétől, Bor­sos Istvánnétól. Az apatnet.hu üzemeltetője, Ludányi János az oldalon tegnap megjelent információi szerint a fórumnak egyébként összesen harminchat regisztrált tagja van, a bejegyzés napján pedig tizennyolc helybeli és egy külső látogató nézte meg. SZABÓ IMRE Netcsend BÁTYI ZOLTÁN Hiányos történelmi ismereteim miatt sajnos nem tudom meg­mondani, hogy a mohácsi csata híre hány nap alatt jutott el Budá­ra. Abba pedig még belegondolni sem merek, hogy e szörnyűség mennyivel később borzolta fel a kedélyeket a Maroshoz közeh te­rületeken. Azóta persze sokat fordult a világ kereke, felmásztunk az infor­mációs sztrádára, s úgy száguldozunk rajta, hogy néha meg is szé­dülünk a boldogságtól. Mint ahogy történt ez Apátfalva község­ben, ahol az egyik fórumon, mint sem törődve a kampánycsönd­del, megjelent: „józsi nemkívánatos személy lett a helyi közélet­ben. " Józsi jelen esetben nem más, mint Szentesi József, a koráb­bi polgármester, s ezek után hívei a kampánycsend megsértése miatt fordultak a helyi választási bizottsághoz panaszukkal. Egyetlen bejegyzés elegendő lett hát ahhoz, hogy újfent kiderül­jön: a sztráda, ami információs, legyen bármilyen nagy áldás is az emberiség számára, nem csupán vírust hordozhat, hanem ve­szélyt is. A választási törvény kiötlőinek persze ez még nem okozott túl­zott fejfájást. Hiszen akkoriban ugyan ki gondolt arra, hogy a falu­si kocsma előtt oly könnyen végrehajtható, falfirkával, plakátté­péssel, netán jókora pofonnal megvalósuló becsület- és kam­pánycsendsértés helyéhe egyszer csak az internetes üzengetés lép. És gyanítom, egy kevéske időnek még el kell telnie ahhoz, hogy a neten lopakodó, nemkívánatos agitáció ellenszerével elő­rukkoljon valaki. Pedig az apátfalvi aligha számít egyedi esetnek. És arra is fel kell készülnünk, hogy ebben a politikailag oly hevü­lős közhangulatban akár már a következő nagy össznépi voksolás idején mind többen markolják meg 'plakátragasztó helyett a szá­mítógépes egerüket, így hergelvén ellenfelüket, meg a kampány­csendet. Hatalmas hát mindazok felelőssége, akik újahb'és újabb infor­mációkat engednek fel a különböző netes fórumokra, még akkor is, ha kis honunkban száz- és százezreknek még mindig halovány lila fogalmuk sincs, hogyan furmánykodhatnak a net kínálta le­hetőségekkel. De igencsak tanulás nép a miénk (akár az összes többi), s abban is biztosak lehetünk, hogy acsarkodás hétköznap­jainkban hamarabb indul el egy-egy dühből fakadó „jókívánság", mint a szív küldi szívnek üzenet. Ezért sem humorizálnék azon, vajh, hányan is kaptak szívük­höz Apátfalván, amikor az Internetre felkerült az idézett szöveg. S persze azért sem: mert a sértés, támadjon egy embert, vagy egész közösséget, mindenképp fájó. Nem árt, ha a számítógép gombjának megnyomása után ez jut eszünkbe először. Hasvakar­gatós, unalmas nyári délelőttön éppen úgy, mint választások ide­jén. A megyéből a Kossuth térre A Fidesz elnöke a miniszterelnök menesztésére szólította föl a koalí­ciót, ellenkező esetben péntekre a budapesti Kossuth térre nagygyű­lést hirdetett. A fordulat kikényszerítésére hivatott demonstráción a Csongrád megyei jobboldal is nagy létszámban képviselteti magát. A budapesti Kossuth téren szep­tember 17-e, Gyurcsány Ferenc tavaszi balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta tart a demonstráció. A miniszterelnök menesztésére szólította föl a kor­mánypártokat, s az ehhez vezető lépés megtételére 72 órát adott az önkormányzati választásokon győztes Fidesz-MPSZ elnöke Or­bán Viktor. A határidő ma 13 óra­kor jár le, s ha a nagyobbik ellen­zéki párt követelése nem ér célt, holnap délutánra a Kossuth térre nagygyűlésre hívja az embereket. Erre a megyéből is mennek civil, illetve jobboldali szervezetek. A Fidesz-MPSZ szegedi vezetője, Oláh János nem tudja, hányan, de mindenképpen jelen lesznek pén­teken a Kossuth téren, ha meg­tartják a demonstrációt. A Jobbik Magyarországért Moz­galom szegedi alapszervezete Apá­ti Bálint elnök vezetésével 60 sze­mély részére rendelt két autóbuszt - tudtuk meg Kovács Gábortól. A szervezet ifjúsági vezetője elmond­ta: a szegedieken kívül várhatóan makói, kistelek tagjaik, illetve szimpatizánsok is csatlakoznak a fővárosba pénteken reggel hat óra körül indulókhoz. A csapatban utazókon kívül számos szimpati­zánsuk autóval megy a Parlament előtti demonstrációra. A Jobbik nem csupán Gyurcsány és egész kormánya távozását, hanem az új választások kiírását is követeli. A Hatvannégy Vármegye Ifjú­sági Mozgalom (HVIM) és a Ma­gyar Függetlenségi Párt is szervezi küldöttségét a budapesti pénteki demonstrációra. A HVIM helyi vezetője, Varga László szerint Sze­gedről 10-15, Vásárhelyről 35-40 fiatal csatlakozik a Kossuth, téri­ekhez. A regisztráció - többek kö­zött - az internet, illetve elektro­nikus levél segítségével történik ­magyarázta Tóth Péter, aki mind­két szervezet tagja és vezetője. Ú.I. Az érdekvédők nem tüntetnek Nem vesznek részt a pénteki tüntetésen szervezett formában sem a gyógyszerészek, sem a diákok, sem a traumatológusok. Azok a szakmák, melyek eddig elégedetlenek voltak a kormány különböző döntéseivel, nem akarják összekeverni a politikát az érdekvédelemmel. Péntek délután négy órától kor­mányellenes nagygyűlést tart a Fidesz. A megszorító intézkedé­sek miatt korábban tüntettek már a patikusok és a diákok is, a traumatológusok, illetve a példá­jukat követő egyéb gyógyító szakmák képviselői pedig tilta­kozásképpen a hónap eleje óta csak a kötelezőként előírt 48 órát hajlandók ledolgozni. Utánajár­tunk, az érdekvédők részt vesz­nek-e a megmozduláson. - A pénteki politikai rendez­vény lesz, mi pedig érdekvédelmi szervezet vagyunk: nem veszünk részt a tüntetésen - mondta Tö­rök Márk, a Szegedi Tudomány­egyetem Egyetemi Hallgatói Ön­kormányzatának (EHÖKj alel­nöke. Hozzátette: az elmaradt budapesti tüntetést viszont októ­ber 19-én megtartják a diákok, s ott a tandíj bevezetése ellen tilta­koznak. Információink szerint ugyan­ebből az okból nem vesznek részt szervezetten a pénteki demonst­ráción a patikusok sem. A kama­ra tegnapi döntésének értelmé­ben nem folytatják múlt héten megkezdett figyelmeztető sztrájkjukat sem: ma reggel min­den patika kinyit a szokott idő­ben. Helyette - ha az adatvédel­mi biztos nem emel kifogást ­aláírásokat gyűjtenek, így kérve a lakosság támogatását tiltakozá­sukhoz. Bár egyes lapinformációk sze­rint a baleseti sebészek a hét ele­jén megkapták a tárca által ígért bérkiegészítést, Simonka János Auréltól, a Magyar Traumatoló­gus Társaság elnökétől megtud­tuk: ez csak a kért összeg töredé­ke, és még csak néhány intéz­ménynek folyósították. Szege­den még mindig nincs megegye­zés, eszerint október közepétől nem lesz ügyeletes a klinikán. Am a szegedi professzor sem tud olyasmiről, hogy a szakma kép­viselői szervezett formában részt vennének a pénteki tüntetésen. T.K. A GAZDAK NAGYLAKNAL DEMONSTRÁLNÁK Pénteken országszerte demonstrációt szervez a Magosz a miniszterelnök le­mondását követelve. Csongrád megyében egyetlen helyszínen, a 43-as főúton, Nagylaknál, az államhatár előtt tüntetnek a gazdák - tájékoztatta lapunkat Oz­gyin Mihály, a Magosz megyei demonstrációs bizottságának elnöke. Délelőtt fél 9 és délután fél 4 között félpályán lezárják a főutat. A szervezők mintegy 150 olyan járműre számítnak, amelyekkel elfoglalják az út egyik oldalát. Mindenkit foglalkoztat a bizalmi szavazás és a Kossuth téri nagygyűlés Várakozások, vélemények Az ország közvéleményét ezekben a napokban a pénteki parlamenti bizalmi szavazás és a Fi­desznek a budapesti Kossuth térre hirdetett nagy­gyűlése foglalkoztatja leginkább. Ismert szegedi, megyei személyiségeket kérdeztünk arról, mit gondolnak a feszült belpolitikai helyzetről. MUNKATÁRSAINKTÓL Péter László irodalomtörténész, Szeged díszpolgá­ra: „A koalíciós többség várhatóan bizalmat szavaz pénteken a parlamentben Gyurcsány Ferencnek. Azt azonban nem lehet megjósolni, mi következik ezután a Kossuth téren. A miniszterelnöknek le kellene mondania, az talán megoldást jelentene. Akár a koalíciós partner, az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor is átvehetné a miniszterelnökséget, és meg­próbálhatnák megvalósítani a konvergenciaprogra­mot. Kérdés, hogyan viselné el ezt a nép; minden­esetre a vészhelyzet legalább elmúlna. A Kossuth téren semmi akadályát nem látnám egy békés tün­tetésnek, ha nem csapódnának a tömeghez futball­huligánok. Az Árpád-sávos zászlókat be kellene vonni - végigéltem 1944-ben Budapest ostromát, így számomra nem csupán egy történelmi zászló, hanem a nyilas hatalom jelképe is." Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója: „A hülyeségnek, ami nálunk zajlik, azonnal be kellene fejeződnie, mert ennek a helyzetnek nincs nyertese. Vesztese viszont van: a hazánk. Senki sem lehet abban érdekelt, hogy Ma­gyarországvesztes legyen. Inkább mindenki végezze ezerrel azt a munkát, amire a jogsija szól. Az utcai politizálás gyönyörű, én is a szabadság és a szabad száj elkötelezett apostola vagyok, de ezeket a problé­mákat nem a húgyszagúvá lett gyönyörű Kossuth téren lehet megoldani. Azért fizetjük az országgyű­lési képviselőinket, hogy a kényelmes parlamenti székeikben ülve megoldják az ország problémáit." Háló Pál, a Storyville Jazz Band vezetője: „Gyur­csány Ferencnek le kellene mondania, hogy a hely­zet megoldódjon. Utána olyan ember kellene a szo­cialista párt és a kormány élére is, aki hajlandó ér­demben tárgyalni az ellenzékkel. Mert ebből az el­lenségeskedésből sohasem fogunk előre jutni, ez vakvágány. Mindenáron békességre kellene töre­kedni, ugyanakkor azt sem lehet eltűrni, hogy bár­ki hazudozással bármilyen pozícióba kerülhessen. Ha az MSZP bizalmat szavaz a kormányfőnek, a Kossuth téri nagygyűléssel, a demonstrációkkal semmit sem lehet elérni." Cseuz László szentesi testnevelő tanár: „A pén­Békés piknik a Kossuth téren. Pénteken itt tart­ják a Fidesz-nagygyűlést Fotó: MTI/Kovács Attila tcki bizalmi szavazáson a szocialisták félelemből lesznek fegyelmezettek. Titkos szavazáson sokan vállalnák a véleményüket. Ha a Fidesz pénteki nagygyűlése békés demonstráció marad, akkor az jelzésértékű lesz. Gyurcsánynak a balatonőszödi beszéd után egyértelműen le kell mondania. Az emberek elsősorban nem a megszorító csomag, ha­nem a miniszterelnök beszéde miatt háborodtak fel." Kádár Péter, a vásárhelyi Cseresnyés-kollégium igazgatója: „Egyetértek a köztársasági elnök megál­lapításával, miszerint ezt a válságot a miniszterel­nök hazug magatartása idézte elő, és a helyzet meg­oldása a parlamenti többség kezében van. Nem­csak az egész ország, de a kollégiumok szempontjá­ból is az lenne a jó, ha az eddigi leépítő szemléletű kormányzás helyett az élénkítés és a fejlesztés kap­na főszerepet, mert a pénzügyi válságból is csak így tudunk kilábalni."

Next

/
Thumbnails
Contents