Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-21 / 248. szám

10 ÖTVENÉVES FORRADALOM 2006. október 21, szombat FURCSA MEGTORLÁSBAN RÉSZESÜLT A FORRADALOM UTÁN A VÁSÁRHELYI RADICS ISTVÁN Iván letört keze avatkozott a sorsába Összesen 5 év börtönre ítélte 1958-ban a vásárhelyi városi, illetve a szegedi katonai bíróság a vásárhelyi Radics Istvánt. Az előbbi a vásárhelyi szovjet emlékmű, azaz az Iván-szobor kezének letöréséért, a másik azért marasztalta el, mert katonáit cukorrépaszedésre, nem a forradalmárok elleni harcra vitte. Radics Istvánt, alig végezte el a traktorszerelő-iskolát, máris behívták határőrnek. Vásárhelyre 1952-ben helyezték át. 1956 október 23-án reggel parancsot kapott, hogy hozzon le egy rohamlöveget a fővárosból. - Éjjel értem haza a Zrínyi utcai szolgálati lakásba, s azonnal elaludtam. Hajnalban aztán a rádióban szólítottak fel minden katonát, hogy azonnal vonuljon be szolgálati helyére. Magamra kapkodtam a ruhát, arra gondolva, bizElveszett évek Szabadon bocsátása után sosem zavarta többet a hatóság. Hazatérése után két héttel ugyan bekopogott hozzájuk a rendőr, de csak azért, hogy figyelmeztesse, menjen el szavazni. Radics Istvánnak kétszeresen is elvesztek a börtönben töltött évei. Amikor nyugdíjba készült, kértek volna tőle szabaduló levelet, ám ilyet annak idején nem kapott. A börtönben pedig nem találták írásos nyomát annak, hogy valaha ott raboskodott volna. tosan próbariadó van - mondta. A laktanyában tartott gyűlésen egy Szegedről érkezett egyetemista közölte velük, megalakult az új kormány, vége van a kommunista rendszernek, s az oroszokat kiverik az országból. Radics István parancsot kapott Kertész Dezső főhadnagytól, hogy hetvenkét emberrel, három rohamlöveggel ésanégyT-34-es tankkal ássák be magukat a kishomoki felvonulási körletbe, s ha közelednek az oroszok, vegyék fel velük a harcot. - Már harcállást foglaltunk, amikor rádión jelentkezett a parancsnokom azzal, hogy azonnal vonuljunk vissza a laktanyába, ha nem akarunk hősök lenni, mert az oroszok 300 tonnás harckocsikkal taposnak el bennünket. A laktanyában Radics Istvánnak azt mondták az elbizonytalanodott tisztek, azt csinál az embereivel, amit akar, akár szélnek is eresztheti őket. - Sokan pestiek voltak közülük, s nem akartam őket hazaengedni, ezért felhívtam az Állami Gazdaságot, s munA vásárhelyi Emlékpontba került Iván, az 1956-ban is galibát okozó szobor kára jelentkeztem. Harminckét katonámmal így a forradalom alatt cukorrépát szedtünk a határban. Radics István naponta bejárt a laktanyába, követve az eseményeket. Egy alkalommal az ügyletes tiszt utasította, hogy egy harckocsival vontassa be az előző nap a helyéről lerántott Iván-szobrot a laktanyába. Kötelet kötött a Kaszap és a Tóalj utca sarkán heverő szobor nyakába, s megindult vele a laktanyába. A népkerti vasúti átjárónál azonban Iván fordult egyet, s a ledöntéskor megsérült karja előbb beakadt a két sínszál közé, majd kitört a helyéről. A szobor két darabban jutott el a laktanyába. Radics István hiába tért viszsza a civil életbe, nem talált állást magának. A családdal végül édesapja csomorkányi tanyájára költözött, s gazdálkodni kezdett volna. - Június 4-én egy szál gaR0MSICS IGNÁC TÖRTÉNÉSZ A K0RHU F0RRAS0KRA HAGYATKOZIK Utólag eltorzították 1956-ot Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek többsége a saját élményeit általánosította, sőt abszolutizálta Romsics Ignác történész szerint. Az egyetemi tanár viszont a források alapján elemzi az ötven évvel ezelőtti október legfőbb követeléseit. Mindent egybevetve leszögezi: '56 alaptörekvése az ország függetlenségének visszanyerése és a demokratikus hagyományokhoz való visszatérés volt. Sok vita zajlott a rendszerváltás óta az 1956-os forradalom és szabadságharc jellegéről. Romsics Ignác egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Szentesen tartott előadásában úgy fogalmazott, hogy a sokféle torzítás és mitológia miatt érdemes földhöz ragadtabb módon, a források szintjére leszállva megvizsgálni a felkelés törekvéseit. Ez legegyszerűbben a forradalom alatt megjelent különböző programok elemzésével végezhető el. A történész a forradalom legátfogóbb programjának azt tekinti, amelyet - a szegedi egyetemisták követeléseinek ismeretében - a Budapesti Műszaki Egyetemen 1956. október 22-én este összegyűlt diákok és oktatóik fogalmaztak meg előbb 10, utóbb 16 pontban. Követeléseiket négy nagy csoportba sorolja Romsics Ignác. A külpolitikával foglalkozók között szerepelt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. A legtöbb kívánság azonban az ország politikai rendszerének megújítására vonatkozott. A diákok új kormányt Romsics Ignác történész szerint is „nyugvópontra" kellene már hozni az „ingát" FOTÓ: VIDOVICS FERENC akartak Nagy Imre vezetésével, s mielőbbi választásokat általános, titkos és egyenlő választójog alapján, több párt részvételével. A sajtó-, a szólás- és a vallásszabadság ugyancsak szerepelt a követelések között. A forradalom programjában azt is megfogalmazták: állítsák népbíróság elé az 1953 előtti terrorral és koncepciós perekkel kapcsolatban a felelősöket, név szerint Rákosi Mátyást és Farkas Mihályt, aki a fegyveres erőket felügyelte. A korabeli forrásban gazdaság* és társadalompolitikai változások iránti igények is olvashatók. Azt akarták, hogy a magyar feltételeknek megfelelően vonják revízió alá a tervgazdálkodást, rendezzék újra a normákat, a béreket és az árakat. De az államosítások érvénytelenítése és a működő mezőgazdasági szövetkezetek feloszlatása nem szerepelt a pontok között. A követelések negyedik csoportja a nemzeti szimbólumokkal és ünnepekkel foglalkozott. A diákok azt kívánták, hogy a vörös csillaggal, kalapáccsal és búzakalásszal ékesített 1949-es címert váltsa fel a nemzeti színek által dominált és a keresztény gyökerekre utaló, kettős keresztet is tartalmazó úgynevezett Kossuth-címer. Azt is követelték, hogy a Felvonulási téren magasodó Sztálin-szobrot Jelszavak „Bem apó és Kossuth népe/ Együtt megyünk kéz a kézbe; Lengyelország példát mutat/ Kövessük a magyar utat; Nagy Imrét a kormányba/ Rákosit a Dunába; Azt kérdezik Pesten, Budán/ Hová lett a magyar urán; Szabadságra szavaztunk/ Kossuth-címert akarunk; Aki magyar velünk tart" - idézte Romsics Ignác az 1956-os jelszavakat, melyek közül a legismertebb - az 1989-es rendszerváltozás előtti időben is ismételt - „Ruszkik haza!" bontsák le, s a helyén az 1848-49-es hősöknek és mártíroknak állítsanak emléket. Kérték, hogy március 15-e legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap, s a magyar hagyományoknak megfelelő uniformissal akarták felváltatni a honvédség szovjet mintájú egyenruháját. Az 1918 óta tartó acsarkodások, kölcsönös vádaskodások és ismétlődő leszámolások folytatása helyett - Antall József, a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke metaforáját használva az „ingát" végre „nyugvópontra" kellene hozni - mindanynyiunk, de különösen a jövő nemzedék érdekében. BALÁZSI IRÉN tyában mentem ki kapálni. Éppen dolgozni kezdtem, amikor megállt mellettem egy dzsip, kiszállt egy bőrruhás férfi, s Radicsékat kereste. Amikor megtudta a nevem, s hogy én voltam a katona, úgy, ahogy voltam betessékelt a kocsiba, s meg sem álltunk az ÁVH Ady Endre utcai épületéig. Hiába voltak ismerőseim az ott lévők, nem teketóriáztak, leültettek egy székre azzal, írjam le, miért nem a forraFOTÓ: KARNOK CSABA dalmárok ellen harcoltunk az embereimmel, hogyan kerültünk helyette a répaföldre? Radics István 1958 februárjában került bíróság elé. Vásárhelyen szabotázsért ítélték másfél évre, mert nem művelte a földjét, valamint megrongálta az Iván-szobrot. A helyreállítási költségének megtérítésére is kötelezték. A katonai bíróság 3 és fél évre ítélte a „répaszedés" miatt. KOROM ANDRÁS Mai Nagy Imrék a mártír Nagy Imréről Őszi forradalmunk ünnepére készülvén felhívtunk találomra néhány Nagy Imrét Csongrád megye három városában, és azt kérdeztük tőlük: miként élik meg, hogy egy forradalmáréval azonos a nevük? NAGY IMRE, HARMINCHÁROM ÉVES, SZOBAFESTŐ, MAKÓ: - Az iskolában ugyanúgy, mint a többi leckét, a Nagy Imréről szólót is megtanultam, ám különösebben nem érintett meg, hogy ugyanúgy hívnak, mint a kivégzett miniszterelnököt. Dolgozom, nem politizálok. Ilyenkor, amikor a mártír Nagy Imre az érdeklődés homlokterébe kerül, természetesen eszembe jut a névazonosság, egyébként viszont nemigen. Miként vélekedem róla? Nem gondolok az 1956-os miniszterelnök Nagy Imréről rosszat, de különösebben jót sem. Az 1956-os ünnepségre azért néha elmegyek, de például idén sem tudok, mert aznap is dolgoznom kell. Egyébként a fiam is az Imre nevet kapta a keresztségben, de egyszerűen az apja után. NAGY IMRE, NEGYVENHÉT ESZTENDŐS, SOFŐR, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: - Nagy tisztelője vagyok a mártír miniszterelnöknek. Amikor tanultunk róla, még ellenforradalmárként tartották számon. Számomra azonban nem tűnt negatív figurának. A történelmet egyébként is szerettem, híres névrokonom történetéről a tananyagon kívül is sokat olvastam és mindig jó érzés tölt el, ha valahol megpillantom a nevét. Úgy emlékszem, feleltem is „belőle", pontosabban - ahogy akkor mondták - „az '56-os eseményekből". A helyi ötvenhatos ünnepségen általában részt veszek, fejet hajtok Nagy Imre emléke előtt. Sokszor eszembe jut, nem csak ilyenkor. Örülök, hogy nagyobbik fiam, aki NagyGábor Imreként lett anyakönyvezve, ugyancsak így gondolkozik, meséltem is neki „a" Nagy Imréről. NAGY IMRE, ÖTVENÖT ESZTENDŐS ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, EGYKORI MEGYEI FŐÉPÍTÉSZ, SZEGED: - Gimnazistaként sajátos fekete humorral fogadott történelem tanárom: „Magát nem akasztották fel '58-ban?" - kérdezte tőlem. Akkoriban Nagy Imre nevét persze nem a mai tisztelettel emlegették. Valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek táján mondtam ki először, jegyeztem meg egy szűk baráti társaságban: „Meglátjátok, Nagy Imrét egyszer még rehabilitálni fogják!" Mai ismereteim alapján azt gondolom: Nagy Imre ellentmondásos személyiség volt, ugyanakkor nagyra becsülöm, mert nem visszakozott, vállalta az elveit. Úgy vélem, szükségünk van ilyen példaképekre. SZABÓ IMRE