Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-19 / 246. szám
• AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2006. OKTÓBER 19. KORKÉP DESZK. Ma negyed 8 és negyed 9 között nagylaboratóriumi vizsgálatot tartanak dr. Tóth Eszter, valamint 7 és 8 óra között dr. Balla Beáta rendelőjében. Mozgásszervi szűrővizsgálatra várja a betegeket dr. Kellermann Péter a faluházban 13 és 18 óra között. A rendelés ideje alatt egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cég munkatársai várják az ízületi- és gerincproblémával küzdőket. Allergiaszűrés lesz 15 és 17 óra között Balla doktornő rendelőjében. Ugyanitt 10 és 15 óra között kipróbálhatják a termo-akupresszúrás masszázságyat. Óránként egy jelentkezőt tudnak fogadni. - A településüzemeltetési kht. és a Csongrád Megyei Szabadidősport-szövetség az egészséghét zárásaként gyalogtúrát szervez a Maros-töltésre szombaton 14.30-töl. Indulás a sportcsarnok elől. Visszaérkezéskor minden túrázót vendégül látnak egy tányér paprikás krumplira. OPUSZTASZER. A képviselő-testület október 13-án megtartotta alakuló ülését. A képviselők eskütétele után Makra József letette a polgármesteri esküt. A testület alpolgármesterré Széplaki Ferencet; a pénzügyi bizottság elnökévé Varga Lászlónét; a szociális bizottság elnökévé Rácz Andrást; a jogi és ügyrendi bizottság elnökévé Kecskeméti Zoltánt; a vagyonnyilatkozati bizottság elnökévé Mucsi Antalt választotta. SÁNDORFALVA. Ma 14 órakor az idősek világnapját ünneplik a művelődési házban. Fellép az általános iskola 6. a osztálya, a Lila Akác Nyugdíjas Egyesület és a Sándorfalvi Nyugdíjas Egyesület tagjai. Az ünnepséget az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és az önkormányzat szervezi. SZEGED. A XI. őszi kulturális fesztivál részeként ma este 7 órától rendezik meg a Szegedi Ifjúsági Házban az egyetemi zenekarok fesztiválját. Fellépnek: GrimaszK, Friday's Dust, Just, Muffins (majdnem lány) zenekar. - Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló keddi cikkünkben a szentesi városatyák javadalmazásával kapcsolatosan hibáztunk. Szentesen ugyanis a bizottsági tagságért korábban bruttó 8830 forintot fizettek, az új ciklusban pedig 16 ezer 190 forintot fizetnek. A bizottsági elnöki tisztség ellátásáért az előző ciklusban bruttó 26 ezer 490 forintot kaptak, most pedig 48 ezer 570 forintot vehetnek fel a képviselők. Az előző ciklusban bruttó 44 ezer volt a képviselők alapdíja, amihez még ugyanennyit kaptak természetbeni juttatásként. Ezek alapján kijelenthető, hogy a vizsgált városok (Szeged, Szentes, Makó) közül nem Szentesen, hanem Szegeden keresnek a legjobban az önkormányzati képviselők. A hibáért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük. ZSOMBÓ. Az egészséghét mai rendezvényei: 8 és 13 óra között bőrgyógyászati szűrővizsgálatokat végeznek a felnőttorvosi rendelőben. Vizsgál: dr. Fárk Marianna. 8-tól 12-ig osteoporosis (csontritkulás) szűrés lesz a művelődési házban. 15 és 16 óra között séta a mellrák megelőzésének propagálására. Gyülekezés az egészségház előtt. 18.30-kor kezdődik a step aerobik az iskola tornatermében. Ellopták a padok támláját Alig múlt egy hónapja, hogy Szegeden a megújult Szent István téri parkba padokat is kihelyeztek, amelyek az átadást sem érték meg épségben, mert vandálok már előbb megrongálták. A napokban megint garázdák jártak a parkban. Ezúttal szakszerűen lecsavarozták és elvitték két pad háttámláját. A trópusi fából készült padok egyenként negyedmillió forintba kerültek, a lécek darabját ötvenezer forintból lehet pótolni. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. feljelentést tesz a vandálok ellen Fotó: Frank Yvette Két napig koncerteké a TIK A cappella fesztivál kezdődik Szegeden Nemzetközi a cappella fesztivál kezdődik holnap a Szegedi Hidományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában. A kétnapos rendezvényen két magyar, egy osztrák, egy ausztrál és egy holland vokálcgyüttes koncertjeit hallgathatják meg az érdeklődők. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik Szegeden a Fool Moon nemzetközi a cappella fesztivált. A tanulmányi és információs központ koncerttermében pénteken és szombaton összesen öt fellépő koncertjét hallgathatják meg a kísérőhangszer nélküli énekműfaj kedvelői. A fesztivál első fellépője a magyar Banchieri Singers lesz, akik a régi és kortárs a cappella zene egyik legfiatalabb és legtehetségesebb előadóiként váltak ismertté hazánkban. A holnap kezdődő fesztivál nyitókoncertjén a reneszánsz zenétől a kortárs komoly és könnyed művekig terjedő repertoárjuk legjavát mutatják be. Őket követi majd az osztrák Triu, melynek zenei irányvonala a három énekhangon, illetve az érzelmek kifejezésén alapul. Szegedi koncertjükön azonban a trió kvartettre bővül: vendégelőadójuk az ausztrál Carl Pannuzzo lesz. Szombaton lép fel a fesztivál házigazdája, a szegedi Fool Moon, melynek tagjai 2005-ben a Ward Swingle a cappella versenyen pop kategóriában első díjat kaptak, és idén az elnyert két különdíj mellett ismét a legjobbnak bizonyultak a tajvani világversenyen. A fesztivált az utánuk következő holland Rock 4 zárja majd. A modern, fiatalos a cappella csapat méltán érdemelte ki a rendezvény kiemelt fellépője címet, hiszen változatos műsoruk népszerű, illetve kevésbé ismert pop- és rockszerzemények mesteri átdolgozásaiból áll, és garantáltan feledteti a hangszerek hiányát. T. K. Kevesebb a madárpénz MUNKATÁRSUNKTÓL A vártnál jóval többen adtak be madárinfluenza miatt kárenyhítő támogatási kérelmet - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtóosztálya. Ötszázra számítottak, ehelyett majdnem 1300 a beérkezett igények száma, így már biztos, hogy egy-egy jogcímre az arányos visszaosztás után kevesebb pénzt kapnak a gazdálkodók. A veszteségek hat típusára mintegy 2,5 milliárd forint az a keretösszeg, amely kárenyhítésre felhasználható. A pénzek átcsoportosítására azonban nincs mód. Hiába marad meg az egyik jogcímből, nem vihető át a másikba, vagyis ez a pénz nem felhasználható egy másik veszteségtípusra, még akkor sem, ha ott lényegesen több a kárigénylők száma. Ezt a lehetőséget az uniós rendelet kizárja. Nem fizethető támogatás csőd alatt álló tenyésztőnek, s annak sem, akinek a telepén nem volt állatorvosi ellátás. A támogatási pénzek átutalásának határideje 2007. március 31. Tisza-terelés - Ezer apró tóba vagy néhány tározóba ? Nehéz meggyőzni a lapos gazdáit Ezer apró tó vidéke lehetne a Tisza völgye, ha kormányzati szinten is támogatást nyerne az a szakmai javaslat, hogy a drágán épített árapasztó tározók helyett az Alföld természetes medencéiben, laposokban és mélyárterekben helyeznék el a rekord árhullámokat okozó tavaszi többlctvizet. Csongrád esetében az a terület lenne erre a legmegfelelőbb, ahová a Vásárhelyi-terv szerint is tározó épülne. A problémát az jelenti, hogy a Baks, Opusztaszer és Csanytelek határolta lapos a legjobb termőterület a térségben. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint jóval hatékonyabban lehetne a tavaszi árvízszintet csökkenteni a Tiszán és mellékfolyóin, ha néhány, költségesen megépülő árapasztó tározó helyett az Alföld természetes medencéiben, laposokban és mélyárterekben helyeznék el a rekord árhullámokat okozó többletvizet. Javaslatukat üdvözölték a hazai természetvédők is, akik továbbfűzve a gondolatot arra jutottak, hogy módosítani kellene az állam árvízvédelmi elképzeléseit amely a Tisza esetében a Vásárhelyi-tervben ölt testet -, az érintett földtulajdonosokat pedig támogatásokkal ösztökélnék birtokaik átengedésére. Minderre a szaktárca úgy reagált, hogy a Vásárhelyi-terv elemeinek megvalósítása garantálja a Tisza mentén élők biztonságát. Csongrád közelében domborzatilag két területet tartanak alkalmasnak arra, hogy árvíz idején nagy mennyiségű víztömeget befogadjon. Az egyik a nyúlgáttal körülölelt, Tiszaalpárral és Bokrossal határos árterület, amelynek 1500 hektáros részén a Kiskunsági Nemzeti Park vásárolt föl földeket azzal a céllal, hogy a tájidegen növények visszaszorítása után visszagyepesítse legelővé. Az élőhely rekonstrukcióra 422 millió forintot fordított a nemzeti park, jórészt uniós pályázati forrásból. A másik, még alkalmasabb lapos Baks-Opusztaszer-Csanytelek térségében húzódik. A Vásárhelyi-terv is ezt a területet jelöli meg a Csongrád biztonságát szolgáló tározó helyszínéül. Információink szerint ez lenne a legnagyobb vésztározó a Dél-Alföldön, amelynek domborzati sajátosságai miatt a töltésépítés is viszonylag kevesebb pénzt emésztene föl, mint a többi tározónál. Ez esetben viszont problémát jelent, hogy a szóban forgó öntéstalajú földek a legjobb termőterületnek számítanak a térségben. Ördögh lózsef magánvéleménye szerint erről az érintett földbirtokosokkal és gazdálkodókkal kell egyeztetni, ami nagyon kemény dió. A csongrádi vízügyi szakaszmérnökség vezetője szerint hasonló okok miatt nem halad a Szolnok fölé tervezet tározók építése sem. B. D. í.: • K1 f ,'h r Töltésépítés. Csanytelcknél olcsó lenne, de a körbekerített föld túl értékes Fotó: Bíró Dániel Anonim szerencse)átékosok klubja A gépezés könnyen szenvedéllyé válhat Fotó: Frank Yvette Szerencsejáték-függők számára indítottak anonim foglalkozást Szegeden, a Tátra téri templomban. Hasonló klub az országban csak néhány városban működik, pedig a tapasztalatok szerint nagy szükség lenne rá. Az alkoholizmusról ma már mindenki jól tudja: betegség. Ha máshonnan nem, a filmekből az is köztudott, hogy az ital rabjai számára ma már nem csupán a gyógykezelés, hanem az anonim alkoholisták klubja is rendelkezésre áll, hogy tapasztalatcserével és egymás bátorításával könnyebben túljussanak függőségükön. Szenvedélybeteggé azonban nem csak az alkohol miatt válhat valaki: a túlzásba vitt szerencsejáték ugyanúgy a mélybe taszíthat családokat, mint a sör, a bor és a pálinka. Ráadásul leállni vele egy idő után ugyanolyan nehéz, mint az italozással. A játékfüggőket azonban többnyire ma még csak gyógyszeresen kezelik, az öngyógyító csoportok még nem indultak be. Ezt a hiányt pótolja a szegedi Névtelen Szerencsejátékosok Klubja, amelynek foglalkozásait szerdánként délután 5 órától tartják a Tátra téri templomban. A klub vezetője maga is gyógyult szerencsejátékos, így tisztában van a függők napi problémáival. Sorstársai előtt szívesen felvállalja múltját, a nyilvánosság előtt azonban anonimitást kért. Mint elmondta: az ingyenes foglalkozásokon bárki részt vehet, a tagság egyetlen feltétele, hogy az illető komolyan vágyjon a leszokásra. - A gyűléseknek mindig van meghatározott témája, de a résztvevők arra is lehetőséget kapnak, hogy megvitassák az előző gyűlés óta történt sikereiket vagy kudarcaikat. Kikötés azonban, hogy csak saját történeteiket oszthatják meg másokkal, a többieket pedig soha nem kritizálhatják. A klub működése egy olyan programon alapul, melyet 1957-ben Amerikában dolgoztak ki, és ott azóta is nagy sikerrel alkalmazzák. Budapesten már beindultak és sikeresek ezek a foglalkozások, a szervezők tehát remélik, hogy itt is lesz igény rá. T.K. HÍREK A SZERENCSEJATEK ZRT. TÁMOGATÁSA A RÉGIÓNAK A Szerencsejáték Zrt. 1 millió 850 ezer forint támogatást adott a régióból pályázó alapítványoknak és szervezeteknek. Csongrádból hat pályázó nyert összesen 850 ezer forintot: a dorozsmai Kézilabda SE, a Csanádpalotáért Közalapítvány, az Alapítvány A Szegedi Zsinagógáért, a Tiszaszigeti Polgárőr Egyesület, az A jövő egészséges gyermekeiért nyílt közhasznú alapítvány és a Démász Szeged Vízisport Egyesület. BÁL PÉNTEK NORBIÉRT Lapunkban többször írtunk már a szegedi Péntek Norbertről, aki egy autóbalesetben lebénult, most pedig Moszkvába jár őssejtkezelésre. A Szeged Alsóvárosért Közhasznú Egyesület a család megsegítésére szombaton jótékonysági bált rendez a Forrás Szállóban, melyre 10 ezer forintért lehet belépőt vásárolni. Érdeklődni a 30/9951-939, a 20/2536-102 vagy a 70/3329-795-ös számon lehet. Az est bevételét teljes egészében Norbi moszkvai gyógykezelésére fordítják majd.