Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-17 / 244. szám
Kedd, 2006. október 17. GYÓGY-ÍR 9 Egészságnap Egészségnapot tart a TIK-ben a Szegedi Egészségügyi Felsőoktatás Hallgatói Egyesülete (SZEFHE) október 24-én, reggel 9-től délután 6-ig. Az egészségügyhöz kapcsolódó karok összefogásával megvalósuló rendezvényre - amely immár a harmadik egészségnap lesz az egyetemen négy-ötezer látogatót várnak a tapasztalatok alapján. A programsorozat helyszínén standokon mutatják be a különböző táplálékkiegészítőket, reformétkezéssel kapcsolatos termékeket, és különböző sportokkal - a hegymászástól az ejtőernyőzésen át a búvárkodásig - kapcsolatos lehetőségekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Lesz egészségügyi szűrés - a vérnyomásméréstől a vércukorszintmérésig, s így tovább -, a rákmegelőzésről, illetve a szexuális úton terjedő betegségek megelőzési lehetőségeiről is tájékozódhatnak a résztvevők. 300 millióan Ma, közép-európai idő szerint 13 óra 46 perckor születik meg az Egyesült Államok 300 milliomodik lakosa az amerikai népszámlálási iroda statisztikai előrejelzése szerint. Az intézményben működik az a demográfiai óra, amely kimutatja, hogy a jelenlegi trend alapján (7 másodpercenként egy születés, 13 másodpercenként egy elhalálozás) minden 11 másodpercben egy fővel nő az ország lakossága. Ehhez adódik a bevándorlás, minden 31 másodpercben egy bevándorló gyarapítja az ország népességét. BORGYOGYASZAT ALLERG0LÓGIA - Gyermekbörgyógyászat - Szemölcsök eltávolítása - Anyajegyek szűrése - Allergiatesztek - Pattanásos bör kezelése - Ekcémák kezelése DR. ALTMAYER ANITA Egyetemi adjunktui Siegcd. Fö fasor 57. | Bejelentkezés 30/98-57-571 7 FOGPOTLASOK tömések a legolcsóbbaktól a legjobbakig, KAMATMENTES RÉSZLETRE IS! dr. Moldovay Géza fogszakorvos Szeged. Vitéz u. 5. Tel.: 30/9357 841 \ AZ ÁLLATORVOS TANÁCSAI Házi kedvencünk is lehet allergiás Kedvenceink allergiája mindennapos jelenség, meglehetősen gyakori. Ugyanúgy, ahogy az embernél is napról napra nő az allergiás betegek száma, a kutyáknál is egyre nagyobb teret hódít a betegség. Nem csoda, hisz ugyanabban a környezetben élnek, mint mi, és táplálkozásuk is hasonlóan alakul. Ételallergia Az ételallergiák kezelésében a speciális diéták alkalmazása segít, gyakran jelentősen meg kell változtatnunk az állat ételét és táplálkozási szokásait a siker érdekében. Ehhez a tulajdonos végtelen türelme és kitartása kell. Az ételallergiáknál elsősorban a szőrhullás, viszketés, vakarózás jelentkezik tünetként. Sajnos itt a megfelelő allergén kiderítése akár hetekig is eltarthat, de mindenképpen megéri a fáradozást. Darázsvagy pókcsípés A korai típusú allergiás reakcióknak az egyik jellegzetes formája a darázs- vagy pókcsípés. Ilyenkor a csípést követően már néhány perc múlva megfigyelhetők a tünetek. Foltokban szőrborzolódás, viszketés, kiütések, vaCLEARWATER QV amiben megbízhat! Szénsavas és szénsavmentes, ballonos vízautomaták ingyenes vízházhozszállítással, teljes körű ügyfélkiszolgálással. Érdeklődését várjuk: CLEARWATER KFT. £ Szeged • Tel.: 62/540-594 • Fax: 62/540-595 TNJÁG • IGÍUSft, • KÉNYELEM Makó-belvárosi, 1800 fos felnőttpraxis eladó. VhVW STÍLUS ÉS MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL Zeiss márkázott ogyfókuv/ú 1A es niultilokális lenesek %./" / €) engedménnyel kuiilaktletH'se-kt|>roltal;isi akció! S/emnvejikeívlek 2(M0', efiKecIméiinvet Napszemüvegek keíhe/ménves vására ^•^•ttcttt^mm cszüjl Jm IfffiWWffW S/eged. Titt/n l. krt 75. (n körforgalomnál) • Tel 62/420 642 OPTIKA GONDOK VANNAK A HALLÁSÁVAL? ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLET! Ingyenes hallásvizsgálat díjmentes beteg szállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! Tb-támogatással, közgyógyosoknak. Tempó és MÁV Egészségpénztár tagjaínak a legkorszerűbb hallásjavító készülékek, fül mögöttltöl mély hallójáratig. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz Induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték. zajvédő. DR. MADANI SHAHRAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 Park Medical Center. Mega Kft., Szeged, Stefánia 9. Keressen bennünket btialamnial! Ételallergia esetén gyakran meg kell változtatni kedvencünk táplálkozási szokásait FOTO: MTI lamint a szemhéj, az orrhát, a fej, esetleg a végtagok ödémája jelentkezik. Szerencsére létezik olyan hatékony készítmény, amely egy-két óra alatt megszünteti ezeket a nagyon kellemetlen tüneteket. Vakarózás Az allergia egyik fő tünete a A betegség diagnosztikája Az allergia diagnosztikája ma már megoldott probléma egyszerű vérvizsgálatból, allergiatesztek segítségével pontosan behatárolható, hogy mi okozza az állatnál a tüneteket. Ezek a vizsgálatok még meglehetősen költségesek, ami széles körű alkalmazásukat korlátozza. vakarózás. Nyilvánvalóan ránézésre nem lehet megmondani, hogy az allergia okozza-e ezt a tünetet, vagy más, vakarózással járó betegség áll a háttérben, mint például a bolhásság. Megjegyzem, a bolhafertőzöttség egy fajtája szintén allergiás reakción alapul, amelyet a bolha nyálában jelen lévő fehérjetermészetű anyag okoz. Bűzmirigy-allergia Speciális eset az úgynevezett Bűzmirigy-allergia. Gyógykezelés A gyógykezelés kétféleképpen képzelhető el. Hatásos módszer az al.lergén kiiktatása az állat környezetéből. Ez az állat teljes gyógyulásához vezet. Ha ez nem oldható meg, akkor tüneti terápiát kell alkalmazni. Az allergia speciális kezelési módja az úgynevezett deszenzibilálásos terápia, melynek során az állatot érzéketlenné tesszük az allergén iránt. Ezt a kezelést csak vérvizsgálatokat követően lehet elkezdeni, és az állatgyógyászatban ez a terápia a magas költségei miatt még nem terjedt el. Ilyenkor a szervezet által termelt, a mirigy üregében felhalmozódó váladék besűrűsödik, elkezd bomlani, és ez produkálja a tüneteket, ugyanis a bomlástermékek már eltérő kémiai összetétellel rendelkeznek. Ilyenkor az állat vakarózik, a fülzsír termelése fokozódik, lábait, faroktövét rágja, bőre korpásodik, szőre hullik. Néha az allergiás bőrgyulladás szövődményeként gennyes bőrgyulladást tapasztalunk, amely az állat testén szinte bárhol kialakulhat. DR. PARCSAMI ANDRÁS IGAZGATÁSÜGYI ÉS JÁRVÁNYÜGYI SZAKÁLLATORVOS GYOGY-PALOTA Szeged, Szent Ferenc u. 8. Tel./fax: 62/550-797 Foglalkozás-egészségügyi szakorvos • Homeopathia • Belgyógyászat-gastroenterológia • Fül-orr-gégészet • Sebészet • Ortopédia • Reumatológia - fizioterápia • Urológia • Ultrahang (hasi ultrahangvizsgálat) Fogászati, fogszabályozási szakrendelés indul Dr. Vincze Anikó VÉRVÉTELI LEHETŐSÉG HÉTFŐN ÉS SZERDÁN 7-9 ÓRÁIG, BEUTALÓVAL! Bejelentkezés a diszpécsernél 8-18 óráig: 62/5S0-797-es telefonszámon! Dr. Szűcs Márta Dr. Molnár Andor Dr. Farkas Mária Dr. Kiss józsef Dr. Hartai Tamás Dr. Pécsek Mária Dr. Mécs László Dr. Szabó Endre Dr. Kiss Attila Cosmécaniqtif Szépségház Aedzu híeí. v Átyexk... LPG ALAKFORMÁLÓ TESTKEZELÉS FOGYASZTÁS MÉREGTELENÍTÉS CELLIJLIT KEZELÉS INGYENES l'RÓBAKFZElf5' 6724 SZEGED, ZOI TÁN U. 10. * WWW.COSME.HU TEL: 62 451-921 MOBIL 30/577-5110 NYITVA TARTÁS H-P: 8 - 20 H, SZO. V: 8 18 H W bcqemed uc LÉZERES BÖRFIflTflLÍTÁS VISSZÉRKEZELÉS ésw EPfL-^LflS tartós szőrtelenítő módszer LÉZERES TETOVÁLÁSELTÁVOLÍTÁS kozmetikai és testtetoválás BEVEZETŐ ÁRON! FORRÓS MAGÁNKLINIKA PLASZTIKAI SEBÉSZET Tel.: 62/431-899 • www.plasztika.net A TLANT/K NEMZETK' l 94ajátüi-tetéS[ Kun Több mint 20 éves hajátültetési tapasztalattal. Kérésére elküldjük Önnek ingyenes prospektusunkat amelybot megismerheti a kopaszodás okát tárnáknál és nőknél. Hl. a végíeges sebészeti korrigálás módját. Ingyenes konzultáció Tel.: 1/488-7900 1026 Bp., Szilágyi E, fasor 65.11/6. wwwattantikhair.hu mantse@atiantikhair.com DR.KRIZSA JUDIT bőrgyógyákaév kozmelotógtts szakorvos ig^és GYERMEK [BŐRGYÓGYÁSZAT tartós síórtelt'nítés fibrómák. szemölcsök, nnyíyegyck eltávolítása j p7FU! KF.ZF.Í .ftSRK I ü feÉKGÓMETOLÓGIA Rfjőktttkezés,': időpont egyeztetése: ői/435 »>S t (9-»a. »4-»8 hl Rendelő: SzegedS Szent Istv án tér uetg, Kozmetológicii, Lézersebészeti és Fényterápiás Intézet Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Szakorvosai Tartós szörtelenítés, arcbőr-fiatalítás, felületi visszér- | tágulatok kezelése i ORVOSI LÉZEREKKEL. TAVALYI ÁRAINKAT MEGTARTOTTUK AZ ŐSZI IDŐSZAKRA. Bejelentkezés: 62/54-52-52 Cím: Szeged, Korányi fasor 6. www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás GYOGYIUOVENYÉS REFORMHÁZ Eubos sampon, tusolókrém pantenollal, nappali és éjszakai krém (extra száraz bőrre) 149 Ft Gyógynövényes + C-vitaminos torokbonbon 99 Ft Lícium gyümölcs 100 g (máj-, veseműködésserkentő, potencia növelése) 559 Ft Flavin 7 prémium 200 ml (immunrendszer-erősítő 7 fajta gyümölccsel) 9300 Ft Redox tabl. 70 db (fogyjon az L-karnitin, jód és króm segítségével) 3239 Ft Síim Coffee 30 adag (zöldkávé-tartalma gátolja a zsírlerakódást, frissít) 1099 Ft Wellness café 30 adag (antioxidáns tartalmú zöld és gyümölcskávé) 1289 Ft sas GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink z ? Szegeden, a SAS Patika mellett (62/424-993), a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók!