Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-10 / 238. szám

Kedd, 2006. október 10. GYÓGY-ÍR 9 A lelki egészség A Lelki Egészség Világszövetsége nyilvánította október 10-ét a lelki egészség (a lélekben szenvedők) világnapjává, amelyet Magyarországon 1994 óta tartanak. mti A lelki egészség - amit idegen szóval mentálhigiénének ne­veznek - és a lelki betegség közötti határ nagyon keskeny. Az egyén saját állapotának megítélése és a többség mércéje a mentális egészségről eltérő eredményre vezethet. Belső konf­liktusok minden emberre jellemzőek, ezek felhalmozódása és rossz kezelése válthat ki lelki betegséget. Magyarországon mintegy 150 ezer mentális beteget tarta­nak nyilván, a depressziósok, neurotikusok aránya a népes­ségben különböző vizsgálatok szerint 20-40 százalék. A men­tális betegségekre kevés figyelem fordul, pedig az öngyilkos­ságok többsége e betegségekhez kapcsolódik. Az öngyilko­sok egy része felkeresi a háziorvost a halála előtti hetekben, de az orvosok az esetek több mint felében nem ismerik fel az illető lelki sérülését, betegségét. Magyarország húsz évig ve­zette az öngyilkosságok listáját (a népesség arányában), de 1988 óta folyamatosan csökken hazánkban az öngyilkosok száma. Öngyilkosság következtében több európai hal meg, mint ahányan gyilkosság és közlekedési baleset következté­ben vesztik életüket. Harc a mellrák ellen Egész napos tájékoztató és figyelemfelkeltő rendezvényt tar­tott a nagyközönség számára a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren az Összefogás az egészségért, a mellrák ellen egyesület az - immár ötödik éve - egész évben folytatódó programok csúcspontjaként. Az „Egészségnap a mellrák ellen" mottójú családi rendezvénnyel a szervezők célja az volt, hogy tájékozódási lehetőséget biz­tosítsanak minden látogató számára a daganatos megbete­gedések elkerülését elősegítő egészséges életvitelről, a mozgás fontosságáról, egyúttal felhívják a nők figyelmét az önvizsgálat és a szűrés jelentőségére. ' '-, $ r s raJÉ : íj 1 • tv * .* .1* 1 •ígfc, ükaMwas2 *fPI*g Nt J ISÉÍ M y, w / ÚWjk 5 £/ / n GEt f 8:1 wt * I \ " ^ ÜR Dobó Kata, Galambos Erzsi, Oroszlán Szonja színésznő és Sebestyén Márta népdalénekes egy rózsaszínű szalagot vág át a rendezvényen, mely a mellrák elleni küzdelem szimbólumává vált FOTÓ: MTI Jó Közérzet Központ kgtxzsxges (Ifi a l*(tgxtgfk itt fatm* sunmuMgth helyett 6725 Szeged Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444-679 e-maií: jakozerzetkozp«tt@mvjtd.hu VEGYE MEG A KÖNYVET! 2700 Ft « postaköltség * : utánvét esetén) ' [ LÉZERES BÖRFIRT6LÍT6S VISSZÉRKEZELÉS és tartós szőrtelenítő módszer LÉZERES TETOVÁLÁS­ELTÁVOLÍTÁS kozmetikai és testtetoválás BEVEZETŐ ÁRON! I FORRÁS MffGffNKLINIKfí PLASZTIKAI SEBÉSZET Tel.: 62/431-899 • www.plasztika.net ML A MKTIÖITCITS IGAZSÁG A BITISSFIKKKLI KAPCSOLATIAK? OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLT. * Hogyan ét miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy Ön egészséges legyen? ? • Hogyan hoznak létre mesterségesen betegségeket? | Olvassa el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egész- = ségesnek maradnil He kiolvasta a könyvet, jöjjön ét vegyen a könyvben ajénlott napi vitamincsomagekat! Vitaminok nagy vélasztékban kaphatók. Nyitva: h.-p. 9,30-17.30-ig ÉVENTE NEGYVENÖTEZER VAKBÉLMUTÉTET VÉGEZNEK MAGYARORSZAGON A nélkülözhető zsákutca A sebészek alattomos beteg­ségnek tekintik a vakbélgyulla­dást, melynek egyetlen ismert gyógymódja létezik: a műtét. Évente negyvenötezer beavat­kozást végeznek a hazai kórhá­zakban - a gyors segítség éle­tet ment. A beteg lelki szinten hasznavehetetlen információ­kat tárol abban a reményben, hogy egyszer előveszi őket. Időszámításunk előtt két­ezer-ötszáz évvel az egyipto­miak már ismerték a vakbél­gyulladást, az első műtétet mégis egy amerikai orvos vé­gezte el a XIX. század végén. Azóta Magyarországon is lé­tező gyakorlat az életmentés­nek ez a módja - mondta dr. Papp Zoltán sebész, aki a kö­zelmúltban terjedelmes elmé­leti anyagot alkotott a témá­ban. A szentesi kórház főorvosa a gyakorlatban számtalan vak­bélműtétet végzett, és állítja: az egyik legalattomosabb be­tegség. A pontos diagnózis fel­állítása ugyanis még mindig egyedül a sebészek értékelő­és ítélőképességére alapozha­tó csak. A kezdeti stádiumban klinikai leletek alapján lehet kizárni, hogy nem másról, mint vakbélgyulladásról van szó. A műtét során gyakran nem várt nehézségek lépnek fel: a vakbélcsonk elbuktatása, vagy a már átfúródott vakbél esetében a gyulladás leküz­dése. Az utóbbi életveszélyes állapot, ezért ajánlja a doktor, hogy a gyanús tünetek ész­lelésekor a beteg inkább men­jen el a vizsgálatra „felesle­gesen", mint későn. A vakbél­gyulladás sebész beavatkozás nélkül nagyon rövid időn be­lül halálhoz vezet. Az űrál­lomások lakói vakbél birto­kában nem startolhatnak el a Földről, akkor sem, ha egész­ségesek, az övékét minden­Az egészségfilozófia megközelítésében érzelmi életünkben érdemes figyelni arra, hogy elengedjük a feleslegessé vált negatív „információkat" ILLUSZRÁCIÓ: MTI képpen kiveszik - mesélte a doktor érdekességként. A jobb csípőtájékon a vas­tagbél és a vékonybél talál­kozásánál egy oldaljárat he­lyezkedik el. A vastagbél kez­deti részének oldalága a vak­bél. Alsó vége folytatódik a 6-8 centiméter hosszú, vakon vég­ződő féregnyúlványban: ez a tulajdonképpeni zsákutca. Amit a köznyelv vakbélgyul­ladásnak hív, az lényegében a féregnyúlvány gyulladása. Rajtunk kívül csak az ember­szabású majmok hordanak a testükben féregnyúlványt, melynek beteg állapota életet fenyeget. A roham látványos, kezdeti tünete a köldök körül jelentkező, majd jobb alhasi fájdalom. Émelygés, hányás, hasmenés, hidegrázás, hő­emelkedés. Mivel a betegség nagy veszélyt rejt magában, az orvosok nem a vakbélgyulla­dást, hanem annak gyanúját operálják. Papp Zoltán sebész szerint kialakulásának pontos klinikai oka nem ismert, de egy biztos: elzáródik. Az egészségfilozófia meg­dcözelítésében a páciens STÍLUS ÉS MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL Zeiss márk;i/.<»tt egyfókus/ó ^ A fjl és iniiltifokúlis lenesek «Jlf /C/ engedménnyel Koiitaklkwse-kipróbálási akció! Szemüvegkeretek 20-30'V cngcdnu nmcl Nups/emmcgek kedvezményes vasára ~ ~ ~ I ESZIK I X SZAKORVOSI RENDELÉS rii'iriiii'iiir1"™*™ GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ÚJ HALLÁS. ÚJ ÉLET! Ingyenes hallásvizsgálat díjmentes beteg szállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! Tb-támogatással, közgyógyosoknak, Tempó és MÁV Egészségpénztár tagjainak a legkorszerűbb hallásjavitó készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratig. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték, zajvédő. DR. MADANI SHAHRAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 Park Medical Center, Mega Kft., Szeged, Stefánia 9. Keressen bennünket bizalommal! Varázsigék A betegnek érdemes elgondolkodnia azon, kihez, mihez kötődnek olyan élményei, melyeket megemésztett, de tőlük még nem vált meg. A gyógyulást segítő gondolatok: „Elengedek mindent, ami feleslegessé vált számomra", „nincs nekem szükségem semmire, hiszen minden az enyém", „boldogan fogadok be és könnyen engedek el". Fizikai szinten a belek karbantartását segíti a magyar gyártmányú Neurosan ásványpor, mely fogyasztásra alkalmas állapotban vizes homokra hasonlít, viszont hatásos a bélflóra helyreállításában. Az itthon is kapható orosz Petrolátum olaj semleges kémhatású, kérlelhetetlenül takarít: a felesleges savakat, méreganyagokat magához köti, így azok könnyűszerrel kiválasztódnak. A Petrolátum esélyes a vakbélgyulladás megelőzésében. hasznavehetetlen érzelmi in­formációkat vett magához. Olyan dolgokat fogadott be, emésztett meg és raktározott el meghatározatlan időre, melyekre valójában nincs szüksége. Természetesen az életben vannak olyan tapasz­talatok, élmények, melyeket egy időre elraktározunk, hogy emésszük. Szándékunk szerint eközben belőle tu­dást merítünk, ismeretet szerzünk. A gyulladás akkor kezdődik, amikor a benn lé­Stresszkezelés - alapiokú tanfolyam Autogén tréning oktatás kis csoportban, kompiéi relaxációs programban heti 2 óra - 12 héten át 24 ezer Ft/fő Érdeklődni: dr. Keresztes Margit (orvos, relaxációs és életmód-terapeuta) TelVSMS: 06-30/675-4820 Jelentkezés: október 15-ig. (Egyéni program is lehetséges.) i Í DR.ÍKRÍZSÁ JUDIT | í börg^áte-és koznietológus szakorvos Lí.'T'rt/r v T X Pj KJY1 P. tv s .BŐRGYÓGYÁSZÁT 1 tartós s^őrtelenítés ' fíbrómák, szemölcsök, anyajegyek eltávolítása Bejelentkezés, időpont egjeztctése: 62/425 - U54 (9-»a. 1418 h) Rendelő: S/rged: Szent István tér 12-13. vő szükségtelen tartalékok kitörésre vágynak, már nem férnek el a „félreeső polcon". Ezért érzelmi életünkben ér­demes figyelni arra, hogy el­engedjük a feleslegessé vált információkat. A létre mon­dott igen mentén a befoga­dás és elengedés folyamatos képessége nem szűnő áram­latban tart: a táplálék, a be­vitt anyag be sem kukkant az oldaljáratba, hanem tovább­halad... BIAHÓ GABRIELLA h Kozmetológiai, Lézersebészeti és Fényterápiás Intézet Bőrgyógyászati és Ailergológiai Klinika Szakorvosai Tartós szörtelenítés, arcbőr-fiatalítás és egyéb lézeres = beavatkozások I ORVOSI LÉZEREKKEL. TAVALYI ÁRAINKAT MEGTARTOTTUK AZ ŐSZI IDŐSZAKRA. Bejelentkezés: 62/54-52-52 Cím: Szeged, Korányi fasor 6. www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás Kleopátra masszázsszalon • Svéd, frissítő, fogyasztó, izomlazító, bőrfeszesitő masszázsok, talpreflexológia • Tradicionális Thai • Egzotikus Ma-Uri és Lomt-Lomi Nui masszázs • Infraszauna, turbó állószolárium 1 'Ceragem gerincmasszázságyak Szeged, Bérkert u.-Marostői u. sarok Bejelentkezés: 30/903-4415, 20/988-4997

Next

/
Thumbnails
Contents