Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-06 / 209. szám
4 •AKTUÁLIS* SZERDA, 2006. SZEPTEMBER 6. KORKÉP ALGYŐ. Az Algyői Sakk Klub szeretettel vár minden, a sakk iránt érdeklődőt klubfoglalkozásaira. Gyermekek, felnőttek egyaránt jöhetnek! A foglalkozások szerdánként délután 5 órakor kezdődnek a faluház földszinti kistermében. - A budai várban idén 20. alkalommal rendezték meg a mesterségek ünnepét. Algyő is bemutatkozhatott, hiszen Csongrád megyét a Napsugaras Egyesület és a DANE 2004. képviselte. Az utóbbi szervezet tagjai, Gálné Nagy Ildikó szövő népi iparművész, az Algyői Művészkör vezetője és Bereczné Lázár Nóra tojásíró, művészköri tag kézműves bemutatójával is színesítette a kulturális programot, a külföldi turisták és a pontozó zsűri legnagyobb örömére. Az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar, valamint a DANE 2004. tagja, Gál Tibor a vásárhelyi citerakészítő Szakái Laci bácsival játszotta el a vendégek nótáját. BORDÁNY. A Kulturális és Szabadidős Egyesület sikeresen pályázott az Európai Bizottsághoz egy nemzetközi szakmai képzés lebonyolítására. Mivel a minisztériummal még nem tudták aláírni a szerződést, az egyhetes képzést nem most, hanem egy későbbi időpontban, december 9-16. között rendezik meg. A programon hét ország fiataljai vesznek részt. - A helyi gyűjtők kiállítássorozat hetedik tárlatán Fábián Lajos több mint 1000 darabos gyufacímke-gyűjteménye tekinthető meg a faluházban. DESZK. A Zoltánfy István Általános Iskola 4. a osztályosainak új osztályfőnöke, Sípos Lili ma délután 5 órától tart szülői értekezletet. A többi évfolyamon egy későbbi időpontban várják a pedagógusok a szülőket. DOMASZÉK. A teleházban Erdélyi tájakon címmel tekinthető meg Balla Anikó képes úti beszámolója. MÓRAHALOM. Az Országos Bűnmegelőzési Tanács benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően a mórahalmi polgárőrség új járművet kapott. A jövőben a szolgálatot végzők egy Ford Fusionnal járják a települést. Az 1 millió forintos támogatási összeg mellett jelentős önkormányzati önerő és a polgárőrség anyagi hozzájárulása biztosítja a vételárat. - Szezon végi kiárusítás elnevezéssel szeptember 9-én és 10-én fél áron látogathatják a vendégek éjszakai kikapcsolódásra a fürdőt. Ezen a két napon három medence üzemel majd: a rendezvény-, az élmény- és tanmedence, valamint a gyermekpancsoló. ÜLLÉS. Ma délután 2 órakor átadják az üllési bölcsődét. A beruházás az Európai Unió és a magyar állam HEFOP pályázati támogatásával valósult meg. Délután fél 3-kor a község legrégebben épült, felújított iskoláját avatják. A Radnai utcai épületet a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával újították fel és akadálymentesítették. SZEGED. Felújítás miatt az újszegedi Gyógy- és Termálfürdő szeptember 10-éig zárva tart. - A szőregi művelődési'házban ma este 6 órától tartja összejövetelét a Sárga Rózsa Népdalkör. A Sárgán a tulajdonosok húsz százaléka árulja az üdülőjét Megelégelték a felújítást Folytatás az 1. oldalról Katona Antaltól, a Sárgán működő üdülőtársaság elnöke úgy látja, évek óta nem változtak az árak: a harminc négyzetméteres emeletes házat másfél millió forintra tartják, a kétszer ekkoráért elkérnek négy-öt milliót, míg a háromszintes száz négyzetméter körüli nyaraló ára nyolcmillió körüli. Akik különböző okok miatt elhanyagolták a házukat, azok nehezen tudják eladni, hiszen nagyobb rekonstrukcióra senki nem szán pénzt. Tóth Szilveszterné harminc év után úgy gondolta, hogy eladja nyaralóját. - Megszakad az ember szíve, ha arra gondol, hogy el kell adni a nyaralót. De a józan ész azt diktálja, hogy meg kell válnunk az ingatlantól. Nem bírjuk már fenntartani mondja az asszony. Ambrus Andrásék is próbálnak megválni háromszintes házuktól, de a férfi kijelenti: nem mindenáron, hiszen ezekben a szép időkben bennük is fellángol a korábbi évek „sárgái hangulata". - A Sárgának máshoz nem fogható varázsa van. Olyanról is tudok, aki eladta az itteni üdülőjét, vett egyet Subasán, de most azon gondolkodik, hogy visszatér, mert a dorozsmai kiskertekben nem olyan a hangulat, mint a Sárgán - fejtegeti a férfi. A kereslet jelenleg elenyésző az üdülőtelepen, de sokan abban bíznak, hogy megmozdul a piac, mert a Tisza-parton olcsóbb az élet. Általában olyanok keresnek ingatlant, akik egyedülállók, elváltak, és olcsóbb lakást szeretnének. Az üdülőtelepen ugyanis évente 22 ezer forint közös költséget kell fizetni. Ez futja a víz, a szemétszállítás és a közvilágítás díját. A vízhálózat fokozatos felújítására plusz tízezret szed be a társulat. A gerincvezeték a két halászcsárda között már elkészült. Az ide költözőknek azonban azzal is számolniuk kell, hogy november és március között a vizet elzárják. Sőt. Ha a Tisza árad, a területet is el kell hagyniuk „a Sárga szerelmeseinek". CS. GÁT LÁSZLÓ Mindegy, csak vigyék... Fotó: Schmidt Andrea BERBE ADJAK A Csongrád megyei önkormányzatnak is van egy üdülője a Sárgán, de ezt az idén nem nyitották ki. A közgyűlés korábbi határozata szerint az ingatlant kijelölték eladására. A nagy árvíz után viszont úgy döntöttek, hogy ezt a határozatot visszavonják. A legújabb előterjesztés szerint az üdülőt bérbe adnák azzal a feltétellel, hogy a bérlő állná a felújítás költségét. A közgyűlés az üdülő értékesítésének módjáról a jövő héten dönt. Szemközt a rektorral Szerda esténként látható a Szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ma este a két műsorvezető, Szabó C. Szilárd és Mátok Tamás a Szegedi Tudományegyetem rektorát, Szabó Gábort a most induló tanévről, a tanárképzés jövőjéről és a tandíjról faggatja. Bábszínház: Simai-bemutató MUNKATÁRSUNKTÓL Simái Mihály József Attila-díjas szegedi költő új gyerekdarabját, A nádszálon szippantott tündér című mesét is bemutatja az október l-jén induló következő évadban a Kövér Béla Bábszínház. A kicsiket négy, a felnőtteket pedig két produkcióval várják a szezonban, mondta a tegnapi évadnyitó társulati ülésen Kövér László, az intézmény igazgatója. A gyerekek a Hókirálynőt, az Elefántmesét, a Tűzparipa és villámkardot láthatják. A már nagy sikerrel játszott Kacsalaki rejtélyt is műsoron tartják. A Rátóti legényanyát, valamint az örmény eposzok világát életre keltő Szaszuni Dávid históriája című darabot kínálják a felnőtteknek. Utóbbit októberben Budapesten, a Magyarok Házában is eljátszszák. A szegedi társulat az ősszel két produkcióval Erdélyben is vendégszerepel. A bábszínház mintegy ötvenmillió forintból gazdálkodhat az új évadban. A Nemzeti Kulturális Alapprogram három pályázatán is indultak, ettől további 2-3 millió forintos támogatást remélnek. HÍREK TUZ A RUHABOLTBAN Kigyulladt egy kapcsolószekrény tegnap este hatkor Szegeden, a Kiss Menyhért utca 1. alatti ruhaboltban. A tűzoltók hamar megfékezték a lángot, majd ventilátorral ki kellett szívatni a füstöt a helyiségből. Senki sem sérült meg, az anyagi kár azonban jelentős: a ruhák kormosak, és a helyiséget is ki kell festeni. NAGYDÍJAS TÖMLŐK Magyar Termék Nagydíjjal ismerték el a szegedi Phoenix Rubber Gumiipari Kft. által előállított olajipari termelő tömlőket. A díjat ma adja át Puch László, az országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke a Parlamentben. SZEPTEMBERI KULTÚRA A VAJDASÁGBAN Az ötvennegyedik írótábort rendezik mától szombatig Magyarkanizsán a Művészetek Házában. A felolvasóesttel, közönségtalálkozóval tarkított program szombaton este 7-kor Az író felelőssége és a szabadság című beszélgetéssel zárul. Ugyanitt szeptember 14-étől 16-áig jazz és improvizatlv zenei fesztivált rendeznek. INGYENÓRA IGAZGATÓI UTASÍTÁSRA A pedagógusok heti plusz kétórás ingyenes túlmunkájával kapcsolatban tegnap azt írtuk, hogy a Vedresben „nincs más választás, a teljes állásban lévők két, a részmunkaidőben foglalkoztatottak egy órát vállaltak a tanítási időkeretben". Ez azonban nem önkéntes vállalás volt, hanem igazgatói utasításra történt. Az iskola vezetője, Dobó László úgy érzi, ez a teljes igazság, és ezzel a helyreigazítással tartozik tantestületének. VÁSÁRHELYI KERÁMIA A GULÁCSYBAN A Képcsarnok Gulácsy Galériájában (Szeged, Kárász u. 17.) ma 17 órakor Almási István, Hódmezővásárhely alpolgármestere nyitja meg a vásárhelyi kerámiaszimpóziumot. A kiállítás szeptember 20-áig látható munkanapokon 10-től 18, szombatonként 10-től 13 óráig. Aranyrojtos függönnyel, bársonyszőnyeggel fogadják a publikumot Hatvanmillióból megújult a nagyszínház I——j&fc » í— KAMARA - GARANCIA Mint az évad végén beszámoltunk róla: a tavaly májusban átadott kisszínházban a szezonzárás után 46 pontos hibalistát készítettek. Nyikorgott, lötyögött egyes nézőtéri székek háttámlája, az udvari csatornatömb megsüllyedt, a fotocellás főbejárati ajtó szorult, az előcsarnok lépcsőjén felváltak a csúszásgátló csíkok, a távműködtetésű ablakok sem működtek, a vizesblokkok vakolata pedig megrepedt, kisebb gondok voltak a világítási rendszerrel is. A színigazgató elmondta: a kivitelező Délépítő Rt. a nyáron határidőre, rendben elvégezte a garanciális javításokat, így ott sincs akadálya az évadkezdésnek. Az új deszkázatot kapott nagyszínházi színpadon már próbálják a Don Giovannit Fotó: Karnok Csaba Már próbálják az évad első új produkcióját, a Don Giovannit a hatvanmillió forintból megújult Szegedi Nemzeti Színházban. A nyáron kicserélték a színpad padlózatát, a forgó elkopott elemeit, a bársonyfüggönyt. Az 1978-ban megkezdett és nyolc évig elhúzódó teljes rekonstrukciót követően húsz évvel ezelőtt, 1986 őszén adták át a Szegedi Nemzeti Színházat. A város egyik legszebb épületét az elmúlt két évtizedben alaposan lelakta a társulat és a közönség, elkerülhetetlenné vált a belső felújítás. Júniusban bezárták a nagyszínházat, kitiltották a művészeket, és hatvanmillió forintos címzett támogatásból nekiláttak a munkának. Felszedték a teljesen amortizálódott színpad deszkázatát, és a korábbinál két milliméterrel vastagabb, teherbíróbb speciális fenyődeszkákból újat raktak le. Kicserélték a forgószínpad elkopott elemeit is, felújították a színpadi gépészetet, új hívó-utasító hangrendszert szereltek fel, felcsiszolták, lakkozták a nézőtéri padlót. Ez most úgy csillog, mint újkorában. - Ünneplőbe öltözött nagyszínházban tarthatjuk szeptember 19-én az évadnyitó társulati ülésünket. Remélem, pozitív lesz a fogadtatás, hiszen a nyáron elvégzett felújításoknak köszönhetően gyönyörű lett a színpad és a nézőtér - mutatja Székhelyi József színidirektor. Bagossy László és Oberfrank Péter irányításával épp folyik az első új produkció, az október 6-án bemutatásra kerülő Mozart-opera, a Don Giovanni próbája, az énekesek avatták fel a megújult színpadot. Evek óta a színház szégyene volt a toldozott-foldozott, szakadt, lyukas bordó bársonyfüggöny, amit ugyancsak kicseréltek a nyáron. Külföldről hozott lángmentesített anyagból egy pesti cég varrta meg az aranyrojtokkal díszített újat. Sokakat bosszantott, hogy a késve érkező nézők cipőjének kopogását gyakran lehetett hallani az operanyitányok alatt ezen is segítettek: az akusztikát is előnyösen megváltoztató bordó bársonyszőnyeg fut végig a nézőtér két oldalán és a folyósón a páholysorok előtt is. - Optimalizáltuk a technikai lemaradásokat, jelentős ráfordítással végeztük el a nyáron azokat a felújításokat, amelyek már nem voltak halaszthatóak. Vannak még elmaradásaink, ilyen például a pincében a színészbüfé és a klub, amelynek felújítására már nem volt lehetőségünk. Erre igazgatói ciklusom utolsó nyarán, jövőre kerülhet sor - ígéri Székhelyi József. H. ZS.