Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-30 / 230. szám

30 • MEGYEI TÜKÖR* PÉNTEK, 2006. SZEPTEMBER 29. A kábítószeres bandákban felosztják a szerepeket, a megrendeléseket általá­ban SMS-ben adják le. Bariné Tóth Éva főügyészségi csoportvezető ügyésszel a drogos ügyek jellemzőiről és egy szep­temberben hozott ítéletről beszélget­tünk. Negyven-ötven személy. Ennyi ellen fo­lyik eljárás jelenleg a megyében komo­lyabb kábítószer-kereskedelemmel kap­csolatos ügyben. Van köztük, aki szerel­méért vállalta a kockázatot, és vannak „jó házból való" egyetemisták, főisko­lások is. Bariné Tóth Éva főügyészségi csoportvezetővel a kábítószeres ügyek jellemzőiről beszélgettünk. - A kereskedők között kevés a függő, ők inkább alkalmi fogyasztók. Aki függő és kereskedő is, az rendszerint az adag­jáért dolgozik, ami naponta 5-15 ezer fo­rintba kerül. A többieket a könnyen szerzett pénz csábítja, és nem tudják, vagy nem foglalkoznak azzal, hogy tönk­reteszi életüket az ezért járó büntetés. Arra a kérdésre, hogy megéri-e, csak a bírósági tárgyalóteremben látott meg­döbbent arcok, könnyes szemek adják meg a választ - mondta az ügyésznő. Tapasztalata szerint a kábítószeres „bandák" szervezetten dolgoznak, fel­osztják a szerepeket. Van megrendelő ­általában SMS-ben adja le a rendelést -, szállító, raktározó, és vannak kereske­dők. A raktározók és a szállítók sokszor azzal nyugtatják magukat, hogy nagy bajuk nem lehet, hiszen nem adják-ve­szik a kábítószert. A büntetésük azon­ban szinte megegyezik a tényleges ke­reskedők büntetéseivel. A Szegedi ítélőtábla ebben a hónapban hozott ítéletet egy ügyben, amely öt, ed­dig büntetlen vádlottat érintett. A 24 éves elsőrendű vádlottat, aki a szerve­zett csoport vezetője volt, első fokon 7, másodfokon 8 év fegy­házbüntetésre ítélték. Az utolsó éves főiskolás má­sodrendű vádlott, aki kapcsolattartó, megren­delő volt, 5 év fegyházat kapott. Az ötödrendű vádlottat, egy 25 éves lányt másfél évre ítéltek, de az ő büntetését négy évre felfüggesztették. Ná­la pártfogói felügyeletet is elrendeltek. A lány „csak" fogyasztó volt, aki a születésnapjára na­gyobb mennyiségű ex­tasyt rendelt meglepeté­sül a vendégeknek. Bariné elmondta: a fo­gyasztók közül sokan hét közben marihuánát szív- Képünk illusztráció SZLENG A drogos szlengben a szaladós azt az amfetaminszármazékot jelenti, ami hasmenést okoz. A negyed perc, fél perc adagokat jelent - főleg telefonos megrendeléskor használják. A zöld, a kera és a zelenó a marihuána megfele­lője, az eki, a felni és a karika az exta­syé. A gyors a speedet jelenti. nak - esetleg napról napra nagyobb mennyiségben -, hét végén pedig disz­kódrogokat - speed, extasy - használ­nak. Egy MRI-hez hasonló eljárással azt is ki lehet mutatni, hogy mennyit: a vizsgálat az agy roncsolódásának mérté­kéből állapítja meg, hogy az illető mi­lyen drogot, mekkora mennyiségben fo­gyasztott. Az ügyésznő azonban nem tud arról, hogy végeztek már ilyen vizs­gálatot. G. ZS. « Jelentős mennyiségű kábítószer forgal­mazása, illetve az azzal való kereske­dés esetén a függők 2-8 évet kaphat­nak, a nem függők 5-15 évi vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatók. Óvadék ezekben az esetek­ben szinte szóba sem jöhet. Ha bizo­nyítható, hogy a gyanúsítottak a vagyo­nukat a kábítószer-kereskedelemből szerezték, akkor elkobozzák tőlük. Ak­kor is, ha az értékek családtagok nevén vannak. A törvényi szigor nem a cse­kély mennyiségben fogyasztókat sújtja. Nekik és azoknak a függőknek, akik nem jelentős mennyiséget fogyasztot­tak, nem kell bíróság elé állniuk, ha vállalják , hogy hat hónapos folyama­tos függőséget gyógyító vagy megelő­ző-felvilágosító kezelésen vesznek részt a drogambulancián. Telefonszáma: 20/355-350. Nyertes: Balint Józsefné Domaszék, Rákóczi utca 5. A nyereményt igazoló kupon átvehető október 5-től a szegedi ügyfélszolgálatunkon (Kölcsey u. 5.) DÍLMAGYARORSZAGICégr«gtt«W /" '^r ÍRJUK EGYÜTT A DÉLMAGYARORSZÁG £ ÉS A DÉLVILÁG SZAKÁCSKÖNYVÉT! Cím: Délmagyarország Kiadó 6740 Szeged, Pf.: 153. A borítékra írja rá: Cégregiszter-játék Előző játékunk helyes megfejtése: Molnár József hirdetése a 227. és 288. oldalon található Árva Bélának soha nem kellett használnia a fegyverét Harmincnégy évig őrizte a határokat Sok mindent csempésznek. Például ókori ezüst és bronz ékszereket Fotó: Karnok Csaba A három és fél év tizeden át tartó szolgálatot Árva Béla számára szep­tember 30-átől a gondtalan nyugdíjas évek váltják fel. Bár a határőrök min­den napja izgalmasan telik, az alez­redes pályafutása során igazi vészhely­zetbe egyszer sem került. Harmincnégy évig szolgált a határőrség kötelékében Árva Béla alezredes, hétfő­től mégis csak engedéllyel léphet be a szegedi kirendeltség épületébe. A határ­rendészet vezetője ugyanis nyugdíjba vonul. Az alezredes pályafutásának leg­hosszabb szakaszát Mórahalmon töltöt­te. Itt érte lugoszlávia 1991-1992-es fel­bomlása, majd Szerbia és Montenegró NATO bombázása. A legemlékezete­sebb időket is ekkor élte át, amikor a zöldhatárokon keresztül naponta érkez­tek kisebb-nagyobb csoportokban a me­nekültek, hogy Magyarországon kérje­nek menedéket. Volt, hogy egyszerre nyolcszáz ember ügyét kellett intéznie a mórahalmi kihelyezett tagozaton. Legnagyobb „fogása" az a negyvenöt fős csoport volt, melynek tagjai Koszo­vóból menekültek a háború borzalmai elöl Mórahalmig, ahol végül a határőrök feltartóztatták őket. - Azok, akik tényleg az életüket ment­ve fordítottak hátat saját hazájuknak, szinte keresték velünk a kapcsolatot. Úgy érezték, ha feltartóztatjuk őket, már biztonságban vannak. Akkoriban nemcsak a mindennapos feladatainkat kellett ellátnunk. Például a csecsemővel érkező anyukáknak mi szereztük be a pelenkákat is - mesélt a számára egyik legemlékezetesebb időszakról. Persze nemcsak menekülteket, hanem körö­zött bűnözőket is tucatszámra kaptak el a megye határainál. Sokan ellenálltak a határőr felszólításának. Az alezredes en­nek ellenére úgy tartja, szerencsés há­rom és fél évtizedet tudhat maga mö­gött, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy fegyverét ez idő alatt egyszer sem kellett használnia. Elmondta, míg tíz évvel ezelőtt a határőrségnek az egyik legnagyobb gondot a gépkocsicsempé­szet jelentette, ezt az idő múlásával si­keresen visszaszorították. Az ember­csempészet azonban ma is fénykorát éli. Az alezredes első nyugdíjas napjait mindenképpen a pihenéssel szeretné eltölteni, de mint mondta, hosszú ide­ig biztosan nem bírná a tétlenséget. Mórahalmi lakos lévén a település tu­risztikai vagy politikai életében példá­ul szívesen vállalna majd valamilyen szerepet. K. G. G. HATÁRSÉRTŐKET FOGTAK gH Szerb állampolgárokat igazoltatott a sze­gedi vasútállomáson a Tisza Határvadász Század egyik járőre. A négy férfiről kide­rült, mindannyian illegális bevándorlók, akik mindenféle úti okmány nélkül, a zöldhatáron keresztül érkeztek Magyaror­szágra. A határig kísérőjük is akadt, aki fejenként ezer eurót kért tőlük az idegen­vezetésért. Az olvasók által beküldött receptek közül neves séfek válogatják ki és készítik el az általuk legeredetibbnek ítélt ételeket, amelyek aztán fotóval együtt bekerülnek színes szakácskönyvünkbe! nmrhnt! Sorsolási októbor 23-án. Nyoroményi taafőxő agy kenyérpirítóval együtt. A recept mellett küldje be az alábbi szelvényt isi A gyorsaságát megjutalmazzuk! AZOK KÖZÖTT, AKIK OKTÖBER 15-IG BEKÜLDIK RECEPTJEIKET, 100 DB EGYEDI EDLNYALÁTÉTET SORSOLUNK KLL Beküldési határidő: 2006. októbar 20. Clmi Dólmagyarorsióg Kiadó, 6740 Sia««d, Pf. 193, A borítékra írja rói raeaptvartany *, i-mall i recapIverMnyi&delmagyar.hu (Ütjük lütil«u« Irl ittvsl, tlmil, l«l«lenuimüt ül) Információt 62/567-897, 967-824 A recept beküldője: Cím: Teleionszám: Mobil: E-mail cím: Egy olvaió ma*. 5 db receptet küldhet bal Részletes játék- él részvételi szabályok: www,feeeptverseny.delmagyaF.hu Kábítószerezők ­szokások és ítéletek Keresse meg a 2006-os Cégregiszterben az alábbi kérdésre a választ, töltse ki a szelvényt és küldje vissza címünkre! A helyes választ beküldök közöt 5000 Ft Geers Hallókészülék Kft.

Next

/
Thumbnails
Contents