Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-25 / 225. szám

4 • AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2006. SZEPTEMBER 25. KÖRKÉP ALGYŐ. A képviselő-testület szerdán 9 órától tartia soros ülését. A testület módosítja az önkormányzat költségvetéséről szóló rendeletét, tárgyal több LEADER+ pályázat önerejének biztosításáról. Részletes beszámolót hallgat meg az önkormányzat 2002-2006. évi pénzügyi helyzetéről, a hivatal igazgatási és adóügyi feladatainak ellátásáról. Az ülés napirendjén szerepel még a fürdő beruházásáról szóló tájékoztató, a település közművelődési, sport- és turisztikai koneepeiójának áttekintése, a sportpálya és a délnyugati fejlesztési terület közti térre vonatkozó rendezési terv módosítása. Jelentést hallgat meg a testület az ez évi határozatok végrehajtásáról. BALASTYA. A Csongrád megyei levéltári napok részeként Ismerjük meg jobban lakóhelyünk, Balástya történtét címmel a megyei levéltár munkatársai tartanak előadásokat csütörtökön 10 és 12 óra között a művelődési házban. A helytörténeti rendezvényt megnyitja Újvári László polgármester. Előadó: Berta Tibor lcvéltárigazgató-helyettes, Farkas Csaba fölevéltáros, Kanyó Ferenc kandidátus, Polner Zoltán költő, újságíró, Bogdán Lajos népművelő. Az ülést vezeti Biernacki Karol főlevéltáros. A belépés díjtalan, mindenkit várnak a szervezők. BORDÁNY. A helyi gyűjtők kiállítássorozat részeként a faluház emeleti kiállítótermében Lévainé Kovács Marian Poncho, sombrero, mate című, latin-amerikai tárgyakból álló gyűjteményes kiállítását láthatják. DESZK. A képviselő-testület kedden 17 órakor ünnepi testületi ülést tart a faluház emeleti kupolatermében. Simicz lózsef polgármester tájékoztat az elmúlt négy évben végzett testületi munkáról, majd ünnepi köszöntő következik. MÓRAHALOM. A GVOP-pályázat segítségével a Homokhát térségi agrár-ipari park komplex fejlesztésére kerül sor 115 millió forintos vissza nem térítendő támogatás, valamint ugyanennyi önkormányzati önerő felhasználásával. A BM európai uniós önerő alapjából az önkormányzat 75 millió forintos önerő-kiegészítést kap. A projekt részeként több beruházásból álló komplex infrastruktúrafejlesztés valósul meg: létrehoznak egy transzformátorállomást, egy komplett tűzvíz hálózatot, egy új csapadékvízgyűjtő és -elvezető csatornahálózatot és rendezik az 1732 helyrajzi számú utca szennyvízelvezetését és ivóvízellátását. SZEGED. A Civil-Társ Trust Programiroda ma 10 órától az MTESZ-sz^kházban (Szeged, Kígyó utca 4.) tartja az Útmutató a civil szervezetekkel való együttműködéshez elnevezésű kutatáshoz kapcsolódó konferenciasorozat előadását. A konferencián a Civil-Társ Trust programiroda tevékenységéről előadást tart Beszcdics Otílijj, a programiroda szakértője. A kutatás előzetes eredményeit Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatóhelyettese ismerteti. Az előadás után kerekasztal-beszélgetés kezdődik. ZÁKÁNYSZÉK. A Zákányszéki Kis Újság szeptember 27-én választási fórumot rendez 18 órától a művelődési házban. Minden érdeklődőt várnak. A technikai magyarázat nem érdekli a lakókat Fűtésszámlára szívgyógyszer Nem érdekli a technikai indoklás a Jókai utcai önkormányzati ház lakóit. Ők csak azt szeretnék, hogy ne legyen fél évre 126 ezer forintos a fűtésszámlájuk úgy, hogy közhen fagyoskodnak. - Megyek, csak fölizgatnám ma­gam. - Én maradok, bevettem a szív­gyógyszerem. A párbeszéd egy Jókai utcai ön­kormányzati bérlakás lakógyűlé­sén hangzott el. A lakók itt kap­ták meg aktuális fűtéselszámoló számláikat - az összegtől előre féltek. Tavaly decemberben meg­írtuk: az itt élők közül többen 45-90 ezer forintos számlát kap­tak, szerintük tévedésből. Akkor sokan nem voltak hajlandók fi­zetni, újraszámolást kértek. Azt mondták: azóta ugrott meg a fű­tésdíj, amióta 2005 májusában költségmegosztókat kaptak a la­kások. Az ezeket felszerelő ISTA Rt. néhány nappal később felül­vizsgálta a számlákat, és kisebb hibákat valóban talált. Godó lenönének például előbb 47 ezer forintot kellett volna fi­zetnie, később - az újraszámolás után - ez 41 ezerre módosult. Az asszony számításai ettől eltér­nek, szerinte az összeg csak 30 ezer, ezért ő azóta sem fizetett. A mostani számla szerint az egye­dül élő nő havonta 23 ezer forint­ból fűt. - Nézzük az idei ítéletet - in­dult a számláért egy lakó, majd rövidesen már felháborodva kért magyarázatot az IKV és az ISTA jelen lévő munkatársaitól. A mű­szaki indoklás nem nyugtatta meg a panaszkodókat. Mint mondták, elhiszik, hogy van ma­gyarázat, de a fizetendő akkor is annyi, mintha családi házat fűte­nének. - lehetetlen, hogy a fűtés és a meleg víz hat hónapra 126 ezer forint, amikor három fűtőtest el van zárva a lakásban - panaszko­dott egy asszony. Más azt kifogá­MÁS ERTEK ITT, MAS ERTEK OTT JH Godó Jenőné számláján laikusként is találtunk furcsaságot. Nem egyeztek ugyanis a leolvasási nyugtán szereplő adatok és - az elvileg ez alapján kiállított ­számla adatai. Az ISTA szakembe­re azt ígérte: utánanéz. solta, hogy nem tudja elzárni a fűtőtesteket, sőt erre az általa fel­kért szerelők sem vállalkoztak a radiátorok állapota miatt. Bárányi Irén az IKV gazdasági igazgatója közölte: a fűtések el­számolására alkalmazott jogsza­bály meghatározza a teendőket, ezért sem a tavalyi, sem az ez évi elszámolásokat nem csökkent­hetik. A számlák a ház tényleges fogyasztását tükrözik, az IKV a fűtésköltséget megelőlegezte. - A tavalyi elszámolások mó­dosítását az ügyek felülvizsgálata okozta. Például azon bejelentés­re, hogy a bérlő téves leolvasást hitelesített, újabb leolvasást kér­tünk, és az alapján új elszámolás készült - mondta a gazdasági igazgató, aki hozzátette: az ISTA a lakásokban felmérte a hőleadó berendezések kapacitását is, ami nagyon vegyes képet mutat. - Vannak szépen karbantartott radiátorok, de akad olyan lakás is, ahol a bérlő olyan nagy hőlea­dású berendezésre cserélte, hogy azzal többszörös alapterületű há­zat lehetne fűteni - hoz példákat Bárányi Irén. - Az ISTA kimuta­tása alátámasztja azt, hogy még azonos alapterületű lakások fű­tési számlája is alaposan eltérhet egymástól. Ezt a felmérést már az előző elszámoláskor is ismer­tettük a bérlőkkel. G. ZS. Sok ilyenre lenne szükség az országban - mondta Mészöly Kál­mán korábbi szövetségi kapitány a vasárnap átadott Hódtói Sportcentrumról. Az új vásárhelyi intézmény elsősorban a spor­tolókat szolgálja, de itt találkoznak majd a volt leventék és az ol­vasóköriek is. Vasárnap délelőtt avatták fel Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcentrumot. Az ünnepség díszvendége volt Muszbek Mi­hály, a Magyar Labdarúgó Liga korábbi ügyvezető igazgatója, Csonka Gábor, a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség elnökségi tagja és Czene Attila olimpiai bajnok úszó. Köszöntőjében Mészöly Kálmán korábbi szö­vetségi kapitány kiemelte: a vásárhelyi sportcentrumhoz hasonlók ezreit kellene meg­építeni országszerte a fiatalok­nak, amatőr sportolóknak. A létesítmény használóinak jó sportjátékot és sok sikert kí­vánt. Lázár János polgármester, or­szággyűlési képviselő hangsú­lyozta: nem véletlen, hogy a Hódtóban épült meg a sport­centrum, hiszen innen nem messze, az egykori kádasfürdő helyén állt még nemrégiben az az ifjúsági központ, mely évti­zedekig szolgálta a sportolni vá­gyókat. Helyén bevásárlóköz­pont épül, s amikor annak léte­sítéséről a közgyűlés döntött, fontosnak tartották, hogy a sportolásnak új lehetőséget te­remtsenek. A sportcentrum megépítésének 174 millió fo­rintos költségét teljes egészében a város állta. A 6395 négyzetméteres sport­centrum 660 négyzetméteres ki­szolgáló létesítményében nem­csak öltöző, klubhelyiség, torna­szoba és fitneszterem fér el, de itt kap helyet a Hódtói Olvasókör és a Volt Leventék Baráti Köre is. A centrumban két műfüves pálya, de aszfaltos, és öt - köztük két mobil - kosárlabdapálya is várja a sportolni vágyókat. Az avatón a nemzetiszín szala­got Mészöly Kálmán és Lázár Já­nos vágta át, a polgármester a volt szövetségi kapitánytól egy labdát is kapott ajándékba. B. K. A. Átadták Vásárhelyen a Hódtói Sportcentrumot Labdát is hozott Mészöly Lázár János és Mészöly Kálmán avatta fel a sportcentrumot Fotó: Segesvári Csaba A sertéstelep jövő októberig megszünteti a bűzt Az őszi szél trágyaszagot áraszt A disznószag eddig általában nyáron idegesítette a szegedieket, idén viszont mostanában szaporodtak meg a bejelentések. A sertéstelepeknek még egy évük van, hogy megoldják a hígtrágya elhelyezését. TÉMA az. olvasótól - A Csongrádi sugárút végi tíz­emeletes panelben lakom. Évek óta hozza a szél estefelé a förtel­mes bűzt Sándorfalva felől. Ezen a nyáron sem volt másképp. Az erkélyt már rég nem használjuk, se kiülni, se teregetni nem me­rek a legyek miatt - mondta két­ségbeesetten Gál Zsuzsa Mak­kosházról. Telefonon elmondta, a napokban többször is émelyítő trágyaszag csapta meg, amikor kilépett az utcára. Percekig szé­dült, rosszul érezte magát. „Kör­beszaglásztunk". Kovács Róbert a tarjáni töltés oldalában lakik. A fiatalember csak legyintett a kérdésünkre: „Húsz éve itt lakom, azóta min­dig trágyaszag van, ha erre fújja szél. Úgy látszik, a probléma ál­landósult. Nem vagyok faksznis, de a múlt hét! Az volt minden­nek a teteje. Telefonáltam is mindenfelé a hatóságokhoz." A makkosháziak tehát nincsenek egyedül, a tarjáni és a rókusi la­kótelepen, de a városközpont felé a Felsővároson is érezni a disznó­szagot. Fekete Lászlónak a felső­városi Kemes utcában már ko­rábban, szeptember elején fel­tűnt, hogy erősödött a förtelmes bűz. Nem érti, miért egy fél vá­rosnak kell szenvednie néhány állattartó miatt. Állattartásra idén 180 panasz futott be a szegedi önkormány­zathoz. A bejelentéseket nem a hivatal, hanem a zöldhatóság vizsgálja ki, ahová szintén zápo­roztak a bejelentések. A hatóság­nál megtudtuk, az erős szél okol­ható a szokásosnál orrfacsaróbb szagért. - Megoldást a jövőre hatályba lépő uniós rendelet jelent. Esze­rint hígtrágya kezeléséről az ál­lattartóknak legkésőbb jövő ok­tóberig gondoskodniuk kell. Er­ről a három szegedi nagy sertés­telep és a többtucatnyi megyei nagyüzemet évekkel ezelőtt érte­sítettük, egy év múlva viszont büntetés terhe mellett számon is kérjük - magyarázta Kardos Sán­dor. Az Alsó-Tisza-vidéki Kör­nyezetvédelmi, Természetvédel­mi és Vízügyi Felügyelőség igaz­gatója azt azonban engedéke­nyen elismerte: költséges beru­házásra kötelezik a disznótartó­kat. Anyagai támogatást egyelőre semmilyen pályázat nem bizto­sít hozzá. - Támogatás nélkül is elkészü­lünk az előírt határidőre. Meg­oldjuk a trágya elhelyezését ­ígérte a sándorfalvi úton műkö­dő Pigmark Kft. cégvezetője. Ma­yer András elmondta, a sertéste­lep 180 millió forintos átépítését pályázati támogatás nélkül vég­zik. Önerőből és hitelből építkez­nek. A gond az lesz, ha jövőre sem nyílnak meg az uniós forrá­sok, mert akkor nem tudják visz­szafizetni a hiteleket. D.T. Sokan járnak a tilosban Percenként átkozódnak az autósok a Szent István téren, a Vidra és a Sóhordó utca közötti utcaré­szen. Sokan megkockáztatják, hogy áthajtsanak a magas fekvőrendőrökön, mások megfordulnak. Va­lamennyien a tilosban járnak. Erre az utcaszakaszra a tér átépítése óta mindkét irányból tilos behaj­tani, amint a KRESZ-táblák figyelmeztetnek. Felmentést csak az ott lakó garázstulajdonosok kap­tak Fotó: Karnak Csaba Gitárest Spanyol estet ad ma este 6 órától a Fekete Házban Pavlovits Dávid gi­tárművész. Koncertjére Isaac Albé­niz, Manuel de Falla, Joaquin Rod­rigo és Paco de Lucia műveiből vá­logatott, és egy saját szerzeményt játszik. Ingyenesen meghallgathat­ják, akik Dali ihlette, saját kezűleg rajzolt képpel érkeznek. Matolcsy és TUri-Kovács Sándorfalván MUNKATÁRSUNKTÓL A sándorfalvi „Városunk Jövője" Egyesület kedden 18 órától a sán­dorfalvi Glóbusz söröző rendezvénysátrában látja vendégül Ma­tolcsy György korábbi gazdasági minisztert és Túri-Kovács Bélát, a Kisgazda polgári egyesület elnökét. Házigazda: Bakay Csaba és Ka­kas Béla, az egyesület elnöke, polgármesterjelölt.

Next

/
Thumbnails
Contents