Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-21 / 222. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 21. • AKTUÁLIS* 5 Az első cégek a logisztikai központban A Szegedi Ipari és Logisztikai Központba beköltöző első négy céggel írt alá tegnap megállapodást Botka László, Szeged polgármestere. Közel kétszáz új munkahely jön létre a régi ötös út mellett. A Szegedi Ipari és Logisztikai Központba (SZILK) 2007 elején négy cég költözik - jelentette be tegnap Botka László polgármester, országgyűlési képviselő -, vezetőikkel tegnap írták alá a megállapodást az épülő beruházás helyszínén. A polgármester egyben azt is nyomatékosította, hogy az ötös út melletti, frekventált területen fekvő 47 hektárra ipar települ, amellett, hogy az ország egyik legnagyobb logisztikai bázisát hozzák létre. A központot ipari parkként is bejegyeztetik. Az első ütemben elkészülő csarnok- és irodaépület december végére készül el a GlobalLog Kft. beruházásában. Amennyiben nem fejezik be az évvégéig a munkát, elveszítik a jogot arra, hogy a területet bővíthessék. A GlobalLog gazdasági társaság - amelynek a szegedi önkormányzat mellett a Masped Zrt., a Zollplatz Kft. és a MÁV Kombiterminál Kft. a tulajdonosa - egyelőre csak 9,6 hektárt birtokol, a fennmaradó 37 hektárra pedig vételi joga van. Az M43-as autópálya felé eső nagyobb részt akkor adja nekik a város, ha az év végéig teljesítik vállalásaikat. A beruházás nagyságrendje közel egymilliárd forint - ezt a cég saját tőkéből és hitelből fedezi. A részben tulajdonos Zollplatz Kft. mellett az elsők között költözik a SZILK-be az Eurosped Nemzetközi Fuvarozó és Szállítmányozó Zrt., a Finomöntöde Kft., amely befejezi tevékenységét a város közepén, és egy olasz tulajdonú, fémmegmunkálással foglalkozó cég, a Zinkve Kft. A kitelepülő szegedi cégek között említik a későbbiekben a Hansa-Kontakt Kft.-t is, amely országos logisztikai bázist üzemeltetne. Botka László elmondta, a céggel előrehaladottak a tárgyalások. A SZILK-ben becslések szerint kétszáz új munkahely jön létre, mivel többek között a finomöntöde is bővíti termelését. Az ipari park és logisztikai központ a várakozások sze. rint öt éven belül teljesen benépesül. F.K. Az augusztusi ügyeleti díjat nem kapták meg a Csongrád megyeiek Lejárt a határidő, bírósághoz fordulnak a háziorvosok Ibvábbra sem kapták meg augusztusi díjazásukat a mentőszolgálattól az ügyeletet ellátó Csongrád megyei háziorvosok. Mivel tegnap lejárt az erre szabott határidő, az érintettek bírósághoz fordulnak. Az elmaradt háromhavi díjazásból a megadott határidőig csak kettőt fizetett ki az Országos Mentőszolgálat a Csongrád megyei háziorvosoknak. Bár az érintettek szeptember 20-áig, tegnapig haladékot adtak, az augusztusi munkájáért járó összeget eddig az időpontig sem kapta meg senki. Mint arról korábban többször beszámoltunk, az ügyeletet működtető mentőszolgálat - bár szerződés szerint a számlák beérkezését követően 15 napon belül lenne köteles fizetni - pénzhiányra hivatkozva hónapokig visszatartotta a szegedi, szentesi, kisteleki, mórahalmi és csongrádi háziorvosok bérét. Tette mindezt annak ellenére, hogy a szükséges összeget minden hónapban megkapta az önkormányzatoktól. Miután az ügyből országos botrány keveredett, a mentőszolgálat megkezdte az elmaradások rendezését. Ezt látva a háziorvosok hajlandóak voltak arra, hogy bár szerződésük értelmében már régen megtagadhatták volna az ügyeleti munkát, tovább dolgozzanak. Csakhogy Borsi Éva Fotó: Karnok Csaba tegnap lejárt a türelmi idő, utolsó havi számláikat pedig még mindig nem rendezték. Úgy döntöttek tehát: jogi útra terelik a kérdést. - Az érintett 230 orvos és 50 szakdolgozó nevében egyrészt fizetési felszólítást küldünk az Országos Mentőszolgálatnak mondta el Borsi Eva, a Csongrád Megyei Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke. - Mivel azonban ez eddig sem vezetett eredményre, egyúttal fizetési meghagyást nyújtunk be a Fővárosi Bíróságra. Ha igényünket elfogadják, inkasszó kerül a mentőszolgálat számlájára, és az első beérkező összegből levonják a nekünk járó összeget. Borsi Éva az üggyel kapcsolatban még megjegyezte: egyre több kétségbeesett telefont kap olyanoktól, akik elmaradt díjazásuk miatt anyagi gondokkal küzdenek. - Szerettem volna segítséget kérni a hivatalos szervektől is - mondta -, de leveleimet sem a szegedi önkormányzat egészségügyi irodája, sem az egészségügyi bizottság tagjai nem méltatták válaszra. T. K. AZ ELS0 FECSKE Mivel az ügyeleti ellátásról a mentőszolgálattal kötött szerződésben az áll, hogy ha a kifizetés 15 napnál többet késik, a háziorvosok azonnal és egyoldalúan szerződést bonthatnak, egy mákéi orvos ezt augusztus 4-én meg is tette. A mentőszolgálat azonban ezt nem fogadta el, sőt: a hivatalosan megküldött levél tanulsága szerint még őt vádolják azzal, hogy nem tesz eleget a jogszabályban előírt folyamatos ellátási kötelezettségének. ALZHEIMEB-KONFEBENCIA SZEGEDEN Szeged ad otthont a hazánkban tizedszer rendezett Alzheimer-kór konferenciának. A Hunguest Hotel Forrásban péntekig tartó tudományos eseményen részt vesz a Nemzetközi Alzheimer Társaság alelnöke, az angol dr. Nori Graham is. A háromnapos rendezvényre közel 250 részvevőt várnak. A szellemi leépüléssel foglalkozó hazai szakembereken kívül az USA-ból, Angliából, Görögországból, Spanyolországból érkező orvosok és kutatók tartanak előadásokat legújabb eredményeikről. A konferencián egyben centenáriumi évfordulót is ünnepelnek: a német származású Alois Alzheimer 100 évvel ezelőtt írta le a központi idegrendszer pusztulásával járó betegséget. KÉPZÉSI KÖZPONTOT AVATTAK Képzési központot, Skills Laboratóriumot adtak át a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Műtéttani Intézetében. A jelentős EU-pályázati források segítségével kialakított oktatóhelyet Szabó Gábor, az egyetem rektora, Mikó Tivadar, az orvoscentrum elnöke, valamint Benedek György, az általános orvostudományi kar dékánja jelenlétében bocsátották a hallgatók rendelkezésére. Nem fogják zavarni a díjátadót - ígérik A tüntetés Szegeden folytatódik, de a demonstrálók nem tervezik, hogy megzavarják pénteken az Európa-díj átadását. Apáti Bálint, a Jobbik szegedi elnöke azt mondta: ő el sem megy az ünnepségre. A kedd éjjeli szegedi tüntetésen elhangzott: vasárnapig folytatódik a demonstráció. Pénteken délután a városháza előtt kapja meg Szeged az Európa-díjat Guy Lertgange-tói, az Európa-díj bizottságának elnökétől. A demonstráció szervezőitől azt kérdeztük: tervezik-e, hogy megzavarják a díjátadót. - Szegedi lokálpatriótaként büszke vagyok a díjra, ezért szeretném, ha a tüntetés nem zavarná az ünnepséget - nyilatkozta Szűts András, egyetemi hallgató. Hozzátette: bár a hétfői megmozdulás szervezői között volt (a keddire már nem hívott embereket), nem irányítója az eseményeknek, csupán „egy a demonstrálók közül". Szűts azt szeretné, ha a tiltakozás továbbra is békésen folyna, ezért hangsúlyozta: bármilyen radikális cselekménytől elhatárolódik. Apáti Bálint, a Jobbik szegedi elnöke azt mondta: nem készülnek külön a díjátadóra, sőt ő el sem megy az ünnepségre. Arra kéri a jobbikosokat, hogy ők se menjenek, és „ne hagyják magukat provokálni". Apáti hozzátette: mivel az események spontán alakulnak és percről percre változnak, ezért szerinte nem kellene megtartani a szombati ünnepséget. Oláh János a Fidesz szegedi elnöke, polgármesterjelölt korábban úgy nyilatkozott: a demokrácia megcsúfolása, hogy Botka László polgármester kampánycsendet kér az ünnepség idejére, hiszen az ő számára mindez kampányesemény is. G. ZS. Szegeden nem marad el a kerékpáros demonstráció Bicikliznek, nem politizálnak Szegeden nem marad el, Budapesten viszont nem tartják meg a pénteki kerékpáros demonstrációt. A helyi szervező elmondta: ha bármilyen politikai felhang lesz, azonnal megszakítják útjukat. Szegeden nem marad el a péntekre, délután fél hatra meghirdetett kerékpáros felvonulás közölte Dovalovszki András, az egyik főszervező. Ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy a Critical Mass elnevezésű budapesti kerékpáros demonstrációt nem rendezik meg. Az ottani szervezők azért döntöttek így, mert nem szeretnék, ha a megmozdulást politikai célokra használnák fel. - A kerékpáros felvonulás rendezőiként szeretnénk elkerülni még az esélyét is, hogy a Parlament mellett elhaladó több tízezres belvárosi rendezvényt bármilyen módon fel lehessen használni az igazi üzenetétől eltérő célokra - áll a budapesti szervezők közleményében. A szegedi szervező sem szeretné, ha bármilyen incidens kikezdené az egyébként pártpolitikától mentes demonstráció jó hírét. - Ha bármilyen politikai felhang lesz, azonnal megszakítjuk a Dóm térről induló 15 kilométeres városi túránkat. Zászlósok sem jöhetnek velünk - jelentette ki Dovalovszki András. Hozzátette: már ma délután 5 órakor a Dugonics téren várják az önkénteseket, akik hajlandók segíteni a kerékpárutak környékének megtisztításában. A bokrok és fák metszését a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. szakembere irányítja és a szegedi cég biztosította a zsákokat valamint a nyesőollókat. CS. G. L. Körülbelül ezren tüntettek tegnap este hét órától a harmadik napja tartó szegedi demonstrációsorozaton, ami az előzetes híresztelések ellenére nem a szocialisták székháza, hanem a városháza előtt kezdődött el. A több napja hallható és jól ismert jelszavak mellett ezúttal egy új rigmus is felhangzott: a tüntetők a Hír Tv megvédése mellett tettek hitet. A tüntetés ma este hét órakor a Széchenyi téren folytatódik. MUNKATÁRSUNKTÓL A szervezők által tegnap este fél hétre meghirdetett időpontra a szocialista párt szegedi székháza, a Belvedere előtt több sajtómunkatárs, határőr és rendőr sorakozott fel, mint ahányan tüntetni szerettek volna. Néhányan ugyan szállingóztak az épület környékére, de még este hét órakor is azt kérdezgették tanácstalanul, vajon hova is kell menniük. A bizonytalanság egy idő után elmúlt, miután telefonon megkapták az utasítást: irány a Széchenyi tér! A kisebb szervezetlenséget egyébként az okozta, hogy a nap folyamán többen is olyan SMS-t kaptak, miszerint a rossz időjárás miatt a tüntetés elmarad. Fél nyolc körül a városháza előtt nagyjából 250-300 tüntető követelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását, valamint az új választások kiírását. A jól ismert jelszavakat skandáló tüntetők - ismét elhangzott a „Táncolj, Feri, búcsúbuli", valamint a „Magyar rendőr velünk van" - új rigmust is találtak maguknak. Egyre többször hangzott fel a „Megvédjük a Hír Tv-t" jelmondat is. A demonstrálók egyik leghangosabb csoportja egyébként azok a 16-17 év körüli lányok voltak, akik többek között a szegedi polgármester, Botka László politikai életből való eltüntetését, valamint Gyurcsány Ferenc Dunába dobását skandálták átszellemülten. A városháza előtt felsorakozott rendőrök eközben némán, majdhogynem unalmas tekintettel őrizték az épületet. Nyolc óra körül lépett a tüntetők elé Péter Árpád gyógyszerész, aki arra kérte a demonstrálókat, békés, de hangos menetben vonuljanak végig a Kárász utcán, kanyarodjanak rá a Tisza Lajos körútra, majd forduljanak a múzeum felé. A menet ezután rendben el is indult: a Tisza Lajos körúton már legalább kilencszáz tüntető haladt végig és állította meg annak forgalmát. Az útvonalat mindenhol rendőrjárőrök biztosították. A tüntetők végül fél 9-re értek a múzeumhoz, amelynek zászlórúdjára felhúzták a nemzetiszínű zászlót. Ezután ismét Péter Árpád szólt a tömeghez. Az MTV székháza előtt lezajlott hétfő esti rombolásról kijelentette, mindenféle vandalizmust elítélnek. „Ugyanakkor az erkölcsi vandalizmust sem tűrjük el" - utalt Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédére. Hozzátette: a politikának szolgálnia kell a nemzetet, nem pedig elnyomnia. A demonstrálók ezután a demokrácia védelme mellett tettek hitet, és elhatárolódtak attól a csoporttól, akik tegnapelőtt még a miniszterelnök felakasztását szorgalmazták. Érdemes megemlíteni, tegnap este egyetlen pártmozgalom sem képviseltette magát a demonstráción, még a Jobbik transzparensei is hiányoztak a tüntetők soraiból. Péter Árpád megköszönte a rendőröknek, hogy biztosították a rendezvényt, és elmondta: ma ugyanezen az útvonalon vonulnak majd végig. Ezért arra szólította fel a demonstrálókat, hogy ma este 7 órakor - még akkor is, ha a tüntetés elmaradásáról szóló SMS-eket kapnak - ismét jöjjenek a Széchenyi térre. Végül elárulta, ma fontos, országos bejelentést tesznek: megválasztják a „nép valódi képviselőit". A háromnegyed tízkor véget érő demonstráció után békésen vonultak el a tüntetők a múzeum elől. A tüntetés elmaradásáról szóló SMS-ek ellenére mintegy ezren tiltakoztak A harmadik este Szegeden Tüntetők az Anna-kútnál. Fiatalok jártak az élen Fotó: Schmidt Andrea