Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-02 / 206. szám
Szombat, 2006. szeptember 2. SZIESZTA 11 Som Lajos kék madara Som Lajos, a hazai rockzene nagy öregje A boldogság kék madara című új könyvéről beszélt az Old Man's Music Pubban tartott sajtóbemutatón. MTI-PANORÁMA A könyv a hét végén kerül a boltokba. A mű vallomás a boldogságról, Som Lajos életéről, szerelemről - prózában és versben. Zenésztársakról nem sok szó esik benne, Radics Bélát és Zalatnay Saroltát leszámítva. A fiatalon elhunyt Rádiósról ezt írja: „Radics Béla nagyon előre és túl sokat fizetett az életért". A sajtóértekezleten több kérdés hangzott el a Piramis együttesről, már csak azért is, mert a legendás együttes idén több mint egy évtized után ismét koncertet ad. Som Lajos hangsúlyozta, hogy a Piramist nem lehetett, nem lehet elhallgattatni, szétrombolni. Utalt arra, hogy a zenekart megalázták, meghurcolták. Tény: a Piramis 1992-ben állt utoljára színpadra, előtte 1981-ig dolgozott folyamatosan a legnagyobb tömegeket mozgató hazai rockzenekarként. Az együttes basszusgitárosa elmondta, hogy a koncerten a tervek szerint ott lesz a Piramis minden zenésze - Závodi János, Köves Miklós, Révész Sándor és Gallai Miklós. Szeptember elején kezdik a próbákat. Két és fél órás koncertet terveznek, ami húsz-huszonöt számot jelent. Som beszélt tévútjairól, az alkoholról és a drogról is. Mint mondta, érdekelték azok a dimenziók, amelyeket Jimi Hendrix, Janis Joplin vagy Brian Jones megtapasztalt, de nem akart azon az úton haladni, s mint mondta, nem is tanácsolja senkinek, hogy ezen az úton induljon el. Felidézte az elvonókúra gyötrelmeit, az intézetben töltött napjait. Kérdések hangzottak el az előző, ma már csak gyűjtőknél fellelhető könyvről a Piramis - Vádiratról. Som Lajos is úgy vélekedett, hogy a könyvet érdemes lenne újra kiadni. Som Lajos a hatvanas évek közepén kezdett zenélni a Dog Beats, majd a Record együttesben. Az út többi állomása jól ismert a rockrajongók előtt: Neoton, Tűzkerék, Taurus, Piramis, Senator. A zenélés mellett folyamatosan ír (hétéves korától), ötvösként dolgozik. SZÁMÍTÓGÉPPEL VEZÉRELT APÁLY-DAGÁLY A SZOBAI ÓCEÁNBAN A hawaii doki és a Alessandro Cedolini néhány éve Velencéből költözött Szegedre. Rájött, Szeged csodálatos város, egy baja van csak: nincs tengere. „Ezen segíthetünk" - gondolta az olasz üzletember, és létrehozta kétezer literes, külön bejáratú óceánját a lakásban. A számítógéppel vezérelt tengeráramlásban számtalan lény, köztük éles szikéjű hawaii doktorhal és életveszélyes tűzhal is lebeg. Már több száz embernek van tengeri akváriuma Szegeden. Nagy Tamás akvarista, díszhalszaküzlet-tulajdonos mondja: legtöbben ilyenkor, ősszel határozzák el, hogy tengeri akváriumot létesítenek otthon. Véget ért a szabadság, hazatérnek a napfényes tengerpartról a kontinentális őszbe, és rájönnek: tenger nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Alessandro Cedolini is így gondolta néhány éve, Itáliából Szegedre költözve. Kétezer literes tengeri akváriumát amely egy komplett, déltengeri korallszirt, annak teljes élővilágával - a Nagy Tamás vezette Tropheus Sügércentrum segítségével hozta létre. - Eredetileg tizenötezer literest akartam, faltól falig ért volna, feleségem azonban nem igazán díjazta az ötletet - mondja Alessandro Cedolini. E kétezer literes is tökéletes, működő óceán - még a tenger habjai is megfigyelhetők itt, igaz, nem hullám csapja őket ki a partra, hanem fehérjelehabzó távolítja el a vízből, mint nemkívána-' tos mellékterméket. Sós pára csapódik le a medencetetőre; a tengervíz megfelelő mivoltát milligrammpontossággal összeállított tengerisó-keverék biztosítja. A tulajdonos kézzel eteti déltengeri - Indonéziából, a Maldív-szigetek mellől, a Vörös-tengerről, s máshonnan - származó, káprázatos kedvenceit. De mióta tűzhal is él Alessandro Cedolininek saját tengere van Szegeden a medencében, kétszer is megnézi, mi közeledik a kezéhez: a tűzhal szúrása mérgező, nagyon könnyen halálos is lehet. Nézzünk szét a szobai korallszirten! Megelevenedett, absztrakt festmény, Picasso-hal tűnik elő, a mester kék korszakából. Narancssárga-fehér bohóchalak sürgölődnek a rózsaszínben, irizáló zöldben pompázó tengeri rózsák, ritmusra lüktető korallok között. Eiát- és farok alatti úszójával evez az íjhal - mintha a madárnak nem kétoldalt, hanem alul-felül lenne a szárnya. Amott egy vöröslő tengeri csillag. A narancs-ezüst csipeszhalnak csipeszből van a szája - a különböző doktorhalak viszont szikét hordanak az oldalukon. A hawaii dokinak - akvaristakörökben így becézik a hawaii doktorhalat egyenesen négy, pengeéles szikéje van, így védekezik a támadók ellen. A bőröndhal egy miniatűr, vidám utazótáska - épp csak füle nincs. Vigyázni kell, stressz ne érje, mert különben olyan erős mérget ereszt, hogy akkora halpusztulás következne be az akváriumban, mint a tengeren egy olajtartályhajó fölborulása után. Lélegzik a sokszínű korallszirt, rezegnek a fények-árnyak. Számítógéppel vezérelt áramlás, hullámzás, apály-dagály működik egyszerre. A speciális égők élettani hatása, akár a napfényé - a tengeri algák akadálytalanul fotoszintetizálhatnak. S mint ahogy a Nap fölkel és lenyugszik, reggel hajnalpírszínnel kezdenek a lámpák, fokozatosan fehéredik ki a fény - majd este szintén vörösen nyugszik le. Fölkel a mesterséges hold, szabályos fényváltozásokkal. Nélkülözhetetlen: a bohóchal holdfényben ikrázik. Még vihart is tud kelteni a komputer a medencében - igazi villámokkal. De cunami azért nincs. S itt a tűzhal. Fejjel lefelé lebeg a sarokban. Mustrázata Majdnem megölt saját hala egy budapesti akvaristát a minap ugyanolyan tűzhal, amit a szegedi Alessandro Cedolini is tart. A szerencsétlenül járt ember megmentője dr. Zacher Gábor toxikológus kérdésünkre elmondta: még szerencse, csak egyetlen tüske szúrta meg kezét - különben szívritmuszavar, és halállal végződhetett volna az ügy. Végzetes házi kedvenc csokoládé- s narancsszín keveréke, tejfehér csíkokkal. Méltóságteljesen lebeg. Mikor észrevesz minket, még inkább kiterjeszti méreggel teli tüskézetű úszóit. Halálos szépség. F. CS. FOTÓ: KARNOK CSABA BLOG AZ EGÉSZ VILÁG, BLOGGER BENNE MINDEN FÉRFI ÉS NŐ? írók és serpák a blogfaluban A blog: internetes napló. A blogger: ír, mégpedig olyan webnaplót, amelyet a mondatok megszületése utáni pillanatban bárki elolvashat - a világhálón. Az új, eredendően személyes műfajt Magyarországon is egyre komolyabban kell venni. A blog kifejezés Peter Merholztól származik, aki így rövidítette a weblog szót. A weblog jelentése eredendően - Dave Winer (a bogfejlesztés úttörő alakja) megfogalmazásában -: gyakran frissített oldal, mely más cikkekre mutat a weben, gyakran személyes megjegyzésekkel és más oldalon megtalálható cikkekre mutató linkekkel. Erre az új kommunikációs lehetőségre találta ki Merholz, hogy a weblog azt is jelentheti, hogy „we blog", azaz „mi blogolunk". A blog 1997 körül jelent meg, s az ezredforduló után terjedt el világszerte. Ismertté válásához hozzájárult, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után rengeteg, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó blog vált népszerűvé. A magyar köztudatba idén február 15-én 13 óra 47 perckor robbant be az internetes napló műfaja. Gyurcsány Ferenc webes bejegyzéséből a hagyományos sajtótájékoztató előtt fél órával tudhattuk meg: „Most hívott Gráf József, a földművelésügyi miniszter, hogy a Magyarországon átvonuló hattyúk és más vadmadarak közül jó néhány elpusztult, és minden bizonnyal a madárinfluenzának estek áldozatul." Akkor lett nyilvánvalóvá, hogy a bloggal bővült az akkor vadul kampányoló pártok propaganda arzenálja, amikortól a média hivatkozási forrásként kezdte használni. Garantáltan politikamentes blogokat is kínálnak az internetes piacon. Az on-line naplók egy része valamiféle terápiás eszköz: a szerzőnek segít, hogy átélje a kiberkatarzist azzal, hogy kibeszéli magából a feszültséget, azt a traumát, amit például egy természeti katasztrófa idején, vagy épp gyógyíthatatlan hozzátartozóját ápolva él meg. A magányos naplóíró és olvasó az internet révén egy furcsa közösség tagja lesz: a blogírók bekerülnek egy virtuális közösségbe, amelynek életét a blogszolgáltatók is szervezik. így aztán ezen online szövegek közös olvasásáról is beszélhetünk. Egész blogfaiu épülhet ki a legaktívabb bloggerek (webnaplót írók) közül kiválasztott serpák munkája nyomán. Az általuk kijelölt legérdekesebb blogok, az ahhoz fűzött megjegyzések és a hozzájuk csatolt linkek nyomán megszülető új tartalommal együtt egy virtuális közösség szerveződhet. A bloggerek, a hozzászólók és a serpák által működtetett blogfaluban pedig szakmai, baráti és szomszédi kapcsolatok születnek, talán, amit Shakespeare a színházról írt, a webnaplóra lesz igaz: Blog az egész világ, blogger benne minden férfi és nő? Ú. I. Webnapló A blogszféra három év alatt hatvanszorosára nőtt. Szinte minden egyes másodpercben indul a világ valamely részén egy új blog: naponta 75 000 webnapló születik mintegy 1,2 millió bejegyzéssel, világszerte több mint 27 millió ilyen oldal van - egy globális tanulmány szerint. Egyes bloggerek a könyvpiacra is betörnek: például Salam Pax az iraki háborúban írt blogját jelentette meg.