Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-16 / 218. szám

•SPORT* SZOMBAT, 2006. SZEPTEMBER 16. REFLEKTOR DELI APRO-KUPA Ma 10 órától rendezik meg a Szeged Plazában lévó Memphis Caféban az I. Déli Apró-kupa tehetségkutató biliárdversenyt. Jelentkezni még ma is lehet 9.30 és 10 óra között, a szervezők - a viadal jellegéből adódóan ­elsősorban fiatalok részvételére számítanak. Másnap - szintén a Memphisben és 10 órától - az I. Quattro Mobili-kupa nyílt versenyre kerül sor, 8-as játékban. A rendezők 9.30 és 10 óra között várják a jelentkezőket. SZATYMAZI CSELGÁNCS A Szatymazi SE cselgáncsosai a közelmúltban két megmérettetésen is részt vettek és a következő eredményeket érték el. Szolnok-kupa nemzetközi diákverseny, A korcsoport, 54 kg: 3. Veszelovszki Kevin; B kcs, 35 kg: 4. Guba Szabolcs, 38 kg: 3. Szabó István, 55 kg: 1. Kónya László; C korcsoport, 30 kg: 5. Kovács Ákos. Atom-kupa nemzetközi utánpótlásverseny, serdülők, 44 kg: 3. Kónya Viktória, 48 kg: 5. Guba Henrietta; diák A korcsoport, 54 kg: 2. Veszelovszki Kevin; diák B kcs., 55 kg: 1. Kónya László. TÖRÖK BRONZÉRMEI A közelmúltban rendezték meg a mozgáskorlátozottak asztalitenisz országos bajnokságát. Az ATSK Szegedet Török Mihály képviselte az eseményen, és három bronzérmet szerzett, egyet-egyet az ülő versenyszámban, a nyílt kategóriában és a párosban, utóbbiban Lendvai Tiborral az oldalán. NAPRAFORGÓS EREDMÉNYEK A Nike félmaraton hatezernél is több futója között tizennyolc atléta képviselte a gyálaréti Napraforgó Futóklubot. Közülük a legjobb eredményt Sümegi Attila érte el, aki 1 óra 21 perc 30 másodperces idővel korosztályában az 5. (abszolút: 111.) lett. Jó teljesítményt nyújtott még Lukácsi István, Szabó Géza, Szögi István, Mózes János és Molnár Mihály, utóbbi szintén az 5. helyen végzett korosztályában. TÁJFUTÓBAJNOKSÁG A tájékozódási futók Hódmezővásárhelyen rendezett rövid távú országos bajnokságáról még nem közölt megyei érdekeltségű eredmények, N16E: 3. Szabó Lili (HTC, Vásárhely), N40A: 2. Szerencsiné Csamangó Jusztina (Dél-Alföldi Regionális Tájékozódási Futóklub, Szeged). VETERÁNFOCI A veteránbajnokság kispályás labdarúgótorna eredményei, 3. forduló: Együtt Szegedért Egyesület-Bokafogó 2-3, Lokomotív-Tcrvezők 2-5, SZAK-Pannon Ventill 3-3, Metál duó-Dózsa 4-1, Altax-Domaszéki Söröző 0-5, Első Beton-Plaza O'Neil 1-4; 4. forduló: Metál duó-Domaszéki Söröző 2-5, Dózsa-SZAK 1-3, Pannon Ventill-Lokomotív 7-1, Tervezők-Együtt Szegedért Egyesület 5-3, Bokafogó-Old boys 4-1, Piac Kft.-Első Beton 2-3, Plaza O'Ncil-Altax 2-1. LAPUNK TOTÓTIPPJEI Lapunk 37. heti totótippjei a következők: 1. Aachen-Mönchengladbach X, 2. Bielefeld-Bayern München 2, 3. Bremen-VfB Stuttgart 1 X, 4. Cottbus-Mainz X 1,5. Dortmund-Hamburg X 2, 6. Frankfurt-Leverkusen 2, 7. Hertha BSC-Schalke 04 X, 8. Internazionale-Sampdoria 1, 9. Lazio- Palermo 1 X, 10. Livorno-Fiorentina X 2, 11. Parma-AC Milán 2, 12. Siena-Roma 2, 13. Chlesea-Liverpool 1 2, 14. Manchester United-Arsenal 1. Nem történt meglepetés a Hídépítő-kupa pólótorna első napján Villogtak a dominósok Parázs jelenet a Szeged Beton VE-Domino-BHSE meccsről Fotó: Frank Yvette VÍZILABDA A Hídépítő-kupa férfi vízilab­datorna első napján nem szü­letett meglepetés: az Eger az Újpestet, a Domino-BHSE pe­dig a Szeged Beton VE-t győzte le magabiztosan. A szervező Szeged Beton VE-nek, akárcsak tavaly, idén is sikerült nívós felkészülési viadalt tető alá hozni. Az első hívó szóra elfogad­ta a meghívást a bajnoki címvédő Domino-BHSE is, amely sorai­ban ott voltak a legnagyobb sztá­rok is, az olimpiai, világ- és Euró­pa-bajnok klasszisok. A nyitó napon egy kicsit várni kellett rájuk. Nem arról volt szó, hogy késtek volna, csak éppen nem az ó meccsükkel kezdődött a torna, hanem az Eger és az Új­pest összecsapásával. Két negyed után Gyöngyösi András, a Szeged Beton VE trénere az addig látot­takról a következőt mondta: - Az Eger alig változott valamit, ugyanolyan erős, mint volt. Az Újpest viszont jelentősen átala­kult, megfiatalodott, az ifjonti lendület jellemzi játékát. Kelle­metlen stílusban pólózik. Ezt bizony a jóval esélyesebb Eger is megtapasztalta. Az első öt percben 5-0-ra vezetett, de a har­madik negyed közepén már 9-8 állt az eredményjelzőn. Ezzel együtt a hevesiek győzelme nem forgott veszélyben. Még tartott a „felvezető meccs", amikor meg­érkeztek fürdőköpenyben a Do­mino játékosai. A sérült Biros ki­vételével az összes válogatottja itt volt, ebből is lemérhető volt: komolyan veszi a tornát. - Az Eb után kaptunk négy nap pihenőt, ami nem volt túl sok, de épp elég ahhoz, hogy egy kicsit feltöltődjek - magyarázta a szege­di születésű klasszis, Molnár Ta­más. - Kicsit ugyan víziszonyom van, de a számomra oly kedves az újszegedi uszodában mindig is szerettem, szeretek játszani. De nemcsak ők, hanem a többi­ek is. Mindenesetre így indult a házigazda Szeged elleni mérkőzé­se. Még csak három perce folyt a játék, amikor Kiss Gergely duplá­jával, valamint Fodor Rajmund szimplájával már 3-0-ra vezetett a Honvéd. Nem túlzás, pólóbe­mutató folyt a medencében. A há­zigazdák első gólját 0-6-nál Varga Péter szerezte. A második negyed lényegesen jobban sikerült a Be­tonnak, de ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne olyan ütem­ben nőjön tovább, mint az első­ben. A középső két negyedben mindenesetre összekapták magu­kat a házigazdák, rendezték sorai­kat, ekkor már egyenrangú ellen­felei voltak a bajnoknak. A záró felvonásban hiába mutatott be több bravúrt is Baksa kapus, a Domino magabiztos sikere nem forgott veszélyben. SZÉLPÁL LÁSZLÓ jegyzökönyvek, program Szeged Beton VE-Domino-BHSE 9-15 (2-7,2-3,3-3,2-2) Újszegedi sportuszoda, 250 néző. Vezette: Vojvoda, Pásztor. Szeged: Baksa - Lehmann 1, Varga R 1, Mészáros 2, Komlósi 1, Tóth L. 1, Molnár R Csere: Monostori 1, Szamardzsics 1, Éles, Plézer, Juhász Zs., Barna M. 1. Edző: Gyöngyösi András. Domino: Gergely - Szívós 1, Fodor 1, Bárány 2, Kiss G. 3, Benedek 2, Vári. Csere: Székely 1, Kovács 0., Molnár T. 3, Paján, Hárai 2, Györké (ka­pus). Edző: Kovács István. A másik meccsen: Eger-Újpest 16-12 (5-2,3-4,4-4,4-2). További program, ma: Eger-Domino (9.30), Szeged-Újpest (11), Do­mino-Újpest (16), Szeged-Eger (17.30). Vasárnap: a 3. helyért (10.30), az 1. helyért (12). Muszáj lenne győzni LABDARUGÓ NB II A labdarúgó NB II hatodik for­dulójában hazai környezetben a Baktalórántháza ellen lép pá­lyára a Makó FC. A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik. Mostanában nincs szerencséje a Makó labdarúgócsapatának. A játék sem megy úgy, ahogy azt re­mélnék a drukkerek, ráadásul azt az időszakot éli a gárda, hogy a kapufáról rendre kifelé pattan a labda. - Elismerem, nem futballoz­tunk jól Budafokon, de azt sem hallgathatom el, ahogy a Kazinc­barcika ellen, úgy most sem adta meg a játékvezető a szabályos gó­lunkat - jegyezte meg Takács Zoltán, a Makó trénere. - A tava­szi nagy menetelésünk közepet­te, az ilyen meccseket rendre „behúztuk". A Baktalórántháza jó csapat, erős rivális, jelenlegi helyzetünkben teljesen mindegy, milyen játékkal, de mindhárom pontot meg kell szereznünk. Ne­héz lesz, hiszen sérülés miatt nem számíthatok két alapcsatá­romra, Hadárra és Schreiberre, de Bány, Varga R., Bakos Á, vala­mint Podonyi sem teljesen egész­séges. A további párosítás: Nyíregy­háza-Jászberény, Tuzsér-Békés­csaba, Kecskemét-Ferencváros, Orosháza-Kazincbarcika, Ve­csés-Budafok, Szolnok-Jászapá­ti, Karcag-Bőcs. SZ. L. VARHAT0 KEZDŐCSAPAT Czirbus - Szaveljev, Mórocz, Ma­gyar - Varga R., Kis K. - Csaman­gó, Bány, Fülöp - Kulacsik, Zakar. Új tréner Csongrádon A labdarúgó NB III Alföld csoportjában a három Csongrád megyei gárda közül a Csongrádi Tiszapart SE ma 16 órakor a Kis­kunfélegyházát látja vendégül. Az Algyő ugyancsak ma Monoron, a HFC holnap Baján lép pályára. MUNKATÁRSUNKTÓL Az Újszász elleni mérkőzést követően a Csongrádi Tiszapart SE ad­digi edzője, Kurucz István lemondott. A vezetés gyorsan cseleke­dett, az egykori kiváló labdarúgót, dr. Bálint Lászlót kérte fel a szak­mai munka irányítására. A megbízatása egyelőre az őszi szezon vé­géig szól. - Két edzéssel a hátam mögött debütálok új csapatom kispadján ­jelentette ki a szakember. - Ötvennégy évvel ezelőtt éppen Kiskunfél­egyházán születtem, mégsem tekintem presztízsmeccsnek a mait, ugyanis már elég régen, még 18 éves koromban elkerültem onnan. Amikor még játszottam, bármelyik együttesemben sikeresen debü­táltam, remélem, szakvezetőként sem rontok a statisztikámon. Győ­zelmet várok. Tbvábbi párosítás: Szarvas-Szolnoki Spartacus, Túrkeve-Újszász, Cegléd-Örkény, Mezőtúr-Gyula. Puskás Ferenc továbbra is az intenzíven Változatlan állapot BUDAPEST (MTI) Nincs lényeges változás a Kút­völgyi Kórházban kezelt Puskás Ferencnek, minden idők legjobb és leghíresebb magyar labdarúgó­jának egészségi állapotában. Ivá­nyi Zsolt, az intenzív osztály megbízott igazgatója, egyetemi docens az MTI érdeklődésére el­mondta: a család kérésére annyit közölhet, hogy Puskás Ferenc ál­lapota stabil, nincs lényeges vál­tozás. Az Aranycsapat 79 éves, olim­piai bajnok és vb-ezüstérmes já­tékosát hat éve kezelik folyama­tosan a Kútvölgyi Kórházban, ahol kedden átszállították az in­tenzív osztályra. Angol csúcsrangadók Ezen a hét végén is remek mér­kőzéseket rendeznek Európa elit labdarúgó-bajnokságaiban. A rangadók közül két angol ta­lálkozó emelkedik ki: a Chelsea a Liverpoolt, a Manchester Uni­ted pedig az Arsenalt fogadja. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarország (Borsodi Liga), 6. forduló, ma, 15 óra: Vasas-MTK (Sport2), 16: Paks-Diósgyőr, 19: Kaposvár-Fehérvár, Pécs-Győr, Zalaegerszeg-REAC; vasárnap, 18.30: Vác-Tatabánya; hétfő, 18: Sopron-Újpest (Sport2). A teg­nap rendezett Debrecen-Honvéd találkozó lapzártánk után fejező­dött be. Olaszország (Serie A), 2. for­duló, ma, 18: Reggina-Cagliari, 20.30: Internazionale-Sampdo­ria (Sport2); vasárnap, 15: Em­pob-Chievo, Ascoli-Messina, Catania-Atalanta, Lazio-Paler­mo, Livorno-Fiorentina, Sie­na-AS Roma (Sportl), Udine­se-Torino, 20.30: Parma-AC Milán (Sportl). Anglia (Premier Leaguc), 5. forduló, ma, 13.45: Charl­ton-Portsmouth (Sportl), 16: Bolton-Middlesbrough, Ever­ton-Wigan (Sportl), Sheffield United-Reading, 18.15: Wat­ford-Aston Villa (Sport2); vasár­nap, 14.30: Chelsea-Liverpool (Sport2), 16: Blackburn-Man­chester City, Tottenham-Ful­ham, West Ham United-New­castle, 17: Manchester Uni­ted-Arsenal |Sport2). Spanyolország (Primera Divi­sion), 3. forduló, ma, 22: Depor­tivo La Coruna-Villarreal (Sportl); vasárnap, 19: Sevil­la-Betis, 20: Athletic Bilbao-At­lético Madrid (Sport2), Espa­nyol-Celta Vigo, Osasuna-Gim­nastic, Racing Santander-FC Barcelona, Recreativo Huel­va-Levante, Valencia-Getafe, Zaragoza-Mallorca, 21: Real Madrid-Real Sociedad (Sport Klub). Németország (Bundesliga), 4. forduló, ma, 15.30: Bielefeld-Ba­yern München, Aachen-Mön­chengladbach, Borussia Dort­mund-Hamburg (Sport Klub), Cottbus-Mainz, Nürnberg-Bo­chum, Werder Bremen-VfB Stuttgart; vasárnap, 17: Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen, Hertha BSC-Schalke. A tegnapi Wolfsburg-Hannover találkozó lapzártánk után fejeződött be. Franciaország (Ligue 1), 6. for­duló, ma, 17.15: Sedan-Le Mans, 20: Lille-Toulouse, Lorient-O. Lyon, Troyes-Nice, Valencien­nes-Nantes; vasárnap, 18: Mona­co-Paris SG, Nancy-Rennes, Saint-Eticnne-Auxerre, Sochaux­Lens, 21: Marseille-Bordeaux. KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Gazdasági és Közlekedési Miniszter 61/2006. (VIII. 28) GKM rendelete a kedvezményes gázellátás igénybevételéről szóló 50/2003. (VIII. 14.) GKM rendeletet módosí­totta, a támogatás mértéke a különböző kategóriákban az alábbiak szerint került megállapításra (az értékek az áfát tartalmazzák): A támogatás mértéke 0-51 000 MJ/év fogyasztásig fogyasztási helyenként Ft/MJ 51 001-102 000 MJ/év fo­gyasztás között fogyasztási helyenként Ft/MJ Háztartási fogyasztók részére - a ház­tartási célüThő- és távhőtermelés, vala­mint a háztartási mérő nélküli fogyasz­tók kivéfjflével - szolgáltatott földgáz 1,183 Ét* Háztartási mérő nélküli fogyasztók részére: szolgáltatott földgáz Háztartási mérő nélküli fogyasztók részére: szolgáltatott földgáz 1,183 Háztartási célú hő- és távhőtermelés A támogatás mértéke Ft/MJ Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 20 m3/óránál kisebb Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 20-100 m3/óra között Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 100-500 m3/óra között Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 500 m3/óra felett Szállítóvezetéki fogyasztók 1,065 1,192 1,107 1,309 1,235 A táblázatok - a rendeletek szövegének megfelelően - hőmennyiségre (megajoule) vetítve tartalmazzák a föld­gáz árát, illetve a kedvezmény mértékét. Ezeket az értékeket a földgáz fűtőértékével megszorozva kiszámítha­tók a köbméterre vonatkozó összegek. A fűtőérték a szolgáltatási területen változó, annak átlagos értéke: 34 MJ/m3. A támogatás új kategóriái a 2006. szeptember l-jét követően elfogyasztott mennyiséget illetően kerülnek érvé­nyesítésre. Amennyiben kérdései, észrevételei merülnek fel a jogszabályi változásokkal kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére munkanapokon 6.00 - 20.00 között a helyi tarifával hívható 06 40 824 825­ös telefonszámon. Délalföldi Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents