Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-16 / 218. szám

10 SZIESZTA 2006. szeptember 16., szombat KULKA JÁNOS ÚJRA CSONGOR LESZ, ÉS EGY MELEG TÁNCTANÁRT JÁTSZIK „Élvezem, hogy rosszalkodhatok" Szvinget, tangót, bécsi keringőt, foxtrottot, csacsacsát és diszkótáncot is lejt majd a meleg tánctanárt alakító Kulka János Vári Évával a Hat hét, hat tánc címii darabban. A márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett, szegedi gyökerű népszerű színész azt mondja: egyre kevésbé izgatja, milyen szerepek férnek bele az évek során kialakult imázsába. Az RTL Klub Szombat esti láz című sorozatában sokan felfigyeltek rá: milyen jól táncol Kulka János. A parádés III. Richárdalakítása után Kossuth-díjjal kitüntetett színész akkor már tudta, hogy régi kedves játszótársával, Vári Évával szeptember végén bemutatják a Tháliában Richárd Alfieri Hat hét, hat tánc című darabját, így kapóra jött számára a televíziós kaland. Kényszertánckurzus - Jó élmény maradt a tévés táncverseny: végre egy műsor, ami mögött igazi munka, teljesítmény volt. Rendkívüli koncentrációt, fegyelmet kívánt a felkészülés, nagyon élveztem, jó barátságba kerültem a partnernőmmel. A véletlenek hihetetlen összejátszásaként kényszertánckurzust kaptam egy olyan darab próbái előtt, amiben egy borzalmasan rondán beszélő meleg tánctanárt kell játszanom - meséli Kulka János, aki Parti Nagy Ixijos remek magyar fordításában játssza majd a különös amerikai darabot. - Bár szeretek elmenni a szélsőségekig, néha nem tu-, dom, szabad-e egy kereskedelmi tévéműsorban ugrabugrálnom és egy meleg tánctanárt játszanom, miközben a Nemzeti Színházban III. Richárdot alakítom. Ahogy öregszem, egyre inkább azt gondolom: szabad. A színésznek nem kell azzal foglalkoznia, hogy milyen szerep fér bele a kialakított imázsába. Egyre jobban élvezem, hogy rosszalkodhatok. Persze a nehezen megszerzett hitelét, szavahihetőségét nem szívesen teszi kockára az ember egy remekműnek azért nem nevezhető, meglehetősen extrém témaválasztású sikerdarabbal. Nem nagyon szoktak színdarabokat írni nyugdíjas lelkészfeleségek és homoszexuális tánctanárok kapcsolatáról. Nagyon féltem is tőle, mert nem tudtam, mi sül ki belőle. De csodálatos próbáink voltak, jól sikerültek a Szentendrén és a felújított szentesi megyeháza udvarán előbemutatóként megtartott előadások. Kulka János szvinget, tangót, bécsi keringőt, foxtrottot, csacsacsát és diszkótáncot is lejt majd a darabban. Azt mondja, a tangó a kedvence, mert teli van érzékiséggel, vággyal, sok mindent ki lehet vele fejezni. Édesapjának, a neves szegedi orvosprofesszornak is ez volt a kedvenc tánca, emlékei szerint jól tangózott, szépen tartotta magát. - A szeptember 30-i bemutatót követően október elején már a Csongor és Tündét kezdjük próbálni, amiben Csongort játszom. Ez azért is vicces, mert hétéves koromban szegedi otthonunkban, a Vörösmarty utca 7-ben a nővéremmel és a szomszéd fiúval, Mukival már bemutattuk a darabot. Két forintért belépőjegyet is szedtünk, többek között Vinkler Laci bácsiék és Simoncsicsék voltak a közönség-idézi emlékeit. Halál Velencében Miközben a népszerű színészt a megismételt Szomszédokban, valamint az Életképekben is gyakran láthatják a tévénézők, és a színházakban is sokat játszik, kedveltek a Hangos Könyvtár-sorozat vele felvett CD-i is. Ottlik regényét, Kulka János a szegedi Muzsikáló Udvarban FOTÓ: FRANK YVETTE az Iskola a határont, Szerb Antal remekművét, az Utas és holdvilágot, legutóbb pedig a Halál Velencében című Thomas Mann-kisregényt mondta lemezre. - Az embereknek egyre kevesebb idejük marad a nyugodt olvasásra. Egy hosszú autóúton biztosan könnyebben telik az idő ezeket a regényeket hallgatva. A színész számára persze nem túl hangulatos munka: ülsz egy stúdióban teljesen magadra hagyva. A legnehezebb dolog: megtalálni azt az érzékeny egyensúlyt, ami a mű és közted van. Azért is fontos ez a CD-sorozat, mert olyanokhoz is eljutnak így ezek a csodálatos regények, akik megromlott látásuk miatt nem tudnak olvasni. Kulka János augusztusban Gregor József vendégeként a városháza Muzsikáló Udvarán lépett fel legutóbb Szegeden, majd a Bánk bán egyik Dóm téri előadásán tűnt fel a közönség soraiban. Netrebko Traviatája - Nagyon szeretem az operát, ha zenét hallgatok, általában az szól otthon. Elragadtatással néztem például Anna Netrebko parádés Traviata-alakítását a tavalyi salzburgi fesztiválon. Húzott egy vonalat az operajátszásban, ami alá nem szabadna menni. A hazaiak között is akadnak tehetséges fiatalok, például Keszei Bori és Szolnoki Apollónia. Becsülöm az igazán jó operaénekeseket, mert emberfeletti teljesítmény a zenét és a színészetet egyszerre magas színvonalon művelni. Főiskolás koromban Nádasdy Kálmán egy évig elemezte nekünk a Bohéméletet. Megértette velünk, hogy minden benne van zenében, nem szörnyű és megismerhetetíen dolog az opera. HOLLÓS! ZSOLT Papp Lajos elhagyta Szegedet Szegeden járt egyetemre, újságot írt és szerkesztőként dolgozott. A hatvanas évek végére elfogyott körülötte a levegő, Miskolcra ment. Életéről mesélt és verseiből olvasott fel szegedi látogatásakor. Papp Lajos Vásárhelyen született, egyetemre Szegeden járt. Keletkutatónak készült, de a kínai kiküldetést hirdető pályázatról lemaradt. Verselni a Szegedi Egyetem című lapban kezdett. 1958-ban felvették a Délmagyarország szerkesztőségébe gyakornoknak, öt évig maradt, majd az egyetemi lapnál dolgozott újabb öt éven keresztül. - A hatvanas években rendhagyó munkamegosztás jellemezte a szegedi irodalmat. Voltak, akik reprezentálták, és voltak, akik csinálták. A kettő pedig nem fedte egymást - emlékezett Papp Lajos a hetvenedik születésnapját köszöntő szegedi beszélgetésen. - Nem volt egyszerű megküzdeni ezzel a kettősséggel. A Tiszatáj főszerkesztője, Andrássy Lajos költő azt a feladatot adta, hogy bírálatokat írjak. Kemény dió, főként, ha a háttérben pártbizottsági hatalmasságok mondták ki a döntő szót. Nem tehettem mást, írtam. - Az idősebb szegedi irodalmárok közül Szabolcsi Gábor Tiszatáj-szerkesztő elment Pestre, Ertsey Péter költő visszahúzódott - jegyezte meg. - Mi pedig, az akkor induló irodalomtörténész-szerkesztők, Ilia Mihály, Kovács Sándor Iván és Kaposi Márton, ki voltunk szolgáltatva. Működött a fűnyíróelv: ha bátrak voltunk, és magasra tartottuk a fejünket, megeshetett, hogy alaposan belenyírtak. Ezt nem volt egyszerű megemészteni, a tisztem pedig alkalmassá tett rá, hogy ellehetetlenítsenek. A szabadságunk egyedül abban állt, hogy választhattunk: maraJeles hetvenesek Kilencvenhatan kerültek be a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Évkönyvébe azok közül, akik idén ünneplik a hetvenedik születésnapjukat. A Csongrád megyei kötődésű jeles hetvenes többek között Bárdos Pál író, Békési Imre nyelvész, Bitó János fizikus, Fenákel Judit író, Gyárfás Endre író, Horváth Dezső újságíró kollégánk, Lehoczky Zsuzsa színész, Molnár József orvos, Ratkó József költő, Széles Klára irodalomtörténész. dunk vagy elmegyünk, és elkezdünk valahol valami mást. És Papp Lajos ment. Az Észak-Magyarország olvasószerkesztője lett Miskolcon. Később onnan nevezték ki a Napjaink című irodalmi folyóirat élére, amikor a főszerkesztő nyugdíjba vonult. Tizenöt éven át, 1989-ig vezette a lapot, amikor állami támogatás híján megszűnt. Papp Lajos nyugdíjba kényszerült. A családjában volt minden reménysége, hiszen egész életében olyan biztonságos háttérre volt szüksége, amely a legelőnyösebb tulajdonságait erősíti. Lányát és feleségét azonban elvesztette, fia külföldön telepedett le. A Napjaink megszűnése óta az irodalmi élet semmiféle fórumával nem tart kapcsolatot. A sorscsapásokat - árulja el - öniróniával kezeli. Amikor a legmélyebbre kerül, fontos, hogy tudja kívülről szemlélni magát, mondván: „Mit nyavalyog itt ez a szerencsétlen balfácán? Hiszen még tud írni." dombai tünde Az amerikaiak kiváltképp szeretnek szirénázni, és igazán tüdős szirénáik vannak. A nők szeretnek papucsban lófrálni, akár New Yorkban, akár Connecticut álmos, szélfútta utcáiban, és ez üdvözítő, mert az ember többet tud meg a nőkről a lábaikat figyelve. Szív úgy tartotta, az a szerencsés férfi, aki szerelmeskedés közben látja a szerelme lábujjait, több tudást birtokolhat kettejük jelenéről és holnapjáról, mint amikor csak a kezének ujjait látja. A nő kéz ujjai szocializáltak, ravaszabbak. Szív jobban bízott a nők lábujjában, de a kezeiket jobban szerette. Az amerikaiak szeretnek köszönni az utcán, de ez nem jelent semmi különöset. Futni is szeretnek, Szív például a New York közeli kisvárosban, New Havenben rendszeresen egy temető körül szaladt, jó másfél kilométeres kör, ötször körbefutod, és estig rendben van az életed. Vele senki sem tartott, a fiatal amerikaiak inkább a zöld, a domb és a tágas park felé vették az irányt, és talán nem izzadtak annyira. Csak Szív futott a temetőfal körül, de neki ez volt a jó, a megnyugtató. Halottak figyelték minden lépését, csosszanását Útikönyvből olvasta, hogy az amerikaiak képtelenek hallgatni. A francia filozófus, Baudrillard írta jó harminc évvel ezelőtt, „magányos felhők fent az égen", vagyis a Central Park fölött, „és emberek nyelvi magánya földön". De ez a huszonegyedik században nem feltétlenül így volt. Az amerikaiak beszélnek. Folyamatosan, egybefüggően, véget nem érően mondják a mobilba, a nyilvános fülkébe, a másik arcába, a szélnek, a mezőnek, a Födnek, a Holdnak, a Kozmosznak. Beszélnek, beszélnek, mintha a szavak valamiféle megoldást kínálnának. Az amerikaiak a beszéddel felvetik a problémákat, és megoldják őket. Elodázás, gondolta Szív, és kelletlenül megvonta a vállát. Szívet többször megszólították: Hogy vagy? Hol van a szülőszoba? Adj pénzt! Jössz a háborúba? Ki vagy, mit akarsz? Egyszer Szív azt mondta, nem akarok semmit. Meglepődtek, hogyhogy nem akarsz semmit?! Olyan itt nincsen, itt mindenki akar valamit, mi, Amerika egyetlen hatalmas nagy akarat vagyunk. Szív hümmögött, csakhogy rossz a hot dog. Erre logikusan Mit szeretnek az amerikaiak? (New York-i piros füzet) meg kellett volna sértődni, csakhogy Amerika nem tud duzzogni, elfordulni, vállat rángatni. Amerika nem tud megsértődni. Még New Yorkban, a Withney múzeumból kilépve, vagy inkább a Guggenheim mellett történt, hogy arra gondolt, vesz egy hot dogot. így történt, két dollár egy ilyen kicsi, korcs alkotmány. Szív elhúzta a száját. A hot dog zsemléje ízetlen volt, a kolbász gyalázatos. Szív a németektől tanulta meg az utcakoibász és a virsli esszenciáját. A magyar kolbászok is kitűnőek, de inkább a szalámi lenne a honi csúcstermék, nem beszélve a száraz olasz kolbászokról, Toszkánában száraz olasz kolbászt enni hosszú kenyérrel, és ha van egy üveg könnyű fehérborod is, már barát se nagyon kell. Szív csalódottan majszolta a hot dogpt. Á, a németek tudják ezt a világon a legjobban! Például a bockwurst vagy a vékony knacker, a bratwurst, ez a bajor specialitás édes mustárral, aztán a weisswurst, amit Németország sok helyén ki nem állnak, de Münchenben két pofára falják, aztán a nürnberger, a frankfurter, a debreziener, mely utóbbinak nincs köze a magyar debrecenihez, a krakkauer, vagyis a grillezett roster, és leginkább a thüringer bratwurst, mely két formátumban is fellehető: bőrben, vagy bőr nélkül, illetve ne felejtsük a wienert, a jó bécsi virslit. Igen, igen, kolbászok és virslik. Ahogy erre gondolt az egyetemi városban már Szív, megszomjazott. A városka minden második épülete restaurant volt. Egy középkorú magyar férfi minden magabiztosságával, a szolid örömökre és a mindenkori önsajnálatra való hajlammal, a soha nem múló lelkiismeret-furdalással, mely olykor némi termékeny daccal párosult, hogy miként is lehetne másként, a remény minimalizálásával, a sértettség ontológiai élményével beült tehát a pubba, és sört rendelt. - A nevem Patrfcia - bólintott a pincérnő, kedves, negyvenes szőke, töltöttgalamb-típus, biztosan nem vált még. Szépek a lába ujjai. Van két gyereke, de ha a férje méltóztatik a munka után az ágyba fáradni, ő kiszáll az ágyból, és kulcsra zárja a hálószobaajtót. - A nevem Patrícia - szólt a nő, és bájosan nézett Szívre. Tornázik, és van kutyája. Nem nagy kutya, de kutya. Nem szereti Bruce Willist, de Al Pacinót igen. Madonnát fiatalabb korában kedvelte, de ez a megfeszítéses játék már neki sem tetszett. - A nevem Patrícia - mondta Patrícia, és fahéjas, marcipános mosoly kíséretében tette hozzá -, kérem az igazolványát! Lett egy kis csend Szívben. Kicsi, bandzsi angyal reszelgetett hátul, a szív mögötti legkisebb teremben. Dúdolt is. Az angyal, ha reszel, dúdol is. - Jól értettem? - érdeklődött Szív. Ön azonosítani kíván engem? - Ha sört akar inni, meg kell tennem - válaszolta Patrícia, és komoly arcot vágott. - Elárulom önnek, hogy szokott fázni az arcom - magyarázta Szív -, de csak akkor, ha tésztát eszem. Sem hústól, sem gyümölcstől, sem pedig a hot dog esetében nem tapasztalok ilyesmit Félelmetes érzés. A tészta a legbarátságosabb étel, mégis fázik tőle az ember arca. Amikor húst eszünk, az háború. Amikor zöldséget és gyümölcsöt, az béke. - Szív megdörzsölte a homlokát. - Tudom, Patrícia, hogy ez furcsán hangzik. - Kérem, bizonyítsa - remegtek meg Patrícia mellei -, hogy elmúlt huszonegy esztendős! - Ekkor jobban megnézte Szívet. - A nővérem fia, különben texasi a család, mint az elnöké, tizenkilenc éves, már kopaszodik és őszül. Miszter, hozzak inkább limonádét? Szív elmélázott. A világot soha nem az értelem tartja fent, és nem is az ész működteti. Sem pedig a tapasztalat. A szabályok a látható világ elé tolakodnak, és a szabályok kisajátítják az életet. Napi három-négy amerikai fiatal halt meg ekkoriban Keleten. Szív arca fázni kezdett, ahogy előkaparta az útlevelét. Patrícia szeme villant. Kis elemlámpával hajolt a kék könyvecske fölé, úgy vizsgálgatta, és látszott, hogy nem szereti csinálni. De azért csinálta mégis. Szív a föld felé nézett. Patrícia standpapucsban volt. SZÍV ERNŐ