Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-14 / 216. szám
12 •KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 14. A JOGÁSZ VÁLASZOL Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat. ^ — J| Dr. Juhász György ÉJ ,-: , Közigazgatási határozat végrehajtása Építésügyi bírságot szabtak ki a cégemmel szemben. A határozatot természetesen megfellebbeztem, de másodfokon is helybenhagyták. Meggyőződésem, hogy igazam, van és a büntetés alaptalan, ezért a bírósághoz fordultam, ahol kértem a határozat megváltoztatását. A tárgyalás még ki sincs tűzve, de a hivatal máris megpróbálta inkaszszózni a számlánkat. Szerencsére egy fillért sem találtak rajta, mert egy másik számlát használunk a pénzforgalomra. Hogy lehet az, hogy noha nincs még vége az ügynek, mégis - megelőlegezve a számukra kedvező ítéletet - megpróbálják behajtani a bírság összegét 1 Tisztelt Olvasó! A közigazgatási hatósági eljárásban hozott határozatok ellen általában fellebbezéssel élhetünk. A fellebbezési eljárás során hozott másodfokú döntés jogerős és végrehajtható, ellene további fellebbezéssel élni nem lehet. Lehetőség van azonban jogszabálysértésre hivatkozással annak bírósági felülvizsgálatát kérni. Míg az első fokú határozat elleni fellebbezés halasztó hatályú, addig a bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per) kezdeményezése a másodfokú határozat végrehajthatóságát nem érinti. Természetesen jogszabálysértés megállapítása esetén a bírósági eljárás végén a közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezik. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a határozat végrehajtásának felfüggesztését kérjük a bíróságtól. Ezt már a per megindításakor a keresetlevélben kérnünk kell. Lényeges, hogy a végrehajtás - a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig - nem foganatosítható. Ezért célszerű a keresetlevél érkeztetett példányát eljuttatni hozzájuk. A bíróság elsősorban azt vizsgálja, hogy a keresetlevelében hivatkozott jogszabálysértés az ügy érdemi eldöntésére milyen hatással lehet, továbbá, hogy a közigazgatási határozat végrehajtása milyen visszafordíthatatlan következményekkel jár. A bírói gyakorlat alapulvételével a bíróság a közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztését különösen akkor rendelheti el, ha a felfüggesztést különös méltánylást érdemlő vagy egyéb jelentős körülmények indokolják, vagy ha a végrehajtás a fél számára súlyos hátrányt előidéző következményekkel járhat. A felfüggesztés iránti kérelmet elutasító végzés ellen külön fellebbezésnek is helye van. Sok esetben viszont jobb a kiszabott összegeket jogfenntartással önként befizetni. Nagyon kellemes érzés egy kedvező bírósági döntés után - esetleg kamatokkal és költségekkel együtt - visszakapni a pénzünket. Mindenkinek ajánlom, sok szerencsét! Az elárasztott falu Fotó: ÁyZoltán Hátborzongató érzés megpillantani a tavat. Szótlanul állsz a hegyoldalban, bámulod, hogyan járnak táncot a mélyben a napsugarak a vízen, és nem fér a fejedbe az egész. Hát még ezt is meg lehetett tenni a szerencsétlenekkel? Ilyen könnyen adták a bőrüket? Elhamarkodott gondolat. Bözödújfalu egykori derék lakosai sohasem nyugodtak bele sorsukba, de a maroknyi embercsoport élni akarása egyszerűen eltörpült a diktatórikus államhatalom iparosítási és faluellenes politikájával szemben. Tizennyolc éve már, hogy egy tavaszi napon ráengedték a vizet a település kétszáznyolcvankét házára. Öt méter mélyen fuldoklik mind azóta is. Igen, ez az a hely, amelyet csak így emlegetnek: az elsülylyesztett falu. Az ördögi tervet Bukarestben eszelték ki az 1980-as években. Az Erdőszentgyörgy melletti hőerőmű hűtését édesvizű tározó építésével akarták korszerűsíteni, mivel a korábban használt sós víz tönkretette a kazánokat. A duzzasztó kialakításakor azonban semmire sem voltak tekintettel a mérnök elvtársak. Érdekelte is őket, hogy halálra ítélnek egy különösen szép tájat, és hogy a völgy túlsó végében egy nyolcszáz éves település bújik meg! Hallhattad a lehetetlen történetet a rádióban, láthattad a tévében, talán olvastál róla a híres riporter könyvében, ám tévedsz, ha azt hiszed, teljes képet kaptál a híradásokból, íme, itt sétálunk a Bözödújfaluba vezető dűlőúton, s személyesen megtapasztalva minden sokkal tragikusabb. Tüdőnkbe szívjuk az orrfacsaró pocsolyaszagot, békák és siklók menekülnek biztonságosabb rejtekhely felé lépteink nyomán. Elcsendesedünk, Isten háza felé közeledünk. Példás békességben éltek magyarok, székelyek, örmények, zsidók, cigányok és románok a faluban. Minden nemzetiségnek megvolt a maga szent helye, ma azonban egyedül a magaslatra épített katolikus templom tornya emelkedik ki a tóból. Neki sincs sok hátra. A tető régen beszakadt már, most a kőfalakon a sor: az oldalsó jól láthatóan nemrég dőlt ki, a törmelék picinyke szigetet formál előttünk. Milyen lehetett itt a karácsony, vagy a búcsúi körmenet, amikor az összes katolikus ide jött lelki megnyugvást keresni? Vajon hol ülhetett Anna néni, és melyik padban imádkozott Dénes bácsi? S a kántor? Magas vagy mély hangon dicsőítette az Urat? A pap kövér volt vagy sovány? Magas, kopasz, esetleg szakállas? Bizonyára mindenkihez volt egy-egy kedves szava, de hangját már csak becsukott szemmel hallhatod, ha megállsz egy percre a tóparton. Haláltusáját vívja a templom. Az egykori falu utolsó hírnökeként dacol az elemekkel. Összeomlása már csak hónapok kérdése, ám követendő példaként még végső óráiban is Krisztust hirdeti a torony tetején a fakereszt. Szomorúan néz le rád, mintha gyónni akarna. Megbánni Bözödújfalu minden bűnét. Ek méd mélyéből felcsendül a dallam: „Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól" mintha a rom dúdolná a Bikini együttes slágerét. „Porból lettem s porrá leszek, félek, hogy a ködbe veszek". Drága Templom! Ki adja rád az utolsó kenetet, ki fog búcsúztatni, ha üt az óra? Temetetlen halott leszel tán te is? De a feledés homályába vesznek a fák is. Például az ott, az a háromágú. Mindenfelé égnek meredő, rothadó ágcsökevények, akár az elmerülő ember segélykérő ujjai. Hiába keresnek görcsösen fogódzkodót. A Vasvár utca lehetett itt. Látod a fák alatt a porban játszó gyerekeket? Vagy a legényt és a leányt, amint csókot csennek csillagos éjszakán? S a szalmakalapos öregeket, várván haza a gulyát? Gondolataidból lárma zökkent vissza a valóságba. - Akkorát fogtam, hogy az asszony el se hiszi! A tó túloldalán hétvégi házak, napozó fiatalok, csónakkölcsönző, horgászokkal teli ladikok. Állítólag ők nem székelyek, „csak" magyarok... Itt szórakoznak. Újabb hangok, ezúttal a templom felől. Csalódás, nem hozzánk hasonló zarándokok. Tízen lehetnek, huszonévesek. Bemásznak a templomtoronyba, már a tetején vannak, kurjongatva nagy követ dobnak a vízbe. Ketten a partról filmezik az újdonsült hősöket. Mi ez, ha nem sírgyalázás? - Hódmezővásárhelyről jöttünk! - dicsekednek. Lesül a képedről a bőr. Bözödújfalu. Tfe mit vittél volna magaddal az utolsó napon? Pénzt, ékszereket, vagyont? Tehenet, disznót, libát? Egy marék földet, édesanyád arcképét, dédapád sírkövét? Bözödújfalu. Tótágast állt itt a világ. Együttérzést, félelmet, gyűlöletet és bosszúvágyat vegyít össze máshol nem tapasztalható érzéssé a hely szelleme. Érted már, mi is az a diktatúra? Túlélte ez a falu a tatárjárást, a török dúlást, parasztlázadásokat, szabadságharcokat, forradalmakat, világháborúkat, még Trianont is, de Ceausescu önkényuralmába belepusztult. Hátborzongató érzés megpillantani a tavat. A pokol talán legmélyebb bugyra ez itt, Maros és Hargita megyék határán, Európa kellős közepén. ÁY ZOLTÁN, SZEGED Humánusabb állatvédelmet! Idegenforgalmi A semmi fényezése A Seres Zoltán állatvédő tollából még a lap augusztus 25-i számában - megjelent Városi macskainvázió és humánus kezelése című írásra reagálnék. Hány macska él ugyanis Magyarországon, ki tudhatja? A macskák ősi ösztöne a vadászat és fajfenntartás. Az urbanizáció a vadászati ösztönt módosította. Ha minden macskát szobába zárnának és ivartalanítanának, kihalna a macskafaj. A rágcsálók alaposan elszaporodnának. A macskák csak születésüket követő évben szaporodnak. 200 utódot egy anyaállat még élete során sem hoz a világra. Egy évi szaporulata 10-14 kiscica. 3 év alatt ennek csak a háromszorosa lehetséges. (Ez is sok!) A kóbor utcamacskák ivartalanítása csak szakszerű befogás után lehetséges. Ritkán sikerül fogamzásgátló tablettát beadni nem szelíd macskának. Nem biztos, hogy a kiszemelt állat eszi meg. Még sohasem láttam városban macskainváziót. A kóbor macskák temetők, erdőszélek bokraiban, elhagyott házak zugaiban, szeméttelepeken hozzák világra szerencsétlen utódaikat. A macskák túlszaporodásáért nem az őket etető állatbarátok a felelősek, hanem azok a lelketlen tulajdonosok, akik kóborlásra kényszerítik őket (éheztetéssel vagy cldobálással). Az állatok nagyon sokat szenvednek, mire elpusztulnak. Az éhen halasztás a legkegyetlenebb állatkínzások egyike. A kóborló állatok összefogdosása nem a lakosság feladata. Ha ilyen állatot észlel a lakómegbízott, magánház-tulajdonos, intézményvezető, kötelessége jelenteni az illetékes önkormányzatnál. Az állatvédőknek kötelességük megfelelő segítséggel befogni a gazdátlan állatokat. Sorsukról humánusan kellene dönteni (ivartalanítás, teljes ellátás, gazdi keresés, elaltatás). Magyarországon nincs ilyen állatvédelem (tisztelet a kivételnek). Nincs hagyomány, pénz állatmenhelyek működtetésére. Csak közöny, elutasítás, bűnbakkeresés van. Téves információk, álhumánus válságkezelő sugallatok tovább rontják az állatbarát és állatellcnes lakók közti viszonyt. Az állatsimogatás nem kötelező, éhező állat megetetése nem bűn. A halálra éheztetés nem természetes szelekció, nem állatvédelem, de büntetendő állatkínzás. Az állatok védelmét ugyan törvény írja elő, de az nagyon hiányos és következetesen be sem tartják. LÓKÖS IDA, CSONGRÁD vonzerő Makói barátainknak köszönhetően már több alkalommal láttuk a Maros Táncegyüttes műsorát. Mindannyiszor megcsodáltuk a gyönyörűen előadott táncokat, dalokat! Csak elismeréssel tudunk minden ismerősünknek, barátunknak beszélni arról a nagyszerű élményről, aminek valahányszor részesei lehettünk! Kis falunkban, Vácrátóton magam is önkormányzati képviselő vagyok, s nagyon is jól tudjuk: mennyire fontos, hogy egy település vezetősége, polgármestere, képviselő-testülete, annak kulturális bizottsága hogyan viseli szívén települése kulturális életét... A hatalmas létszámú együttes, a különböző elismerések, melyet a tánccsoport eddig kapott - s amivel kevés település büszkélkedhet - azt sejtetik, hogy, Makón szeretik és megbecsülik a magyar népzenét, a magyar táncokat! A gyönyörű fcllépőruhákat látva bizonyára tetemes összeggel támogatja - nagyon helyesen - a város önkormányzata az együttes működését. Az együttes így fellépéseivel maradandó élményt nyújthat az oda látogató turistáknak. BAKSZAPÁLÉS BÉKÉSI ZSUZSANNA, VÁCRÁTÓT Útrakész fecskehad A tavaszi parlamenti választáson a választók nemcsak a pártokról, világnézetről, hanem a zsebükről, a hasukról és a saját közérzetükről is döntöttek. A polgári pártok szétpukkadt választási ígérethalmazát most már nem takarja el a fesztiválok, a szalagátvágások, a tűzijátékok dömpingje, éppen úgy, mint a fiatal vagy éppen nyugdíjas rétegek meg- és beetetése. A bejelentett népszomorító intézkedések megmutatták a hatalomra jutók játékpolitikáját, vagyis azt, hogy kinek a zsebére, vagy még inkább kinek a zsebébe megy a játék... A magyar kapitalizmus győztes pártjai most csúcsra járatják a települést szépítő, ugyanakkor a klientúrát építő városmarketinget, letenyerelve az egyre növekvő munkanélküliséget, a fekete munkát, a felnőttek és a fiatalok egyre növekvő mentális és fizikai leépülését. Szegeden vagy Csongrád megye településein ma állást veszíteni sorstragédia! A választók által eddig nem büntetett kormányok áldásos működése eredményeként a munkanélküliek 46 százaléka egy éve, vagy még régebben keres munkahelyet, míg a munkanélküliség átlagos időtartama az ország kétharmadában 16,2 hónap. Az önkormányzati választások előtt is újólag mondjuk, hogy a Magyar Kommunista Munkáspárt a rendszerváltás mindkét nagy pártcsoportosulását a kapitalizmus váltópártjainak tartja. A „kisebbik rossz" elve alapján most"kormányra került pártszövetség még most is ügyesen épített a Kádár-korszaki létbiztonságra," holott tisztában van azzal, hogy a munkanélküliség és a bármikor bekövetkezhető egyéni perifériára szorulás a piacgazdaságnak nevezett tőkés rendszerben, strukturális tényező, egyszerűen azért, mert nincs elegendő munkahely. Ismerjük fel végre, hogy az irdatlan sok pénz mozgatta választási ígérethalmazban manipulálják és átverik a dolgozókat. A tőke és a klientúrája nem barát, akármilyen barátságos is, hiszen ők hozzák a törvényeket, ők döntenek az adóról, ők adnak munkát, fizetést. A „reform", amiről éppen most beszélnek, semmi más, mint az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjas rendszer privatizálása. A Munkáspárt tagjai azt tartják, hogy az öncélú és a pártérdek-orientált település kozmetika nem más, mint a semmi fényezése, amennyiben az nem párosul munkával, létbiztonsággal és tervezhető jövőképpel. A Munkáspárt az egyetlen valóban baloldali párt, tizenhat év tanulsága alapján állítja, hogy a rendszerváltás vesztesei, fényezés ide vagy oda, öszszehasonlíthatatlanul többen vannak, mint a nyertesei. Ez a lényeg és ez a valódi különbség. NAGYVÁRI LÁSZLÓ, A MUNKÁSPÁRT MEGYEI ELNÖKE, SZEGED Fotó: Putóczki Gábor