Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-02 / 206. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2006. SZEPTEMBER 2. Leszállás közben gyulladt ki a TU-154-es Iráni repülőgépszerencsétlenség TEHERÁN (MTI/AP/AFP) Leszállás közben kigyulladt egy utasszállító repülőgép pénteken az északkelet-iráni Meshed légikikötőjében, körülbelül harmincan vesztették életüket a szerencsétlenségben. Az első hírek még száz halottról szóltak. Az orosz gyártmányú, TU-154-es típusú utasszállító repülőgép 148 utassal a fedélzetén már elérte a leszállópálya betonját, de közvetlenül ezután szétrobbant egyik futóművének tömör gumiabroncsa. Az irányíthatatlanná vált gép ezt követően oldalára vágódott, majd lángba borult. A személyzet mindegyik tagja túlélte a szerencsétlenséget, és körülbelül száz utast is sikerült kimenteni, akik közül többen még csak súlyosabb sebesüléseket sem szenvedtek el. A gép a Bandar-Abbász-i székhelyű Iran Airtour légitársaság tulajdona volt, és a Hormuzi-szoros partján lévő városból érkezett Meshedbe. Az állami televízióban lejátszott képsorok azt mutatták, hogy a tűzoltók még mindig küzdenek a lángokkal, de az adásban hangsúlyozták, hogy a katasztrófavédelmi alakulatok urai a helyzetnek. A szakértők a szerencsétlenség kapcsán megjegyezték, hogy Iránban egyre elavultabbá válik a géppark, tekintve, hogy az országot sújtó amerikai gazdasági szankciók miatt a helyi légitársaságok nehezen tudnak Nyugatról beszerezni repülőgépeket, ezért főként elöregedett Boeingeket és Airbusokat, illetve még a szovjet időkben gyártott légi járműveket üzemeltetnek. Meshedbe, a városban lévő kegyhelyeknek köszönhetően, évente mintegy 12 millió síita látogat el, de nem tudni, hogy a most szerencsétlenül járt Hipoljeven utaztak-e zarándokok. 900 éve az első ilyen szertartás Magyarországon Boldoggá avatják Salkaházi Sárát BUDAPEST (MTI) Kilencszáz év elteltével lesz újra boldoggá avatás Magyarországon: Erdő Péter bíboros szeptember 17-én Salkaházi Sárát emeli a boldogok sorába a budapesti Szent István-bazilika előtti téren rendezendő szertartáson. XV/. Benedek • pápa áprilisban hagyta jóvá azt a dokumentumot, amely elismerte a szociális testvér vértanúságát, és engedélyezte, hogy boldoggá avatására Budapesten kerüljön sor. A Magyar Katolikus Egyház „kitörő örömmel" fogadta a dekrétum aláírását. Erdő Péter bíboros, prímás a jóváhagyás napján közzétett nyilatkozatában rámutatott: Salkaházi Sára szerény, hűséges szociális szolgálatot, értékes újságírói, írói és kulturális munkát végzett. A második világháború legnehezebb utolsó hónapjaiban üldözött zsidók, nők és gyerekek százait rejtegette budapesti rendházában. Miután följelentették, a nyilasok az általa bújtatottakkal együtt a Duna-partra hajtották, és ott 1944 decemberében, 45 éves korában kivégezték. A szeptember 17-i szertartásról Erdő Péter bíboros hétfőn tájékoztatja a sajtó munkatársait. Hasonló esemény 1083-ban volt a legutóbb Magyarországon, akkor Szent Istvánt, valamint fiát, Szent Imrét, és annak nevelőjét, Szent Gellértet avatták boldoggá. A boldoggá avatáshoz a kánonjog szerint az erények hősies gyakorlásán túl szükség van csodára is, amelyet Isten szolgája közbenjárásának tulajdonítanak. Kivételt képeznek a vértanúk, mivel maga a vértanúság az isteni kegyelem egyértelmű jele. Szigorodik a nyugdíjrendszer, a korkedvezményest finanszírozni kell 300 forint lesz a vizitdíj Draskovics Tibor, Kiss Péter, Gyurcsány Ferenc, Veres János és Molnár Lajos sajtótájékoztatót tart Fotó: MTI/Honéczy Barnabás Jövő januártól alkalmanként 300 forintot kell fizetni a betegeknek a háziorvosnál és a szakrendelőkben, ugyanekkora összeget a kórházban eltöltött napok után. Ezt az egészségügyi miniszter jelentette be a kormány balatonőszödi ülését követő sajtótájékoztatón. Átalakul - szigorodik - a jövőben a nyugdíjrendszer is, a változtatások az előrehozott nyugdíjakat, az öregségi és a korkedvezményes nyugdíjat, a nyugdíjszámítás szabályait is érintik. BALATONŐSZÖD (MTI) A krónikus betegséggel küzdőknek évi legfeljebb hatezer forintot, a különböző szolgáltatásokat többször is igénybe vevőknek maximum összesen évi 15 ezer forintot kell fizetniük az egyes látogatásokért - mondta Molnár Lajos. Az egészségügyi miniszter kiemelte, hogy a hozzájárulások, vagyis a vizitdíjak és a kórházi napidíjak teljes összege az intézményeknél, tehát a háziorvosoknál, a szakrendelőknél, kórházaknál marad, amit fejlesztésre, bérköltségre minőségjavításra fordíthatnak. A vizitdíj fizetése alól mintegy négymillió ember mentesülhet részben vagy teljesen. A teljesen mentesülők körébe tartoznak a hat éven aluli gyermekek, és csak a vizitdíj kéthargyurcsány: reszletek kes0bb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, egyelőre nincs döntés arról, hogy a vizitdíj alól (részben) mentesülők az önkormányzatoktól kapják-e vissza a már befizetett pénzt, előre kiváltott papírral igazolják jogosultságukat, vagy egy úgynevezett intelligens kártyával lehet majd igénybe venni ezt a szolgáltatást. madát kell majd kifizetniük az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családoknak, valamint a munkanélkülieknek, a rendszeres szociális segélyben részesülőknek és a gyesen lévőknek. Az eddig ingyenesen kapható gyógyszerekért ezentúl 300 forintot kell fizetni - közölte Molnár Lajos. Eza közgyógyellátottakat nem érinti. Döntött a kormány arról is, hogy a jövőben - szigorú feltételek mellett - néhány recept nélkül kapható orvosságot patikán kívül is be lehet majd szerezni. Ezek közé a gyógyszerek közé tartoznak a fájdalomcsillapítók, hasmenés elleni szerek, lázcsillapítók. Kérdésre válaszolva Molnár Lajos kifejtette: a jelenlegi helyzetben felelőtlenség lenne a traumatológusok által követelt 250-350 százalékos béremelés teljesítése. Hozzátette: erre, illetve ehhez hasonló béremelésre a követP0K0RNI: FEKETE NAP Fekete napnak nevezte szeptember elsejét PokorniHoltán, a Fidesz alelnöke pénteken Budapesten, mivel - mint mondta - ezen a napon lép hatályba a Gyurcsány-csomag és ekkor küldte el a második Gyurcsány-csomagnak tekinthető konvergenciaprogramot Brüsszelbe a kormány. A Fidesz is és a gazdasági szakértők jelentős része is a megszorításokat tartalmazó rogram irányával vitázott, mert szerintük nem a gazdasági növekedés további csökkentésével, hanem a gazdaságélénkítésével, bővítésével lehet kitörni a mai válságos helyzetből. • kező években nincs lehetőség. Kitért ugyanakkor arra, hogy a balesetisebész-képzésre fordított állami kiadásokat növelik, és a jogszabályi lehetőségeken belül teljes mértékben kompenzálják a színlelt szerződések kapcsán kiesett jövedelmeket. • Átalakul a jövőben a nyugdíjrendszer, a változtatások az előrehozott nyugdíjakat, az öregségi és a korkedvezményes nyugdíjat, a nyugdíjszámítás szabályait, a fegyveres és rendvédelmi szerveknél dolgozók nyugellátását, illetve a rehabilitációs rendszert érintik. A változtatások lényegét Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter ismertette. Kitért arra, hogy a nyugdíjrendszerről október közepéig dolgoznak ki koncepciót, ezután a törvényi szabályozás következik, a változtatások pedig 2007 elejétől lépnek életbe. A korkedvezményes nyugdíjról szólva elmondta, a munkáltató és a munkavállaló közösen lesz érdekelt abban, hogy „a korkedvezmény finanszírozásában a nyugdíjkassza felé szerepet vállaljanak". A rehabilitációs rendszert ismertetve a politikus azt mondta, jelenleg 450 ezer, korhatár alatti rokkantnyugdíjas él, számukra új rehabilitációs rendszert szeretnének létrehozni. Megérkezett az Ernesto RALEIGH (MTI/REUTERS) A Lockheed Martin tervezheti meg az Orion űrhajót-A Marsra is terveznek utazásokat Atlantis űrrepülőgép - rajt szerdán Az Ernesto nevű trópusi vihar csütörtök késő este elérte Északés Dél-Carolinát. 113 kilométeres óránkénti szélsebességgel és szakadó esővel köszöntött be az Egyesült Államok c két délkeleti államába. Az Ernesto csaknem elérte azt a szélsebességet, amelynek esetén a vihart már hurrikánnak minősítik - 119 kilométer per órás szélsebesség a határérték. Mozgósították a Nemzeti Gárda alakulatait, hogy készen álljanak a bajba jutott emberek mentésére, ha a helyzet úgy alakul. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási eurd 269,78 283,62 USAdollár 210,68 221,48 angol font 401,10 421,66 cseh korona 9,31 10,29 horvát kuna 35,94 39,72 svájci frank 170,24 180,77 szlovák korona 6,98 7,72 CAPE CANAVERAL (MTI/AFP/AP) Az Orion űrhajó méretarányos modellje. A Lockheed Martin amerikai hadiipari óriásvállalat ezt a modellt választotta ki az újgenerációs, legénységgel repülő űrhajóra kiírt pályázaton Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) jövő szerdán indítja az Atlantis űrrepülőgépet a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette be a NASA. A döntés azután született, hogy az illetékesek ellenőrizték a floridai Kennedy űrrepülőtéren az Ernesto tropikus vihar okozta esetleges károkat, de nem találtak meghibásodást. Az űrsikló indítását szerdán közép-európai idő szerint 14.29 perckor tervezik - közölte a NASA. „Ha az időjárás vagy más problémák megakadályozzák az Atlantis indítását, az indítás szeptember 7-én vagy 8-án történhet." Ezek az időpontok lehetővé teszik, hogy a tizenegy naposra tervezett űrutazás alatt az Atlantis hatfős legénysége valamennyi kitűzött feladatot elvégezze, és az űrsikló legkésőbb szeptember 17-én lekapcsolódjon a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). így a Roszkozmosz, az orosz űrügynökség szeptember . 18-án elindíthatja a Szojuz űrhajót az ISS-re. • Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Lockheed Martin céget bízta meg az Orion űrhajó tervezésével és gyártásával, amely az elöregedő űrrepülőgép-flottát váltja le a 2020-ig a Holdra, illetve később a Marsra tervezett utazásoknál - jelentette be a NASA. A megbízásért a Northrop Grumman és a Boeing alkotta konzorcium volt versenyben. Róbert Fico: Szlovákia szuverén BUDAPEST (MTI) . Szlovákiának nincs szüksége elszámoltatásra, a szlovák kormánybetartja az európai normákat és mindent megtesz az idegengyűlölet megfékezésére - közölte Róbert Fico miniszterelnök a közszolgálati televízió Az Este című csütörtöki műsorában sugárzott interjújában. „A Szlovák Köztársaság szuverén állam", és a kormányon lévő pártok „tisztában vannak azzal, hogy mi a szélsőségesség, nacionalizmus, idegengyűlölet" mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy nem érzik szükségét annak, hogy e téren bárkinek is elszámoljanak. Kifejtette: szeretné, ha a magyar oldalon ugyanolyan aktívan folynának az ottani esetekkel kapcsolatos rendőri eljárások, mint Szlovákiában, ahol egyes tettesek már börtönben vannak, mások ügyét a rendőrség vizsgálja. Azt mondta, elítéli az ilyen ügyekből való politikai haszonszerzést. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF1 FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztek. HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetek: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információt 51 ILI RÓBER1 ispoiit • I Vhilágszrrkésaőscgvrzrtö BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentest, SZOl 11 ANDREA (Hódmezővásárhely! • Kiadó cs szerkesztősen: 6729 Szeged Szabadkaiét ill Leveleim:6T*0 Szeged. Pl. 153,'Mdba 62/567-888. Tkkfaég: 62/567-800. ftoc 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.ddmaorat.hu • E-mail. szerkesztőségi? delmágyarhu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TEL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-1.3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 6.3,401-024. Ttl./fax: 63/314-8.38. 6640 Csongrád, Kossuth tét 9-11. TtL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadójgazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési iga. g.itó KONKOLY BELA. tel. ->67.842. íax 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel : 62/567-872, lux: 62/567-884 Terjesztési vezető: KÓ11 ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hőnapra 1495 Ft (Délmagyarországi, 1395 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.