Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-13 / 215. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 14. •AKTUÁLIS" 3 Vastaps, síró asszonyok köszöntötték a Fidesz elnökét Sárga rózsa Orbán Viktornak fél óra az emlékpontban H Orbán Viktor tegnapi vásárhelyi látogatása során a legtöbb időt, közel fél órát az Emlékpontban töltötte. Lázár János polgármester vezette körbe a múzeumban. A Fidesz elnöke elidőzött az állampárt egykori vezetőinek fo­tói, valamint a megyei államvédelmisek névsora előtt. Az emeleten meg­nézte, milyenek is voltak a régi május elsejei felvonulások, illetve megállt a több méter magas szovjet katona szobra előtt is. Orbán búcsúzóul a múze­um emlékkönyvébe többek között az írta: ez a kiállítás jó példa arra, ho­gyan lehet gyermekeinknek elmagyarázni az elmagyarázhatatlant. Verseny a forintokért FEKETE KLARA Több száz szimpatizáns várta tegnap Orbán Viktort, a Fidesz­MPSZ szegedi székházánál. A Fidesz elnöke Oláh lános sze­gedi polgármesterjelölttel talál­kozott, majd a belvárosban tett rövid sétát, ahol egy nőtől sárga rózsát kapott, sajtótájékoztató­ján az egészségügyi káosz meg­oldására tett javaslatot. Amikor tegnap délután Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a párt szegedi Victor Hugó utcai székháza előtt kiszállt a kocsi­ból, felhangzott a vastaps, s ve­le együtt a biztatás: „Hajrá, Magyarország, hajrá magya­rok!", „Isten éltessen!". Egy férfi azt kiáltotta neki: „Ötmil­lió koldus lesz az országban, ha nem teszel valamit, Viktor!" A megszólított így válaszolt: „Próbálkozunk." Orbán rövid megbeszélést folytatott a Fidesz városi elnö­kével, Oláh Jánossal, aki egyben a Fidesz-MPSZ-KDNP által je­lölt és az MDF-Együtt Szegedért Egyesület által támogatott pol­gármesterjelölt. Ezt követően a pártelnök sajtótájékoztatót tar­tott az újságíróknak az egész­ségügyről, majd sétára indult. A Victor Hugó utcában ekkor már az úttesten is álltak az emberek, több nő a könnyeivel küszkö­dött. Rengetegen szorítottak ke­zet Orbánnal, aki Oláh Jánossal együtt a Kárász utca felé vette az irányt, megállításra kényszerít­ve több, egyébként nem türel­metlen autóst. „Ha Gyurcsány lenne, már Új­szegeden leállították volna a for­galmat!" - mondta qgy narancs­sárga inges férfi. Egy nő rákont­rázott: „Gyurcsány ki sem mer jönni az utcára!" Eközben Orbán Viktort és Oláh Jánost a villamossínek mellett állította meg a tömeg, gratulációkkal, meleg baráti kéz­fogásokkal, vállveregetésekkcl biztatták a Fidesz országos, illet­ve városi elnökét a változásra. Egy nő sárga rózsát adott Orbán­nak, aki mosolyogva mondott köszönő szavakat - taps kíséreté­ben. Egy férfi azt kérdezte tőle, mikor lehetnek képviselők a ma­gyar parlamentben a határon túli magyarok. Orbán így válaszolt: „Rajtunk nem fog múlni". Az igazi ováció azonban a Ká­rász utcán tört ki, ahol többen felugrottak a cukrászda asztalai mellől, hogy kezet fogjanak Or­bánnal, vagy csak váltsanak vele néhány szót. „Viktor! Viktor!" - zúgta a több száz fősre gyarapodott tömeg, s a vastaps nem akart szűnni akkor sem, amikor egy szembe jövő nő megkérdezte: „Mit Viktoroztok, birkák?" A Kölcsey utca sarkára érve az elnök megállt a Jó reggelt, Ma­gyarország!-kiáltványhoz alá­írást gyűjtők standjánál, majd a Dugonics térnél fejezte be a sé­tát. Itt kocsiba szállt, és az Alsó­városi Kultúrházba ment, hogy találkozzon a párt aktivistáival. Megyei látogatását Hódmezővá­sárhelyen fejezte be. NYEMCSOK ÉVA KÁOSZ AZ EGESZSÉGÜGYBEN Orbán Viktor szegedi sajtótájékoz­tatóján elmondta: a vizitdíj, illetve, hogy nem csak a patikák árulhatnak gyógyszert, oda vezetett, hogy ma a magyar egészségügyben káosz uralkodik. A Fidesz kezdeményezte, hogy az Országgyűlés egészségügyi bizottsága haladéktalanul üljön össze, és hozzon olyan döntéseket, amelyek félszámolják „azt a káoszt, amelybe a szocialista kormány ve­zette az egészségügyet". A példák és a minták erejéről, a közösségért érzett felelősség­ről beszélt tegnap lapunknak Dobrev Klára. A miniszterel­nök felesége átadott egy óvo­dai tornaszobát Makón, civil szervezetek képviselőivel ta­lálkozott Sándorfalván és Csongrádon. Szegeden járt tegnap Dobrev Klá­ra. Botka László polgármester fo­gadta Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök feleségét, aki felkereste lapunk szerkesztőségét is. Dobrev Klárát az Egészséges Településekért Alapítványban végzett munkájáról kérdeztük. - Az alapítvány olyan kiskö­zösségek, falvak munkáját igyekszik segíteni, ahol az em­berek rájöttek: hamarabb bol­dogulnak, ha saját kezükbe ve­szik a problémák megoldását. Gyönyörű közösségi programo­kat valósítanak meg, mint pél­dául az ásotthalmi paraszt­olimpia. Csongrád megye e te­kintetben nagyon jól szerepel ­mondta Dobrev Klára. Elmesél­te, hogy találkozott olyan isko­laigazgatóval, aki harmincszá­zalékos munkanélküliséggel sújtott területen nemzetközi hírű iskolai programot szervez. Az ilyen kezdeményezéseket segíti az alapítvány. „Nagyon hiszek a példamutatásban és a mintákban. Ezeket igyekszünk szerte az országban bemutat­ni." Arra a kérdésre, hogy profi­tált-e valamit ebből a munká­ból, úgy fogalmazott: olyan csillogó szemű embereket is­mert meg, akik pontosan tud­ják, hogy van dolguk az élet­ben. - A legnagyobb dolog, amit megtanultam, talán az, hogy egy-egy falut, várost vagy közös­séget igazán erőssé a munka tesz - mondta. - Annak felismerése, hogy nemcsak a saját magam és családom boldogulásáért vagyok felelős, hanem azért a közössé­gért is, ahol élek. És ezt a felelős­séget senki nem tudja átvenni helyettem. Szegedről Dobrev Klára Makó­ra, Sándorfalvára és Csongrádra ment. Makón a Petőfi parki óvo­da új tornaszobájának átadásán vett részt. - Ez azért is kedves a szívem­nek, mert ebben az óvodában már működik egy sószoba, me­lyet szintén közösen valósítottak meg az óvónők, a szülők és az önkormányzat - fogalmazott. A miniszterelnök felesége Csong­rádon és Sándorfalván civil szer­vezetek, nyugdíjas, hagyomány­őrző, és egészségügyben működő szervezetek képviselőivel talál­kozott és beszélgetett. G. ZS. Orbán Viktor és Oláh János az újságírók gyűrűjében Fotó: Karnok Csaba Oláh Jánosé az egyik legjobb program az országban - Lázár Jánosnak folytatnia kell a munkát A volt kormányfő a közhangulatról Kampánykörútján tegnap Szegedre és Hód­mezővásárhelyre látogatott Orbán Viktor. A Fidesz-MPSZ elnöke villáminterjút adott lapunknak. Orbán Viktort arra kértük: fejt­se ki véleményét a Gyurcsány-csomag he­lyett javasolt megoldásról, illetve belpo­litikai kérdésekről, majd érveljen Oláh Já­nos szegedi, illetve Lázár János vásárhelyi polgármesterré jelölése mellett. „Az önkormányzati választások tétje: Gyur­csány-csomag, vagy igazi megoldás" - han­goztatta több alkalommal is Orbán Viktor. Mikor ennek részleteiről kérdeztük a Fidesz elnökét, azt válaszolta: „az igazi megoldás az, ha az ország visszatér a demokrácia alapsza­bályaihoz". Ugyanis ma Magyarországon „felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik, a kormány döntései nem demokratikusak, ha­nem önkényes diktátumok". Szerinte a kor­mányt senki nem bízta meg azzal, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek megkese­rítik az emberek életét, mint például a tandíj bevezetése, az adóemelés, az egészségügy fi­zetőssé tétele. Orbán hangsúlyozta: a válasz­tók ennek az ellenkezőjére hatalmazták föl a miniszterelnököt és a szocialista pártot. „A Gyurcsány-csomagot vissza kell vonni. Szük­ségvan egy új országos önkormányzati testü­letre. Ez a megyei közgyűlések elnökeiből, a megyei jogú városok polgármestereiből és Budapest főpolgármesteréből álló testület partnere lehetne a kormánynak, és nélküle költségvetés, és nemzeti fejlesztési terv nem készülhetne" - utalt Orbán Viktor Kósa Lajos Fideszes politikus javaslatára. Az elnök sze­rint, ha a parlament - annak szocialista több­ségét is beleértve - és az önkormányzatok képviselői egyetértenének egy adptt kérdés­ben, az az országban ma kialakítható legszé­lesebb összefogást jelentené. 99 Ma Magyarországon felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik, a kormány döntései nem demokratikusak. Orbán Viktor A közhangulat jellemzéseként Orbán azt mondta: az emberek idegesek, feszültek, sze­retnék magukat megvédeni, mert azt érzik, hogy a kormány minden szinten megtámad­ta a családokat. Példaként említette, hogy a fiataloknak tandíjat kell fizetniük, az időseb­beket az áremelésekkel és a nyugdíjrendszer körüli bizonytalanság sújtja. Szerinte az em­berek egyelőre nem találják a védekezés haté­kony módját. Úgy véli: a kormány demokra­tikus egyeztetésre nem hajlandó, ezért kell megállítani a túlkapásait. Az elnök - kérésünkre a szegedi polgármes­terjelölt mellett kampányolva - Oláh János­ról úgy nyilatkozott, hogy ami 2002-ben, az azóta alkotmánybíróvá választott Balogh Elemér jelölésekor nem sikerült, most meg­történt: Szeged összefogott a változásért. Sze­rinte az Oláh János nevével fémjelzett szege­di program az egyik legjobb az országban. Or­bán egy mondattal kitért arra: sajnálja, hogy „Dlusztus Imre jobboldali mezben indul, nemzeti retorikát használ, de valójában a baloldal érdekeit szolgálja. A mi jelöltünk esélyeinek a csökkentésére tör, s ezzel kifeje­zetten a szocialistákat erősíti". Hódmezővásárhelyről a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott: a város elmúlt 16 éve sikertör­ténet. „A kritikus szemű emberek mindig találnak bajokat, de 1990 óta Hódmezővá­sárhely Magyarország talán egyik legdina­mikusabban fejlődő városa - hangsúlyozta a pártelnök. - Az én szívemhez ez a régi gaz­davilágból kinőtt polgárváros mindig is kö­zel állt, nagyon remélem, hogy Lázár János folytatni tudja, amit az előző években elkez­dett". NY. É. Próbálja ki a legújabb divatot! A P»ppas Autó ürömmel megüivj* önt egy próbaútra at új Mertette* Beég Sprintem;!. Ismerje meg at árusíáHttás jüvújét íestkSaelb® Érezze * kütönieges veretési étménvt és a korszeri technika érintését. Szeged: 2006. szeptember 15. és 16. Mercedes-Benz Pappas Autó Nyilatkozik lapunkban az utca embere, hogy nem szereti a be­vásárlóközpontokat, nem örül annak, hogy további shopping centerek és árkádok épülnek majd a megyében. Azt mondja, van belőlük éppen elég, mindent meg lehet vásárolni, amire az embernek szüksége van. Ugyanez az ember, ha eljön a hét vége, családostul rohamozza meg a hipermarketet, púpozza fel az élelmiszert a kocsijában, és már előre méltatlankodik, amiért kiírták, hogy a nemzeti ünnep miatt a legközelebbi vasárnapon zárva tartanak. De tegyük hozzá: nem is biztos, hogy ellentmondás van a nyi­latkozatok és a szokások között. Lehet úgy is jól és olcsón vásárol­ni, hogy az ember utál bemenni a fogyasztás templomaiba, mert sajnálja az elpocsékolt időt, mert nem érzi kellemesen magát zárt helyen, lökdösődő embertársai között. Lehet tehát gyűlölni a be­fektetőket is, akik hipp-hopp, telepakolták a várost a bevásárló­központjaikkal, de ez nem jelenti azt, hogy nem használjuk ki a lehetőségeket és nem akarunk olcsón vásárolni. Olcsón ugyanis csak akkor tudunk mindent beszerezni, ha nagy a kínálat, ha so­kan versenyeznek a mi kis pénzünkért. Hisz a verseny nyomja le száz forint alá egy liter tartós tej, egy doboz sör vagy egy kiló ke­nyér árát -és a verseny miatt kerül kevesebbe a benzin a Tesco kútjainál. Lehet továbbá nem szeretni a bankokat és azokat a szolgáltató­kat, akik üzleti központtá alakítják a belvárost, pár méterrel kij­jebb szorítva a cipőboltot, a fodrászt, az újságost, hiszen ők tudják csak kifizetni a vaskosabb bérleti díjakat. Ha azonban ez mégsem így lenne, már hétfőn sorszámot kellene húznunk a pénzintézet­nél, hogy csütörtökön sorra kerüljünk, annyi a pénzügyi szolgál­tatás, és annyi az ügylet. Es egyetlen bank, vagy egyetlen szolgál­tató közül választhatnánk - igaz, akkor lenne fodrász a szegedi Széchenyi téren is. „Nagyon hiszek a példamutatásban és a mintákban" Megyei körúton járt Dobrev Klára Dobrev Klára Sándorfalván. A miniszterelnök felesége Ber­talan Zoltán polgármesterjelölt társaságában a művelődési házban Fotó: Frank Yvette Pnppas Autó Magyarország Kft. 6725 Szeged. Vásárhelyi Pál u. 15. Tel.: 62/553

Next

/
Thumbnails
Contents