Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-11 / 213. szám

4 •AKTUÁLIS" HÉTFŐ, 2006. SZEPTEMBER 11. Médiavízibusz: vers, program, zsíros kenyér Egy hajóban a jelöltek Kalmár Ferenc, Oláh János, Ványai Éva és Bakai Csaba voltak a házigazdák a hajón Fotó: Segesvári Csaba KÖRKÉP ALGYÖ. Ma jár le a népi iparművészeti zsűrizésre a jelentkezési határidő. Bővebb tájékoztatás a faluházban kapható. - A faluház földszinti kistermében délután 4 órától ismét ingyenes jogi szaktanácsadásra várják az érdeklődőket. Ugyanitt délután 5 órakor kezdődik a Civil Vezetők Klubja összejövetele. BORDÁNY. A lengyelországi nemzetközi táborból hazaérkező fiatalok értékelő megbeszélést tartottak, és értékelték a tábor tapasztalatait. A csereprogramot a Kulturális és Szabadidős Egyesület szervezte. DOMASZÉK. A teleházban Erdélyi tájakon címmel Balla Anikó fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. MÓRAHALOM. Az önkormányzat GVOP-pályázaton támogatást nyert az ipari park több helyrajzi számot érintő, ez idáig közművesítctlen területeinek fejlesztésére. Az összegből megépítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, az ivóvíz és szennyvízhálózatot, és túzi-víz hálózatot. A közbeszerzési eljárás során a SADE Magyarország Kft.-t bízták meg a munka elvégzésével. PUSZTAMÉRGES. A hétvégén, pénteken és szombaton rendezik meg a szüreti fesztivált és kakaspörköltfőző versenyt Pusztamérgesen. Az első napon nyitott pincék és nemzetközi néptáncprogramok várják az érdeklődőket. Szombaton rendezik a főzőversenyt, ekkor szórakoztató és családi programokat kínálnak a szervezők. A főzőverseny elsősorban a falusi turizmusba bekapcsolódó vendégfogadó házaknál zajlik, ahol már lehet étkezési lehetőséget is igényelni. Még várják a főtéri fózőversenyre a nevezéseket. Nevezés, információ és szállásigénylés a helyi "Iburinform-irodában személyesen, vagy a 62/286-702 telefonon, illetve a pusztamérges/" tourinform. hu e-mail címen. SZEGED. Tamasi Mihály A változó agrárvilág fél évszázada ­Szociográfiai riportok, tanulmányok (1957-2006) című kötetét mutatják be kedden délután 3 órakor a megyei önkormányzat székházának Csanád Termében. A szerzővel beszélget Bagdi Sándor főiskolai docens, Polner Zoltán író-újságíró és Majzik István, a Bába Kiadó ügyvezetője. A szegedi könyvbemutatót az Erdei Ferenc Társaság és a Bába Kiadó szervezi . - A szőregi művelődési házban ma délután 2 és 6 óra között ultipartira várják az érdeklődőket. - Az SZKT tájékoztatja a lakosságot, hogy vasárnap 0 órától a Bercsényi utca-Lechner tér-Madách utca-Vidra utca-Kálvin tér- Szent István tér-Csongrádi sugárút útvonalon a felső vezetéket feszültség alá helyezte. - Mától a szegedi városi televízióban a 25 szegedi választókerület egyéni képviselőjelöltje mutatkozik be, illetve ismerteti programját. A választási műsorok hétköznapokon 17.30-kor, illetve 18 órakor kezdődnek. Az élő adásokban választókörzetenként mutatják be a jelölteket. A műsorokat az adás napján 23.25-tól, illetve másnap reggel 6.30-tól megismétlik. ZSOMBÓ. Akrobatikus rock&roll tanfolyam indul a zsombói József Attila Művelődési Házban Nyári Péter vezetésével. Az első összejövetel holnap délután 5 órakor kezdődik. Szintén holnap várják a művelődési házban délután 3 órától a modern táncosokat az első megbeszélésre. Új jelentkezőket is fogadnak. A tanfolyam vezetője Nemes Roland. Uszoda, szegediség, megújulás - néhány téma, ami a média­hajón felmerült. A Fidesz­KDNP-MDF-Együtt Szegedért rendezvényén bemutatkoztak a jelöltek, cs volt piros-fehér-zöld kenyér is. Piros-fehér-zöld vajkrém a jóko­ra, kerek szelet kenyereken, na­rancssárga-fehér-zöld (répa, sajt, uborka) falatkák, színben tartott szalvéta, szalonna, zsí­ros kenyér lilahagymával, üdí­tő, pálinka. Mindez a médiaha­jón - valójában a Szeged nevűn -, amely szombaton egy órán keresztül a Fidesz-KDNP­MDF-Együtt Szegedért Egyesü­let politikusait, aktivistáit, és az érdeklődő újságírókat utaz­tatta. A résztvevőket előbb Oláh lános polgármesterjelölt, majd Ványai Éva (MDF) Kal­már Ferenc (KDNP) és Bakai Csaba (Együtt Szegedért) kö­szöntötte. Oláh közölte: a fenti szervezeteken kívül az önkor­mányzati választáson a csaló­dott baloldali szavazók és a MI­ÉP-szimpatizánsok szavazatára is számítanak. - Utunk során átmegyünk a harmadik Tisza-híd alatt. Ha nem látják, ne minket hibáztas­sanak - humorizált a polgár­mesterjelölt, majd a 25 egyéni jelölt mutatkozott be. Elsőként a Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör vezetője, Dobák Lászlóné. Elmondta: a kört sokszor a szél­sőjobbos jelzővel illetik, ami nem igaz, hiszen „tavaly példá­ul Trianon emlékévet rendez­tek." Szebenyi Mihály, aki a 13-as körzetben indul, azt mondta: a 13-as a magyar hitvi­lágban a megújulás száma, és a területre ez rá is fér. Több jelölt hangsúlyozta szegediségét, és elhangzott az is: a város vezetői közül sokan nem itt születtek. Balogi Dániel programját a pó­lóján hordta, mely így hangzik: „a széthúzás kárt okoz, össze­tartással boldogulunk." Szilágyi Árpád a programismertetőn kí­vül verset is mondott. - „Dali Pászti Ágnes" játszóte­rek özönét építette fel, pedig a környéken kevés a gyerek - fogal­mazott Pászti Ágnes kihívója, Bagaméry László. O azt szeretné elérni, hogy a Hafner-fatelep he­lyén uszoda épüljön. A normális fedett uszodát Szegednek - köve­telés Haág Zalántól is elhang­zott. A partról lányok integettek, néhány képviselő visszamtett. A hangszóróból Dire Straits szólt, a kötetlen beszélgetésre még volt néhány perc, majd kikötöttünk. G.ZS. Egy éve elváltak egymástól, de most mindketten ringbe száll­nak a polgármesterségért: a je­lenlegi faluvezető, Froman Ró­bert és Fromanné Setényi Er­zsébet egyaránt Aprádhalo­mért szeretne dolgozni a kö­vetkező négy évben. A falubeli­ek szerint Froman és Froman­né jó barátok maradtak, és mindkettőnek van esélye a győzelemre. Froman Róbert először 1990­ben nyerte el a polgármestersé­get a megyehatárszéli kis falu­ban. Azóta folyamatosan vezeti a községet. Egy esztendeje vált el második feleségétől, Erzsébet­től. Froman lapunknak azt állí­totta, egyáltalán nem lepődött meg, amikor megtudta: volt ne­je fog vele mérkőzni. - Ambició­zus asszony, akinek vannak el­képzelései - így fogalmazott. A hivatalát viselő polgármester mindezt nem értékeli a szemé­lye elleni támadásként, szerinte itt másról van szó. Állítja: volt nejével jó a kapcsolata. Gyerme­kük neveléséről nem egyeztet vele, sokszor találkozik viszont a fiúval. - Erzsébet nagyon jó anya - mondta. Az asszony napra pontosan emlékszik a dátumra: 2005. no­vember 24-én váltak el. A volt férjéről rosszat mondani nem tud. A nyolc évvel ezelőtti önkor­mányzati választáskor is felme­rült benne a gondolat, hogy in­duljon, de akkor elvetette ezt a A szegedi 1956-ról Amerikában A szegedi 56-os eseményekről ké­szítettek fotókiállítást Csongrád megye egyesült államokbeli test­vérmegyéjének a szegedi Móra Fe­renc Múzeum történészei. Lucas megye vezetői tegnap vették át a huszonkét tablót a megyei önkor­mányzat alelnökétől. Marosvári Attila történész-muzeológus egy­ben a szegedi 56-os események szakértője. A fotókból a napokban kiállítás nyílik Amerikában, és az összeállítást láthatják az érdeklő­dők a Szegeden nyíló októberi tár­laton is. Az ötven évvel ezelőtt ké­szült felvételeken a szegedi egye­temisták szervezkedése, a Klauzál téri tüntetés, a lövöldözések, a szovjet katonák betörése követhe­tő nyomon. A forradalom hangu­latát és nagyságát megjelenítő tár­lat magyar, német és angol nyelvű magyarázatokkal készült. Konferencia a nőkről A nőnek otthon a helye - erről és a hasonló kijelentésekről rendez­tek nemzetközi konferenciát Szegeden A nő és a női(es)ség sztereotípiái - nyelv, ideológia, média címmel. Barát Erzsébet, az SZTE An­gol-Amerikai Intézetének egye­temi docense elmondta: te­mesvári, bécsi, New York-i elő­adók is részt vettek a rendezvé­nyen. lehetőséget. Feleségként is meg­próbálta volna ezt - persze csak akkor, ha előtte egyeztet Róbert­tel. - Ez a helyzet csak a messzi­ről jött embereknek különös, ne­künk természetes - mondta. Az önkormányzatnál a polgár­mesteren kívül két ember dolgo­zik napi négy órában: Erzsébet az egyik. A költségvetésben a szá­mokat másként súlyozná, sze­rinte van lehetőség a fejlődésre, a pályázatokon való sikeres sze­replésre. Az asszony állítása sze­rint volt férjével jó a kapcsolata, a választást megelőző időszakra ezért sem kellett alkotniuk etikai kódexet. Ha veszít, valószínűleg nem marad az önkormányzat­nál. Ha viszont győz, Árpádhalmon más idők jönnek. BLAHÓ GABRIELLA egy-egy az állás £ A Petőfi utcai italmérés közönsége szerint egy-egy az állás a ver­senyben. Nagy Zsolt „Robi bácsi" kapcsolatait tartja előnynek, míg Héjjá Andrea szerint „Erzsike né­ni" többet tehet a faluért. Verók István azt mondta. Árpádhalmon nincs helye a furmányos pletykál­kodásnak, így semmi különösről nem tud beszámolni. A volt házas­társak olyanok, mint két jó barát. Szóba jött a fábiánsebestyéni Szarka Attila, akinek nagy hátrá­nya, hogy nem lakik a faluban, ezért az elmúlt két fordulón se tu­dott az eredménybe beleszólni. Az NA Rt. még nem tudja, mikor kezdi az építést 2015-re várják az M43-ast Egyelőre nem tudni, hogy az autópálya- és gyors­forgalmi útépítések felülvizsgálata érinti-e az M43-ast, Búzás Péter makói polgármester és parlamenti képviselő azonban továbbra is bízik abban, hogy nem módosul a határidő. A kétszer két nyomsávú út a jelenleg hatályos törvény szerint teljes hosszában 2015-re készül el-hang­zott el egy makói tervegyeztető fórumon. A Szegedet az országhatárral összekötő, egyúttal a 43-as főútvonalat majdan kiváltó, így Makót és a környező községeket az elviselhetetlen forgalomtól mentesítő M43-as gyorsforgalmi útnak már a má­sodik, Makó és Csanádpalota közötti szakaszának tervezéséről tartottak egyeztetést a makói városhá­zán. Mint elhangzott, az út kétszer két nyomsávú, teljes hosszában ötvenhét kilométer hosszúságú lesz. Három kilométer már megépült belőle Szeged határában, a Makóig tartó szakasz nyomvonalát lé­nyegében már meghatározták, a továbbit ezt köve­tően kezdik meg tervezni. Azt azonban, ami a ma­kóiakat a leginkább érdekli, nevezetesen, hogy az építkezés mikor kezdődik el, a beruházást majdan végző Nemzeti Autópálya Rt. projektvezetője, Csi­csely Gábor nem tudta lapunknak megmondani. A jelenleg hatályos törvény az előkészítést 2007-ig írja elő, a beruházás befejezését pedig 2015-ig. Am egyelőre nem tudni, az autópálya- és gyorsforgalmi útépítési program kormányzati felül­vizsgálata érinti-e majd az M43-ast. Mindenesetre úgy nyilatkozott, ha az állam megbízást ad nekik a munkák megkezdésére, az út első szakaszát két és fél, három év alatt tudják felépíteni. A makói polgármester és országgyűlési képviselő, Búzás Péter úgy vélte, az M43-as nem szenved ké­sedelmet, és az első, Makóig érő szakasz a jövő évi előkészítést követően 2010-re megépül. SZ. I. M. Elkészült a görkoripálya Átadták Szegeden az ország második, nemzetközi versenyekre is alkalmas görkorcsolyapályáját, ahol ezentúl a görkorcsolya-szakosztályok is edzenek majd. A Plaza-tó mögötti füves területen szombat reggel már birtokba is vették a fiatalok a 180 méter hosszú, ovális alakú pályát, melyet mostantól bárki ingyen használhat Fotó: Segesvári Csaba Árpádhalmon volt férj-feleség küzd a kampányban Froman ellen indul Fromanné A polgármesteri székért küzd egymással Froman Róbert és volt fe­lesége Fotó: Tésik Attila

Next

/
Thumbnails
Contents