Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-07 / 183. szám

6 •MEGYEI T U K Ö R • HÉTFŐ, 2006. AUGUSZTUS 7. Kedvelt kirándulóhely Makó és Vásárhely között Pályázatra vár a kastély Omladozik az egykor gyönyörű kastély Fotó: Karnok Csaba Az elmúlt két-három évben szé­pen rendbe hozták az Oföldc­ákhoz közeli gcncsháti kastély­parkot, mely ez idő alatt kedvelt turisztikai célponttá vált - az egykori Návay-kastély és a hoz­zá tartozó istálló felújításáról azonban egyelőre csak álmo­dozhat a területgazdájának szá­mító Cecília Alapítvány elnöke, Szűcs Tamás. Azt reméli, ősszel lesz olyan uniós pályázat, amelyből a több száz milliós beruházás megvalósítható. A gcncsháti kastélypark Ofölde­ák szomszédságában, Makótól és Hódmezővásárhelytől tizenkét, Szegedtől húsz kilométerre fek­szik. A háromhektáros területen ritka természeti értéket képviselő fák találhatók, no meg három, egykor a főnemesi pompa jegyé­ben emelt épület. Az ingatlan­RUSZKAI BELA EMLEKEZETE A nagy kastély mögött a honfoglaló vezérekre utal az a hét tölgyfa, amit még a Návayak idejében, 1896-ban, azaz a millennium évében ültettek el. Itt szeretnék megörökíteni az alapítvány mai vezetői Ruszkai Béla emlékét: a fák között emlékoszlopot állítanak a tiszteletére. együttest egy évvel 1992-es alapí­tása után vásárolta meg a Gorzsai Állami Gazdaságtól a Cecília Alapítvány, amelynek a kezde­tektől az volt a célja, hogy táboro­zásra, sportolásra, továbbképzés­re alkalmas centrumot hozzon itt létre. A munkát azonban előbb a pénzhiány hátráltatta, később, másfél esztendeje pedig az akkori igen agilis kuratóriumi elnök, Ruszkai Béla halála miatt torpant meg egy időre a folyamat. Mos­tanra viszont lassanként élettel telik meg a kastélypark - újságol­ta nekünk az alapítvány jelenlegi vezetője, Szűcs Tamás. Ő egyéb­ként ugyanúgy a makói Szent Ist­ván Egyházi Iskola pedagógusa, mint elődje volt. Mint megtudtuk, Gencsháton tavaly már több mint háromszá­zan fordultak meg, és idén is volt a területnek eddig több mint két­száz vendége. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az egy­kori gazdatiszti lakást, azaz a kis kastély épületét sikerült felújíta­ni, komfortossá tenni: immár van konyhája és fürdőszobája is, mi több, a fűtést is megoldották. A harminc ember elszállásolásá­ra alkalmas épületben főként di­ákcsoportok, kirándulók és ter­mészetjárók vendégeskednek ­ottjártunkkor épp egy kézműves­tábor résztvevői voltak ott. A tá­boroztatásból származó bevétel­nek köszönhetően az alapítvány immár képes rendben tartani a környéket, a füvet rendszeresen nyírják, kialakítottak egy focipá­lyát, és hamarosan madármegfi­gyelő torony is épül. A másik két épület, a szinte romos állapotban lévő nagy kastély és az istálló rendbetételére azonban továbbra sincs pénz. Ez Szűcs Tamás becs­lése szerint közel ötszázmillióba kerülne. Abban bízik, ősszel kiír­nak olyan uniós pályázatot, ami­ből - térségi vagy megyei segít­séggel - elkezdhető ez a munka. SZABÓ IMRE MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK • Bauhaus Építési Szakáruházba Szegedre értékesítő, vásárlási tanácsadó munkakörbe • Hódmezővásárhelyi Bauhaus Építési Szakáruházba kiskereskedelmi vezetőt, felsőfokú építőipari végzettség előnyt jelent önéletrajzot postán kérjük eljuttatni augusztus 11-i határidővel „Hauhaus 054489393" jel igére a Délvilág vásárhelyi szerkesztőségébe. Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Az 5 éves Megyei Hirdető GDffilfej ÜJLAlJtLKllJ [hm Qj}^ imdűodiBoot {MkúmrÁMS22 1 H h HÍDÉPÍTŐ CULVERT 2003 KONZORCIUM FORGALMIREND­VÁLTOZÁS |?íLTERRk Groupe COLAS BETONÚT Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2006. AUGUSZTUS 8-TÓL, KEDDTOL csatornázási munkálatok miatt Baktó városrész­ben újabb forgalomkorlátozások lépnek életbe, ezért a 72Y JELZÉSŰ AUTÓBUSZOK oda és vissza irányban egységesen a Ladvánszky u. - Tölgyfa u. terelőútvonalon, a Kokárda utcai csomópontban kijelölt ideiglenes végállomásig közlekednek. A járatok végállomási indulási időadati, illetve a követési idők változatlanok. A járatok a terelés miatt Baktóban csak a Ladvánszky utcai és a Tölgyfa utcai megállóhelyeken állnak meg, a Völgyérhát utcai, illetve az Alkotmány utcai megállóhelyeket az autóbuszok nem érintik. A fentiekkel kapcsolatban bővebb információ szerezhető be forgalomirányító helyeinken: (Mars tér • Tel.: 426-034; Tarján, Víztorony tér • Tel.: 479-827; Petőfitelep, Fő tér • Tel.: 421-212; Makkosház • Tel.: 492-611, illetve a Közönségkapcsolatok Irodájában • Tel.: 550-190) Szeged, 2006. augusztus 3. TISZA VOLÁN Zrt. Szeged TUV ák A kétéves kislányt gyermekpszichológus hallgatta meg Tovább keresik Diána édesanyját Diána emlékeire is kíváncsiak voltak a rendőrök, akik továbbra sem találják a kétéves szentesi kislány három hete eltűnt édes­anyját, Koncz Juditot. A 26 éves anyuka szülei szombaton ismét hazavihették láthatásra a szőke csöppséget. Családi körben Diána eddig egyszer emlegette azt a rejtélyes hajnalt, mikor magára maradt. Azt mondta, kocsival indult anyukája a boltba - holott Juditnak és párjának nem volt autója. MUNKATÁRSUNKTÓL Szolnokon készült orvos szakér­tői vélemény Dianáról, akinek három hete eltűnt édesanyját to­vábbra sem találja a rendőrség. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Tuczakov Szilvána a vizsgálattal kapcsolatban érdek­lődésünkre elmondta, a nyomo­zás eredményessége érdekében Koncz Judit kislányát gyermek­pszichológus szakértő hallgatta meg azért, hátha vissza tud em­lékezni az eltűnés napjára, hátha vannak olyan emlékképei, ame­lyek az édesanya megtalálásában segíthetnek. Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, a 26 éves nő júli­us 22-én nyomtalanul tűnt el szentesi otthonából. Kislánya, a kétéves Diána egyedül volt a Dó­zsa György utcai házban, mikor a nagyszülők rátaláltak. Koncz Józsefné és férje sokszor elmond­ta, biztosak benne, hogy lányuk nem önszántából hagyta magára gyermekét. Az eltűnés furcsa körülményei­ből - mint például a hiánytalan ruhatár, a kertben megtalált fül­bevaló vagy a megdöglött házőrző kutya - ugyancsak arra következ­tetnek a hozzátartozók, hogy nem magától hagyta cl a házat Judit. Szombaton az anyai nagyszü­lők ismét hazavihették láthatás­ra Diánát, aki a nagymama el­mondása szerint nyugtalanul al­szik, kedélye pedig egyáltalán nem a régi. A kislánynak egy óra kellett az akklimatizálódáshoz: ennyi idő elteltével szólalt meg először rokonai körében. Ahogy feloldódott, keresztül-kasul be­járta a Dózsa György utcai házat, újdonságként fedezte fel régi já­tékait. - Egyre nehezebb, egyre ember­telenebb minden egyes nap, amit lányom és Diána nélkül kell eltöl­tenünk - fakadt ki Koncz Józsefné. A nagymama, akit szintén meg­hallgattak a szolnoki vizsgálaton, nem tudta, milyen eredménnyel zárult Diána kikérdezése, de sze­rinte túl sok mindenre nem emlé­kezhetett kisunokája, hiszen ne­kik is csak egyetlen egyszer, vélet­lenszerűen emlegette fel a rejté­lyes hajnalon történteket. - Azon a szerdán, mikor még nálunk la­kott a pici, azt kezdte el mondo­gatni, hogy „anyukám elment boltba, nem bicikli, brümmel". Ez nála az autót jelenti. Mire észhez tértem, hogy miről is beszélhet Diácska, rákérdeztem, hogy Judit nyitotta-e ki a kaput. Azt felelte, „nem, bácsi, kitt-katt", és még mutatta is apró kezével - mesélte a nagymama. Diána emlékképei azért is ér­dekesek, mert édesanyjának, és Judit élettársának, Kiss László­nak sincs gépkocsija, a kapuhoz viszont csak nekik volt kulcsuk. Úgy tudjuk, ezen a héten a gyámhatóság kezdi meg tüzetes vizsgálatát a gyermekelhelyezés­sel kapcsolatban, a végleges dön­tést pedig - később - a bíróság hozza meg. 'tee Back to school Az iskola velünk kezdődik! Mi, a Printker Office Land Zrt.-nél azt tapasztaljuk, hogy a beiskolázás már elkezdődött. A régió legnagyobb papír-írószer kereskedőjeként Szegeden két helyen, a Maros utcában és a Szeged Nagyáruház földszintjén, 1500 négyzetméteren várjuk a megye iskoláskorú lakosságát. Érdemes egy picit utazni Hód­mezővásárhelyről, Makóról, Ásotthalomról, hiszen nálunk mindent egy helyen megtalál­nak, amire kicsiknek és nagyok­nak szükségük lehet az iskolá­ban. Nyitvatartási időnket meg­változtattuk, hogy munka után akár a vidékről érkezők is végig­nézhessék a teljes kínálatot. Vasárnap 9-13 óráig, augusztus 21-től hétköznapokon este 8 óráig biztosítjuk Önöknek szak­értelmünket. Áruházunk udva­rán kényelmesen parkolhatnak, amíg kiválasztják a megfelelő hagyományos vagy trendi tan­szereket. Egy általunk összeállí­tott lista segíthet Önöknek abban, mire lehet gyermekük­nek szüksége a következő évfo­lyamban. Füzet, számolókorong, dallamkirakó éppúgy megtalál­ható üzleteinkben, mint a kö­zépiskolásoknak előírt speciális műszaki rajz eszközök. A papír­írószer termékek színe-java: ICO, Maped, Pax, Crayola, Faber Castell nálunk nemcsak megvásárolható, hanem ki is próbálható. A becsöngetésig ter­mékbemutatókkal, ajándékeső­vel kedveskedünk Önöknek a Maros utcában, ahol lehetősé­gük nyílik arra, hogy apróléko­san megismerkedhessenek ezek­kel a márkákkal. Vásárlóink nyereményjátékban vehetnek részt, és természetesen gyűjthetik Printker-pontjaikat. Iskolakez­dési utalványukat költsék el nálunk! Várja Önöket olcsó ára­ival a szakértő: Printker Office Land Zrt. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents