Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-07 / 183. szám

4 •AKTUÁLIS" HÉTFŐ, 2006. AUGUSZTUS 7. KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. A Nemzeti kulturális alapprogram százezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Petőfi Sándor Művelődési Házat. A pénzből nyári tábort szerveztek az érdeklődő gyerekeknek. - Ugyancsak az alapprogram nyújtott támogatást egy számítógép megvásárlásához is, amit a település könyvtárában helyeztek el. A gép segítségével használhatóvá vált a Szirén elnevezésű integrált könyvtári rendszer is. BORDÁNY. Folytatódik a Kulturális és Szabadidós Egyesület által még a múlt év elején kezdeményezett nemzetközi ifjúsági csereprogram. A tavaly augusztusban Bordányban járt bolgár partnerszervezet az idén szülővárosukban, Razlogban tervezett egy olyan programot, amelyen a négy országból érkező fiatalok a környezettel és a környezetvédelemmel foglalkoznak majd. A Csehországból, Olaszországból és Magyarországról Bulgáriába érkezó tíz-tíz fiatal augusztus 3. és 14. között számos bolgár természetvédelmi területre, nemzeti parkba jut el. A program az Európai Bizottság támogatásával valósult meg. DESZK. Augusztus 19-én rendezik meg a Szent István kispályás labdarúgótornát. Jelentkezni és felvilágosítást kérni munkaidőben a sportcsarnok 571 -005-ös telefonszámán vagy Kovács Péter sportszervezőnél (70/266-7855) lehet MÓRAHALOM. Mórahalom önkormányzata szeptemberben ismét telefonkönyvet jelentet meg az aktuális telefonszámokkal, e-mail címekkel, vállalkozói hirdetésekkel és közérdekű információkkal. Listaméret alapján magánszemélyeknek és vállalkozóknak egyaránt lehetőségük lesz ingyencsen megjelentetni e-mail címüket, wcblapjukat és mobiltelefon­számukat. A részletekről a helyi Tourinform-irodában érdeklődhetnek. PUSZTASZER. Csizntazia György országos természetfilm-fesztivál kezdődik augusztus 11 -én a településen. A háromnapos program ünnepélyes megnyitóját pénteken negyed kettőkor tartják a Hét vezér emlékmű természetvédelmi területén, a honfoglalási emlékmű tövében. Nyitóbeszédet mond Haraszthy László, a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium környezet- és természetmegőrzési szakállamtitkára. A versenyzők tiszteletére ezután állófogadást tartanak. SÁNDORFALVA. Képviselő-testületi ülést tartanak augusztus 17-én 15 órakor a Budai Sándor Művelődési Házban. Szó lesz a két ülés között kiadott képviselő-testületi döntésekről, utasításokról, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. SZEGED. A városháza sajtószobájában ma este hat órától a Vietnam című videoprojektoro élménybeszámolóra várják az érdeklődőket. Az est vendége Gion Gábor orvos. -A Szegedi Rendőrkapitányság vezetője, Kovács Mihály ezredes ma délután egy és három óra között lakossági fogadóórát tart. A rendőr ezredest a Szegedi Rendőrkapitányság Párizsi körút 16-22. szám alatti épületében kereshetik fel. Az idei szőregi csata egyetlen áldozata az aggregátor volt A huszárok a bányában csatáztak Hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nemzetközi hu­szár és katonai hagyományőrző találkozót. Szombaton, pontosan a szőregi csata 157. évfordulóján koszorúztak, tegnap pedig az egy­kori bánya helyén ütköztek meg. - Nincsen két egyforma szőregi csata - mondta tegnap Vass Lász­ló, a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület elnö­ke, utalva arra, hogy minden év­ben az aktuális időjárási körül­ményekhez igazodva rendezik meg a szőregi csatát felelevenítő hadijátékot. A szőregi bánya krá­terében tavaly a sok eső miatt még vízi átkelést is be tudtak mu­tatni, idén viszont szárazabb volt a klíma. Csakúgy, mint 157 éve, akkor aszály pusztított, Dem­binski pedig Szőregre húzódott vissza Haynau elől, és beásta ma­gát a töltés oldalába. A császáriak parancsnoka a város tornyából irányította a támadó csapatokát, egy bátor tüzérünk pedig célba vette öt. Bár nem rombolta le a városháza tornyát, a hatkilós go­lyó komoly károkat okozott. A szabadságharc egyik utolsó csatá­jában 500 magyar vitéz halt meg. Most egyedüli áldozat az aggre­gátor volt. A tüzérség egy jól cél­zott lövése következtében ugyan­is a hadijátékot kommentáló Ba­bucs Zoltán hadtörténész és Ma­gyarossy József mikrofonja jó né­hány percre elnémult. Addig két mellettünk álló szakértő vélemé­nyére hagyatkoztunk, igaz, ők még nincsenek tízévesek. Laci és Dávid éppen azon vitatkoztak, melyik ágyú lő messzebb, majd ijedten rezzentek össze, mikor az egyik megszólalt. A tüzérek seré­nyen lőtték egymást, a huszárok egyelőre inkább csak szemmel vertek vagy a markotányosnők­kel incselkedtek. Gomolygott a füst a bánya kráterében, egy lő­szerraktár is felrobbant, hatal­mas gombafelhővé transzformá­lódva a nádas felett. A pirotechni­kára 200 ezer forintot költöttek idén, 100 ágyútöltet robbant fel az ötvenperces hadijáték alatt. Széles Gergő Tápióbicskéről ér­kezett, harmadszor harcolt itt. ­Jó szórakozás, nagy élmény itt lenni. Nagyon készülünk már a 160. évfordulóra - jelentette ki majdnem térdig érő, feketére su­vickolt csizmájában. - Dc mikor esnek el a magya­rok? - kérdezte mellettem Zsolt két barátjától. - Dél körül - felel­ték. Szavaikat dobpergés szabdal­ta, s megtudtuk, ennek az eszköz­nek a csatában is nagy szerepe volt anno. Nem maradt például követ­kezmények nélkül, amikor egy pi­tyókás dobos „jobbra át" helyett „rohamot" dobolt. Rohamra végül - Zsolték jövendölése szerint - a császáriak indultak, és rövid kézi­tusa után le is bírták vitéz fiain­kat. Honvédeink visszavonultak. Idén - a tavalyival ellentétben ­nem nyertük meg a csatát. A népes nézősereg a végén taps­sal köszöntötte a Dabasról, Tá­pióbicskéről, Nagykátáról érke­zett tüzéreket és az erdélyi Béla­falváról, a felvidéki Szőgyényből, Csehországból, valamint Len­gyelországból jött hagyományőr­zőket. Összesen 250-en elevení­tették fel a szőregi csatát, s öröm­teli, hogy ebből 60 fő a szegedi egyesületet képviselte, amely így hazánk legnagyobb hagyomány­őrző egyesületének tekinthető. T.G. Agyútüzet zúdítottak az „ellenségre" Szőregen Fotó: Karnok Csaba Messze földről is elzarándokoltak a hívek az alsóvárosi Havasboldogasszony nagybúcsúra. A vasárnapi ünnepi mise után hagyományos kör­menetre indultak a templom körül, amelynek Mária-kegyképe a legenda szerint csodatévő. Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi na­pot ülvén Szűz Máriának tiszteletére - hangzott az első zsoltár tegnap az alsóvárosi templom szabad­téri nagymiséjén. A Havasboldogasszony nagybú­csúnak kedvezett az időjárás: gyönyörű napfényes időben gyülekezett a hívek többezres tömege, köz­tük sokan nagycsaládos fiatalok. A misét Gyulay Endre megyés püspök mutatta be. - Együtt imádkozunk az otthon maradottakért, a betegekért és az elesettekért, aztán közös vasárnapi ebédre megyünk a családdal - mondta a kecskési Tombácz Józsefné, majd a fiába karolva csatlako­zott a körmenethez. Nagy Lászlóné úgy fogalma­zott, szinte lehetetlen szavakba foglalni, milyen lelki töltést ad egy ilyen szentmise, és mennyire felemelő érzés ilyen nagy tömeggel együtt imádkoz­ni a téren. A hívek közül sokan már szombaton Szegedre zarándokoltak, hogy egész nap imádkoz­zanak. A nagykanizsaiak, budapestiek és szentesi­ek az éjszakát is a templomban töltötték. - Örömöt hozunk egymás lelkébe ilyenkor a fi­ammal. Ó itt él Szegeden, én meg Gyergyószár­hegyről meglátogatom, majd ő visszakísér engem, haza, Hargitába - árulta el az erdélyi Kolcsár Mar­git. A nyolcvanéves Irénke néni hét évtizede jött be először gyalogszerrel a szegedi búcsúba. Gyerekko­rában még Rókabögyösről, később már Ásottha­lomról vágott neki a hosszú útnak, keresztekkel, zászlókkal. Üllésen is túlról jött be lánykorától fog­va Ocskó Gézáné: - Szombaton indultunk, Do­rozsmán megaludtunk a rokonoknál, és vasárnap hajnalban folytattuk utunkat. A mi gyerekeink már el sem tudják, képzelni, micsoda öröm volt ez az ünnep, a Szűzanya vasárnapja - mesélte a nyug­díjas asszony, akit most a fia hozott el a szertartás­ra autóval. A körmenet közben visszakanyarodott a temp­lom elé, a hívek térdre borulva könyörgéseket mondtak, majd áhítattal énekelték a talán legked­veltebb magyar Mária-éneket, a Boldogasszony Anyánk kezdetű himnuszt. DOMBAI TÜNDE SZÖGED! SEGÍTŐ MÁRIA A hagyomány szerint az 1500-as évek közepén a főoltár­képet, a csodatévő Szögedl Segítő Máriát a törökök elől - a mai Ady tér helyén - a Csöpörke-tóba rejtették a szerzetesek. Pár évvel később éppen egy török katona találta meg a képet, és adta vissza a barátoknak. A tóba rejtett Mária-alak középkori legendája pedig beépült a néphagyományba. Később is felbukkan, például a pénte­ki lapszámunkban bemutatott felsővárosi öltöztetős Ma­donna-szobor történetében. Polgárőrnap volt Tiszaszigeten Főztek, horgásztak és különböző bemutatókat tartottak a megye polgárőrei a X. Csongrád megyei polgárőrnapon. Az eseménynek ezúttal Tiszasziget adott otthont. MUNKATÁRSUNKTÓL A tiszaszigeti szabadidőpark adott otthont idén a X. Csongrád megyei polgárőrnapnak. Délelőtt tíz órakor már javában rotyogott az ebédre szánt pörkölt. A tápai­ak sátra előtt alakult ki a legna­gyobb forgalmi dugó, akik a sza­badidőparkba belépő éhes vendé­geknek rántott hallal kedvesked­tek. - Gyere vissza, mert elveszel! ­kiabált egy anyuka tízéves forma kisfia után, aki a legkisebbnek felállított gumi csúszdavár felé tett néhány lépést. A figyelmezte­tés mosolyogtatónak tűnt: a sza­badidőparkban egy vendégre mi­nimum egy polgárőr jutott. A kel­lemetlenül szitáló eső csendese­désével párhuzamosan azonban egyre többen érkeztek a parkba. Felnőttet és gyereket egyaránt ér­dekelt a focipálya területén tar­tott kutyabemutató. A hangosbe­mondó a kisebbeket a nagy testű kutyák simogatására csábította, figyelmeztetve: a labdázást és a futkározást hagyják abba, ugyan­is a négylábúak mindkét elfog­laltságot imádják. Az ebek figyel­mét végül nem vonta el semmi feladataikról, így sikeresen sza­golták ki a téglában elrejtett rob­banószert és terítették le a gazdá­ikkal ellenkező „gyanús külsejű" ismeretleneket is. A kutyák tudá­sát tapssal jutalmazta a közön­ség. A szakmai bemutatók után, délután kulturális programok kö­vetkeztek. A polgárőrnap vidám hangulatban, tombolasorsolással és utcabállal fejeződött be. Bemutatót tartottak a polgárőrök Fotó: Schmidt Andrea Erdélyből és gálából is érkeztek zarándokok Alsóvárosra Ünnepi napot ültek Mária tiszteletére A körmenet a templomtól indult Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents