Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-07 / 183. szám
A fiúk barátai értetlenül nézik a tragédia helyszínét Sándorfalva határában Fotó: Schmidt Andrea Két fiatal sándorfalvi férfi halt meg szombat reggel városuk határában autóbalesetben. Autójukkal fékezés nélkül hajtottak egy fának. A húszéves sándorfalvi A. János vezette azt a piros Audit, amely szombat reggel fékezés nélkül hajtott neki egy útszéli fának a település határában. A férfi előbb kirepült az autóból, majd ráesett a kocsiból kiszakadt motor, aminek következtében eltört a nyakcsigolyája és azonnal életét veszítette. Utasának, a szintén húszéves Ai Tamásnak a lába tört el, ettől sokkot kapott és szörnyethalt. A szülők és a barátok szerint János sosem ivott alkoholt, ha autóba ült, ezért a tragédia előtt értetlenül állnak. Sokan a sándorfalviak körében halálútnak nevezett szakaszt hibáztatják az értelmetlen balesetért. A fiatalok - akik szombat reggel öt és hat óra között egy szegedi diszkóból tartottak hazafelé - a híres sándorfalvi citerazenekarban is játszottak, tehetségesnek tartották őket. A zenekar a haláleset után természetesen lemondta hétvégi fellépéseit. Részletek az 5. oldalon Szőregen csatáztak a huszárok Csehországból és Lengyelországból is jöttek hagyományőrzők a szegedi találkozóra, melyen a szőregi csata 157. évfordulójára emlékeztek. Az ütközet látványos felidézése nagy közönséget vonzott. Riportunk a 4. oldalon Tovább keresik az édesanyát Szaporodnak a kérdőjelek a kétéves Diána édesanyjának eltűnése ügyében. Mint megírtuk, a 26 éves fiatalasszony nyomtalanul eltűnt szentesi otthonából. A rejtély megoldásán dolgozó rendőrök Diána emlékeire is kíváncsiak voltak. Gyermekpszichológus beszélgetett el vele, akinek azt mondta, édesanyja boltba indult, méghozzá kocsival. Ami azért is érdekes, mert sem az anyukának, sem élettársának nem volt autója. Bővebben a 6. oldalon sárnapi, ragyogó napsütésben megtartott ünnepi mise után a hagyományos körmenetet is megtartották a csodatévő Mária-kegyképet őrző szegedi alsóvárosi templom körül. Beszámolónk a 4. oldalon Gyulay Endre áldoztatott Fotó: Karnok Csaba Az ötéves Áron szülei csak néhány másodpercre fordultak el Agyonnyomta a szekrény Egy üres szekrény borult rá arra az és magára hagyták az ötéves Áront. A ötéves csongrádi kisfiúra, aki sérüléseibe az apja karjában halt bele. Szinte azonnal belehalt sérüléseibe az az ötéves kisfiú, akire szombat este rádőlt egy szekrény a család csongrádi házában. A Gárdonyi utcában élő Oraveczék lakásfelújításra készülődtek, a kétajtós szekrényből már ki is pakoltak, amikor néhány másodpercre kijöttek a szobából kisfiú valószínűleg kinyitotta a szekrényt, amely üresen, egyensúlyát veszítve ráborult. Olyan súlyos koponya- és mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Áronka apja karjában halt meg. Az eset körülményeit, a szülők felelősségét a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. írásunk az 5. oldalon Az angol Button nyert a Hungaroringen Cseh László tegnap leiskolázta Európát Villeroy & Boch 1 74 H www.delmagyar.hu A finn Kimi Ráikkönen, a McLaren-Mercedes versenyzője az olasz Vitantoni Liuzzival, a Toro Rosso csapat pilótájával ütközött Fotó: MTI/Illyés Tibor Mozgalmas hétvégét zárhattunk, hiszen Budapesten az utolsó napi döntőket rendezték az úszó Európa-bajnokságon - Cseh László első lett 400 m vegyesen -, míg a Hungaroringen az angol Button nyerte a 21. Forma-l-es Magyar Nagydíjat. Tegnap tíz döntővel a budapesti Margitszigeten befejeződött a 28. úszó Európa-bajnokság. A zárónapon Cseh László Európa-rekorddal első lett 400 méter vegyesen, Kovács Ágnes pedig harmadik 50 méter mellen, így a magyar válogatott két arany-, két ezüstés öt bronzéremmel zárt. A Forma-l-es gyorsasági autós versenysorozat huszonegyedik Magyar Nagydíja igen sok izgalmat hozott. A két vb-címre esélyes pilóta közül a német Michael Schumacher a 12., a spanyol Alonso pedig a 15. helyről startolt büntetőmásodpercek miatt. Aztán egyikük sem ért célba, így az angol fenson Button élete első futamgyőzelmét aratta. Részletek A Dél Sportja mellékletünkben. Cseh László a aranynak örül célban az Fotó: MTI HETFO, 2006. AUGUSZTUS 7., 96/183. ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 79 FT (ELŐFIZETVE: 59 FT) Kórházbajok Felröppent a hír, hogy bizonytalanná vált a deszki kórház jövője. 3. OLDAL A LAPTOP VONZASABAN A vásárlók számára az a vonzó a laptopban, hogy mindenüvé magukkal vihetik. Kétszer annyit vettek, mint egy évvel ezelőtt. 9. OLDAL, A PÉNZ BESZÉL .^m Baga, az unokák és az igazság Bagaméry Lászlónak megszületett negyedik J. f; unokája és megjelent új könyve, a Ring. Újságírásról és igazságkeresésről beszélgettünk. 7. OLDAL Ketten veszítették életüket, amikor fának rohant az Audi Sándorfalván Húszévesen a halálba Erdélyből és Zalából is érkeztek zarándokok Havasboldogasszony nagybúcsú Alsóvároson Szabadtéri nagymisét tartottak tegnap a híres Havasboldogasszony nagybúcsún, óriási tömeg előtt. Alsóvárosra Erdélyből és Zalából is érkeztek zarándokok. A híres Havasboldogasszony nagybúcsún tegnap, az alsóvárosi templom előtt Gyulay Endre megyés püspök celebrálta a szabadtéri misét. Az ország különböző pontjairól és Erdélyből érkezett több száz hívő közül sokan már szombaton Szegedre utaztak, általában rokonoknál, barátoknál szálltak meg. A nagykanizsaiak, a budapestiek és a szentesiek azonban már éjszakát is a templomban töltötték. A va-