Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-04 / 181. szám

« A K T U A L I S • PÉNTEK, 2006. AUGUSZTUS 4. KÖRKÉP DESZK. Augusztus 19-én, szombaton rendezik meg a Szent István kispályás labdarúgótornát. Jelentkezni és felvilágosítást kérni munkaidőben a sportcsarnok 571 -005-ös telefonszámán, vagy Kovács Péter sportszervezőnél 170/266-7855) lehet. ÓPUSZTASZER. Az emlékparkban holnap 11 órától dinnyenapot tartanak. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a sárgadinnyelekvár főzésének rejtelmeibe, sőt meg is kóstolhatják a finomságot. Kiderül, létezik-e még dinnyecsősz, és hogyan lehet felismerni az érett görögdinnyét. Egy órától dinnyesúlyt saccolhatnak az érdeklődők, amit dinnyeevő verseny követ. RÖSZKE. Nemzetközi néptáncgálát, a XII. töltöttkáposzta-versenyt és a XVI. röszkei falunapokat rendezik meg a településen a hét végén. A programkavalkád ma este hét órakor a röszkei általános iskola központi épületének belső udvarán veszi kezdetét, ahol Magyari László polgármester mond ünnepi megnyitóbeszédet. Ezután veszi kezdetét a néptáncgála, amit hajnalig tartó táncházi mulatság követ. Másnap reggel hét órára már az iskola napközis (piros iskola) épületének belső udvarára várják az érdeklődőket, ahol 7 órakor kezdődik a XII. nemzetközi töltöttkáposzta-verseny. A regisztráció és az előkészületek után indul a főzés - a délre elkészült ételeket Frank Sándor, Csiszár István és Faragó Sándor mesterszakács értékeli majd. Délután fél négykor ünnepélyesen leleplezik Klebcrsberg Kunó mellszobrát a művelődési ház főbe járatánál. Öt órakor táncbemutató, hat órától a Desperado együttes koncertjét nézhetik végig a kilátogatok. A napot utcahál és tűzijáték zárja. SZEGED. A Szegedi Szabadtéri Játékok napjain, így ma, valamint augusztus 5-én és 6-án is nosztalgiavillamost közlekedtet az SZKT. A normál díjszabással igénybe vehető járatok Rólcus pályaudvartól 13 és 20 óra között óránként indulnak. A szegedi nagyállomástól 13.20-tól 20.20-ig közlekednek óránként a járatok. TISZASZIGET. Polgárőrnapot rendeznek holnap reggel kilenc órától a szabadidőparkban. Az ünnepélyes megnyitó és a kitüntetések átadása után szakmai bemutatókat tartanak. Fél kettőtől kulturális programokat tekinthetnek meg az érdeklődők, de lesz hastánc és ruhahemutató is, ami délután háromkor veszi kezdetét a Lexador divatstúdió modelljeivel. Négy órakor Bódi Guszti és a Fekete szemek lépnek fel a színpadon. A napot tombolasorsolás és utcabál zárja. A Tisza Volán Zrt. a polgárórnapra kilátogató utazóközönségnek menetdíjkedvezményt biztosít: Tiszaszigetre teljes áru jegyet kell váltani az utazóknak, amit a rendezvény helyszínén felállított regisztrációs sátorban le kell bélyegeztetniük. A visszaút ­aznapi hazatérés esetén - a lepecsételt menetjegy felmutatása után díjtalan. ÜLLES. Az üllési önkormányzat ma a Gyermekétkeztetési Alapítvány uniós intervenciós program pályázati támogatásából huszonöt rászoruló családnak juttat lisztadományt. - A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával elkészült a település két információs táblájának felújítása. A rajzfilmek és a gyerekek diktálnak a tanszerpiacon Boszilányos hátizsákok Torres Danival kezdődött a Körös-toroki napok Jó időt és ezreket várnak Csongrádra A megasztáros Tbrres Dani koncertjével kezdődött meg tegnap a Körös-toroki napok rendezvénysorozata Csongrádon. A nagy ér­deklődést jelzi, hogy a part menti hotel már csütörtökön telt házat jelentet, a kempingben pedig mára várják a nagy rohamot. Jó néhányan - a tavalyi tapasztalatból kiindulva - gumicsizmát is hoztak magukkal. A szervezők egyetlen bánata, hogy a színpadot a homokpad helyett a gát mellé kellett telepíteni. REGIÓRA SZEGEDRŐL Ma délután 1-kor ismét jelentkezik a Magyar Televízió l-es csatornáján a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra. A tartalomból: Kibújás vagy bebújás? Tóth Andrea mesél figuráiról és álmairól. Szuromi Pál művészeti íróval a közelmúltban kiérdemelt Vinkler László-díjáról beszélgetünk. Kérdéseikre Mulati Ildikó természetgyógyász válaszol, Papp Magdi pedig elárulja, hogyan készíthetünk el gyorsan egy könnyű és finom zöldség- vagy gyümölcssalátát. A Jeffo's Dream jóvoltából zene, valamint játék, kívánságműsor és sok nyeremény is várja a nézőket. Szerkesztő-műsorvezető: Kocsor Erika. ELHUNYT SZABADY JÓZSEF Életének 79 évében elhunyt Szabady József Liszt-díjas tenorista, a Szegedi Nemzeti Színház egykori tagja. 1952-ben a zeneakadémián szerzett diplomát, több vidéki színház után 1966-tól a karl-marx-stadti operatársulat tagja volt. 1970-ben szerződött Szegedre, ahol 1987-es nyugállományba vonulásáig huszonöt opera tenorfőszerepét énekelte el. Alakításai közül a nézők emlékezhetnek a Lohengrinre, a Faustra, Des Grieux-re és az Otellóra. A kisdiákok határozott elképzelésekkel érkeznek a papírboltba Fotó: Karnok Csaba Bár lapunk hasábjain még az elmúlt tanév Szín 5-ös diákjai mosolyognak olvasóinkra, iskola­kezdésig már egy hónap sincs hátra. Az előrelátó szülők már elkezdtek megvásárolni az új tanév nélkülözhetetlen eszközeit, a tanszereket. „Készüljön szakértövei az iskolakezdésre" - olvasha­tó a Maros utcai Printker papírbolt kirakatában. Első pillanatban akár megmosolyogható a felhívás - miért is kellene segítség egy füzet vagy egy ceruza megvá­sárlásához -, de már a kirakat elmélyültebb tanulmá­nyozása után megváltoztatja véleményét az ember. A különféle méretben, színben és lógókkal kapha­tó füzetek, ceruzák és hátizsákok kiválasztásához valóban szükség lehet szakavatott segítségre. Eldug­va egy hagyományos spirálfüzet kelleti magát 79 fo­rintért, a prímet azonban a duplájába, triplájába ke­rülő pókemberes, „witches", kölyökállatos, animá­ciós filmek sztárjaival felturbózott tanszerek viszik. És veszik. Witchék - egy aranyos boszorkányokról szóló rajzfilm főhősei - az idei év felfedezettjei. ­Népszerű az osztályunkban a sorozat - mesélte Pós­ta Mirtill, aki a következő tanévet igazi boszorkány­ként kezdi meg. Édesanyjával háromfajta hátizsá­kot, csomagolópapírt és egyéb tanszereket vásárol­tatott a boszorkány lányok képmásával. Anyukája, Kovalik Mária elmondta, a tanszerek szakszerű kiválasztása egy-két óráig is eltarthat negyedik osztályba készülő lánya számára. - Hol­nap lesz a szülinapja, ezért most azt veszem neki, amit szeretne. Úgy számolom, tizenötezer forintot fizetek majd - beszélt édesanyja a költségekről. - Júliustól folyamatosan jönnek a diákok szüleik­kel megvásárolni az új tanszereket. Inkább az álta­lános iskolások vásárolnak, a középiskolások álta­lában megvárják a tanév kezdetét - tájékoztatott Vargáné Fábián Ildikó értékesítési igazgató. A vá­sárlói szokásokról elmondta, tanszerek esetén a minőséget, táskánál és tolltartónál a külcsínt ré­szesítik előnyben a diákok. A retrofüzetek - zöld, piros és kék színű A/5-ös - polcánál ottjártunkkor nem is találtunk egyetlen vásárlót sem. Annál inkább pókembernél és a már említett bo­szorkányoknál. Siska Richárd már egy pókemberes hátizsákkal a hátán szaladgált az üzletben, nővére, az ötödikes Cintia pedig egymás után rakosgatta a boszicsajokkal ábrázolt különböző tanszereket édes­anyjuk kosarába. - Teljes mértékben ők diktálnak. Ami nekik tetszik, azt veszem meg. Már van ruti­nunk a tanszervásárlásban, ezért nem kell segítséget kérnünk. Tavaly táska és tolltartó nélkül 35-40 ezer forintba került a gyerekek tanévkezdése. Ennél most biztosan többet fizetünk majd - vetett számot a be­vásárlókocsi tartalmával Siskáné Tóth Beáta. K. G. G. 0LCS0BBAN IS LEHET Fábián Ildikó szerint egy elsős kisdiák tanszerköltsége akár 3000-3500 forintból is kijöhet. Az alapdolgok - ceru­za, füzet, csomagolópapír és egyebek - kétezer, két­ezer-ötszáz forintért is megvehetők, míg a legolcsóbb há­tizsákjuk 559 forintba, tolltartójuk 390 forintba kerül. - A szülők azonban mindent megvesznek a kicsiknek, amit csak szeretnének. így csinálnak kedvet nekik az iskolá­hoz - beszélt a tapasztalatokról az értékesítési igazgató. Dómdixie Gála, élő legendákkal Sokadalomnak még nem lehet nevezni a vendégsereget, de azért jó néhányan már tegnap délután tábort vertek a Körös-torokban. Az üdülőterület felé bóklászó há­tizsákosok hirtelen megszaporo­dása arra enged következtetni, hogy hét végén megint dugig lesz Csongrád és annak méltán híres szabad strandja. Az autós közle­kedést idén tovább bonyolítot­ták: a feljárónál ugyanis csak azoknak érdemes behajtani, akiknek a körforgalomtól balra van nyaralójuk, a többieket a ta­valy megépült hátsó szervizúton engedik be az üdülőterületre, és ott is lehet kihajtani, a forgalmat pedig rendőrök irányítják. Talán a hűvös szél volt az oka, hogy a feltárcsázott homokfö­venyre alig merészkedtek le páran. Néhány vidám legény akadt, akik bukfencet hányva közlekedtek a meredek partélen. - Túl gyorsak ­mondta Molnár Attila, aki barátjá­val Orosházáról utazott Csong­rádra. A fiatalember vacsoráját au­tója csomagtartójánál majszolgat­va elárulta, egész héten szabadsá­gon voltak, csak hogy rá tudjanak készülni a négynapos megméret­tetésre. - Ez derbi a javából - tette hozzá. Azt is elmesélte: a Kö­rös-torokba szállingózó korabeli­ek némelyike gumicsizmát is ho­zott magával. Való igaz, az üdülőterület egyes részein dagasztani lehet a sarat. Épp a napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt döntettek úgy a szervezők, hogy a homokpad helyett az elmúlt évek helyszínén, a gát szomszéd­ságában állítják íöl a színpadot, amit tegnap Torres Dani avatott fel. Kocsis Imréné, a rendező Ide­genforgalmi Kft ügyvezetője la­punknak úgy nyilatkozott: remé­lik, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi özönvíz, mikor is millió­kat kellett invesztálni a rendez­vénybe, hogy egyáltalán megtart­hassák koncerteket. A szállásadók nem panaszkod­hatnak: a part menti hotelben már tegnap sem volt üres szoba. A kempingben azt mondták, még csak félig foglalták le kapa­citásaikat, de máris őrületes a buli a kerítésen belül. Arra szá­mítanak, hogy a hangulattal ará­nyosan a vendégforgalom is fo­kozódni fog, ma délutánra várják ugyanis a nagy rohamot. B. D. Ez még nem igazi sokadalom, de most is az ország minden részé­ből jöttek a csongrádi rendezvényre a fiatalok Fotó: Tésik Attila Háromnegyedig telt meg a sza­badtéri nézőtere szerda este a kilencedik Dómdixie Gálára. A több mint háromórás műsorban visszatérő vendégként fellépett Joe Murányi, és a brit harsonás élő legenda: Chris Barbcr is. Kilencedik alkalommal gyűltek össze a Dóm téri dixie-gálára a dzsessz szerelmesei szerda este, háromnegyedig megtöltve a sza­badtéri nézőterét. Bár veszélyesen lógott az eső lába, az időjárás vé­gül megkímélte a hallgatóságot. A négy zenekar közül elsőként az egyik házigazda, a Storyville Jazz Band lépett színpadra: Fran­kié Látó, szegedi dzsesszhegedűs Brahms magyar táncainak „di­xie-sített" átiratában csillogtatta meg virtuozitását. A zenekar ké­sőbb kiegészült, a dixie-gálára sokadik alkalommal visszatérő loe Murányival, Louis Armst­rong egykori klarinétosával, aki ezúttal is többször kivívta a kö­zönség tapsviharát. Másodszor a francia Jazzticots adott fergeteges műsort. A női do­bossal és klarinétossal felálló ze­nekar magyar nyelven fejezte ki örömét, amiért meghívták a sze­gedi dixie-gálára. A közönség sem maradt rest: hatalmas ovációval és tapssal honorálta a mosódesz­kát is megszólaltató gyönyörű do­bos hölgy fekete bőrű férfi zené­A hetvenöt éves Chris Barbcr Molnár Gyulával (jobbról) zárta a dixie-gálát Fotó: Frank Yvette szeket megszégyenítő játékát és a tubás „brummogását". A Jazzti­cotsba később beszállt Murányi és Látó is: mindez úgy hatott, mint­ha ezer éve együtt játszanának. - Remek zenészek remek pro­dukciói - sommázta elragadtatva véleményét a Péésről feleségével érkező Monoki László. Kritikájá­nak is hangot adott: mint mond­ta, a díszlet elég ötlettelen, szegé­nyes volt, a cserepes tuják és a ze­nekari árokban lévő, alulról meg­világított „sátrak" pedig inkább egy étterem grillteraszára emlé­keztettek, mint egy New Orle­ans-i dzsesszbárra. A zenekarok­kal nagyon elégedett volt, de a klubhangulatot hiányolta a fővá­rosi Krajcsik Zoltán és Nagy Sán­dor is a produkcióból. A Határőrség Big Band kezdte a második részt: az elsősorban fú­vós zenekarként működő együttes - amelyben a Fábri Showder sza­xis zenekarvezetője is fellépett ­ismert filmdalokat, Disney-sláge­reket játszott. A dixieland műso­rukban néhol átcsapott easy liste­ningbe - oldva az est műfaji egy­neműségét. A gálát a szegedi Molnár Dixie­land Band műsora zárta - Chris Barberrel, a világhírű brit harso­nással kiegészülve. Előtte Molnár Gyula zenekarvezető méltatta a hetvenöt éves zenészt. A remek szólókkal tarkított műsor fináléjá­ban a Jazzticots két klarinétosa a lelátóról elindulva kezdte játszani a jól ismert When the saints go marshing in-t, miközben a szín­padon szinte minden zenész együtt muzsikált. A háromnegyed egykor még ott lévő fél ház felállva tapsolt, éltetve a dzsesszt mint a szabad együttműködés zenéjét. T.R.

Next

/
Thumbnails
Contents