Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-31 / 204. szám
4 * A K T U Á L I S • CSÜTÖRTÖK, 2006. AUGUSZTUS 31. KORKÉP BORDÁNY. Az iskolai tanévnyitót szeptember elsején 9 órától tartják. Az óvoda szeptember 4-én kezdődik. - Spanyol nyelvkurzus indul kezdőknek a faluházban. A jelentkezőket Lévainé Kovács Marian oktatja. Az októberben induló tanfolyam előtt szeptemberben ingyenes ismerkedési órát tartanak. A kurzust heti egy alkalommal kétszer 45 perc. - Szabadtűzi sütő és főző fesztivált rendeznek szeptember 16-án a faluház parkjában. Nevezni minimum négyfős csapattal szeptember 4-éig lehet. A versenyzők süthetnek parázson, roston, tárcsalapon és nyárson, illetve bográcsban főzhetnek többek között halászlevet, pörköltet, gulyást. Az alapanyagról illetve a szükséges eszközökről a nevező csapatoknak kell gondoskodniuk. A verseny után bált rendeznek. Jelentkezés és bővebb információ: Kocsispéter Zoltán, 06-30-515-4145. DESZK. A Zoltánfy István Általános Iskola szeptember 1 -jén 8 órakor az iskola udvarán tartja tanévnyitó ünnepségét, melyre műsorral a 4/b osztályosok készülnek Széllné Takács Tünde irányításával. Az első osztályosok szüleinek szeptember 4-én 17 órától tart értekezletet Harcsásné Kasza Éva. A 4/a osztályosok új osztályfőnöke, Sípos Lili, szeptember 6-án 17 órára várja a szülőket. A többi évfolyam osztályfőnökei későbbi időpontban tartják a szülői értekezletet. DOMASZÉK. Az iskolai évnyitót szeptember 1 -jén, pénteken 8 órától tartják. Gyülekező: 7.45-kor. Az ünnepség után tanítás lesz, a 2., 3. és 4. órát tartják meg. Ezen a napon napközis ellátás nem lesz. Minden egyébről (tankönyvárusítás, napközidíj befizetése) az általános iskola előtt elhelyezett információs táblán olvashatnak. MÓRAHALOM. A Homokháti Kistérség hét települése Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa, Üllés és Zákányszék - összesen 7 millió 997 ezer forint támogatást kap a Belügyminisztériumtól a települési sportpályák felújítására. A beruházások jelenleg is folynak. - A mórahalmi védőnői szolgálat ma 15 órától az anyatej világnapja alkalmából rendezvényt tart a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ bagolyvárában. Dr. Forgács Erika gyermekgyógyász az anyatejes táplálásról és egyéb aktuális csecsemögondozási kérdésekről tart előadást, emellett termékbemutatókkal és szaktanácsadással várják az érdeklődőket. PUSZTAMÉRGES. Szeptember 15-én és 16-án rendezik a szüreti fesztivált és kakaspörköltfőző versenyt. Első napon nyitott pince és nemzetközi néptánc programok várják az érdeklődőket, a fesztivál második napján rendezik a főzőversenyt. Aki a főtéri főzóversenyen részt szeretne venni, a Tourinform irodában jelentkezzen. SZEGED. Évadzáró városi turulversenyt rendeznek szeptember 17-én a Partfúrdőn. Nevezni e-mailben lehet egyéniben, párosban, és vegyes párosban. Nevezési határidő: szeptember 16-a, 20 óra. A versenyprogramja: 13 órától pályaállítás a fürdő strandröplabda-pályáján. 14 órakor kezdődnek a férfi egyéni és női egyéni versenyek, majd 15.30-tól a páros versenyek és a döntők. Kalandok az éjszakai konyhában, lepényhallal és kenyérrel Dali-menü a Zodiákusban Bemutatták Szegeden a Dali-menüt, megkóstoltuk a Dalí-fagyit. Mindkét finomság holnaptól kapható a Zodiákus étteremben, abból az alkalomból, hogy délután 5-kor megnyílik a Fekete házban a kiállítás Salvador Dali grafikai műveiből. Kóstolóra hívták tegnap a sajtómunkásokat a szegedi Dalí-kiállítás szervezői, holnaptól pedig már mindenki megízlelheti az Oskola utcai Zodiákus étteremben a szürrealista festőről elnevezett finomságokat. Csak a kiállítási belépőjegyet kell felmutatni, és mindenkinek jár a 20 százalékos kedvezmény. A menü: katalán zöldségleves fokhagymás pirított kenyérkockával, Dalí-csibefalatok katalán rizses-lencsés salátával, olívaolajjal és sült paprikával. Kiss Eszter, az étterem ügyvezetője elmondta, a merész spanyol alkotó ZODIÁKUS £ Annak ellenére, hogy Dali sikeres volt és sok pénzt keresett a képeivel, megesett, hogy nélkülözni kényszerült, mert túlságosan is nagy lábon élt. Feltehetően a feleségének volt az az áthidaló ötlete 1932-ben, hogy több mecénásukat beszervezzék - a Zodiákus klubba. A tizenkét tagú vagyonos társaság egyesítette erőit „Dali megmentésére", vagyis képeiért cserébe havi beosztással jelentős apanázst fizettek neki. M # Szabó András azért is kóstolhatta a fagylaltot, mert a bajusza hasonlít Daliéhoz Fotó: Schmidt Andrea szellemében választott friss zöldséges, gyümölcsös mediterrán ételeket. Desszertnek fagylaltkelyhet rendelhetnek a vendégek: édes szőlőágyra vaníliafagylaltot készítenek tejszínhabbal és karamellöntettel. A koronája: jellegzetes Dali-bajusz csokiból. Felnőtteknek a kompozíciót édes vörös Malaga desszertborral öntik nyakon. Szemmel láthatóan bevált az ötlet. ízlett a kehely Szabó Andrásnak is, aki szombattól a tárlat egyik vezetője lesz, civilben a Széchenyi gimnázium tanára, művészettörténész. Kóstolásra pedig azért is jogosult, mert a bajusza hasonlít a Daliéhoz. Egy kicsit. A bohém katalán mester egyébként szeretett enni, különösen tengeri sünt, rákot, lepényhalat. Dali egy ízben gyerekkori emlékei közül felidézte, mivel nem engedték be szülei a konyhába, szívesen megtömte a hasát titokban. A zugevő kisgyerekből lett felnőtt művész meg is jelenítette alkotásain az ételeket. Feleségét például nyers marhaszeletekkel festette le, mondván, mind a kettőt nagyon szereti. A kenyérhez is különleges vonzalom fűzte. Karjára véve sétáltatta, máskor a hecc kedvéért Buddha-szobrot süllyesztett bele, megszórta döglött bolhákkal, cement urnába rakta és felírta rá: lólekvár. DOMBAI TÜNDE Menjünk a moziba be! Mától vasárnapig Csongrád megye öt mozijában bármelyik filmet választjuk, mindössze 350 forintot kell fizetni. A moziünnep vetítésein láthatunk premierfilmeket és régi kedvenceket. Amióta DVD formájában házhoz viszik a jó minőségű premierfilmeket, egyre kevesebben járnak moziba. A harmadszor megszervezett moziünnep célja, hogy visszacsalogassák a nézőket: ilyenkor a nagy multiplexek és a kis belvárosi mozik kedvezményes áron vetítik a filmeket. - Hotel Ruanda, Totumfaktum; a közelmúltban ezekre voltak a legtöbben kíváncsiak, ezért ismét vetítjük - mondja Vörösné Sellei Emma a Belvárosi mozi vezetője. Néhány olyan családi filmet is bemutatnak, amiket még nem láthatott a Belvárosi mozi közönsége, ilyen például a Verdék, vagy Az eltakarítónő. Idén először kapcsolódik a moziünnephez a szegedi Grand Café. - Mi is elővettünk régi nagy kedvenceket - mondja Tóth Péter Zoltán, a mozi munkatársa. Szintén 350 forintos belépőért látható az Én, Pán Péter, vagy a Donnie Darko című film. A legtöbb teremmel rendelkező Cinema City is részt vesz a kedvezményes filmvetítésben. Csütörtöktől vasárnapig szombati nyitva tartással várják film rajongókat. - Azt tapasztaltuk, hogy többen kíváncsiak az újabb filmekre, ezért mi nem is vetítünk régieket - árulta el Matuszka Mónika marketingmenedzser. Szegeden kívül Hódmezővásárhelyen és Makón is lesz moziünnep. GY. N. Zsolczai István: Ideges ember ne kezdjen el halászlét főzni! Bilincsen függ a bogrács Aki kitartóan szakácskodik a nemzetközi tiszai halfesztiválokon, hét év után megkapja az Örökös Halfőző érdemrendet. Eddig tizennnyolcan vehettek át ilyen kitüntetést. A szegedi Zsolczai István rendőr alezredes hétköznapokon ugyan kerüli a gáztűzhelyt, de halászlét imád főzni. Azt vallja: ideges ember ne kezdjen el halétket készíteni. Örökös Halfőző érdemrendet a nemzetközi tiszai halfesztivál kilenc éve alatt tizennyolc elhivatott profi és amatőr szakács kapott. A feltétel, hogy valaki hét éven át részt vegyen az eseményen, és minőségi halételt készítsen. Végig kell járni a ranglétrát: a vas-, a réz-, a bronz-, az ezüst-, az arany-, a gyémántbogrács fokozatokon keresztül lehet eljutni az elismerő címig. Zsolczai István, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezető-helyettese az első ma kezdődik a fesztivál A nemzetközi tiszai halfesztiválon már hagyományosnak számító, 7500 literes óriásbográcsot tegnap a szemerkélő esőben állították fel az alsó rakparton, a vízi bástyán. Ma még csak a Belvárosi híd alatt kóstolhatnak halételeket az érdeklődők, délután cigányzenészek muzsikálnak a vendégeknek. Este 8 órakor lezárják az alsó rakpartot, és felállítják a halászcsárdák sátrait. Pénteken délután 3 órától zenés műsorok váltják egymást a Tisza szegedi oldalán felállított vízi színpadon. A tizedik nemzetközi tiszai halfesztiválra eddig több mint 160 csapat nevezett, a halfőzők szombaton az újszegedi Partfürdőn állnak majd bogrács mellé. A vendégek itt is kérhetnek kóstolót, csakúgy, mint a szegedi oldalon, ahol szombaton és vasárnap tízezer adag hallét készítenek a 7500 literes óriásbográcsban. Az alsó rakparton a vendégek szombaton és vasárnap a halászcsárdák bőséges kínálatából is választhatnak. Zsolczai István büszke az érdemrendekre Fotó: Karnok Csaba évtől fogva szorgosan főzi a halászlét. Kezdetekben kollégája, Szűcs Sándor, az utóbbi években viszont az ásotthalmi erdészeti szakközépiskola tanára, Marozsán Zoltán vállalta a kukta és a tűzmester szerepet. Az Örökös Halfőző mindössze egy évet hagyott ki, mert eltörte lábát. - A főzőtudományom kimerül a halászlé, a bográcsos paprikás krumpli és a lecsó készítésében - árulja el az örökös halfőző, aki igazán a szegedi fesztiválok alatt jött rá a hallékészítés csínjára-bínjára. - Néhány évvel ezelőtt egy idős szakács fedte fel az alapiékészítés titkát, amikor spontán megkérdezte: „A vizet ugye kifőzöd?" A homlokomra csaptam - hát ezért buggyant meg az alapié másnapra! Szóval a titok nyitja, addig kell főzni, míg a habja el nem tűnik - magyarázza a rendőr alezredes. Hozzáteszi: ideges ember ne kezdjen el halászlét főzni. Az egyik trükk a kellő türelem, hiszen az alapié készítéséhez másfél, a passzírozáshoz - ha ketten végzik - legalább egy óra szükséges. Ezután pedig a patkó alakúra feldarabolt halszeleteknek is főni kell legalább hatvan percig. A rendőr alezredes az alaplébe néhány burgonyát, paradicsomot, zöldpaprikát és néha halászlékockát is belehelyez. Azt mondja, így pikánsabb lesz az íze. Amikor viszont azt kérdezem, hogy a fűszerekből milyen arányt és mennyiséget használ - megvakarja fültövét. - Ezzel bajban vagyok. Mindig az ízlelőbimbóimra hagyatkozom. Sűrűn kóstolgatok, és nem grammozok, mint mások! Zsolczai István szombaton is a szegedi Partfürdőn, a megszokott helyen, a két medence között főzi a „Halászlé rendőrösen" fantázianevű halászlét. Az elnevezést nem azért kapta a halié, mert rendőr tányérsapkát is belefőznek az alaplébe, hanem, mert a bogrács bilincsen függ. CS. G. L. REND0RSEGI BEMUTATÓ Halászléfőzés közben a bogrács előtt a rendőrség bűnmegelőzési osztálya bemutatót is tart. Az érdeklődők drogprevenciós és baleset-megelőzési filmeket nézhetnek. Közelről megszemlélhetik a rendőrségi védő- és harctechnikai felszereléseket. A szakemberek pedig - mint az előző években is válaszolnak a kérdésekre. Célba értek a szentesi kegyelmi kérvények Megérkezett hétfőn az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztériumba a szentesi dr. Geönczeöl Tibor kegyelmi kérvénye. Dr. Kovács Ágnes iratai már néhány nappal korábban odaértek. A nyár elején jogerősen börtönbüntetésre ítélt két szentesi orvos egyelőre szabadlábon várja a köztársasági elnök döntését. A Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki Dr. Geönczeöl Tibor baleseti sebészt és dr. Kovács Ágnest, a szentesi kórház volt igazgatóját. Különösen nagy kárt okozó csalás elkövetéséért letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság, ám mindketten kegyelmi kérvényt nyújtottak be. A kérvények a szabályos jogi úton a minap megérkeztek az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztériumba - erősítette meg a tárca szóvivője. Bodnár Lajos szűkszavú közleménye szerint az iratokat - a miniszter véleményével együtt - továbbítják a köztársasági elnökhöz, aki indoklás nélkül dönt a kegyelem kérdésében. A két elítélt eközben szabadlábon várja sorsának alakulását. A másfél év szabadságvesztésre ítélt Kovács Ágnes most a minisztertől kapott haladékot a köztársasági elnök döntéséig. A volt kórházigazgató nagyon örül ennek, hiszen korábban szeptember 21-éig szólt a halasztás. Bízik a kegyelemben. A három év börtönbüntetésre ítélt Geönczeöl Tibor hasonlóképpen halasztás iránt nyújtott be kérelmet életveszélyes egészségi állapotra hivatkozva - a Szegedi Városi Bírósághoz. Kérelmét első fokon elutasították. A doktor fellebbezett, másodfokon még nem született döntés. Cseh Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese lapunk kérdésére azt mondta: a gyakorlat az, hogy a büntetés-végrehajtási csoport mindaddig nem adja ki az elítélt számára a behívólevelet, amíg a kérelme ügyében jogerős határozat nem születik. így most mindkét elítélt szentesi otthonában várva reménykedik abban, hogy Sólyom László köztársasági elnök a közeljövőben számukra kedvező döntést hoz, és azzal az igazságügyi tárca is egyetért. A kegyelem csak így érvényes. B. G. Elmaradt a gyanúsított makói fiú kihallgatása Kórházban ápolják K. András édesanyját A rendőrség arra számított, hogy a bizonyítékok hatására megtörik a Pénzes Henrietta meggyilkolásával gyanúsított K. András, és beismeri, hogy ő követte el a közvéleményt is sokkoló bűncselekményt. A tegnapi kihallgatás azonban a 15 éves makói fiú édesanyjának rosszulléte és kórházba szállítása miatt elmaradt. A fiú kirendelt védője ezzel kapcsolatban csak annyit közölt lapunkkal, hogy azért hiúsult meg a kihallgatás, mert azon fiatalkorú védencének törvényes képviselője, az édesanyja, nem tudott részt venni. Információink szerint K. András édesanyja azért nem volt ott fia tervezett kihallgatásán, mert szívpanaszokkal kórházba szállították. Úgy tudjuk, a két gyermekét egyedül nevelő asszony nem tudta feldolgozni, hogy fiát súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják.