Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-03 / 180. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. AUGUSZTUS 3. • SPORT" 17 Elhunyt Szusza Ferenc BUDAPEST (MTI) Nyolcvankét éves korában elhunyt Szusza Ferenc (képünkön a róla elnevezett stadion ava'tóján), az Újpest legendás labdarúgója erről Várhidi Pál, az Újpest volt edzője, Szusza Ferenc jó barátja tájékoztatta a lila-fehér klubot. Az 1923-ban született Szusza az elmúlt években sokat betegeskedett, az utóbbi időben a Kútvölgyi kórházban ápolták. A legendás csatár nevéhez egyedülálló világcsúcs fűződik, ugyanis egyetlen klubban 463 élvonalbeli találkozón játszott, amelyeken 397 gólt szerzett. A válogatottban 24-szer lépett pályára, s ezalatt 18-szor volt eredményes. Szeretett lila-fehér egyesületét 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, 1946-ban, 1957-ben és 1960-ban is bajnoki címet szerzett, s noha gólkirály egyszer sem volt, 397 találata valószínűleg örök időre elérhetetlen csúcs marad. Játékos pályafutása befejezése után az Újpestnél, Egerben, Győrben és a spanyol Betisnél is edzősködött. 2003 októberében róla nevezték el az Újpest felújított, Megyeri úti stadionját. Szusza Ferencet az Újpest FC, az Újpesti Torna Egylet, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség is saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Lékó: újabb remi DORTMUND (MTI) A szegedi Lékó Péter remizett a grúz Baadur Jobavával a hétfordulós dortmundi sakk szupertorna negyedik körében. A magyar nagymester vezette a sötét bábukat, a két játékos 22 lépés után nyújtott kezet egymásnak. Eredmények, 4. forduló: Baadur Jobava (2651 Élő-pont, grúzj-Lékó Péter (2738) döntetlen, Pjotr Szvidler (2742 Élő-pont, oroszj-Vlagyimir Kramnyik (2743, orosz) döntetlen. Három továbbjutó MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap Hódmezővásárhelyen, a Hód TC csarnokában már a nyolc közé jutásért vetélkedtek a tízezer dollár összdíjazású Future teniszversenyen. A magyarok felemásan szerepeltek, de végül is pozitív mérleggel zárták a napot. A vásárhelyi Both József kikapott a cseh Kutactól, és Keliner Ádám is alulmaradt Semjan Marekkel szemben. Továbbjutott viszont Balázs György és Kis Sebő egyéniben és párt alkotva egyaránt. Utóbbi „kategóriában" már a négy közé kerültek. Ma Balázs Kutaccal, Kis pedig az olasz Gallival mérkőzik az elődöntőért. EREDMÉNYEK Eredmények, egyes, a 8 közé jutásért: Both-Kutac (cseh) 1:6, 0:6; Balázs-Carkokovic (szlovák) 6:1, 5:7, 7:5; Kellner-Semjan Marék (szlovák) 5:7,4:6; Kis—Nakic-Alsirevic 6:3, 6:4. Páros: Balázs, Kis—Bonato. Volante (olaszok) 7:6,6:4. Fischer Fesztivál-kupa MUNKATÁRSUNKTÓL Holnap 10 órakor megkezdődik az újszegedi Kisstadionban az az 500 ezer forint összdíjazású férfi első osztályú teniszverseny, amely a Fischer Fesztivál-kupa nevet viseb. Az eseményen a hazai elit közül jó néhányan elindulnak: így például várhatóan hazatér a romániai Temesvárról a Hód TC hazai élteniszezője, Bardóczky Kornél, aztán a magyar ranglista első húsz helyezettjéből startol Lukács Dénes, Balázs György, Nóvák Balázs, Kellner Adám, Böröczky Zoltán, Szathmári Tibor, valamint ott lesz a mezőnyben a rendező Szegedi VTK első számú játékosa, Zsiga Márton is. Az I. osztályúak mellett a második vonal, valamint a 12 és 14 éves fiúk és lányok szintén csatáznak majd a létesítmény kilenc salakos pályáján. Holnap délelőtt még a selejtezők zajlanak, majd kora délutántól megkezdődik a zárt 32-es főtábla küzdelme. Az időjárástól függően vasárnapra vagy hétfőre tervezik a döntők lebonyolítását a szervezők, akik hagyományt szeretnének teremteni az eseménnyel. Kovács Ágnes és Kerék]ártó Tamás a dobogó harmadik fokára tempózott Cseh fantasztikus aranya! Erre vártunk! Megszülettek a 28. úszó Európa-bajnokság első magyar medencés érmei. A legelsőt Kovács Ágnes szerezte, bronzot 100 mellen. A koronát a napra Cseh László tette fel 200 vegyesben elért aranyával, Kerékjártó Tamás bronza ugyanebben a számban - hab volt a tortán. Még sokakban élt a kedd esti órákig tartó felhőszakadás, ráadásul ezt az érzést a tegnap reggeli borongós idő felerősítette - szerencsére végül a lelátók megteltek. De nézzük a produkciókat! A férfi 200 m pillangón Kis Gergő 6., Bodrogi Viktor 11., női 200 m vegyesen az ifjúsági Európa-bajnokok közül Hosszú Katinka 9., Jakabos Zsuzsanna pedig 16., férfi 50 m háton Bodrogi szintén 16. helyezettként lett elődöntős. Férfi 200 m mellen az olimpiai ezüstérmes Gyúrta Dániel csupán a 8. időt úszta, Molnár Ákos a 13. pozíció birtokában jutott tovább. Női 100 m háton Szepesi Nikolett az ötödik legjobb volt, ugyanebben a számban a délutáni 200 méteres hátúszás döntőjében is érdekelt Verrasztó Evelyn tizenkettedikként kvalifikálta magát a folytatásra. Jakabostól és Gyürtától „hangyányival" többet, jobbat vártunk. Emiatt nemcsak az idő - a nap csak pillanatokra bukkant elő, majd gyorsan újra elbújt a felhők mögött -, a kedvünk is kicsit borongós lett. De Kiss László szövetségi kapitány mindenkit megnyugtatott: - Ma, amit nagyon remélek, Verrasztó Evelyn harmadik lehet 200 háton és akkor helyrebillen a mérleg. És Cseh Laci is bizonyosan hozza az aranyat 200 vegyesen, vagyis továbbra is bizakodó vagyok, most jönnek az erősebb számaink és azokkal, meggyőződésem, az érmek is. Az úszódöntők programjában elsőként a keddről elhalasztott 200 m női hát következett, amit a francia Báron nyert 2:10.07-tel [Egerszegj Krisztina 199l-es világcsúcsa 2:06.62 - no comment...), Verrasztó a 6. helyen végzett - de ezt nem nevezhetjük csalódásnak. A franciák sem titulálhatták annak, hogy Manaudou új Európa-rekorddal (8:19.29 perc) nyerte a női „maratont", a 800 gyorsot. A férfiaknál a 100 méter gyorson a repülő MH U N Talent for A nagy visszatérő, Kovács Ágnes boldogsága nem ismert határt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt A MAI PROGRAM A mai program. Úszás, 9.30-tól előfutamok, férfiak: 100 m gyors (Fekete István, Takács Krisztián, Makány Balázs, Zubor Attila), 1500 m gyors (Gercsák Balázs, Varró Gergő). Nők: 200 m mell (Kanda Ágnes Mariann, Bor Katalin, Kovács Ágnes, Reményi Diána), 100 m pillangó (Lipcsei Krisztina, Kovács Emese, Boulsevicz Beatrix, Dara Eszter), 4x200 m gyors. Döntők, 17 órától, férfiak: 200 m mell, 200 m pillangó, 50 m hát. Nők: 200 m vegyes, 100 m hát, 4x200 m gyors. Műugrás, 10 órától: férfiak, 3 méter szinkron; 12-től: 10 méter, nők, középdöntő (Mátyás Melinda); 15.45-től: 3 méter szinkron, férfiak, döntő; 19 órától: 10 méter, nők, döntő. hollandi, vagyis Van den Hoogenband lett Európa királya. De mi már arra figyeltünk, sikerül-e Kovács Áginak az érmes visszatérés 100 mellen? Igen! Fantasztikus hajrával a hetedik helyről tempózott fel a dobogó harmadik fokára - ezt könnyekig meghatódva fogadta. Valószínűleg többen vele sírtak... - Nem gondoltam volna, hogy én leszek a magyar csapat első éremszerzője - mondta már mosolyogva Ági -, nagyon köszönöm a biztatást, fantasztikus volt! Nagyon boldog vsgyok! Ha egy üzlet beindul! Ági és a 100 gyorson világcsúcsot (53.30 mp) repesztő német Steffen megadta az alaphangot. Cseh László következett 200 vegyesen! Mindenki tutira vette az aranyat - ő is! A hát után már „utcahosszal" vezetett, a világrekorddal is versenyben volt, de végül „csak" nyert, új bajnoki rekorddal (1:58.17). Fantasztikus teljesítménnyel! És ünnepeltek a drukkerek, de nemcsak ót éltették, hanem Kerékjártó Tamást is, aki a harmadik helyen ért célba. Ketten a dobogón. Bravó! - Jól ment a versenyzés mondta Cseh - és egy kicsit megnyugodtam, hogy sikerült győznöm. Nagyon örülök, hogy én nyertem az első magyar aranyérmet. Most már jöhet a 20Ö hát és a 400 vegyes. A 200 mell elődöntőjében Gyúrta 2:14.14-gyel az 5. helyen zárt futamában (összességében 11. lett - igazi sokk), Molnárt pedig szabálytalan lábtempó miatt kizárták. A női 200 vegyes sem hozott több sikert, Hosszú és Jakabos sem került be a fináléba. És ugyanez a megállapítás igaz Kisrc és Bodrogira 200 pillangón - utóbbira 50 háton is -, Verrasztóra 100 háton Szepesi (szintén 100 hát) viszont finalista lett. Nem túl jó mérleg, de most ne bánkódjunk, ünnepeljünk! Mert van mit, van kiket. I.P. GYŐZTESEK A tegnapi győztesek és magyar helyezettek, úszás, férfiak, 200 m vegyes: 1. Cseh László 1:58.17 perc, 3. Kerékjártó Tamás 2:00.17, 100 m gyors: Pieter van den Hoogenband (holland) 1:45.65 p; nők, 200 m hát: 1. Esther Báron (francia) 2:10.07 p, 6. Verrasztó Evelyn 2:13.07,800 m gyors: 1. Laure Manaudou (francia) 8:19.29 p, 100 m mell: 1. Zsana Klisztunova (ukrán) 1:07.55, 3. Kovács Ágnes 1:08.60, 100 m gyors: 1. Britta Steffen (német) 53.30 mp. Műugrás, 1 méter, férfiak: 1. Joona Puhákká (finn) 425,00 pont 18. Hajnal András. Repülnek Augusztus 7-étől 19-éig rendezik meg a szegedi repülőtéren az I. Flatland- és a XIV. Alföld-kupa vitorlázórepülő-versenyt. A házigazda a Szegedi Repülő Egyesület. Bővebb információt a www.flatlandcup.hu, vagy a www.aeroszeged.hu honlapon olvashatnak az eseményről. Kisimítja a ráncokat! Raiffeisen Kamatnövelő Akció JS5* S,0J% Előtte Utána A magas kamat nemcsak pénztárcájáról, hanem a homlokáról is eltünteti a ráncokat! Kamatnövelő akciónk keretében a 12 hónapos futamidejű lekötött betéttel most akár évi 8,01%-os kamathoz juthat, már 100 000 Ft-os lekötés esetén. Bankfiókjaink: Hódmezővásárhely, Makó, Szeged, Szentes Az akciós kamatajánlat visszavonásig érvényes az újonnan adott betétlekötési megbízósokra, a belét első 12 hónapjában. Az akció részletes feltételeit, kérjük, tekintse meg a bonk aktuális Lakossági Kondíciós Listájában. Az EBKM megegyezik az éves kamatlábbal. ({ 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu VEIUNK KÖNNYEBB fut Raiffeisen A BANK Még vásárolható Pick Szeged-bérlet Szabó Péter végleg a PLER-ben MUNKATÁRSUNKTÓL Még kaphatók Pick-bérletek, és aki úgy gondolja, hogy ezzel is támogatni szeretné az egyesületet, a klub Bakay Nándor u. 48. szám alatti irodájában augusztus 16-áig (hétfőn, kedden és szerdán 8 és 14 óra között) megvásárolhatja. A bérletek ára: külső szektor 18, középső 22, B közép 5 ezer forint. Szabó Péter ügyében is új fejlemény van - tudtuk meg Lele Ambrus ügyvezető elnöktől. A játékos eddig kölcsönben szerepelt a PLER-ben, az új megállapodás értelmében változott a státusa. A Pick-vezetöség szerződést bontott vele, átengedte a fővárosi alakulatnak, azzal a kitétellel, hogy ha 2008. június 30-áig szüksége lesz rá, térítésmentesen viszszaigazolhatja Szegedre. Arról se feledkezzünk meg, hogy Zorán Kurtes és csapata július 28-ától tíz napig a 430 kilométerre lévő Zlatiborban edzőtáborozik. Az ellátás jó, kisebb sérülések - természetesen - akadnak, de mindenki részt tud venni a foglalkozásokon, amelyek ebben a szakaszban kemények, alapozó jellegűek. Elmarad a HNKC edzőmérkőzése MUNKATÁRSUNKTÓL Rossz hír a HNKC SE NB l-es női kézilabdacsapatáért szorítóknak, hogy elmarad a mára, Algéria ellen tervezett edzőmeccs. Az észak-afrikai ország illetékesei az utolsó pillanatban jelezték - tudtuk meg Antós István klubelnöktől -, hogy vízumproblémák miatt az összes magyarországi előkészületi mérkőzést le kellett mondaniuk, így a vásárhelyit is. A kék-sárga gárda nem maradt meccs nélkül a héten, tegnap zártkapus találkozón tesztelte felkészültségét a Békéscsaba ellen. A Hódtói Sportcsarnokban rendezett összecsapás jól szolgálta a bajnoki „ráhangolást". A szegediek csapatban és egyéniben is érmet szereztek Bronzok a Hungária-kupáról KENDŐ Budapesten tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Hungária-kupa nemzetközi kendőbajnokságot. Az eseményen a Szegedi Kendő Egyesület a tizenhárom országból érkezett harmincnégy csapat között harmadik helyen végzett. Erre legutóbb tizenegy évvel ezelőtt volt példa. Az ötfős Tisza-parti csapatból az egy dan alattiak egyéni mezőnyében Tóth Balázs ugyancsak a harmadik helyet szerezte meg.