Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-29 / 202. szám
Kedd, 2006. augusztus 29. GYÓGY-ÍR Villámlás idején veszélyes a zuhanyozás Iskolakezdés egészségesen - befejezés betegen? Villámlásokkal kísért viharok alatt veszélyes lehet a zuhanyozás, amely akár halálos áramütést is okozhat olvasható a New York Times című amerikai lap hétvégi mellékletében. MTI A figyelmeztetésnek az a komoly alapja, hogy a villám a fém csővezetékbe belevághat még a villámhárítóval megfelelően védett házakban is, illetve maga a csőrendszer továbbíthatja az épületbe jutott áramot, ami bárkit megrázhat, aki megfogja a fürdőszobában, vagy a konyhában a fémcsapokat. A fémből készült csőrendszer kiválóan vezeti az elektromosságot, viszont magában a vezetékekben folyó csapvízben is van egy csomó olyan - lebegő - szennyező elem, ami szintén alkalmas az áram vezetésére. Tény, hogy valójában igen ritkák az ilyen balesetek, mégis, minden évben 10-20 embert úgy ér áramütés az Egyesült Államokban, hogy éppen fürdik, folyatja a csapból a vizet, vagy megfog egy fémfogantyút a házában vihar alatt - figyelmeztetett Ron Holle, a Nemzeti Oceanográfiai és Atmoszféra Kutató Hivatal munkatársa, aki évek óta gyűjti az adatokat a villám előidézte sérülésekről. Vihar idején a védett épületek gyakran viselkednek úgy, mint a fémkalitkák. A villám feszültsége végigfut az embert körülvevő vezetékrendszeren, és - szerencsés esetben - bejut a földbe. Nincs igazi veszély, csak akkor, ha az ember megérint valamilyen vezetéket, amely éppen földelné az áramot. A villámlás előidézte sérüléseket kutató program vezetője, dr. MaryAnn Cooper, a chicagói Illinois Egyetem munkatársa olyan esetekről is beszámolt, amikor nem fürdés, hanem mosogatás, mosás alatt ért - olykor halálos kimenetelű - áramütés embereket. A villám feszültsége végigfut az embert körülvevő vezetékrendszeren, és bejut a földbe. Nincs igazi veszély, csak akkor, ha az ember megérint valamilyen vezetéket ILLUSZTRÁCIÓ: MTI Iskolába csak olyan gyerekek léphetnek az óvodából, akik fizikailag és pszichésen alkalmasak a terhelések elviselésére. Ennek ellenére fölmérések szerint az óvodában még egészséges gyerekek közül sokan nemsokára egészségügyi problémákkal fognak küzdeni. Különösen nagy a mozgásszervi, illetve szemészeti megbetegedésekkel küzdők aránya. Az első két évben az is eldől: önbizalommal teli, vidám gyermek lesz-e a később az iskolakezdőből. Az általános iskolába kerülő hat-hét éves kisgyermekek kivétel nélkül megfelelő fizikai és pszichés állapotban kezdik el tanulmányaikat, alkalmasak a megterhelésre, „iskolaérettek". Ezt pontosan tudni lehet, hiszen az óvodában a szakemberek átfogó vizsgálatot végeznek egészségi állapotukkal kapcsolatban, s akinél ez nem megfelelő, iskolába sem kerülhet a következő évben - mondja dr. Rósa Ágnes házi gyermekorvos, szakfőorvos. A jó egészségi állapot azonban néhány éven belül sokak esetében nagymértékben romlik. Lássuk először a testi megbetegedéseket! Egy budapesti felmérés szerint az általános iskola befejezésére a gyermekek 25 százalékának vannak egészségügyi problémái; ezek 37 százaléka mozgásszervi (gerincferdülés, lúdtalp, hanyag testtartás), 18 százaléka szemészeti jellegű - holott az első osztályban még a százalékos arány nagyon alacsony. A szűkös anyagi lehetőségek következményeként számos iskolában nem megfelelőek a székek, asztalok például nincs kitámasztva a gyermek dereka, nem tud hátNéhány nap múlva kezdődik a tanítás ILLUSZTRÁCIÓ, GYENES KÁLMÁN rádőlni, nem ér le a lába, az asztal tűi magas, és így tovább. Az is sokszor előfordul: az első padokban ülők túl közel foglalnak helyet a táblához, a hátul ülők pedig túl távol. A mozgásszervi betegséggel küzdők számának évfolyamról évfolyamra való növekedéséhez az is hozzájárul, hogy minimális a testnevelésórák száma. Az óraszám növelése önmagában nem oldaná meg a gondokat, mert sok iskolában nincs megfelelő tornaterem, az órákat nem lehetne hol megtartani. Jóllehet a séta is sokkal jobb a semminél, ám vannak meghatározott, mozgásszervi gondok kivédésére alkalmas mozgássorok, melyek csak megfelelő, jól fölszerelt tornateremben végezhetők el. Nem csoda, hogy gerincproblémás gyermekek minden osztályban akadnak, túlsúlyosak szintén - a lúdtalpasak aránya pedig egyes esetekben a 40 százalékot is elérheti. Ez utóbbiból aztán későbbi életkorokban súlyos ortopédiai betegségek keletkezhetnek. Gondot jelent továbbá: az osztálylétszámok legtöbbször nem teszik lehetővé, hogy igazán személyre szabottan foglalkozhassanak mindig mindenkivel a pedagógusok. Egy átlagos intelligenciájú, érdeklődő gyermek jól halad az ismeretek elsajátításában, de ha valamivel gondja akad, a feszített tempó nem teszi lehetővé ennek kiküszöbölését. Megakad tehát a tanulásban, jönnek a kudarcok, s mindez az iskola végére valóságos kudarcheggyé magasodik, melynek árnya a többi tantárgyban nyújtott tevékenységre is rávetül. Minél többet tanul a gyermek a problémás tárgyból, annál kevesebb ideje marad a többire, s így azokból is kezdhet el-elmaradozni. S ha a szülőknek a sok munka miatt nem marad idejük foglalkozni a gyermekkel, illetve a kudarcokat beszélgetés segítségével elviselhető formába önteni, akkor vagy depresszióba süllyedhet a gyermek, vagy sikertelenségét agresszióval próbálja ellensúlyozni. Mindez az első két évben kialakul. Az ember egész életére kiható, óriási jelentősége van annak, hogy az első két osztályban milyen pedagógust „fog ki" a gyermek. Az ilyenkor kialakult problémákat később rettenetesen nehéz helyrehozni - hívja föl a figyelmet a doktornő. F. CS. De nehéz az iskolatáska! Az iskolatáska még mindig túl nehéz - hívja föl a figyelmet a doktornő. Egy oktatási minisztériumi rendelet szerint a tanszerekkel teli táska összsúlya kisiskoláskorban nem lehet több három kilónál, sőt egy német szakemberek vizsgálatán alapuló ajánlás szerint az lenne az ideális, ha a gyermek testtömegének 10 százalékát nem haladhatná meg az általa vitt súly. Ez a hat-hét évesen átlag 20 kilogramm testtömegű gyermekek esetében mintegy két kiló lenne. Viszont sokszor a három kilót is meghaladja a naponta cipelt teher. COSMfCANIQUI S/lTSIGHÁ2 iA. TARTÓS SZŐRTELENÍT ÉS * HAJSZÁLÉR KEZELÉS ORVOSI I I ZFRI k GYÁRTÁSÁBAN % j VILÁGHÍRŰ LUMFNISCÉG MINI IPL KÉSZÜLÉKÉVEL 6724 SZEGED, ZOLTÁN U. 10 * WWW.COSME.HU tel 62 451-921 mohii 10/577-5110 NYUVA TARTÁS H-P: 8 - 20 H. SZO, V: 8 - 18 H mtb;, PRAXIS Ki A KlCftSttlNT* ÜAZSif A BlTKSSif IKK!! KAKSftlATBAKt OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! ORVOS ILYEN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLT. • Hogyan és miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy Ön egészséges legyen? S • Hogyan hoznak léire mesterségesen betegségeket? ; Olvassa el a könyvet és tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egész- 8 ségesnek maradni! Ha kiolvasta a könyvet, jöjjön és vegyen a , •* * - - *. könyvben ajánlott napi vitamincsomagokat! VEGYE HEG VRammok nagy választékban kaphatók. \ A KÖNYVET! ; Nyitva: h.-p. 9.30-1730-ig ; 2700 ft Jó Közérzet Központ : (+ a poSta}föjtség ; "kéteseién) ! Efi^tft, tUt * i, „műének ktlitr. 6725 Szeged, Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444-679 e-mail: pkozera+kozp*jnt@invtteihu STÍLUS ÉS MINŐSÉG AZ ESZIK OPTIKÁBÓL I ZEISS mukifokális"szemüveglencsék kedvezménnyel! - Gradal Top E (széles lávoli látómező, ideális közeli rész) - Gradal Brevis (rövidcsatornás, kis méretű keretekhez) - Gradal RD (munkahelyi használatra kifejlesztett lencse) XV MOST 23 000 Ft/db helyett 14 000 FT/DB Szeged, Tisza L. krt. 75. (a i További akcióinkról érdeklődjön üzletünkben. Szejiíész szakorvosi readete* ESZIK GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ÚJ HALLÁS. ÚJ ÉLET! Ingyenes hallásvizsgálat díjmentes beteg szállítással! Vidékiek útiköltségét megtérítjük! Tb-támogatással, közgyógyosoknak. Tempó és MÁV Egészségpénztár tagjainak a legkorszerűbb hallásjavitó készülékek, fül mögöttitől mély hallójáratig. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz induktív hurok, egyéni uszodai fülilleszték. zajvédő. DR. MADANI S HAH RAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 Park Medical Center, Mega Kft., Szeged. Stefánia 9. Keressen bennünket bizalommal! mmw™ SWIH *.*"•' mmmm IHHHnnHHÉHdi HÉééíéIikB^^^MKI $ü$ GYOGYI\IOVEI\IYÉS REFORMHÁZ Szenved az allergiás tünetektol? Alerblock orrjárattisztíto (védőréteget képez az orrnyálkahártyán, így nem tud a pollenszem megtapadni) 1959 Ft Peralgin caps. 120 db (napi 1 szem segít szénanátha, szemviszketés, orrfolyás esetén) 4549 Ft Pollengrape tea, caps. (szőlőmagtartalmú készítmény) 539 és 1389 Ft Hott-tengeri sampon, tusfürdő 250 ml (száraz, psoriasisos, érzékeny bőrre ajánlott) 519 Ft Szulfokoll hajszesz - korpás, viszkető fejbőrre 589 Ft Fresh - fit gél, 150 ml (mentát, levendulát tartalmazó frissítő gél az egész test ápolására) 449 Ft Vörösszőlőlevél-kivonatot tartalmazó gél, 150 ml (visszeres, megviselt láb ápolására) 449 Ft Mézaromás krém méhviasszal, 250 ml (hogy a bőre bársonyos legyen) 499 Ft Mormota krém 250 ml (vérkeringést serkentő, frissítő masszírozókrém) 499 Ft Fájdalomcsillapító hőtapasz 2 db (fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő) E-vítamin-szelén-cink 30 db/30 nap (dohányzás, por és egyéb környezeti ártalmak kivédésére) Re-forma tea 20 db (hogy jó formába kerüljön, méregtelenít és emésztési gondjait is megoldja) :79 Ft Lacalut fogkrém 75 ml (fogínyvérzés és fogágybetegség megelőzésére, kezelésére) Olvasószemüveg 1-3,5 dioptriáig 649 Ft Frissítő kendő 49 Ft vw GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink Szegeden, a SAS Patika mellett (62/424-993), a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók!