Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-29 / 202. szám
KEDD, 2006. AUGUSZTUS 29. •AKTUÁLIS" 5 KÉTSZOBÁS LAKAS FUTESI KÖLTSÉGÉI Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika Menekülés a drágulási hullám elől Csak a hulladék fa olcsóbb a gáznál Búcsút int a Kozma, Dobó, Drégelyi, Molnár, Szőllősi és Török Sok képviselő folytatná TEMPLOMOSOK VOLTAK A DÓMBAN Lapunk tegnapi számában az új szeged-csanádi megyés püspök, Kiss-Rigó László beiktatásáról szóló cikkünkben azt írtuk, hogy a ceremónián jelen voltak a máltai lovagok is. Tévedtünk, mert nem a máltaiak, hanem a Templomos Lovagrend Magyarországi Praeceptóriája vett részt a szertartáson tíz lovaggal, köztük két dámával. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk a hibáért. SZEGED A DUNA TV-BEN A Duna Televízió Kikötő című kulturális magazinja ma Szegedről szól. A „tárlatvezetésre" Nagy-Bandó András vállalkozott, aki Király Levente, Nóvák Zoltán, Molnár (udit, Konter László és Tandi Lajos társaságában idézi fel szegedi emlékeit. A műsor 21.45-kor kezdődik. Utast és sofőrt is ellenőriznek A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ellenőrzi januártól a Tisza Volán és az SZKT munkáját. Ha egy buszsofőr nyegle öltözetben vezet, és elkapják, megbüntetik a céget. A kht. az utasokat is elcsípheti: jövőre náluk dolgoznak majd az ellenőrök. A májusi közgyűlés döntött arról, hogy 2007-től továbbra is a Tisza Volán Zrt. közlekedteti a helyi buszokat Szegeden. A város vezetése pályázatot írt ki, amelyre az SZKT is jelentkezet. Elsőre olcsóbban kínálták a szolgáltatást, de a Volán végül jelentős árengedményt adott, így elnyerte a megbízást 8 évre. Korábban viszont, még 2004 végén - ugyancsak 8 évre - az önkormányzat a villamos- és trolibusz-közlekedés ellátására a Szegedi Közlekedési Kft.-vei kötött szerződést. Újdonság, hogy a szolgáltatót ellenőrizhetik, és ha rosszul dolgozik, levonnak a pénzéből. Ehhez azonban létre kell hozni egy koordinátor szervezetet, amely gyártatná a jegyeket, bérleteket, felügyelné az értékesítést. Ez a szervezet osztaná föl a beszedett pénzt az SZKT és a Volán közt, ellenőrizné a szolgáltatás minőségét, a jegyárusokat, a járművezetőket, de az utasokat is. Januártól az ellenőröket is ők alkalmaznák. Továbbá ők szerveznék meg az utastájékoztatást is, és mérnék az utasok elégedettségét. A város vezetése ezt a feladatot a környezetgazdálkodási kht.-ra bízta. Szabó Ferenc igazgató elmondta: önálló üzletágat hoznának létre, a részleteket most dolgozzák ki. A cégnek új munkatársakat kell felvennie, legalább húsz, legfeljebb ötven emberre lenne szükség. Ők többnyire most a közlekedési cégeknél dolgoznak. Nagy Sándor alpolgármester közgyűlés előterjesztésében úgy fogalmaz, fontos, hogy a feladat önkormányzati tulajdonú társasághoz kerüljön - ezért választották a környeÚJDONSAGOK UTASSZEMMEL Januártól az utasok tájékoztatása látványosan javul. Minden buszra ki kell írni a végállomását, a járműben ki kell írni és be kell mondani a következő megállót. Az utasokat rendszeresen megkérdezik majd, mit gondolnak a sofőrök vezetési stílusáról, mennyire barátságosak, mennyire tiszták a buszok. Ha elégedetlenek az utasok, kevesebbet fizet a város a Volánnak. Ha rágyújt a sofőr, és rajtakapják, megbüntetik a céget. Hasonlóan szankcionálják a „nyegle öltözetet" - a szerződés szerint. zetgazdálkodási kht.-t. Nem akartak a feladatra önálló céget alapítani - így spórolnának. A környezetgazdálkodási kht. az önkormányzati utak kezelője, a cég egyik igazgatóhelyettese közlekedésmérnök. M. B. I. Belváros: nagy dugók a kiskörútig Becsült számla, forintban 2006. szeptember elött/szezon 2006. szeptember után/szezon gáz 46 000 58 000 fa 50 000 55 000 szén 52 000 57 000 távfűtés 80 000 94 000 Megnőtt a tüzépek forgalma a gáz árának drasztikus emelkedése miatt, holott a fa feldarabolva, házhoz szállítva ma még majdnem ugyanannyiba kerül, mint a földgáz. Csak az spórolhat sokat a fűtésszámláján, aki ingyen jut hulladék fához, vagy nagyon kedvezményesen vásárol falun. Totyakazánhoz pakolták éppen a tűzifát a szegedi rókusi tüzép-telepen tegnap. A tehertaxis, aki öreg barátjának Fodortelepre fuvarozott, azt mondta, totyakazánnak a vegyes tüzelésűt hívják. Jó régi darab, de ebben a gázáremeléses világban újra beüzemelik, mivel ráköthető a rendszerre. A fa útját követve eljutottunk a Tátra térig, a rokkantnyugdíjas üzemmérnök házáig, aki azonban ragaszkodott hozzá, hogy nem írhatom meg a nevét. Felesége mondta, szégyellik, hogy oda jutottak, ahonnan az ötvenes években elindultak, de a száz négyzetméteres házat csak így tudják olcsóbban kifűteni. Ezt követően kezdtünk el csak számolni a rókusi telep kereskedelmi vezetőjével, Becsei Péterrel, és arra jutottunk, ha a szeptemberi gázáremelést is figyelembe vesszük, még akkor sincs jelentős különbség a fa és a gáz ára között. Mert a fáért is többet kell majd fizetni ősztől, az áfakulcs 5 százaEgy szezonra legalább húsz mázsa tűzifa kell a kétszobás lakáshoz Fotó: Frank Yvette KAZAH 200 EZERERT Nagy Tibor gáz- és Központifűtés-szerelő szerint egyre többen érdeklődnek, hogy meglévő, zárt fűtésrendszerhez lehet-e vegyes tüzelésű kazánt illeszteni. A válasz az, hogy igen: 160 ezer a kazán, plusz az egyebek, tehát 200-250 ezerből kijön az új berendezés. A szakember szerint azok áldoznak az új kazánra, akiknél „termelődik" vegyes hulladék. Hozzátette: az emberek elgondolkodtak a tavalyi orosz-ukrán válságon Is, felmerült bennük, mi van akkor, ha elzárják a gázcsapokat? lékkai emelkedik, és felfelé mozdulnak majd a fuvarköltségek is. Ha ugyanis valaki egy olyan cserépkályhával fűt, amelyik két szobára nyílik, minimum 20 mázsa fát kell vennie mintegy 50 ezer forintért - egy mázsa akác ára most 2450 forint. A szén se olcsó: 2640 forint egy mázsa hazai. Az azonban biztos - mondta Becsei Péter -, hogy június óta jóval nagyobb a forgalom, mint tavaly. Sokan csak öt mázsát visznek - ez korábban elképzelhetetlen volt - vagy két zsákkal kérnek és beteszik az autó csomagtartójába. Egyre nehezebb az alföldiek által kedvelt akácot is beszerezni - állította Hufnágel Ottó árukiadó -, valószínűleg szlovák importra szorulunk hamarosan. Manapság csak annak éri meg kikapcsolni a gázt, aki ingyen jut hozzá hulladék fához, feketén veszi, vagy falun él és a közeli erdőből ritkítás után hazaviszi az ágakat. „Bolti" árban nincsenek csodák: táblázatunk is mutatja, csaknem ugyanannyit kell fizetni a földgázért, mint a tűzifáért egy 50 négyzetméteres lakás esetében. Megint más azonban a helyzet, ha egy családi ház nagy részét télen nem fűtik, és az idős emberek egy szobában húzzák öszsze magukat. F.K. A 43 fős szegedi közgyűlés 37 tagja készül ismétlésre az önkormányzati választáson. A kormányoldal változtatott a 2002-ben győztes csapaton: megvált szövetségeseitől, Pászti Ágnes Centrum-, illetve és Beck Zoltán MSZDP-elnöktől. A Fidesz és az MDF új csapattal áll fel a helyhatósági választásra. Folytatás az 1. oldalról Ideges sofőrök küzdöttek meg a csuklós buszokkal és trolikkal a két szűk sávért a híd és Tisza Lajos körút között. Az esernyővel evickélő gyalogosoktól meg is kapták a beosztásukat, amikor azok hiába próbálták kihasználni a Kárász utcáról kivezető széles zebra védelmét. Az őszies esőtől a forgalom még jobban lelassult, centiről centire araszoltak az autók a Fekete Sas és a Kígyó utca irányiba. - A Kelemen utcai lezárás és az egész elterelés mától már csak az autósokat érinti. A karbantartás terveink szerint - csütörtökön este befejeződik - tájékoztata lapunkat Török Mónika, a Szegedi Közlekedési Társaság marketing- és pr-osztályvezetője. A Kelemen utcai vágányépítés egy napot csúszott, mert az aszfaltozás a zuhogó esőben nem haladt megfelelően. Holnap már a Kelemen utcának a Kölcsey és Somogyi utca közötti részén dolgoznak a javítók. Ez az útlezárás már csak az autósokat fogja bosszantani, nekik továbbra is el kell kerülniük a Victor Hugó utcát. A tömegközlekedés a „régi kerékvágásba" kerül. Az l-es villamos mától végig közlekedik a rókusi pályaudvar és a nagyállomás között, a 8-as trolipótló pedig ismét az eredeti útvonalán jár. Tehát a Kelemen utcai sínfelújítást még egyelőre a kiskörút és a rakpart felé érdemes teljesen elkerülni. Csütörtök estétől három napra azonban új közlekedési rendet kell megtanulnunk: a rakpartot ugyanis a hétvégi rendezvények miatt csütörtökön éjszaka lezárják, és legközelebb (akkor is csak félpályán) hétfőn reggel lesz*, járható. Kerülni ez idő alatt - várhatóan - a Kelemen utca felé lehet. DOMBAI TÜNDE Alig férnek az autók és a buszok a hídfeljáró és a Tisza Lajos körút között Fotó: Karnok Csaba A szocialista Kozma József, valamint a fideszes Dobó László, Drégelyi Zoltán, Molnár Zoltán, Szőllősi Béla és Török Csaba biztosan nem lesz a következő, október elseje után felálló szegedi képviselő-testület tagja. Kozmát, Szeged jelenlegi várospolitikai alpolgármesterét ugyanis a megyei közgyűlés elnökének jelöli az MSZP. Többek meglepetésére Szőllősi Béla nem indul egyéniben, de még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a listán csak a huszadik helyre sorolták a Fidesz közgyűlési frakcióvezetőjét. Ez pedig fényévnyi távolságra van a befutóhelyektől. Dobót, DrégeNÉGY ÉYE 177-EN VERSENGTEK A VOKSOKÉRT Négy éve Szegeden a huszonöt egyéni választókerületben összesen 177 képviselőjelölt indult. Közülük 31 volt független, 146-ot pedig valamilyen civil szervezet, párt vagy választási koalíció delegált. Tegnap délután 4 óráig öszszesen tizenhatan jelöltették magukat a helyi választási bizottságnál. A függetleneknek, egyesületeknek, pártoknak, választási szövetségeknek azonban van még idejük, hiszen a jelöltjeiket szeptember 8-án délután 4 óráig jelenthetik be az illetékes bizottságnál. Dobó László és Molnár Zoltán - ketten a helyi politizálástól búcsúzó fideszesek közül Fotó: Frank Yvette lyit, Molnárt és Törököt sem indítja a Fidesz egyéni körzetben, és - értesülésünk szerint a listán sem szerepel a nevük. Úgy tudjuk, hogy a fideszesek között akad olyan, aki már tavasszal elhatározta, nem politizál az önkormányzati ciklus végeztével. A kormányoldal politikusai közül senki sem hozott ilyen döntést, mindenki szeretné folytatni képviselői munkáját október elseje után is. Még azok a szövetségesek is, akiktől megváltak a szocialisták és a szabad demokraták. A 2002-ben ala kult MSZP-SZDSZ-CentrumMSZDP városházi koalíció felbomlott. Pászti Ágnestől, Centrum, illetve Beck Zoltántól, MSZDP városi elnökétől elköszöntek, ők külön úton járnak, saját pártjuk színében méretik meg magukat egyéni körzetben. A négy éve szociáldemokrata jelöltként befutott Ménesi Imre, valamint a 2002-ben még centrumos Pintér Ferenc és Molnár Gyula most szocialista színekben indul. Mint ahogy a tizenkét éve független Katona Gyula is az MSZP-hez szegődött. A Fidesz a KDNP-vel, a Magyar Demokrata Fórum az Együtt Szegedért Egyesülettel kötött megállapodást, s indít közös képviselőjelölteket a választáson. Az aktív fideszes és kereszténydemokrata [Farkasné Pocsai Blanka, Hűvös László, Kalmár Ferenc), valamint fórumos és egyesületi (Mécs László, Ványai Éva, Bakai Csaba) önkormányzati képviselők mellett nagyon sok az új név. A Szegedért Egyesület elnöki tisztéről, valamint az önkormányzati képviselői mandátumáról júliusban lemondott Görög Judit - aki 2004-ben a lakossági érdekvédelmi megbízottnak kinevezett Csapó Balázs helyét vette át a közgyűlésben - semmilyen párt vagy civil szervezet jelöltjeként nem indul a helyhatóságiválasztáson. Csapó viszontérdeklődésünkre válaszolva - elmondta, hogy nem csupán a Szegedért Egyesület listáján szerepel majd, de egyéni körzetben is megméreti magát. SZ. c. sz.