Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-21 / 195. szám
HÉTFŐ, 2006. AUGUSZTUS 21. • AKTUÁLIS" 5 ORIASKEPERNYON A BANK BAN Mozdulni is alig lehetett a szegedi belvárosban tegnap este. A tömeg az Aradi vértanúk terén volt a legsűrűbb, ahol óriásképernyőn követhették a nézők a szabadtérin zajló Bánk bán című előadást. Sokan otthonról hozott széken üldögéltek, mások az Aradi Sörkert pultja előtt kígyózó sorban várakoztak. A pultosok nehezen viselték a rohamot. A színpadon és az óriásképernyőn az előadás a Himnusszal kezdődött, majd Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte a nézőket. Beszédében kötelező nyári kulturális eseménynek nevezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Kijelentette: semmi sem tesz annyira európaivá, mint kultúránk, műveltségünk. Ezután Botka László polgármester virággal üdvözölte Szenes Gézánét, aki már a 75 évvel ezelőtti, első szabadtérinek is nézője volt. Sokan nézték a Bánk bán díszelőadását az óriásképernyőn Fotó: Karnok Csaba Alkotódíjakat adtak át Opusztaszeren emlékezett a megye Az aktuális bel- és külpolitikai helyzetről is szólt ünnepi beszédében Frank József. A megyei közgyűlés elnöke a Szent István-i államról elmondott megemlékezése után átadta a megyei alkotódíjakat, majd megszegték az új kenyeret. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark adott otthont a megyei ünnepi megemlékezésnek. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a program. Majd Frank József, a megyei közgyűlés elnöke az államalapítás jelentőségéről beszélt. Utalt arra, hogy egy békés, jól működő állam megteremtése nem megy áldozatok nélkül. Frank a folyamatos alkotásban és öszszefogásban látja a magyarság európai unión belüli helyzetének megszilárdítását. - Sokan úgy gondolták, hogy az unióhoz való csatlakozással túl vagyunk a gazdasági nehézségeken. Ez csak illúzió volt. Egy gazdagabb, optimistább társadalom DÍJAZOTTAK H A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen került sor a megyei alkotó díjak átadására. Egyéni díjat kapott Bodosi Mihály agysebész professzor, Hégely Gábor, a Klúg Péter óvoda, általános iskola és szakiskola nyugalmazott címzetes igazgatója; valamint Kovács István nyugalmazott vezérőrnagy. Egyéni külföldi állampolgár alkotói díjában Tadeus Kaczor, lódzi tiszteletbeli magyar konzul részesült. A közösségi alkotói díjat idén az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kollektívája kapta. kiépítéséhez reformokra van szükség - mondta. Ezután a nemzeti színű szalaggal átkötött frissen sült kenyeret Ópusztaszer alpolgármestere, Széplaki Ferenc szegte meg. Az új búzából készült kenyeret az Alföld Táncegyüttes népviseletbe öltözött tagjai vitték körbe a közönség között. K.G. G. Gyulay Endre: „Szent István példája ma is követendő" Püspökként az utolsó prédikáció Tömött padsorok előtt mondta el megyés püspökként utolsó prédikációját Gyulay Endre tegnap este a szegedi dómban. MUNKATÁRSUNKTÓL KFT, tűzijáték, kenyérszentelés és aktuálpolitika Hőségben ünnepelt Szeged Az augusztus 20-i ünnep fénypontja volt a tűzijáték, amelyet Szegeden szerencsére nem zavart meg a vihar Fotó: Karnok Csaba Szent István királyunk életéről, tetteiről és legfőképpen államalapításáról beszélt Gyulay Endre prédikációjában tegnap este. A szegedi dómban a padsorok zsúfolásig megteltek, s még pótszékeket is kellett hozni, olyan sokan voltak kíváncsiak Gyulay megyés püspökként ce- • lebrált utolsó szentmiséjére. Az egyházi vezető arra emlékeztette a híveket, hogy Szent István mindig maradéktalanul megtette azt, ami Isten akarata szerint kötelessége volt. Nem csupán templomokat emeltetett, hanem járta az országot, s segített a nehéz sorsú magyarjain. - Az ő ajkairól elhangzó szó mindig igaz volt. Nem kellett azt neki hétről hétre megmásítania. Ha kimondta, hogy igen, akkor az igen volt, a nem pedig nem - prédikálta a megyés püspök. Gyulay Endre a szegedi dóm szószékén Fotó: Segesvári Csaba Omega, kormánybírálat Vásárhelyen Az Omega-koncertet több ezren nézték-hallgatták szombaton Vásárhelyen. Az államalapításra tegnap délelőtt emlékeztek. „Lehet-e egy erkölcstelen ember hazánk vezetője?" - tette föl a kérdést Ader János. A jelenlévők azt kiáltották, hogy nem. Az Emlékpontnál lévő nagyszínpadtól egészen az Andrássy utcai templomig ért az Omega-koncert közönsége. Kóbor fánosék egy kicsit késve, de annál nagyobb lendülettel léptek színpadra. Mivel a szervezők is rengeteg emberre számítottak, több kivetítőt is felállítottak. A nézőknek csalódás volt, hogy itt túlnyomórészt nem a színpadon zajló koncertet mutatták, hanem régi videó klipeket. Vasárnap délelőtt, a forgalomtól lezárt Szent István téren tartották az ünnepi megemlékezést. A hallgatóság a szónokok egy-egy mondatára hatalmas tapssal és bekiabálásokkal reagált. Az Országgyűlés alelnöke, Ader fános mondott beszédet, s a kormányfő is szóba került. Ader arra emlékeztetett, a miniszterelnök előbb azt mondta, hogy nagy a jólét, nincs szükség változásra, és a költségvetés jól van, aztán pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit, azt mondta, baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség. A fideszes politikusnak arra a kijelentésére, hogy „Lehet-e egy erkölcstelen ember hazánk vezetője?", több helyről is hangos „Nem!" kiáltások hallatszottak. Lázár fános polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy Vásárhelyen végre sikerült pontot tenni a múltra az Emlékponttal. Per- és pártbeszéd helyett pedig végre a párbeszéd idejének kell eljönnie. Veres Zoltán zuhanórepülése, Laár András versei a lányok szoknyájáról és KFT-örökzöldek szombaton. Hivatalos ünnepség és kenyérszegés, látványos tűzijáték vasárnap. A város polgárai és vendégeik együtt ünnepeltek hétvégén. Kicsöpögött a megolvadt fagylalt- a tátott szájjal bámuló nézők kezéből, amikor Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok gépét zuhanni látták szombat délután a Partfürdő felett. A gép kicsivel később felemelkedett, majd bukfencezve közelített újra a Tisza felé. Elhúzott a fürdő fái felett egyszer és még egyszer - fejjel lefelé. A Huszár Mátyás rakparton az államalapítást ünnepelte a megyeszékhely. Sokan a zsebkendőjükön sem tudnának ilyen csomót kötni - jegyezte meg Magyar Márk műsorvezető a Veres által leírt hurkokra célozva. Egy nézőnek eredeti ötlete támadt: „így kéne szúnyogot irtani, sokkal élvezetesebb lenne." Ezennel továbbadtuk a figyelemreméltó elképzelést. Érdekes megállapításokkal a 20 órakor kezdődő KFT-koncerten is találkoztunk. Laár András egyik verse szerint például a leányok szoknyája olyan, mint a rózsa, bár az illata csekély - sőt néha középszerű. A közönség időnként skandálva követelte: verset! A Bornai Tibor által előadott „Aki csak pisilni ment a cukrászdába" című darab igazi tapsvihart váltott ki, Laár meg is jegyezte: ami szép, az szép. A klasszikus KFT-dalokra - Elizabeth, Afrika, Bál az Operában - táncoltak a szegediek és a város vendégei. - Hányan lehetnek, szerinted? - kérdeztük egy söröskorsóját szorongató fiútól. - Kétmillióan - válaszolta, de biztos félreértette a kérdést. Szerintünk ezerötszázan-kétezren voltak a koncerten. Mindenesetre elegen ahhoz, hogy visszatapsolják az együttest, akik ráadásként eljátszották a Balatoni nyárt. - A KFT-nek a sportarénában kéne fellépni, olyan jók! - lelkendezett egy rajongó, barátai egyetértően bólogattak. A fiúk később már a Blues Brothers Show - ők követték a KFT-t énekesnőjéért rajongtak. A vasárnap délelőtti önkormányzati rendezvény a városháza előtt térzenével és az országzászló felvonásával kezdődött, majd az ünneplők átvonultak Szent István és Gizella szobrához, ahol a Szegedi Nemzeti Színház színésznője, Fekete Gizi szavalata után Botka László polgármester beszéde következett. Azt mondta, egy emberöltő alatt eltűnt volna nemzetünk, ha Szent István nem ismerte volna fel, hogy a jövőt Európának hívják. Nem hisszük, hogy a változásoknak akkor mindenki örült - fogalmazott a polgármester. - Ha ma nem vállaljuk a felelősséget, akkor holnap vállalnunk kell a felelősségre vonást fűzte hozzá. Gyulay Endre püspök Szent István és Gizella szobrával kapcsolatban megjegyezte: a különben csodálatos alkotásról hiányzik Szent Imre alakja, ahogy a magyar családokból is hiányoznak a gyermekek. A magyar jövőt a magyar ifjúság, a gyerekek megszületése, ember és magyar módra történő felnevelése jelenti - mondta. A beszéd után a püspök megáldotta a kenyeret, felvágták, és a nézők között szétosztották. A különben alig elviselhető forróság ellen legyezővel védekező szegedi asszonyok és a szépen vasalt ingbe, öltönybe öltözött férfiak között figyeltünk fel az arab Khalleghie Alira, aki a kajak-kenu világbajnokságról ugrott el a Széchenyi térre, hogy a népviseletbe öltözött, kenyeret kínáló asszonyokkal fotóztassa magát. Zsibongott tegnap este a belváros, megtelt minden kerthelyiség. Külföldiekkel - kamerájukat szorongató franciákkal, a Sing-Singet kereső németekkel - egész hétvégén könnyű volt összefutni. Jó néhányan közülük megnézték az ünnepi tűzijátékot is, bár francia ismerőseim szerint egyik európai nép sem tud úgy rajongani az égen robbanó színes bombákért, mint a magyarok. GONDA ZSUZSANNA