Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

f 10 SZIESZTA - REJTVÉNY 2006. augusztus 19., szombat Tűzijáték régen és ma A FEHÉRTŐL A TÖNKÖLYÖN ÁT A SVÁJCI KÖMÉNYESIG Számtalanféle kenyér sül Szegeden Mindennapi kenyerünk - többféle formában FOTÓ: FRANK YVETTE Az ötkilós nyomában Balázs András tápéi pékségében sokáig öt-, sőt nyolckilós kenyeret is sütöttek. Ma már nem sütnek. - Nemcsak nálam, az egész megyében sem - mondja a pékség tulajdonosa. S azért nem, mert az ekkora kenyér sütésére alkalmas kemencéket ma már sorra lebontották. Háromkilós kenyeret azonban máig előállít a tápéi pékség, és Dorozsmán is készül ilyen. Hogy meg tudjuk mondani, Szegeden hányfajta kenyeret lehet kapni, ahhoz a pékektől kell kérdezősködni - de a pé­kek sem tudják. Kísérleteznek a pékségek, kenyerek jön­nek-mennek, van termék, ami egy hónapig él - és van, ami kapható, mióta világ a világ. Azaz: amióta kenyér a kenyér. Az egyik nagy szegedi sütő­ipari cég legalább harmincféle kenyeret állít elő. Ez első hal­lásra szép mennyiség, s má­sodik hallásra is, de a vezető azt mondja: ne írjuk le az üzem nevét, annyira elkese­rítőnek tartja a magyar sü­tőipar helyzetét, hogy nem kí­ván szerepelni - augusztus huszadika kapcsán pláne. Ha a pékek nem tudják tovább emelni az árakat, be kell csuk­niuk, és előbb-utóbb oda ju­tunk: Szlovákiából, Lengyelor­szágból hozzák be majd a multik sztrádán, kamion­számra a tartósítószerekkel kezelt kenyeret. De most még itt van ez a harmincféle kenyér, csak az említett cég választékából ­közülük az emberek leginkább a fehér kenyeret keresik. Kap­ható továbbá félbarna, rozs­kenyér, magvas kenyér - s az utóbbi kategórián belül sze­zám-, len-, napraforgómagos -, illetőleg zabpelyhes, kuko­ricás, burgonyás is. - Gyár­tottunk hagymás kenyeret is, kevés volt iránta a kereslet, abbahagytuk - mondja a ve­zető. Én emlékszem arra a ke­nyérre, finom volt, de arra is emlékszem: jóformán csak vé­letlenül vettem meg, nem tud­tam róla, hogy létezik. Talán a reklámon kellett volna javí­tani? A kenyerek nemcsak tar­talom szerint különböznek, hanem forma szerint is. A cipó kerek, a vekni hosszúkás. Egyesek szerint a cipó az nem is kenyér - a cipó az cipó. Vannak továbbá szeletelt, cso­magolt, összetételükben a többitől nem különböző ke­nyerek is - ki dönti el, önálló vagy nem önálló termékek? Nyilván a vásárló dönti el, amikor - például - katego­rikusan egy kiló szeletelt, cso­magolt kenyeret kér, s nem hajlandó megvenni az ugyan­olyat szeleteletlenül. Vagy csak végszükségben veszi meg a szeleteltet, ha zárás előtt ér­kezett a boltba, és a szele­teletlen addigra elfogyott. Vagy - lévén globalizált kon­zumvevő - teljesen mindegy neki. Balázs András legendás tá­péi, az ötvenes évek óta mű­ködő pékségében közel húsz­féle kenyér készül, köztük tön­kölybúzakenyér - ami nagyon fehérjedús -, illetőleg fekete is. Utóbbi receptje Németország­ból származik; túl azon, hogy fekete, ötféle magot tartalmaz, továbbá burgonyát. Nagyon egészséges. A Favorit Pékség terméklis­tájáért föl sem kell hívnom az üzletet: a pékség honlapjáról nézem le. Először azt hiszem, itt végre egyértelmű a helyzet, csupán meg kell számolni, hány kenyeret tüntet föl a lis­ta. Aztán kiderül: a tizenegy terméket tartalmazó alaplis­tához csatlakozik még három­féle, szeletelt, csomagolt ke­nyér, s kétféle magvas kenyér is - köztük a hatmagos cipó. Mikor fölhívom a pékséget, az is kiderül: akad termék a hon­lapon, amit már nem gyár­tanak, és akad, amit még nem tartalmaz a lista, mert csak nemrég vezették be. - Ilyen például a svájci köményes rozskenyér, eredeti recept alapján és az úgynevezett wellnesskenyér - mondja Kesztl /dzse/technológus. Már cukorbetegek és fogyni kívánók részére is készül Sze­geden kenyér: a Gabonater­mesztő Kutató Kht. laborató­riumvezetője, Ács Péterné és munkatársai által kikísérlete­zett különleges lisztkeverék­ből, a Bajor pékségben. E ter­mékeket magyar és európai szabadalom védi - tudjuk meg Varga Lászlótól, a termékeket forgalmazó cég vezetőjétől. Nehéz elképzelni, amit a be­vezetőben említett, nagy sze­gedi cég vezetője mond: el­jöhet az az idő, mikor az em­lítettek helyett szlovák, lengyel tartós kenyereket eszünk majd. Lehet, hogy nem jön el ez az idő - de a puszta le­hetőségébe is beleborzon­gunk. F. CS. MTI Augusztus 20. ünnepét az or­szágban szinte mindenki a tű­zijátékkal (is) társítja, minden évben ez az ünnepségsorozat tetőpontja. Magyarországon először a XV. század második felében rendeztek tűzijátékot: Mátyás király és Beatrix házas­ságát köszöntötte a visegrádi várban tűzijáték. Később ko­ronázásokon, jeles ünnepeken lövelltek az égre a röppentyűk. A Szent István (később új ke­nyér, alkotmány) napi tűzijá­tékok nyolc évtizedes történet­re tekinthetnek vissza: az elsőt még 1926-ban rendezték meg. A következő években egyre pompásabbak lettek a rendez­vények, egykorú beszámolók szerint a tűzijáték során a röp­pentyűk és rakéták több mint egy órán át szinte nappali fény­be borították a Duna felszínét. 1937-ben szórakoztatta először a közönséget fényjáték. 1940-ben a nézőktől (igaz, mérsékelt árú) belépődíjat is szedtek, de ez a hagyomány nem tudott meggyökeresedni. 1942-ben már nem került sor ilyen látványosságra, 1953 és 1956 között pedig április 4-én mutattak be nagyszabású tű­zijátékot, majd tízéves szünet következett. 1966-ban újították fel a gel­lérthegyi tűzi parádékat, s az­óta minden évben megcso­dálhatok a pirotechnikusok által gondosan megtervezett és kivitelezett félórás látvá­nyosság során az égre vará­zsolt mesterséges csillagok, majd hagyományos zárókép­ként a görögtűz. 2002 azért volt emlékezetes, mert a Duna áradása miatt elmaradt az augusztus 20-i tű­zijáték, amelyre végül augusz­tus 31-én került sor. Akik nem lehetnek ott a Du­na partján szorongó több százezres tömegben, immár a televízióban is nyomon követ­hetik a látványosságot, amely­ben újabban már nemcsak a szem, hanem a fül is gyönyör­ködhet, mert a színes fények, a lézer- és fényshow mellé kifeje­zetten erre az alkalomra kom­ponált zenei kíséret is járul. A New York-i piros füzet Szolidan és szürkén esett, augusztus közepe volt, és nem volt az eldöntve, hogyan és miféle témával induljon a New York-i füzet. Egyébként is, amikor elkezdem, gondolta Szív, azt veszem észre, hogy régóta megy az már, halad és történik, és én csak bekapcsolódom az események irgalmatlan menetébe, mint valami kéretlen utas. A vonatra vagy a repülőre, amit Szív Ernőnek neveznek én, Szív Ernő csak fölszállok, utazom egy-két megállót, és aztán leszállok, és nincs kendőlobogtatás. Mától fogva részt veszek egy másik életemben, gondolta Szív. Akárha egy finom széllökéstől, szétrebbennek a láthatár elé tolakodó súlyos, szürke felhők, és láthatóvá válik egy másik világ, benne vele, Szívvel, akinek vagy van jegye, vagy nincs, ezt ekkor még nem lehet eldönteni. Ő sem döntötte el, persze. Szív jól megnézett a Brooklyn Bridge-n egy kövér, fekete lányt, lesétált, felfutott, lesétált, és így tovább. Szépen csinálta, ki­látástalanul, Egy dollárért árulták a hideg vizet, és ez olcsó volt, valóban. Majd egy fiatal yuppit bámult meg egy gyorskávézóban. Ahogy mindig is szokása volt, az embereket figyelte, csakhogy itt, ebben a rémisztően eleven városban az emberek visszabámultak, és barátságosan köszöntek. A yuppin könnyű, fekete öltöny és az egyenkék ing volt, illetve működő fülhallgató. Nem bámult vissza. Nem is köszönt. Egy palack ásványvízzel ült az asztalához, déli fél egykor, kezét az arcába temetve zenét hallgatott, olykor kortyolt a vízből, majd ment dolgozni, nyilván számolni és osztani, gondolta Szív, és aztán ennek az ásványvizes ebédidőnek vége lett. A yuppi távozott, várta a forgatag. S mert fogást nem talált, hát Szív is továbbindult. Nem volt eltervezve, nem volt kikalkulálva, de egyszerre csak ott állt, a hatalmas, két-három futballpályányi terület határán, ahol a tornyok is magasodtak, és ahol éppen öt esztendeje összeomlottak. „Ground Zero-nak" hívják a területet, és lezárták, mert építik, átépítik, újraalkotják. A fémkerítésre nagy táblákat aggattak, rajtuk a tragédia napjának története dokumentáltatott a napfelkeltétől a szörnyű porfelhők látványáig. Manhattan felett kel a nap, mint mindig, és a tenger vörösben ázik, már járnak a korai hajók és a kicsi kompok. Béke van. Aztán pedig a füst, és hogy két rendőr, egy nő és egy férfi hogyan segít ki sérülteket, és aztán visszafutnak a pokolba, és nem jöhetnek már vissza, odavesznek ők is. Szívnek eszébe jutott, hogy az első torony ledőlését a Széchényi-könyvtárban látta, és utána csülköt evett. Úristen, hogy ő falta a csülköt, és közben mi történt itt. Az emberek eszik a csülköt, falatoznak, katonáznak, és szörnyülködnek. Ezekben a kritikus órákban a New York-i rendőrség ezerhatszáz telefonhívást kapott, és ezek többségét most megjelentetik, se­gélyhívás, bejelentés, tudósítás szépen emlékkönyvbe szerkesztve. Az ezerhatszáz hívásból harminc olyan emberé volt, akik toronyból telefonáltak, és már nem lehetett őket megmenteni. Nézelődtek turisták a kerítésnél, nem túlzottan sokan, de lel­kiismeretesen. Szív visszaindult a Broadway irányába, majd szinte belebotlott a kicsiny Szent Pál-kápolnába. És persze belépett az épület kertjébe, majd haladt tovább az épületbe. És ott, bent a kápolnában magával ragadta valami ízléstelen, mégis felszabadító erő. New York legrégebben használatban lévő épülete a ledőlt tornyoktói egy kőhajításnyira álldogált, mint egy régi, kor­szerűtlen szent, épült a 18. század második felében, és a kertjében temető is volt, vékony kőtámlák sorakoztak a pázsiton, alattuk nyugodtak az első hivatásos amerikai halottak. Némelyik kőtábla olyan kopott volt, hogy képtelenség volt kiolvasni a birtokosa nevét és életének karcolatát, melyet gyakran, nemcsak itt, de Angliában is, megírnak, rávésik a kőre az emberi élet rövid, ámde jelentőségteljes eseményeit, mint valami korai telefonüzenetet. Szív körbejárt a kápolnában. A hely persze eredetileg imára és rituálékra teremtetett. Az imádkozásnak azonban nincs mérhető, megszabható ideje. Pontosabban csak jelen ideje van, gondolta Szív, és ez a jelen idő úgy vonatkozik a jövőre, hogy hurcolja magával a múltat. Mint valami időkoktél. Aki imádkozik, nincs is, nem akar jelen lenni. A tornyok ledőlésekor a kicsiny temetőkert is csaknem pusztulásra ítéltetett, mert a kétszázötven éves sírok pázsitját mindenféle fémhulladék és rengeteg papír, üzleti papír, szerződések, meghatalmazások, re­gisztrálások, jóváhagyások, átutalási bizonylatok, kimutatások, köny­velési adatok borították el. És aztán, nyomban a tragédia után jöttek a munkások. És dolgoztak, mint a rabszolgák, jóllehet sokan önszántukból, jobb híján dacból vagy haragból segítettek. Hiszen a szomszédban mintha öt egymásra épült Országház zuhant volna a mélybe. S ha akadt jelzésszerű esemény, annak a százéves, kerti fának a története mindenképpen az volt, melyet a robbanás ugyan kidöntött, ám a fa úgy zuhant, hogy egyetlen ága sem sértette meg a kápolna falát. Amerikában, így az európai New Yorkban is, az ízléstelenség föl­szabadító erő, az összetartozás, a szolidaritás, a megbecsülés ér­zésének a motorja. Miközben Európában az ízléstelenség botrány, már-már morális bűntett. Az amerikai ízléstelenségben a szabad­ság és az egyenjogúság különböző formái és gesztusai jelennek meg, költészet nélkül, de költőien. Amerikában az ízléstelenség a hétköznapiság heroizmusa. Magyarországon vagy például Német­országban, vélte Szív, ahogy a kápolnában bámészkodott, az ízlés­telenség mindig rokona a barbárságnak. A kicsiny kápolnát tele tömték alkalmi kegytárgyakkal, rajzokkal, vásznakkal, melyekre írni lehetett, eltűntek fényképei borították az asztalokat, színes szala­gok és fonott babák és plüssmacik emlékeztek Isten házában. De nem is ez a lényeg, gondolta Szív, hiszen a munkások, akik a ro­mok közt dolgoztak, és szívták a tüdejükre a mérgező porokat, a fémes felhőket, a halálos kipárolgásokat, munka után és közben, betérhettek ide, a szomszédba, a háromszáz éves kápolnába be­bocsáttatást nyertek, hogy pihenjenek, erőt gyűjtsenek. És aki ak­koriban tévedt ebbe a kicsi, de túlélő épületbe, hát halhatta, hogy a halálosan fáradt munkások miként szuszognak, horkolnak, és Szív, amikor ezt megtudta, a getsemani kertre gondolt, a figyelmet­len, felejtő alvásra, az éberség jóvátehetetlen elvesztésére. Alvó szegekre a jéghideg homokban. De lám, mégis lehetséges úgy aludni, hogy az valami szent jelenléttel legyen rokon. Hogy a hor­kolás is lehet imádkozás. Csak azt nem lehet tudni, hogy van-e az, aki hallja, vagy ő is, mint egy torony, már égen, régebben, mint az ikrek, összeomlott. SZÍV ERNŐ

Next

/
Thumbnails
Contents