Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-10 / 186. szám

8 • MEGYEI TÜKÖR­CSÜTÖRTÖK, 2006. AUGUSZTUS 10. Nem csak a cigányok orvosa dr. Szirtesi Zoltán „Aroma azt jelenti: ember" A doktor úr, dr. Szirtesi Zoltán a cigányok testi és lelki bajai orvoslásában is segít - például Tóninak, Kolompár Antalnak is Fotó: Karnok Csaba Harminchat éve ugyanabban a kiskundo­rozsmai rendelőben gyógyítja betegeit ­köztük sok cigányt is-dr. Szirtesi Zoltán. A roma származását vállaló orvos nemcsak betegei testét gyógyítja, hanem a lelki se­bekre, a nehéz sors okozta bajokra is írt keres. Orvosi és eigánypolitikusi munká­jáért legutóbb a Kiskundorozsmáért Em­lékéremben részesült. - Ideggyógyászként dolgoztam a vásárhelyi kórházban, amikor - a szegedi kórház „ideg­pavilonja" elkészültéig, ideiglenesen - elvál­laltam az akkor még önálló Kiskundorozsma egyik körzeti orvosi állását - idézi fel, hogyan került a Szegedhez közeli településre dr. Szir­tesi Zoltán. - Ahogy megismertem a körze­tem betegeit, és az itteni cigányokat is, úgy éreztem, maradnom kell: a sokféle baj gyó­gyítása a hivatásom. Védd az egészséged! - szólított föl Szirtesi doktor első, két nyelven (vagyis magyarul és cigányul) megjelent könyvében. Azóta több­ször is tollat fogott: például a szociális mun­kásoknak is hasznos tanulmányt írt tapasz­talatairól, a cigányság leggyakoribb betegsé­geiről. Most készült el a szegény emberek számára írt, egészségügyi és életvezetési ta­nácsokat csokorba gyújtó könyvecskéje, mely kiadóra vár. - Aggódom. A gazdasági és a politikai hely­zet romlásával egyre rosszabbodik a cigányok helyzete - mondja. - A 60-as években mun­kához, lakáshoz juthattak a cigányok is. TÓNI Rokkant, pedig középkorúnak számít, hi­szen 1965-ben született Tóni. Hosszú len­ne elsorolni, mi mindene fáj. Mutatja a fü­lét és a szemét, orvoshoz jár a tüdejével, a gyomrával. „Dr. Szirtesi főorvos úr tudja, mi a bajom, a születésem óta hozzá járok, neki köszönhetem, hogy élek" - mondja hálásan. Aztán a vizsgálat alatt szó esik erről meg arról, s nyilvánvalóvá lesz a kí­vülálló számára is: Tóni legnagyobb baja, hogy nem tanulhatott. Orvosa szerint ugyanis, ha „jobb helyre születik", akkor adottságai alapján akár tanár vagy éppen orvoskolléga válhatott volna Kolompár An­talból. Most viszont - főleg, hogy a lakhatási jog Magyarország Alkotmányában nem szerepel az emberi jogok között - csúszik lefelé a ci­gányság: újra kialakulnak a cigánytelepek, megjelent a szegények betegsége, a TBC is. Se asszimilálni, se integrálni! Ez Szirtesi doktor véleménye, aki szerint népe számára akkor jön el a Kánaán, ha azonos lehetősége­ket kapnak az emberek. - Ha a külső jegyek alapján amúgy is lát­szik, melyik néphez tartozom, akkor már büszkén vállalom: cigány vagyok - válaszol arra a kérdésre, sok roma értelmiségivel szemben ő miért törődik azokkal, akik kö­zül kiemelkedett. - Megköszönöm a jó Is­tennek, örülök, hogy cigány vagyok! Mert például nálunk még létezik az összetartás, a család védelme, amit a fehér emberek már nem ismernek. A cigányok nem hagyják magukra a hajlék nélkül maradókat, az idő­seket: mindegy, hogy egy kis krumpli vagy kenyérhéj, de megosztják egymással. Jó ér­zés egy ilyen közösség tagjának lenni. Ez az az összetartás, amire a felesége is ráérzett, aki mondja is: „Magyarnak szü­lettem, de cigány lettem - lelkileg". Szirte­siné Zsuzsika vagy a jogvédőnek számító lányuk, dr. Szirtesi Zsuzsanna részt vesz a szerintük 4-5 ezer szegedi cigány ügyes-ba­jos dolgainak intézésében. De a cigányok közötti szolidaritás nem je­lent azonosulást. A cigányságon belüli törzsi rétegződés megkövesedése e nép átka - véli Szirtesi doktor. A népén belüli munkameg­osztás megértéséhez az indiai kasztrendszert hozza példának. O maga a kárpáti, vagyis a legrégebben magyarlakta területeken élő ci­gányokhoz tartozónak vallja magát. A cigá­nyok rétegződését szerinte tudomásul kell venni. E hagyományoknak egyáltalán nem felel meg a kisebbségi önkormányzati rend­szer, melyet a kiközösítés egy új fajtájának lát dr. Szirtesi Zoltán. A rendszerváltásig az or­szágos cigánytanács elnöki feladatait is ellátó doktor elmagyarázza, hogy a „rom som" any­nyit tesz: „cigány vagyok", tehát a kifejezés­ből származó roma szó jelentése: ember. ú.l Kalózmosoly Hosszú nyársat forgatott az orrom előtt, majd harsány kacajjal ajándékozott meg a kalóz, aki Dalmácia tengerpartján éppen egy hajóétterem teraszos konyháján füstölődött. Igencsak az éjszaka közepébe szédült már akkor a horvátországi világ, kalóz uram is legalább hat-hét órája gyártotta a flekkeneket, sült halakat, ám arcáról egy röpke másodpercre sem akart lehervadni a mosoly. Pedig, ha belegondolok, az 6 munkájánál testet pusztítóbb gá­lyázást elképzelni sem könnyű. A parton turisták ezrei vánszo­rogtak, lábukon a lustaság bilincse. Ö viszont (ki őszi, téli, tavaszi napokon talán tanár, mérnök, vagy éppen Zágráb környékén túr­ja a földet) arra vállalkozott, hogy a főszezonban elvállalja az igás­ló szerepét, kalózkosztümben. • És mégis: ezen a férfin látszott, boldogan végzi a melóját, élvezi annak minden percét. Eszébe sem jut (vagy, ha igen, csak ven­dégmentes időkben), hogy akár a szomszédban horgonyzó jacht tulajdonosa is lehetne, netán egy lottó főnyeremény boldog gaz­dája. Inkább vígan adomázott a betérőkkel, ha kellett három nyelvet is kipróbált, csak szót értsen a vendégekkel, s vidáman pózolt, amikor valaki fényképezőgéppel támadt rá. Én meg csak szomorkodtam, mert eszembe jutott, milyen kép fogad, ha magyar üdülőhelyen kell szembesülnöm vendéglátó­sokkal. Megfáradt, rezzenéstelen arc bámul ki rám a balatoni hal­sütőből, lángosbódéból, a fagylaltos kislányok nagy többsége meg úgy érzi: nincs is annál nagyobb igazságtalanság az életben, mint őt efféle munkára kényszeríteni. Ha pedig elcsenek egy-egy szót beszélgetésükből, rögvest megtudom, kevés a fizetés, nagy a haj­tás, a vevők meg kifejezetten utálatosak. Elnézést kérek mindazoktól, akik nem ehhe a kategóriába tar­tozóknak mondhatják magukat. Merthogy nincsenek kevesen. De a világfájdalmas arc - legalább magunknak valljuk be - mégis­csak nagy divat még a magyar határon belül. Hogy aztán ez mennyit nyom a latba, amikor magyarok százezrei döntenek úgy, inkább az Adrián, mint a Balatonon költik el a nyári szabadságra szánt forintjaikat, statisztikus ki nem nyomozza. Talán éppen azért nem, mert ő is Dalmáciában nyaralva élvezi az életet. És az a legnagyobb gondja, hogyan vakuzzon bele fotómasinájával a mosolygó kalóz képébe. BÁTYI ZOLTÁN Szabó Magdi 60 éves A Szegedi Egyetem felelős szerkesztője­ként, aztán a Dél­magyarország újság­írójaként, olvasó­szerkesztőjeként, főmunka társakén t szoktatta magához olvasóit, akik közül sokan ma, Szabó Magdi hatvanadik születésnapján is keresik, mert szere­tik a „szabómagdis" írásokat. A beteg­séggel harcolva, nyugdíjason is jóté­konykodik, miután hosszú éveken át szíve, motorja volt a Máltai Szeretetszol­gálat szegedi cso­portjának - Szabó Magdi, aki ír, és ír, és ír. A népszokások és hiedelmek, a népi táplálkozás, a ker­tészkedés hagyomá­nyának közvetítésé­vel valójában tanít ­magyar-történelem szakos középiskolai tanári, szociológus­és újságíró diplomá­val. De szerkeszt is Szabó Magdi - leg­utóbb a Bálint Sán­dornak emléket állí­tó kötetet. Munká­ját városi és szak­mai kitüntetések so­ra kíséri. Boldog születésna­pot, Szabó Magdi! Szalma- és istállóillatban telik a nyár Kicsi huszárok a szőregi lovasiskola-táborban Nyáron az állatokat szerető gyermekek szá­mára ideális táborhely lehet egy lovasiskola. Szőregen, Rárdoséknál hetente indulnak tá­borok, melyekben a lurkók kedvükre lova­golhatnak, ismerkedhetnek az állatokkal. - Ki megy a Virtuszra? - hangzik a kérdés, és rögtön gyerekkezek lendülnek a magasba. Mel­lette még Simi és Göbe is kínálja a hátát a gyere­keknek, sót az utóbbi 3 hónapos kiscsikója is lelkesen köröz velük. Az ifjak zsibongnak, hát­rafelé ugyan még nem tudnak nyilazni, mint honfoglaló őseink, de a karkörzés már remekül megy. Egyenes háttal, peckesen ülnek a színes nyergekben. Tényleg lovas nemzet a mienk. Szőreg mellett, a Bárdos Lovasiskolában ötna­pos turnusokban 8 gyerek táborozik. Reggel 8-tól 4-ig vannak itt, de olykor 7-ig is maradnak. Nem bírnak betelni a hellyel. - Öt éve rendez­zük meg ezt a tábort. Az iskolát 1996-ban hoz­tuk létre, a férjemmel azóta ennek élünk - me­séli Bárdosné Rózsa Hédi tulajdonos. A Némó Úszósuliból is naponta jönnek gyerekek, hogy egy órát lovagoljanak. Szűcs Márton például egész héten jár ide. A hét és fél éves, örökmozgó „kicsi huszár" annyit árul el magáról, szereti a lovakat, de nem lesz sem biológus, sem lovász. Pedig alkalma lenne kitanulni:a mesterséget, a lovaglás mellett a lurkók tisztítják és nyergelik kedvenceiket, az almot is rendben tartják. Marci kivétel. - Én nem takarítok, inkább irányítom a lányokat - jelenti ki, s a szeme alatti monokli is arra enged következtetni, egyenes ági leszárma­zottja lehet a nagy magyar betyároknak. Csak­úgy, mint Tamás, aki egy nálánál kétszerte na­gyobb ostorral hadonászik éppen. - Csókolóznak a lovak - mutatja Anna a ba­rátnőinek, és közeledik az összehajló állatok fe­lé. - Nem rúg meg? - aggodalmaskodik egyikük. - Majd kiderül - hangzik a válasz. De nem lehet baj, a gyerekekre ugyanis rutinos lovaglók fel­ügyelnek, például a gazda lánya, Adrienn, aki versenyszerűen lovagol, és számos szép ered­ményt ért már el. Délidőben a gyerekek ebédelni mennek a kö­zeli étterembe, az állatok pedig a hűs istállóban abrakolnak. Miután véget ért a lovaglás, a gyere­kek minden lovat alaposan lecsutakolnak. Ilyenkor pedig egymás lefröcskölésére is remek alkalom nyílik. Öt esztendeje lovagol Káity Anna, nem volt hatéves, mikor először nyeregbe pattant. A ha­talmas állatok mellett liliputi méretűnek tűnik, mégsem fél a lovaktól. - Nagyon okosak, csak meg kell őket ismerni - mondja. S persze nem árt egy kis kényeztetés sem: almát, kockacuk­rot, répát hoz nekik. Már szalad is hozzájuk, mezítlábasán, napbarnítottan. A friss szalma, az istálló illata tölt be mindent. A szülők nyugodt szívvel hozhatják ide nyáron gyermekeiket, egész nap lekötik őket, friss leve­gőn vannak, mozognak, estére pedig garantáltan hullafáradtak. T.G. Mondja csak valaki, hogy nem lovas nemzet a mienk Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents