Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-05 / 155. szám

SZERDA, 2006. JÚLIUS 5. • A K T U Á L. I S • 3 Szentesen hat hónapra szerződtek az orvosok, Makón jogászokat vonnak be Kórházanként más képlet Jóllehet a megyei kórházak sze­rint a betegellátás mindenhol zavartalan, több intézményben még nem írta alá minden orvos az ügyeletek ellátásával kapcso­latos új megállapodást, amelyet a színlelt szerződések felszámo­lása után kell megkötni. Ez Hódmezővásárhelyen 15-20 or­vost érint, Makón még jogászok bevonásával egyeztetnek, Szen­tesen hat hónapra állapodtak meg az orvosokkal, akik az új rendszerben 40-60 ezer forint­tal kevesebbet vihetnek haza. A szegedi kórházban az érintettek mintegy öt százaléka jelezte, ennyivel kevesebb pénzért nem dolgozik tovább. A szerződés­módosításokról július 31-éig kell tájékoztatni az adóhatósá­got. MUNKATÁRSAINKTÓL Lapunkban megírtuk: az egész­ségügyben is fel kell számolni a színlelt szerződéseket, az orvo­sok nem dolgozhatnak egyszerre vállalkozóként és közalkalma­zottként ugyanazon a munkahe­lyen. Az intézmények felbontot­ták az orvosokkal kötött vállal­kozói megállapodásokat, ám akadtak, akik nem írták alá az új szerződést, mert közalkalma­zottként nem tudnak annyit ke­resni, mint vállalkozóként. (Lásd keretes írásunkat - a szerk.) A szegedi kórházban az érintettek mintegy öt százaléka jelezte, nem hajlandó kevesebb pénzért dolgozni. A Szegedi Tudomány­egyetemen áthidaló megoldás­ként azt találták ki, hogy egy egyetemi tulajdonú, nonprofit gazdálkodószervet hoznak létre, és ezen keresztül szervezik meg az ügyeletet. így ezt a feladatot az orvosok már nem a klinikák al­kalmazottjaiként, hanem egy cég alvállalkozóiként látják majd el, így nem merülhet fel, hogy ugyanazon a munkahelyen egy­szerre vállalkozók és alkalmazot­tak is. Megkérdeztük az egészségügyi minisztériumot: ha ez megvaló­sul, valóban nem minősítik-e ezt színlelt szerződésnek. A sajtóiro­da dodonai választ adott. Mint ír­ták, az intézkedés után az esetle­ges színlelt szerződések problé­mája már nem magát az egyete­met, illetve az orvoscentrumot érinti majd, hanem az új, egyete­mi tulajdonú gazdálkodószervet. Ez azonban a szerződések termé­szetén nem változtat. „Mindazo­náltal, ha ténylegesen a vállalko­zói szerződés elvárt tartalmi ele­meinek megfelelő tevékenységet A megye kórházaiban az ellátás zavartalan. Egyelőre Illusztráció: Tésik Attila MENNYIVEL KEVESEBB? Az orvosi bérekről az általunk megkérdezettek nem óhajtottak nyilatkozni. Azt viszont így is ki lehet számolni, mennyivel kevesebbet vihet haza az a doktor, aki már nem számlázhat. Ha valaki közalkalmazottként bruttó 100 ezret kapott, 130 ezerről pedig számlát adott, akkor nettó 175 ezer forint ütötte markát. Az új rendszerben, amikor béresítik a vállalkozói összeget is, a nettó már csak 130 ezer forint. A különbség tehát 45 ezer - mínuszban. Nagyobb fizetéseknél a különbség is nagyobb. végeznek az érintettek, akkor nem fenyeget a jogviszony átmi­nősítésének veszélye" - áll még a válaszban. Lapunk információja szerint a makói kórházban több olyan or­vos is van, aki még nem írta alá az ügyeletek ellátásával kapcso­latos új megállapodást. Bakos Gáborné szemész főorvos el­mondta: több esetben is folynak az egyeztetések, az orvosok jo­gász segítségét is igénybe veszik a tárgyalások során. A főorvos úgy tudja, hogy intézménye a szegedi klinikákhoz hasonlóan kívánja rendezni az ügyeletellá­tás problémáját. Megtudtuk: jú­nius 30-ával minden korábbi szerződést felbontottak az intéz­ményben, ám a kórház nem adott tájékoztatást arról, hogy hány orvossal állapodtak meg eddig. Jakus Lajos főigazgatő-he­lyettes azzal kapcsolatban sem nyilatkozott, hogy az orvosok meddig kaptak határidőt a szer­ződésmódosítás aláírására. Jakus hangsúlyozta: sem az ügyeletek, sem az általános ellátás biztosí­tásában nem okoz fennakadást a kialakult helyzet, az új szerződé­seket megkötő kollégák között minden probléma nélkül fel tud­ták osztani az ügyeleti órákat. A vásárhelyi Erzsébet-kórház­ban hétfőn ismerhették meg az új szerződéseket az orvosok. Kal­lói Árpád főigazgató lapunknak elmondta: a színlelt szerződések megszüntetése 40-45 orvost érint. Többségük, 25-30 orvos már aláírta az új megállapodást. A szabadságon lévő doktorokat folyamatosan próbálják elérni. Aláírta a szerződést Boleman Ist­ván szülész-nőgyógyász főorvos is, aki lapunknak azt mondta: sok kórházi kollégája fontolóra veszi, hogy a jövőben esetleg kül­földön vállaljon munkát. Szentesen hat hónapra álla­podtak meg az orvosokkal - tájé­koztatott Tóth Edit. A szentesi kórház orvos igazgatója hangsú­lyozta: a betegellátás zavartalan, közös megegyezéssel biztosítják a jövőben az ügyeletet. HÚSZ ÚJ ADÓELLENŐR •j Csongrád megyében húsz új el­1 lenőrt vesz fel az APEH a színlelt szerződések ellenőrzésére és a vagyonosodási vizsgálatok el­végzésére - jelentette be sajtó­tájékoztatóján Papp István, az APEH Csongrád megyei igazgató­ságának vezetője. Országosan akár a százezret is elérheti a színlelt szerződésekkel foglal­koztatottak száma, az orvosok 12 százaléka dolgozott így. A szerződéseket június 30-áig kel­lett megszüntetni vagy átalakíta­ni, és erről július 31-éig tájékoz­tatni kell az adóhatóságot is. Csongrád megyében eddig a vizsgált cégek fele tette ezt meg. A miniszteri vizsgálat nem hitt a lapunknak nyilatkozó szemtanúknak és a fotóknak Feljelentés az élőszárnyas-darálásért Gráf József földművelésügyi miniszter tegnap vizsgálatot rendelt el az ATEV Zrt.-nél, mivel lapunknak nyilatkozó szemtanúk azt állították, a társaság hód­mezővásárhelyi gyárában élve daráltak le madárinfluenzával fertőzött vagy H5N1 vírussal veszélyeztetett területről szár­mazó baromfikat. MUNKATÁRSUNKTÓL Állatkínzás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett tegnap Gusztos Pé­ter, az SZDSZ országgyűlési képviselője a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. 7liczakov Szilvána, a főkapitányság szóvivője azt mondta, három napjuk van, hogy eldönt­sék, elrendelik-e a nyomozást. HATB0RZ0NGAT0 T0RTENET Az állattenyésztéssel foglalkozó, a Bács-Kiskun megyei Szánkon élő Kovács Imréné hátborzonga­tó tőrténeteket mesélt, azt mondta, számos alka­lommal látta, hogy az állatokat a környékükön az előírásoktól eltérően gyűjtötték be és szállították el. - Élő szárnyasokat konténerekbe vagy zsá­kokba dobálva szállítottak el! - mondta még teg­nap is indulatos hangon Kovács Imréné. Jogi szakértőnk kétségesnek nevezte, hogy az ügyben egyáltalán indul-e büntetőeljárás. Ezt azzal magyarázta, hogy a baromfik megsem­misítésére jogszabály kötelezte az ATEV Zrt.-t. De ha bebizonyosodik, hogy állatkínzás tör­tént, az abban részt vevők vétséget követtek el, és akár két év szabadságvesztésre is ítélhetők. Mint azt tegnap megírtuk, a madárinfluen­za továbbterjedésének megakadályozására mintegy hatszázezer háziszárnyas elpusztítá­sát rendelték el a múlt hónapban Bács-Kis­kun megyében. A csirkék, tyúkok, libák, ka­csák és egyéb háziszárnyasok jelentős részét Csongrád megyében, az ATEV Zrt. hódmező­vásárhelyi, egyébként a legszigorúbb EU-elő­írásoknak is megfelelő gyárában semmisítet­ték meg, pontosabban dolgozták fel. Informá­cióink szerint a szárnyasok egy részét élve da­rálták le. Erről lapunknak szemtanúk beszél­tek, akik egyúttal titokban készített fotókkal bizonyították állításaikat. A felvételeken ­amelyek közül egyet tegnapi számunkban kö­zöltünk - jól látható, hogy élő szárnyasokat továbbít a csigasor a darálóba. A gyár igazgatója hivatalosan nem kom­mentálta információinkat. Az üggyel kapcso­latban Gráf József azt mondta, semmilyen körülmények között nem tartaná megenged­hetőnek, hogy élő állatokat dolgozzanak föl. A miniszter tegnapi cikkünk nyomán vizsgá­latot rendelt el az ATEV Zrt.-nél. A tárca a délutáni órákban közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy a vásárhelyi üzemben készült jegyzőkönyvek szerint „...a madárinfluenza miatt leölt állatok közül 2006. június 14-én 6 db kacsa, június 25-én 7 db liba életben maradt. Az ATEV Zrt. dolgozói az eseteket észlelve"az állatokat az ún. 'fekete övezetben' elkülönítették. A szabályoknak megfelelően értesítették a hatósági állatorvost, aki az álla­tokat injekcióval elaltatta." A közlemény ki­tér arra, hogy „...az üzem dolgozói még a megnövekedett feladatok ellenére is a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal jártak el és járnak el a jövőben is. A sajtóban nyilvá­nosságra került esetben is ez történt." (A tár­ca vizsgálati eredményéből az következne, hogy informátorunk képein éppen az az „életben maradt" hat kacsa és hét liba szere­pel, amelyekről a hivatkozott jegyzőkönyvek megemlékeznek. | Tegnap a Bács-Kiskun Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állo­más vezetője, Molnár Zoltán főállatorvos lapunknak azt mondta, a több százezer szárnyas elpusztítása közben előfordult, hogy néhányat nem gázosítottak el, és azok élve kerültek az ATEV-telepre. Vészhelyzet DARVASILASZLO A magyar egészségügyet betolták a kivizsgálóhelyiségbe, és bi­zony úgy látszik, komoly és fájdalmas műtétek várnak rá. A gyó­gyító team csak hümmög, de láthatóan radikális megoldásokra szánta el magát. Gyógyszeres kezelés már nem segít. Csonkolni kell, kioperálni, újraültetni, transzplantálni. Igen, vér fog folyni. S az életmentő beavatkozások után majd jöhet a nyűgös utókeze­lés és a rehabilitáció, hosszú séták a kerti fenyőfák alatt, míg a ke­rítésen túl látni a szakmahagyott orvosok dühét, kétségbeesését, vagy éppen boldogulását a tanári, fodrászi, avagy katonatiszti pá­lyákon. Érdekes, de a beteg magyar egészségügy attól működik, ami­től közben mindegyre betegebb lesz. Az tartotta így, ilyen mó­don életben, amitől pedig mentesíteni illene, kellene, vagyis e megalázóan félkorruptív állapottól, melyben mindenki csak túlélni akart, orvos, beteg, műtősfiú vagy nővérke. A magyar egészségügy egyébiránt színvonalas működését a köztehervise­léstől való szolid tartózkodása szavatolta, hiszen ha egyszer szerződhetsz, szerződj, ha egyszer megteheted, hogy a magán­rendelést a legalacsonyabb látogatottsági mutatóval, a legol­csóbb vény dokumentálásával nyújtod át az adóhatóságnak, megteszed. Többek között azért is érte meg állami orvosnak lenni, mert a magánrendelés valódi bevételeit könnyedén lehe­tett a vizsgálati függöny mögött tartani. Aztán pedig ismerünk orvost, aki momentán is három kórházba számiázik. Hogy bír­ja 7 Úgy, hogy keveset alszik. A magyar orvosnak, különösen vi­déken, nem érte meg közalkalmazottnak lenni, bizony, inkább számlázott a traumatológus, többszörösét fizette neki a kór­ház, mintha közalkalmazotti státusban vette volna magához csekély, arcpirító fizetését. Tudta a kórház, hogy a számlázás rendszerét fel kell számol­ni? Úgy két éve tudja. Elhitte, hogy bekövetkezhet ? Talán el­hitte, mindenesetre nem nagyon foglalkozott vele, és most, hogy a színlelt szerződéseket felszámolják, osztályok, műtők, végül kórházak szűnhetnek meg, főként kiskórházak, vidéken. Ami várható: kevesebb orvos, még több beteg. Ingerültség és pánik. Legyen bármilyen fájdalmas, az egészségügyet érintő kúracso­mag indokoltnak tetszik. Miképpen az az igény is, hogy míg nem lesz privatizáció, a közalkalmazotti státusban lévő orvosnak és egyéb egészségügyi alkalmazottnak se legyen megalázó éppen­séggel a mesterségét gyakorolnia. A pótfotózásra a nyaralásból érkeztek a gyerekek 1686 színötös diákot fényképeztünk le Harmadik Szín 5-ös játékunkon 1686 kitűnő tanuló vett részt. A fotózás végére megtanultuk: a legtöbb gyerek a kötelező tan­tárgyakon kívül is jeleskedik valamiben. A játék nyereményeit csütörtök délután sorsoljuk ki. Egyik évben sem vett részt any­nyi kitűnő tanuló Szín 5-ös já­tékunkon, mint idén. Tavaly 1399 kisdiák gondolta úgy, hogy szívesen büszkélkedne ötös bizonyítványával. Tegnap, a pótfotózás kezdetekor fotósa­ink már 1523 fiút és lányt le­fényképeztek. Az öt órai zárá­sig összesen 1686 diákról ké­szült portré a harmadik Szín 5-ösön. A tegnapi abban különbözött a „normál" fotózásoktól, hogy kol­légáink lebarnult, kipihent diá­kokat örökíthettek meg. - Montenegróban voltunk, vasárnap érkeztünk. Ha nincs pótfotózás, nem tudtam volna részt venni - újságolta a har­madikos Bröstl Réka, lábát ló­gatva az ifjúsági ház zöld szé­HOLNAP SORSOLUNK Szín 5-ös játékunk nyeremé­nyeit július 6-án, csütörtökön délután 4 órakor sorsoljuk ki közjegyző jelenlétében lapunk Kölcsey utcai ügyfélszolgálati irodája előtt, a Mediterrán te­raszon. A fődíj négyszemélyes utazás a Párizs melletti Euro­disneybe, a Gold Sun Travel segítségével. A második he­lyezett egy mountain bike-ot, a harmadik egy Thomson mp3-lejátszót kap ajándékba. A negyedik, ötödik és hatodik helyen kisorsolt tanulók 15 ezer forint értékű Printker vá­sárlási utalványt nyernek. A gyerekek fényképét hamaro­san megtalálhatják lapunk­ban. kéről. A kislányt a nagymamá­ja hozta fényképezkedni, büsz­kén mesélt az unokáról: Réka rendszeresen úszik, legjobban a gyors- és hátúszás megy. Kö­telességtudó gyerek, biztosan jövőre is színötös lesz. Kedven­ce a nyelvtan, legkevésbé a kör­nyezetet szereti. Vas Péter éppen Réka ellenté­te: kedvence a környezet, de nem szereti a nyelvtant. Azért persze ötös abból is. A hatodi­kos fiúra azért figyeltünk fel, mert kísérő nélkül jelent meg a fotózáson. - Anya dolgozik, én pedig el tu­dok egyedül is jönni - mondta öntudatosan. Ő is a tengerpart­ról érkezett, a család Horvátor­szágban pihent. Mivel szinte minden színötösünknek van is­kolán kívüli kötelezettsége is, bátran kérdeztük Pétertől az ó specialitását. Nem kellett csa­lódnunk: vízilabdázik, hetente ötször. Péter egyedül is tudott moso­lyogni, de a szégyenlősebbeknek jól jött a családi segítség. Volt, akit testvére és édesanyja nevet­tetett, másnak fotósunk udva­rolt: biztosan szoktál mosolyog­ni! - Látod, milyen ügyes a testvé­red, mit szólsz hozzá? - kérdezte egy anyuka kisebbik gyermekét. - Jót szólok - bólogatott a kis­lány. g. zs.

Next

/
Thumbnails
Contents