Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-22 / 170. szám

SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 22. "SPORT* 17 Versenyek a megyében MUNKATÁRSUNKTÓL A teniszbarátok dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen az elkövetkező idő­szakban két rangos versenyt is rendeznek Csongrád megyében. Előbb Vásárhelyen csatáznak a játékosok, jövő héten kezdődik egy 10 ezer dollár összdíjazású nemzetközi férfitorna. Egy hétre rá, augusztus 4-étől Szegeden, az SZVTK pályáján 500 ezer forint összdíjazású első férfi tenisztorna lesz. Nagy valószínűség­gel ezen az eseményen is több külföldi játékos is rajthoz áll. A remek hajrá biztos bentmaradást ért Ötödik a Naturtex-GTI TENISZ A Naturtex-GTI OB l-es férfi te­niszcsapata utolsó bajnoki mér­kőzésén 7:2-re nyert az Eger el­len. A szegcdi gárda az ötödik he­lyet szerezte meg a bajnokságban. Az erőviszonyokat tekintve si­ma győzelemre számíthatott a Naturtex-Gellért TI férfi tenisz­csapata az OB I záró fordulójá­ban. A szegcdi gárda Egerben lé­pett pályára. Természetesen Hajnal István vezetőedző óva intette a játékosait, nehogy el­bízzák magukat. A játékos-edző szavai jó hatással voltak a tanít­ványokra, hiszen a hat egyes után 5:l-re lépett el a Naturtex. Hajnal, Boros, Makszimtyuk, Sonkodi és Horváth simán hoz­ta a meccsét, egyedül az első számú teniszező, Tóth Gábor szenvedett vereséget. A párosok meccsei már tét nél­kül zajlottak, ennek ellenére a Tisza-partiak küzdöttek, hajtot­tak. Nyert a Sonkodi, Hajnal és a Makszimtyuk, Horváth duó. A vége 7:2 a szegedieknek. Mivel az utolsó három meccsét meg­nyerte a GTI, így a végén az elő­kelő ötödik helyen zárta a sze­zont. A vezetőedzőt, Hajnal Ist­vánt kértük meg, hogy értékelje a csapat teljesítményét. - Újoncként nem is lehetett más a célunk, mint a bentmara­dás kiharcolása. Hihetetlenül nehéz csoportba kerültünk, így az utolsó pillanatig izgultunk, hogy meghosszabbítjuk-e az OB l-es tagságunkat. Szerencsére összekovácsolódott a társaság, igazi csapatként játszott minden meccsen. Ennek volt köszönhe­tő, hogy végül sikerült előrelép­nünk, ötödikek lettünk. Sokat je­lentett, hogy a Naturtex Kft. be­lépett névadó támogatónak, biz­tos anyagi háttérrel dolgozhat­tunk. Ami igazán nagy dolog, hogy főként fiatalok alkotják a csapatot, így reményteljes jövő elé nézhetünk. Mindannyian szeretnénk a következő bajnok­ságban is hasonló produkcióval előrukkolni, jó eredményt elérni az OB I-ben - mondta Hajnal Ist­ván. S. R. SERENA SZABADKÁRTYÁSA Szabadkártyát biztosítanak az augusztus 28-án kezdődő ameri­kai nyílt teniszbajnokság szerve­zői a kétszeres győztes Serena Williamsnek. A térdsérülése miatt fél évet kihagyott, és hétfőn Cin­cinnatiben visszatért klasszis azért szorul a rendezők segítsé­gére, mert időkőzben a világ­ranglista 139. helyére csúszott vissza. A drukkerek bizakodnak A felkészülést hétfőn kezdő Pick Szeged férfi kézilabdacsa­pata az új bajnokságban nem sok poszton változott: ketten mentek, hárman jöttek. A köz­vélemény-kutatás szerint a drukkerek nem tartják lehetet­lennek a bajnoki aranyérem el­hódítását sem. A korábbi évekhez képest meg­változott a Pick Szeged igazolási szisztémája. Annak idején az volt a gyakorlat, hogy legalább négy-öt új játékos került a csa­pathoz, most azonban elsősor­ban tisztcseréket hajtottak végre. Az eltávozott Nenad Perunicsics helyére a szlovén válogatott Ognjen Backovicot igazolták le, s ott van bevetésre készen a szé­kelyudvarhelyi Ferenczi Botond is. Míg a PLER-be távozott Lend­vay Péter posztját a saját nevelé­sű Lele Ákossal töltik be. Har­madik kapusnak pedig ott lesz a francia juniorválogatott Calic Milán. Ezek után kérdeztünk meg néhány drukkert: erősödött, vagy gyengült a Pick Szeged? Tóth Géza, a Rádió 88 vezető­je: - Eddig mindig optimista vol­tam a bajnokság megkezdése előtt, s most sincs másként. Úgy látom, hogy tudatos erősítés tör­tént, s ennek meg kell legyen a gyümölcse. Az elmúlt bajnoki évben az MK-ban megmutatta a Pick, hogy le tudja győzni a Veszprémet, ezért bízom abban, hogy tizenegy év után most sike­rül a bajnoki aranyat begyűjteni. Ginál János, a Pick-törzsszur­kolók egyik vezetője: - Nagyon bízom abban, hogy erősödött a gárda. Szeretem a szerb stílust, s tetszett a Vojvodina játéka, ami­kor tavaly itt járt Szegeden az új edzőnk, Zorán Kurtes irányításá­val. Akkor azt vettem észre, hogy A Pick szurkolói optimistán tekintenek a jövőbe: talán újra bajnok lesz a csapat Fotó: Karnok Csaba a tréner a határozott, kemény já­ték híve. Mivel a csapatnak öt szerb és egy szlovén játékos adja a gerincét, ezért helyesnek tar­tom, hogy szerb edzőt igazol­tunk. Egy kicsit sajnálom, hogy Perunicsics elment, de nagyon bízom abban, hogy Backovic még hasznosabb tud lenni. Révész Edina, a klub utánpót­lásának társadalmi munkása: ­Való igaz, hogy rutinos és sok jó eredménnyel dicsekvő játékosok távoztak el. Az újakról én koráb­ban nem hallottam, de nagyon bízom abban, hogy jól választot­tak a vezetők. Abban is hiszek, hogy a francia kapus leigazolása ellenére is a felnőtt, de legalábbis az ifjúsági csapattal edzhet Oli­vér fiam. Érdi Zsolt, a Szegedi Szurkolói Egyesület vezetője: - Az eltávo­zottak közül Lendvay nem sok vizet zavart. Perunicsics pedig nagyon sérülékeny volt. Igaz, a bajnokság végén már segítette a csapatot, azonban mindannyian többet vártunk tőle. Backovicnak jó ajánlólevél, hogy a német baj­nokságban játszott, a francia ka­pust pedig az edző választotta, ha mi nem is, de ő ismeri. Már na­gyon hiányoznak a mérkőzések. Darcsi István, a Veszprémi Napló sportújsághója: - Nekem az a véleményem, hogy egyszer mindennek vége kell, hogy sza­kadjon. Az elmúlt bajnokságban a sorozatos veszprémi MK-győzel­met állította meg a Pick Szeged, most miért ne sikerülne ugyanezt elérni a bajnokságban is. Ha nem sikerül a Barcelonától megkapa­rintani Perics kapust, akkor máris borítékolom a szegedi bajnoki cí­met. Egyébként Veszprémből any­nyi hír van, hogy Myrhol, bár még mindig nem jelentették be, de a német Nordhornhoz igazol, s Gál Gyulával megegyezett Hajnal Csaba, így a jövőre lejáró szerző­dését máris meghosszabbították. SÜLI JÓZSEF (UzrlOTT HinnetÉS) Átadták a 300. csatornázott szegedi utcát Magyarország célba ér Egy kedves, rövid újpetőfitelepi utca lett a háromszázadik. Újságírók soka­sága sereglett az ünnepélyes átadásra. Szeged polgármestere, Botka László átadta a nemrég elkészült Pilisi utcát - a háromszázadik szegedi csatorná­zott utcát. Idén véget ér a hatalmas munka, Szeged minden utcájában elkészül a szennyvíz-elvezető hálózat. Ez hazai viszonylatban kiemelkedő eredmény. A gerincvezetékek lefektetése a végéhez közeledik, a kivitelezők most már a legtöbb helyen az utat építik. Július 19-én kezdődött egy részátadás. Ez azt jelenti, hogy a kivitelező cégtől a leendő üzemeltető, a Szegedi Vízmű átveszi az elkészült hálózatot. Most épp 16 kilométernyi gyűjtővezetéket és a hozzájuk kapcsolódó bekötővezetékeket vizsgálják meg a vízmű szak­emberei. A napokban összesen 63 szegedi-utcában közel 1500 házi bekötést adnak át. Kiskundorozsmán 13 utcában két és fél kilométer. Tápén 7 utcában egy kilométer, Szöregen 15 utcában három kilométer. Újpetőfltelepen 15 utcában öt kilométer. Kecs­késen 4 utcában egy kilométer hosszú vezeték készült el. Klebelsbergtelepen a Vaska­pu utcai, Béketelepen a Vágány utcai csatornarendszert helyezik üzembe. A csatorna azonban egyelőre nem használható. A lakókat a Csemete Egyesület mun­katársai értesítik majd arról, hogy ráköthetnek a hálózatra. Erre három hónap áll ren­delkezésükre. Az alábbi listán felsorolt utcák között vannak olyanok is, melyeknek csak bizonyos szakaszát adják át, azaz az egész utcában még nem készült el a csatorna. MÁR CSAK NYOLC SZÁZALÉK HIÁNYZIK Szegeden októberben befejeződik a csatornázás. A vezetékek lefektetésével szeptem­ber 19-ig végeznek, utána még utat építenek, az útpadkát állítják helyre. A kivitelező tájékoztatása szerint a gyűjtővezetékek 92 százalékát lefektették, a hozzájuk kapcso­lódó házi bekötővezetékekkel és közterületi átemelőkkel együtt. 2006júniusáig már 102 kilométer gyűjtővezeték készült el. Összesen 6525 házat kötöttek rá a szennyvíz­elvezető hálózatra. Az elkövetkezendő időszakban kéthetente adják át a kész csatornát. A város csatornázást bonyolító cége, a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Rt. minden egyes csatornaszakaszt többszörösen átvizsgál. Nóvák Gyula vezérigazgató hangsúlyozta: csak üzemelés­re minden szempontból alkal­mas csatornát vesz át a város a kivitelezőtől üzemeltetésre. Hozzátette, a következő hóna­pokban látványossá válik, hogy a munka a végéhez közeledik. Folyamatosan adják át az elkészült utcá­kat, helyreállítják az uta­kat, új burkolat épül. A Vám tértől a hattyasi szennyvíztisz­tító telepig vezető két méter átmérőjű fő­gyűjtő is kész. Teg­nap bejárták a szak­emberek, és min­dent rendben találtak. Né­hány aknafed­lapot kell el­helyezni még, de az „alsó­városi alag­út" üzembe helyezhető. (x) Délceg u. Sziklai Sándor u. Füge sor Déva u. Balatoni u. Szék u. Diadal u. Szirom u. Dárda u. Jávorka u. Dobogó u. Ádám u. Bakonyi u. Zágráb u. Algyői út Göndör sor Pilisi u. Gerle u. Lant u. Acél u. Duda u. Bronz u. Bástya sor Ércu. Kapás u. Eziist u. Fenyveslejtö u. Palánkai sor Kürt u. Bori Mihály u. Kapu köz Bódi Vera u. Vak Bottyán u. Szende Béla u. Pálma u. Vágány u. Napfény köz Vadliba u. Tigris u. Dorozsmai út Barázda u. Negyvennyolcas u. Boldogasszony u. Széksósi út Zsálya u. Huba u. Viola u. Süveg u. Temesvári u. Széksósi út Sarkantyú u. Búzavirág u. Nagykikinda u. Széna u. Jácint u. Palóc u. Kristály u. Széna u. Tulipán u. Ballada u. Levendula u. Csatorna u. Magyar u. Kettöshatár út

Next

/
Thumbnails
Contents