Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-22 / 170. szám

12 SZIESZTA - REJTVÉNY 2006. július 22., szombat MÁ|G IZGATJA AZ EMBEREK FANTÁZIÁJÁT RUDOLF TRÓNÖRÖKÖS ÉS VETSERA MÁRIA HALÁLA A titokzatos maverlinei traeé Riuiolf, a lázadó trónörökös A Jekyll és Hyde világhírű komponistáját, Frank Wildhornt is megihlette Habsburg Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szerelme és titokzatos halála. A mayerlingi tragédiáról írt musicaljének szabadtéri világpremierjét jövő pénteken tartják a Dóm téren. I. Ferenc József egyetlen fia kivételes tehetségű, felvilágosult szellemű főherceg volt, halálának körülményeit mérlegelve többen azt állították: lehet, hogy nem is kettős öngyilkosság, hanem politikai gyilkosság történt. A Bécs melletti Laxenburg palotában 1858. augusztus 21-én adott életet Erzsébet a trónörökösnek, aki születésekor a Rudolf Ferenc Károly József nevet kapta. A kis Rudolf nem épp szeretetteljes családi légkörben nőtt fel. Édesanyja súlyos lelki válsággal küzdött, gyermekei nevelését anyósa, Zsófia főhercegnő sajátította ki, mondván: Sisi szinte még maga is gyermek. Ferenc József zárkózott természete és elfoglaltsága miatt nem tudott bizalmas viszonyt kialakítani a fiával. Rudolf élénk szellemű és kielégíthetetlen tudásszomjjal rendelkező ifjú volt. A katonai nevelés mellett jogot, művészetet és irodalmat tanult. Anyanyelvén kívül beszélt angolul, franciául, magyarul, lengyelül és csehül is. Sokat utazott, fogékonnyá vált a liberális eszmék iránt. Világszemlélete ellenkezett apja konzervatív gondolkodásával és elveivel, ezért Ferenc József háta mögött kezdett politizálni. Politikai vezércikkeit titokban, álnéven egy liberális lapba írta. Elhibázott házasság Szoknyavadász hírében állt, a korabeli pletykák szerint bolondultak érte a nők. Sógornője, Louise Coburg azt írta róla: „Több, mint szép, egyenesen csábító volt. Középtermetű és nagyon arányos, és bár törékenynek látszott, mégis erős volt. Tompa fényű arca érzelmes, zavarba ejtően nyílt volt. Mosolya nagy hatást gyakorolt az emberekre." A trónörökös 1881-ben nősült meg. Választása a belga királyi pár leányára, Stefániára esett. Ezzel a döntésével mindenkit meglepett, Sisi így nyilatkozott leendő menyéről: „Rudolf nem látszott nagyon boldognak, menyasszonya igen előnytelen benyomást tett... Sárga haja csak a feje tetején kezdődött. Olyan volt, mint egy albínó, kicsi, rossz pillantású, vörös szemekkel." A negatív fogadtatás ellenére a házasság első négy éve harmonikus és boldog volt, az idillt azonban fokozatosan felváltotta az ellenségeskedés. A konzervatív gondolkodású Stefánia nem tudott azonosulni férje haladó nézeteivel, nem lehetett méltó szellemi partnere. Stefánia kisebbségi komplexusát úgy próbálta palástolni, hogy mindig támadólag lépett fel férjével szemben. Rudolf végül teljesen elhidegült tőle. Ferenc Józsefben dühöt váltottak ki fia nézetei, ezért minden eszközzel megpróbálta távol tartani a trónörököst a kormányzati ügyektől, gyakran külföldi utazásokra küldte. Rudolf 1881-ben ismerkedett meg Moritz Szeps-szel, a szabadelvű Neues Wiener Tagblatt főszerkesztőjével, tőle szerezte be azokat a kül- és belpolitikai információkat, amelyektől apja elszigetelte. A császárt aggasztotta, hogy fia rokonszenvez a köztársaság útjára lépő Franciaországgal, hiszen ő a monarchikus államforma elkötelezett híve volt. Rudolf határozottan ellenezte a poroszokhoz való közeledést is. A császár annyira veszélyesnek tartotta fia nézeteit, hogy a bécsi titkosrendőrséggel figyeltette minden lépését. Családi viharok Rudolf 1887 végén szeretett bele a 17 éves Vetsera Mária bárónőbe. Megpróbálta rendezni magánéletét, levelet írt a szentszékhez, kérte a pápát, hogy érvénytelenítse házasságát. A kérelemről a császár is tudomást szerzett, és heves vitát folytatott a fiával. Rudolf szenvedélyes szerelmi viszonyát Ferenc József parancsára sem volt hajlandó megszakítani. Néhány nappal az apjával folytatott felzaklató vita után, 1889. január 28-án Mayerlingbe utazott. Ide érkezett Vetsera Mária is. Rudolf 29-én este arra kérte lakáját, Loscheket, hogy senkit, még a császárt se ereszsze be hozzá. Loschek később azt is vallotta, hogy a trónörökös hangokat vélt hallani az udvarban, amelyre ablakai nyíltak. Amikor a lakáj kinyitotta az ablakokat, két árnyalakot vélt látni vadászöltözékben, amit nem talált nyugtalanítónak, mivel másnap reggelre vadászatot terveztek. Különös, A rendező a trónörökösről - Rudolf politikai meggyőződése egy nagy európai állam létrehozása volt, pénzügyi, gazdasági közösséget szeretett volna egyenrangú nemzetek között. 0 volt a nagy európai közösség egyik első megálmodója. Ha hatalomra került volna, a kontinens történelme bizonyára más fordulatot vesz, talán el lehetett volna kerülni a világháborúkat - mondja Kerényi Miklós Gábor, a musical rendezője. Azt is hangsúlyozza: a komoly politikai gondolatok ellenére mégis elsősorban egy gyönyörű szerelmi románc, azaz Rudolf és Vetsera Mária kapcsolata áll a musical középpontjában. hogy a kastély őrizetlen volt, holott a trónörökös folyamatos rendőri védelem és megfigyelés alatt állt. Január 30-án reggel a lakáj kopogtatott a hálószoba ajtaján, de senki sem válaszolt. A hűséges komornyik végül Hoyos gróf, a trónörökös barátja jelenlétében 8 óra körül fejszével törte be a kulcsra zárt ajtót. A szobába benyomulva Rudolfot és Vetsera Máriát az ágyon fekve találták, mindkettőt élettelenül, vérbe fagyva. A szemtanúk öngyilkosságra gyanakodtak. Később sok volt az ellentmondás, pontatlanság Loschek és a nyomában a szobába siető udvaroncok vallomásai között. Mi az igazság? Amikor Ferenc Józsefet értesítették Rudolf haláláról, a császár állítólag azt mondta: „Csak ne tudja meg senki az igazságot!" Sokan azt valószínűsítik, hogy a trónörökös bérgyilkosok ellen védekezhetett, és az ágy mellett fekvő revolver helyzetéből arra lehetett következtetni, hogy a fejlövést nem maga adta magának, hanem a támadói nyomták kezébe, és ők sütötték el. Ennek a verziónak ellentmondanak, Rudolf búcsúlevelei. Barátjának, Szőgyény-Marich László külügyminisztériumi osztályvezetőnek magyarul írta: „Meg kell halnom, ez az egyetlen mód, hogy úriemberként hagyhassafri itt ezt a világot." A tragédia után a császár fő gondja az volt, hogy ha nem is cáfolja a kettős szerelmi öngyilkosságról szóló híreket, legalább Rudolf pillanatnyi elmezavarára való hivatkozással megkapja a Vatikán beleegyezését, hogy fia egyházi temetésben részesüljön. A párizsi Figaro így búcsúzott Rudolftól: sejteni lehetett, hogy ő lesz az az ember, aki a politikában és a művészetben tehet valamit a reakciós tendenciák ellen, amelyeket Berlinben annyira pártolnak... És ha meggondoljuk, hogy az, aki most meghalt, Németország ellenfelének számított, és hogy előtte már eltűntek mindazok, akik ugyanebben a hírben álltak, akkor arra a végeredményre jutunk, hogy vannak országok, amelyeknek hiheteüen szerencséjük van". H.ZS. Az ifjú Vetsera Mária Úgy alakult, hogy Szív elment nyaralni. Voltaképpen évek óta nem nyaralt, mert az nem nyaralás, ha folyton Goethére gondol az ember, aki annyira félt a haláltól, hogy a felesége halotti ágyát sem tekintette meg. Szívet igazi üdülőövezet várta, s ha néhány éve kongatták a vészharangot a Balaton állapotát illetően, mára a helyzet csodás lett. Ráadásul a parton igazi, finom tengeri halat is lehetett enni. Fogast nem, de norvég hekket igen. Szív itt töltötte a gyerekkorát, négyszer vagy ötször jöttek le egy szakszervezeti üdülőbe, és Szív azóta is szerette a nyugodt, leharcolt szakszervezeti üdülőket, és régóta tervez egy tárcát, melynek az lesz a címe: „Műanyag bögrék a szakszervezeti üdülőben". A ház, hol nyaralni készült, üdülő volt, de nem szakszervezeti. Bérelt ház volt, árnyas, komoly utcában, és két emelet, közel a vízhez, a kisbolthoz. Egy regényt olvasott, egy ír regényt, 1847-ben játszódott a történet, és úgy éheztek ebben a regényben az írek, hogy menekültek Amerikába, vagy a gyerekeiket ették. Szív nem éhezett, salátákat és sajttálakat készített. Olyan volt, mint egy nyugodt kiküldetés. De már az első nap jött postás. Úgy dél felé csöngetett be Szív házába. - Ma nincs levél - mondta a postás, és komolyan bólintott. - Értem - mondta Szív, holott nem nagyon értette. Hiszen ki írna neki ide?! Kicsoda keresné levéllel, finom kacskaringó sorokkal, maszattal, pacával, gyöngybetűvel?! A postás a kerítésre könyökölt. - Képzelje, uram, ma nem jött a körzetbe egyetlen levés sem! - a postás ezt dicsekvő mosoly kíséretében mondta, mintha neki nem az okozna örömet, hogy az emberek levelezgetnek egymással. Ideszáll néhány lényegesebb levél az ország másik feléből, hogy elintéződött, hogy megoldódott, sikerült, vagy inkább ez: Azonnal gyere beöSTNe üdülj tovább, ne napozz, ne kenegesd magad naptejjel, hanem gyere, mert különben baj lesz! Szív megvonta a vállát, hát persze, hogy mindenki a radírt szidja, s nem a rossz rajzokat. Szív éppen azt olvasta, hogyan vált egy éhező, nyomorult, ír földtúróból 1847-ben balladaköltő. Igazán nem ment könnyen a dolog. Balladaköltö sem csak úgy lesz az ember, mert minKalapáló üdülőövezet denért meg kell küzdeni. Szív felállt, letette a könyvet, mert megzavarta valami szokatlan. Az utcán a rózsabokrok zenéltek, a bukszusok fölött verebek, seregélyek kergetőztek, egy jó kis borbolt is volt a sarkon, traminikkal és kesernyés rizlingekkel, törkölyökkel, és persze az el- s visszalengő tóillat. Semmi kétség, kalapáltak. Valaki kalapált a közelben, egy-két háznyira Szív szállásától, és ót nem mintha idegesítette volna a dolog, inkább kíváncsiság fogta el, hogy délután háromkor miért kalapál valaki, mi célból, miféle remények és kényszerűségek végett, és Szív - némi tűnődés után - a hang irányába indult. Valóban, három házra a tó felé, ott okozták a zajt. A férfi a kerítés mögött, a háza előtt kalapált. Több kalapácsa volt, néhány a fűben hevert. Enyhén kopaszodó, negyvenes, visszeres, de izmos lábú férfi, és csak kalapál. De vajon miért kalapál? Egy pillanatra felemelkedett, s elnézett Szív fölött egy másik, távoli világba. Szenvedő lett az arca, csupa fájdalom, majd lassan kisimultak a vonásai. És aztán újrakezdte a kalapálást, és látszott, hogy néha magában mond is valamit, felsóhajt, kér, akar, igent szól, összeszoruló ajkakkal tagad. Szív bólintott, majd hazament, folytatta az olvasást, megvacsorázott, és úgy éjfél felé konstatálta, hogy a másik végre abbahagyta a kalapálást. Másnap délelőtt ment át újra hozzá, a kalapálóshoz. A férfi most egy másik kalapácsot használt, és ezért más volt a kalapálás. Nehezebb kalapács volt, lassabban járt. Az volt a furcsa, hogy mások úgy mentek el a kalapáló férfi üdülője mellett, mintha a jelenség nem lenne szokatlan, hogy itt és ebben az időben ütni a vasat, zörögni folyvást, hát az nem rendhagyó eset. Szív úgy könyökölt a kerítésre, ahogy a postástól látta. A postásoknál csak a gázleolvasók tudnak szebben a kerítésre könyökölni. De a férfi nem vett tudomást Szívről, kalapált tovább. Végül Szív köszönt, és kérdezett. - Igen - mondta a férfi -, jól látja, kedves barátom. Kalapálok, mert ez a dolgom. Ha akarja, megszámolhatja, tizenkét kalapácsom van - tette hozzá. - De azért azzal a nagyobb fejű kalapáccsal másképpen kalapál intett a fűben heverő legnagyobb kalapács felé Szív. - Ritkábbakat, viszont nagyobbakat ütök - biccentett a férfi. - Hanem ám - nézett körbe Szív, mielőtt szabadjára engedte volna a mondatot -, úgy látom, mindig ugyanazt a vasat üti. - Pontosan látja, uram, én mindig ugyanazt a vasat ütöm. - Sose mást? - Soha - válaszolt a férfi, és megtörölte izzadó homlokát. - Más vasához nincs közöm. Szív nehezen aludt el, azt álmodta, hogy ő is kalapál, és folyvást ráver a kezére. Rettenetesen fáj, ugrál és üvölt kicsit, és kezdi újra. Aztán álmában betévedt egy balatoni utcába, ez is az üdülőkörzet volt, ahol minden háznál kalapált valaki. Hol egy nő, fiatal nő, kicsi, díszes kalapáccsal, máshol meg egy férfi, nagy, marha férfiak verték a vasat. Fáradtan ébredt, ingerült volt, és kint már kalapáltak. Nyolc óra volt, elzörgött a kukásautó, és a férfi már ütötte a vasat. Szív vett egy üveg bort, nem bontotta fel. Az égen kondenzcsíkok, fátylak, szakadások, hogyan piszkolódhat be ilyen korán a kék? S aztán mintha ismerőshöz ment volna. És mintha, mintha nemcsak a kérdést, de a választ is tudná. Voltaképpen így történt. Szív rákönyökölt a kerítésre, és érezte, olyan jól sikerült a mozdulat, hogy még egy okleveles gázleolvasó is megirigyelte volna. - És otthon mivel foglalkozik, uram? - kérdezte. A férfi felnézett, elmosolyodott. - Természetesen kalapálok, én otthon is kalapálok. Én mindig kalapálok - mondta bólintva, és folytatta a munkálkodást újra. Szív pedig elégedett volt, mint egy jól sikerült műtét után. Borospalack, tramini a kezében, lassan baktatott haza. Útközben egy olyan nő, egy olyan kislány állította meg, aki úgy nézett ki, mint Suzy Quatro. A lány reklámprospektusokat osztogatott, s dobált a kerítések mögé. És Szív egyáltalán nem csodálkozott, hogy a prospektusok balatoni kalapácsboltokat, mindenféle kalapácsot és ütni való vasat reklámoztak és kínáltak, olcsó áron, vagy zavarba ejtő módon leértékelve. SZÍV ERNŐ