Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-21 / 169. szám

2 PÉNTEK, 2006. JÚUUS 21. Erdőtűz Bácsban KECSKEMET (MTI) Bács-Kiskun megye északi részén, Ladánybene és Kunbaracs térségé­iben eddig még ismeretlen okból kigyulladt egy akácerdő csütörtökön délután; település nincs veszélyben - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az erdőtűz továbbterjedését 18 órakor sikerült megállítani a környező településekről gyorsan helyszínre érkező mintegy húsz tűz­oltókocsinák - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A többségében akácosokból álló erdőterület az elsődleges becslések szerint több mint 50 hektáron égett. Lakott települések nem forogtak veszélyben. Csak néhány tanya volt a környéken, azokat pedig sike­rült megvédeni - tette hozzá Marsa Ödön százados. A tűz keletkezésének megállapítása, a teljes oltás még órákat vehet igénybe, de a lángok továbbterjedésétől már nem kell tartani - fűzte hozzá az ügyeletes tiszt. Már 16 áldozata van a kánikulának Európai hőhullám Továbbra is rekkenő hőség sújtja Európát: csütörtökig már 16-an estek áldozatul a hőhullámnak a kontinensen. A legnagyobb forróság Portugáliában van, az ország több pontján is 43 fokot meghaladó hőmérsékletet mér­tek csütörtökön. A portugál me­teorológiai szolgálat szerint 65 éve nem volt ilyen forró időszak az ibériai országban. EURÓPA (MTI) Németországban is tombol a ká­nikula; Berlintől délnyugatra a hőmérő higanyszála a 40 fokot is megközelítette. Csehországban mindenütt 35 Celsius-fok feletti hőmérsékletek uralkodnak napok óta, ami számos régióban több mint száz, illetve százötven éves melegrekord megdőlését jelenti. Olaszországban péntekre, szombatra várnak 40 fok körüli meleget, Viccnzában és Firenzé­ben már csütörtökön 37 fokot mértek, míg Ferrarában 38 fokot, Két ázsiai elefánt a medencében - 35,9 Celsius-fok volt a Dél-Angliában Fotó: MTI ami öt-hét fokkal meghaladja e nyári időszak átlaghőmérsékle­tét. Az olasz polgári védelem már péntektől több olasz városban hármas fokozatú, vagyis a leg­magasabb szintű hőségriadót rendelte el, főként Genovában és környékén várnak nagy meleget. Szlovákiában a tűzoltók sikere­sen megfékeztek egy 40 órája tomboló tűzvészt az Ala­csony-Tátrában. A Besztercebá­nyai kerületben fekvő Koháryhá­za (Pohorelá| falu közelében ked­den kitört tűzvész oltása igen ne­héz feladatnak bizonyult a nehe­zen megközelíthető hegyi terep és a súlyos szárazság miatt. Nagy-Britanniában az évszáza­dos hőségrekord szerdai meg­döntése után csütörtökre vala­melyest szelídült minden idők legforróbb angliai júliusa, de a csúcshőmérsékletek még ezen a napon is bőven 30 fok fölött jár­tak. A légkondicionálást nem is­merő londoni metró napi három­millió utasának - akik a londoni esti lap, az Evening Standard minapi epés megállapítása szerint rosszabb kö­rülmények között kénytelenek eltölte­ni a nyári ingázás ve­rejtékes óráit, mint amilyeneket az Eu­rópai Unió a szar­vasmarhák szállítá­sához előír - így sok megkönnyebbülést nem hozott a vi­szonylagos lehűlés. A Spanyolország­ban hulló heves ziva­tarok nem hoztak enyhülést az ibériai országban, ahol már a harmadik halálos áldozatát követelte a napok óta tartó hő­hullám. A zivatarok nagy áradásokat és áramkimaradásokat okoztak, de lehűlést nem hoztak maguk­kal. Nem mindenki hisz már Izraelben a libanoni akció sikerében Az offenzíva 9. napja Izraeli katonák egy 16 és egy 21 éves palesztin fiatal halálát okozták csütörtökön az egyik Gázai övezeti menekülttábor­nál vívott összecsapásokban. A 16 évest lőfegyverből találtakéi, a 21 éves halálát pedig, aki a nemzeti biztonsági szolgálat tagja volt, harckocsilövedék okozta. Ezzel 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma a Gá­zai övezetbeli Mugazi mene­külttáborban és környékén. Iz­raelben már megszólaltak a ké­telkedő hangok is, nem min­denki hisz a libanoni offenzíva sikerében. GÁZA (MTI/AFP/REUTERS/AP) Az övezet középső részén lévő, 22 ezer menekültet befogadó tá­bor közelében további legkeve­sebb kilenc palesztin megsebe­sült izraeli harckocsilövedékek­től. A tábor környékére behatoló izraeli harckocsik és földgyaluk csütörtökön még mindig a tér­ségben manővereztek palesztin biztonsági források szerint. Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette, hogy még tart a hadművelet a menekülttábor környékén, de - mint mondta ­az új halálesetek tényét még el­lenőriznie kell. A hadsereg kö­zölte, hogy a légierő Mugazinál végrehajtott egy-egy támadást két fegyveres palesztin csoport, valamint a Gázai övezet déli ré­szén fúrt Egyiptomba vezető ala­gutak ellen. Az izraeli hadsereg repülőgé­pekről szórólapokat dobott le csütörtökön a Gázai övezet vá­rosaiban és falvaiban, arra figyel­meztetve a palesztin lakosságot, hogy „súlyos következménye­ket" vonhat maga után, ha bárki fegyvert, lőszert tart otthonában. A hadsereg júniusban indította Gázai övezeti hadműveleteit, miután palesztin fegyveresek be­hatoltak Izraelbe, és egy katonai őrposztnál megöltek két katonát, Izraeli katonák Dél-Libanonban megsebesült bajtársukat mentik Fotó: MTI PAPAI IMANAP LESZ VASARNAP Imanapot hirdetett vasárnapra XVI. Benedek pápa az azonnali tűzszünetért Izrael és Libanon között - tudatta közleményben a Vatikán. A katolikus egyházfő arra hívta fel a hívőket a világ minden táján, hogy tegyék vasár­napot „az ima és a bűnbánat napjává", imádkozzanak ezen a napon mind­annyian az Izrael és Libanon közötti tűzszünetért. A csütörtöki üzenet hangsúlyozza Libanon jogát a szuverenitáshoz, az izraeliek jogát ahhoz, hogy békében éljenek országukban és a palesztinok jogát egy szabad és önálló államhoz. egyet pedig elhurcoltak. Az of­fenzíva kezdete óta 111 palesztin halt meg az izraeliekkel való ösz­szecsapásokban, mintegy felük szélsőséges szervezethez tartozó fegyveres volt. Ez idő alatt az iz­raeli hadsereg 168 légi csapást hajtott végre az övezetben és több mint 600 harckocsilövedé­ket lőtt ki, míg palesztin fegyve­resek 177 házi készítésű rakétát indítottak el az övezetből izraeli területre. A szerdáig meghalt 100 palesztinból 30 volt 18 éven aluli. A libanoni offenzíva kilencedik napján Izraelben megszólaltak azok, akik kezdenek kételkedni a katonai akció hatékonyságában, mivel sem a Hezbollah rakétatá­madásait nem sikerült csökken­teni, sem a síita fegyveres szerve­zet vezetését lefejezni, de még a harcosait sem sikerült eltávolíta­ni a határtól. • Izrael szívesen venné, ha Né­metország, illetve az Európai Unió segítene elrabolt katonái­nak kiszabadításában, s nem el­lenzi, hogy úgynevezett humani­tárius folyosókat nyissanak a menekülők számára Libanon­ban, illetve Libanon és Ciprus között. Német hivatalos szemé­lyek már játszottak konstruktív szerepet túszügyek megoldásá­ban, egyes esetekben, amikor ka­tonákat raboltak el. „Itt az ideje, hogy ugyanezek a német szemé­lyiségek ismét aktívak legyenek" - közölte Jigal Palmor, az izraeli külügyminisztérium szóvivője. Bankrablás Pesten BUDAPEST (MTI) Kirabolták Budapesten az Erste Bank Bosnyák téri fiókját, a pénzintézet biztonsági őrét a tet­tes leütötte - mondta el a BRFK szóvivője csütörtökön kora dél­után az MTI-nek. Egy férfi nem sokkal fél három után dulakodni kezdett a bank előtt álló biztonsági őrrel. A tá­madó leütötte az őrt, majd elvet­te annak szolgálati pisztolyát ­tette hozzá Schön Péter. A rabló ezután a fegyverrel bement a he­lyiségbe és kirabolta a pénzinté­zetet. A fiókban négy alkalmazott és két ügyfél tartózkodott, ők a bűncselekmény során nem sérül­tek meg. A tettes zsákmányával és a lopott fegyverrel elmenekült a helyszínről. Az elvitt pénz mennyiségiről nincs információ. Az őrt kórházba szálh'tották, sé­rülésének fokáról egyelőre nincs információ. Schőn Péter hozzátet­te: Budapest rendőrfőkapitánya egymillió forint nyomravezetői dí­jat ajánlott fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást. Fokozott rendőri jelenlét a hét végén BUDAPEST (MTI) Fokozott közúti ellenőrzéseket tart a rendőr­ség a hétvégéken szeptember 26-áig- olvas­ható az ORFK internetes honlapján. A rend­őrség az elmúlt időszakban a hétvégéken be­következett súlyos közúti balesetekkel és a nyári idegenforgalommal indokolja az intéz­kedést. A közleményben az áll: „az ellenőrzésekre valamennyi hétvégén számítani kell, külö­nös tekintettel a péntek délutáni, szombat délelőtti és a vasárnap délutáni időszakok­ra". A rendőrség a sebességmérő készülékeit az autópályák mentén a hidakon, felüljáró­kon helyezi el, illetve más útszakaszokon olyan gépjárművekben, amelyek „civil jelle­gűek". A fokozott ellenőrzések során a rend­őrség a Légi Rendészeti Parancsnokság szol­gálati helikoptereit is beveti, elsősorban a gyorsforgalmi útszakaszok felett. Szerbellenes falfirkák Zentán BELGRÁD (MTI) Szerbcllenes falfirkák jelentek meg a zömében magyarok lakta ke­let-bácskai Zentán - írta csütörtö­kön a Magyar Szó című vajdasági magyar napilap. A lap szerint keddre virradóra Koszovó függet­lenségét, a Délvidék szabadságát követelő, a szerbekre halált „kívá­nó", s őket Koszovóba küldő, zöld színű falfirkák jelentek meg Zenta belvárosában. A rendőrség nyomo­zást indított, luhász Attila polgár­mester az önkormányzat nevében elítélte a gyűlöletkeltő feliratokat, és reményét fejezte ki, hogy ezúttal a rendőrség kézre keríti a tettese­ket (több mint két éve magyarokat sértő falfirkák jelentek meg a vá­rosban, s az elkövetőket nem talál­ták meg). Juhász nem tartja való­színűnek, hogy zentaiak lennének az elkövetők, véleménye szerint ­Kelőt-Európai Hulladékfeldolgozó és Környezetvédelmi Zrt. DÉLÉP Ipari Parkban (Dorozsmai út 35.) folyamatosan VAS-, LEMEZ-, SZÍNESFÉM- ÉS PAPÍR­HULLADÉK-FELVÁSÁRLÁS MAGAS ÁRON! Tel./fax: (62) 311-125, 06-20/459-9913, www.ereco.hu HASZNOSAT A HASZONTALANBÓL! Ha OPEL, akkor ALFA AUTÓHÁZ! 4 Most akár 20% kedvezmén Opel. ló ötletek -jobb autók A készleten lévő új Zafira típusokra! Az akció július 15-től augusztus 31-ig, ill. a készlet erejéig, hiteles vásárlás esetén. BEMUTATÓTEREM ÉS SZERVIZ: SZEGED, Algyői út 44. (Interfruct mellett) Tel.: 62/554-680 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149. » Tel.: 62/241-885 mivel szerdán megnyíltak a Nyári Ifjúsági látékok - egyfajta „impor­tált, nemzeti soviniszta falfirka­gyártó turizmusról van szó". A polgármester reményét fejezte ki, hogy minden mérvadó politikai erő felemeli a hangját az ilyen han­gulatkeltés ellen. Bojan Kostres, a vajdasági parla­menti elnök közleményben ítélte el a szerb nép elleni feliratok meg­jelenését Zentán. „Követelem az illetékesektől egy átfogó vizsgálat megindítását és az elkövetők kéz­re kerítését. A másik nép ellen el­követett incidensek az utóbbi idő­ben ismét elharapóztak, és ez iga­zolja, hogy Szerb Köztársaságnak határozottabban kell fellépnie az ilyen jelenségek ellen, amelyek ronthatják a tartományban a nemzetek közötti viszonyokat" ­idézte a Magyar Szó a parlamenti elnök közleményét. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 269,78 283,62 USA dollár 214,81 224,99 angol font 394,74 414,98 cseh korona 9,24 10,22 horvát kuna 36,27 40,09 svájci frank 170,78 181,34 sxtovák korona 6,84 7,56 Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERFJMC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: M1SKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és informáciő), M ILI RÓBERT Ispvrtl • i frivilag szcrkcsztóségvezetó: RÁKOS ANDRÁS (Csongrád, Makő, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi •Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szegeti, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. IHefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Far 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.tlelmagv.tr.hu • E-mail: s2erkesztosesw delmagyar.hu • 68(1(1 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213 198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838, 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/48 l-010.a KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel. 567-842, lax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel: 62/567-835. Fax: 62/567-885 a Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, fax: 62/567-884.1irjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Tiriesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói, Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarországl, 1395 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhfr Rt. és DélmagyaforszigKudo • ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarorszig Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents