Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-20 / 168. szám

NŐI TAKTIKÁK ÉS PRAKTIKAK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN BIZALMASAN SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA, SZABÓ CSILLA • 2006. JÚLIUS 20. NAPI MELLEKLETEK Péntek íELMADAR Szombat ZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA, APÉNZ BESZÉL Kedd iYÓGY-IR Szerda LÉGYOTT WWW.DELMAGYAR.HU SZEGEDI HAJLÉKTALAN ASSZONYOK, AKIK MÉG NEM ADTÁK FEL „Anyám, a pénz az Isten. Menned kell!" Egy mondás szerint bárki lehet hajléktalan, kegyetlenül egy­szerű út vezethez az utcáig. A szegedi S. Mária és P. Éva története nem tanúság nélküli: egyeznek abban, hogy dacolnak a sorsukkal, és méltósággal küzdenek a kilátástalannak tűnő helyzetükben is. Mária a szemétledobóban FOTÓK: SEGESVÁRI CSABA Etetik a szúnyogokat A családi viták és a megértés hiánya okozta R Éva tragédiáját is: nem élt jól a férjével, és a veszekedések elől menekülve, a jobb élet reményében barátjával tizenhárom éve Németorszában próbáltak szerencsét. Éva két gyermeket hagyott akkor itthon. Azonban hiába kínáltak jól jövedelmező házvezetőnői állást, hiába nyílt meg előttük több munkalehetőség: párját a honvágy, őt pedig a gyerekek hiánya kínozta. Három hét után visszajöttek. Éva azt mondja, ekkor kezdődött el a lefelé csúszása, óriási hibát követett el. A korábban adminisztrátorként, ügyviteli alkalmazottként és iskolatitkárként dolgozó asszony az országba visszatérve nem tudott elhelyezkedni, a férjétől elvált, a családi házat elvesztette, gyerekeit ellene hangolta a családja. Élettársával először tizenegy évig egy villany nélküli tanyán gazdálkodtak, majd belebuktak: egy kölcsönt nem tudtak visszafizetni, és odalett minden. Most pedig negyvenkét évesen: „a szúnyogokat etetjük a Tisza-parton" ­mondja önironikusan a szálláshelyükre utalva. Egy nagyon el­hanyagolt üdülőben húzzák meg magukat éjszakára. Havonta alig több mint tizennyolc ezer forintot kap rendszeres szociális segélyként. Ebből élnek ketten. Munkát mindig keres, többnyire sikertelenül. Ugyan nincs autója, de megújítatta a jogosítványát, mert lejárt. Azt mondja, sohasem lehet tudni, mikor változik meg minden. Nem adja fel, megkeményedett ugyan a lelke, nem mutatja ki a fájdalmát. Másként interneteznek a nők A nőket az egészség, a divat, a kultúra és a továbbtanulási le­hetőségek érdeklik, ezzel szemben a férfiak a technikai vagy a tudományos informáci­ókról olvasnak legszívesebben. MTI A férfiak és a nők közötti, az érdeklődési területekben meglévő különbségek jól ki­mutathatók a világhálón is. Míg a nők szívesebben vá­sárolnak az interneten, addig a férfiak előszeretettel veszik igénybe az online banki szol­gáltatásokat. Ez derült ki a most nyilvá­nosságra hozott Acta 2005 ta­nulmányból. Eszerint a gyen­gébbik nem képviselőinek 74 százaléka használja rendsze­resen az e-mail szolgáltatást, 69 százalékuk érdeklődik a vi­lághálón fellelhető utazási ajánlatok iránt, és 62 százalé­kuk szereti az online kereső­ket. Az online vásárlás a meg­kérdezett nők felét hozza láz­ba, kevesen érdeklődnek vi­szont a sport, a politikai vagy a tőzsdei tranzakciók iránt. Cornelia Lins, egy bielefeldi egyesület tagja egyike azoknak a szakembereknek, akik segí­teni próbálnak a nőknek, hogy minél jobban megismerjék az internet világát. Szerinte sok nő először túlzott mértékben idegenkedik a világhálótól, az elektronikus levelek küldésé­től vagy a böngészésétől. Ám miután felfedezik, hogy a web gyakorlatilag az adatok kime­ríthetetlen tárháza, és kedvük­re válogathatnak az őket ér­deklő információk között, na­gyon hamar megbarátkoznak az új helyzettel. Németországhoz hasonlóan az EU is igyekszik kiemelten kezelni a nők és az internet témakört. A nők jelenleg még nagyon keveset, az Európai Unióban 9,3 órát internetez­nek hetente - derült ki az European Interactive Adver­tising Association (EIAA) lon­doni székhelyű szakmai szer­vezet felméréséből. Azt sok kutató találgatja, hogy miért szörfözik ilyen ke­vés nő a világhálón. A legna­gyobb problémát minden bi­zonnyal az jelentheti, hogy át­lagosan még mindig kevés a szélessávú internethozzáféré­sek száma. A másik ok az le­het, hogy a legtöbb nő dolgo­zik, este pedig általában barát­ja, vagy férje és gyerekei veszik el előle az internetezés lehető­ségét, de az is előfordul, hogy a házimunka, illetve a főzés mellett egyszerűen már nem jut rá idő. Ezt támasztják alá a TNS Infratest müncheni piac­kutató intézet és a berlini D21 Kezdeményezés nevű szerve­zet által évente kiadott N(On­liner-Atlas) adatai is. Ebből vi­lágosan kiderül, hogy a 14 és a 19 éves korosztály körében szinte ugyanannyi lány inter­netezik, mint fiú (84 kontra 85 százalék). Egy panelház hetedik emeleti szemétledobójának másfél-két négyzetméteres sarkában tölti éjszakáit S. Mária. A bevallása szerint klausztrofóbiás szegedi asszony egy éve hajléktalan, a körülmények miatt azonban le kellett győznie félelmeit. Fekvő helyzetben még a lábát sem tud­ja kinyújtani, csak összekuporo­dik a pámás-takarós földön. Napközben igyekszik annyira elfáradni, hogy amikor lefekvés­re kerül a sor, nagyon gyorsan álomba szenderüljön: ne gon­dolkozzon, ne kelljen a plafont néznie. A lába mellett tisztálko­dószerek, és egy üveg víz. A fo­lyosón, egy tűzcsapszekrényben tárolja pedáns rendben a dolga­it, ruhákat, cipőket, pár falat ha­rapnivalót. Készségesen vála­szol a kérdésekre, gyorsan és ért­hetően beszél. Látszik, fáj szá­mára minden szó, de nem saj­náltatja magát. Szomorú este - Anyám, a pénz az Isten. Menned kell! - ezekkel a sza­vakkal dobott ki a fiam egy este az utcára - panaszolja az öt­venkét éves nő. Egy főbérlős la­kásban élt harmincéves fiával, annak barátnőjével és nyolc­éves unokájával. Be kellett vol­na szállnia a rezsibe, és ezt az asszony nem tudta vállalni, a fia pedig nem állt mellé a fő­bérlővel szembeni vitában. A szigorú szavakat többször is el­ismétli Mária, a mai napig nem bírta feldolgozni a történteket. Nem véletíen, hogy éppen ab­ban a házban talált menedé­ket, ahol korábban éltek. A fiú azóta innen elköltözött - ő vi­szont maradt. Már szinte mindegyik emelet szemétledo­bóját Idpróbálta már - ez a mostani a legtisztább. Nem túl barátságos hely, kérdezem, hogy nem fél-e. Épp most a fo­Az ősz November van, nyár és ősz / a nyír aranyszínben sárgállik, pirosbarnán rezdül már a pla­tán Is /s hol a levél, takará már jelzi / közeleg a fehér hatszögű varázs / ám a narancssárga tűztövist / irigyelné még a da­rázs / évszakok szerelme édes harmónia / piroslón csüngnek az almák zöld nélkül / amott pipacs nyílana / búsul a rózsa, szirmát hullatva. Füstöllik a kémény a hideg időt várva / az érett naspolya napsugárban fürdik / mintha többé már nem is lenne dolga / aranyeső rügyedzik. Mégis tavasz volna? Bíz a cinege, s a hűvös fu­vallat figyelmeztet néha. Itt a tél. Még ha nyár is volna. S. MÁRIA civébén fordult elő, hogy há­rom ittas férfi követte és keres­gélte a ledobó környékén. - Bújkáltam a lépcsőfordu­lónál, úgy kalimpált a szívem, majd kiesett a helyéről. Na­gyon féltem - mondta. Mária problémája, anyagi nehézsége nem volt előzmény nélküli. Egy mondás szerint ­mindenki lehet hajléktalan. Néha meglepő, hogy milyen kegyetlenül egyszerű út vezet­het az utcáig. Kacskaringós pálya Az eredetileg Baranya megyei asszony harminc évig élt Szege­den, térképrajzolóként és üzlet­kötőként dolgozott valamikor. Ahogy egyre több mindent me­sél múltjáról, annak egy-egy részletéről, kiderül: a kacska­ringós életpálya és hányattatá­sok nem kedveztek Mária anya­gi helyzetének, az évek során volt olyan lakása, amit üdülőre cserélt, majd azon olcsón túl­tett, mert egyedül félt. Utána későbbi élettársával hat évig Balatonszárszón lakott annak haláláig. Mivel a törvény szerint csak tíz évi együttélés után ille­tik meg jogok az élettársat, a nőnek mennie kellett a házból. A gyerekeké lett minden. És ak­kor visszajött a fiához Szegedre, hogy mi történt, már tudjuk. Az eltelt egy év alatt alkalmi munkákat talált időnként ma­gának, volt, hogy kertészkedett, máshol mosogatott. Az is elő­fordult, hogy egy szívbeteg asz­szony fizetett azért, hogy elin­tézzen számára pár dolgot a vá­rosban vagy bevásároljon. Má­riának minden fillér számít, időnként kénytelen a csikket is felszedni az utcán. Azt mondja, ez nagyon égő, de a szükség rá­viszi Becsülöm Máriát, nem hagyja el magát. Azt mondja, nem en­gedi, hogy látszódjon rajta ne­héz helyzete. - Én elsősorban nem egy hajléktalan vagyok, ha­nem S. Mária, és ehhez tartom magam. Szeretném, ha mások is így látnák - hallom tőle. Szik­sósfürdőn talált meleg vizet, rendszeresen befesti a haját. Szinte naponta meg tudja olda­ni a tisztálkodást. Igazi nő, fino­man festi a szemét és a körmét. Méltósággal viseli a terheket. Kapaszkodik az életbe - Van egy barátom, aki az édesanyjával él. Ő segít időn­ként rajtam, tartja bennem a lelket. Ha nem volna, nem tudnék éjszakánként egy sze­métledobóban lefeküdni ­mondja elgondolkozva. Mint újságolja, a fiával is beszél­getnek már mostanában, hát­ha jobb lesz a viszonyuk. Szeretné megműttetni az uj­jait, mert pár akaratlanul is be­görbül. - Biztos azt jelenti, hogy kapaszkodok az életbe ­mosolyog keserűen -, amikor tavasszal meghalt az édes­anyám, két ujjam zsibbadni és merevedni kezdett. Egész nap tornáztattam - mutatja a kezét. A tűzcsaphoz megy, pakol­ni kezd a táskájában, mivel folyamatosan munkát keres, a Délmagyar mellett a Déli Aprót is rendszeresen forgat­ja. Arra gondolok, hogy nem búcsúzhatunk el úgy, hogy ne próbálnék valahogy segí­teni neki. Egy papírpénzt szerettem volna odaadni ne­ki, hogy legalább pár napig ne legyen gondja a cigire vagy az ételre. Nagy hibát kö­vettem el. - Ne sérts meg! Nem fogadom el - húzza el a kezét, szabadkozok, és lát­szik, nincs harag, de nagyon szégyellem magam. Vajon ilyen emberpróbáló helyzetben hányunknak lett volna ereje így dönteni? LÉVAY GIZELLA A tűzcsapszekrényben elfér Mária összes vagyona

Next

/
Thumbnails
Contents