Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-17 / 165. szám
HÉTFŐ, 2006. JÚLIUS 17. •A DÉL SPORTJA" IV Lesújtott a római sportbíróság a Juvéra, a Lazióra és a Fiorentinára Hárman a Serie B-ligában A római sportbíróság első fokon bűnösnek találta mérkőzések eredményének manipulálásával a Juventus, a Fiorentina, a Lazio és az AC Milán labdarúgócsapatát. Az első hármat visszasorolta az második vonalba, míg a Milán megúszta a kényszerű osztályváltást. RÓMA (MTI) A római sportbíróság a Juventus, a Fiorentina és a Lazio együttesét a másodosztályba sorolta vissza, ráadásul a Juventust megfosztották utóbbi két bajnoki címétől, és a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie. A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínuszszal indul a Serie B-ben. A Milántól 44 pontot vontak le a 2005/2006-os évadbeli teljesítményéből, és bár így is maradhat az élvonalban, ám nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/2007-es kiírásában. A milánóiak 15 pont mínusszal kezdik a következő szezont. A három Serie B-ligába sorolt gárda helyett az előző idényben kiesett Messina, Lecce és Treviso maradhat a legjobbak között. A bíróság nemcsak a klubok ellen hozott szankciókat, hanem hivatalos személyek ellen is. Luciano Moggit, a Juventus azóta lemonA négy botrányklub Olaszországban: Juventus, Fiorentina, Lazio és az AC Milán dott igazgatóját és Antonio Guraudo ügyvezetőt egyaránt öt évre száműzték a sportágból. A Fiorentina elnöke, Andrea Della Valle három és fél, míg testvére, a tiszteletbeli elnök Diego Della Valle HARMINC VAL0GAT0TT ERINTETT Összesen harminc válogatott labdarúgót érintenek az olaszországi bundabotrány kapcsán meghozott sportbírósági ítéletek. A megbüntetett csapatok és válogatott játékosaik, Juventus: Gianluigi Buffon, Fabio Cannavaro, Gianluca Zambrotta, Mauro Camoranesi, Alessandro Del Piero (olaszok), Lilian Thuram, Patrick Vieira, Dávid Trezeguet (franciák), Emerson (brazil), Pavel Nedved (cseh), Róbert Kovac (horvát), Zlatan Ibrahimovic (svéd); AC Milán: Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo, Alberto Gilardino, Filippo Inzaghi (olaszok), Dida, Cafó, Kaká (brazilok), Marék Jankulovski (cseh), Dario Simic (horvát), Johann Vogel (svájci), Zeljko Kalac (ausztrál); Lazio: Angelo Peruzzi, Massimo Oddo (olaszok), Valón Behrami (svájci); Fiorentina: Luca Toni (olasz), Tomas Ujfalusi (cseh), Martin Jörgensen (dán). mm pmu 'Hrandolion velünk * J- - * / iden nyáron is! Városi Strand- és Sportuszoda HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Előfizetőink között sorsolunk ki! Nyerjen belépőt, és töltsünk együtt egy kellemes napot! Pörgesse meg szerencsekerekünket, és nyerje el ajándékainkat Találkozhat a Délmagyarország és a Délvilág újságíróival, munkatársaival PROGRAMUNK Ezer Arc táncos divatshow 10.30 11.00 12.00 12.00-15.00 13.00 13.30 14.00 15.00 Délmagyarország szerencsekerék Cégregiszter-félóra „Csörög" sátor Délmagyarország szerencsekerék Nadah hastáncbemutató Játék a Megyei Hirdetővel Délmagyarország szerencsekerék II. VÍZPARTI FESZTIVÁL PROGRAMJA 07. 28., péntek 20 órától Palatka Band utcabál 07. 29., szombat AZ EL0ZMENYEK A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Moggi volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. Később több csapat és személy csalására fény derült. négy évre szóló eltiltást kapott, ennyi időre űzetett ki a „paradicsomból". A Lazio első emberét, Claudio Loútót három, a Milán alelnökét, Adriano Gallianit egy, míg Leonardo Meanl menedzsert háro m és fél évre tiltották el mindennemű, a labdarúgással kapcsolatos munkától, tevékenységtől. Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) lemondott elnöke, Franco Carraro négy és fél év, Innocenzo Mazzini FIGC-alelnök pedig öt év eltiltást kapott. A FIGC játékvezetői testületének elnöke, Thllio Lanese, valamint munkatársa, Pierluigi Pairetto egyaránt két és fél évig nem vállalhat munkát a sportágban. Három játékvezető is büntetést kapott. A németországi világbajnokságra eredetileg nevezett, ám a bundabotrány kirobbanása után akkreditációjától megfosztott Massimo De Santis FIFA-bíró négy és fél évig, míg Paolo Dondarini három és fél évig, Gianluca Paparesta pedig három hónapig nem vezethet mérkőzést. Két asszisztens, Claudio Puglisi és Fabrizio Banini egyaránt 12 hónapig nem működhet közre találkozókon. A labdarúgó NBI őszi sorsolása A Diósgyőr-Újpest találkozó ígérkezik a lcgizgalmasabbnak a labdarúgó Borsodi Liga 2006/2007-es idényének első fordulójában, a bajnok Debrecen a Pécset fogadja - derült ki a labdarúgó NB I sorsolásán. Az esemény előtt Margitai Zoltán, az MLSZ szervezési igazgatója elmondta, hogy mivel a televíziós közvetítésekről egyelőre nem született megállapodás, ezért csak a párosításokat sorsolják ki, a végleges kezdési időpontokról később döntenek. Majd hozzátette: az Újpest november 30-áig (ameddig a Megyeri úton nem léphet pályára) a tervek szerint Vácon rendezi hazai találkozóit, ezért ellentétes sorsolást kért a Pest megyei gárdával. Azonban elképzelhető, hogy változik a menetrend, hiszen a Ferencvárosnak és az újonc Vácnak nincs meg a licence az induláshoz. A Borsodi Liga műsora: 1. forduló, július 29., szombat: Győri ET0 FC-Budapest Honvéd, Diósgyőri VTK—Újpest FC, MTK Budapest-Rákospalotai EAC, FC Fehérvár-ZTE FC, Csőszer FC Tatabánya-Auto Trader-FC Sopron, DVSC-AVE Ásványvíz-Pécsi MFC, Vác-Paks, Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 2. forduló, augusztus 5., szombat: FTC-Vác, Paks-DVSC, Pécs-Tatabánya, Sopron-Fehérvár, ZTE-MTK, REAC—Diósgyőr, Újpest-Győr, Bp. Honvéd-Kaposvár. 3. forduló, augusztus 19., szombat: Győr-REAC, Diósgyőr—ZTE, MTK-Sopron, Fehérvár-Pécs , Tatabánya-Paks, DVSC-FTC, Vác-Kaposvár, Bp. Honvéd-Újpest. 4. forduló, augusztus26., szombat: Vác-Bp. Honvéd, Kaposvár-DVSC, FTC-Tatabánya , Paks-Fehérvár, Pécs-MTK, Sopron-Diósgyőr, ZTE-Győr, REAC-Újpest. 5. forduló, szeptember 9., szombat: Győr-Sopron, Diósgyőr-Pécs, MTK-Paks, Fehérvár—FTC, Tatabánya-Kaposvár, DVSC-Vác, Újpest-ZTE, Bp. Honvéd-REAC. 6. forduló, szeptember 16., szombat: DVSC-Bp. Honvéd, Vác-Tatabánya, Kaposvár-Fehérvár, FTC-MTK, Paks-Diósgyőr, Pécs-Győr, Sopron-Újpest, ZTE-REAC. 7. forduló, szeptember23., szombat: Győr-Paks, Diósgyőr—FTC, MTK-Kaposvár, Fehérvár-Vác, Tatabánya-DVSC, REAC-Sopron, Újpest-Pécs, Bp. Honvéd-ZTE. 8. forduló, szeptember 30., szombat: Tatabánya-Bp. Honvéd, DVSC-Fehérvár, Vác-MTK, Kaposvár-Diósgyőr, FTC—Győr, Paks-Újpest, Pécs-REAC, Sopron-ZTE. 9. forduló, október 14, szombat: Győr-Kaposvár, Diósgyőr—Vác, MTK-DVSC, Fehérvár—Tatabánya, ZTE-Pécs, REAC-Paks, Újpest-Ferencváros, Bp. Honvéd-Sopron. 10. forduló, október21., szombat: Fehérvár-Bp. Honvéd, Tatabánya-MTK, DVSC-Diósgyőr, Vác—Győr, Kaposvár-Újpest, FTC-REAC, Paks-ZTE, Pécs-Sopron. 11. forduló, október28., szombat: Győr-DVSC, Diósgyőr-Tatabánya, MTK-Fehérvár, Sopron-Paks, ZTE-FTC, REAC-Kaposvár, Újpest-Vác, Bp. Honvéd-Pécs. 12. forduló, november 4, szombat: MTK-Bp. Honvéd, Fehérvár-Diósgyőr, Tatabánya-Győr, DVSC-Újpest, Vác-REAC, Kaposvár-ZTE, FTC-Sopron, Paks-Pécs. 13. forduló, november 13., szombat: Győr-Fehérvár, Diósgyőr-MTK, Pécs-FTC, Sopron-Kaposvár, ZTE—Vác, REAC-DVSC, Újpest-Tatabánya, Bp. Honvéd-Paks. 14 forduló, november 18., szombat: Diósgyőr—Bp. Honvéd, MTK-Győr, Fehérvár-Újpest, Tatabánya-REAC, DVSC-ZTE, Vác-Sopron, Kaposvár-Pécs, FTC-Paks. 15. forduló, november26, szombat: Győr-Diósgyőr, Paks-Kaposvár, Pécs-Vác, Sopron-DVSC, ZTE-Tatabánya, REAC-Fehérvár, Újpest-MTK, Bp. Honvéd-FTC. 16. forduló, december 2., szombat: Bp. Honvéd-Győr, Újpest-Diósgyőr, REAC-MTK, ZTE-Fehérvár, Sopron-Tatabánya, Pécs-DVSC, Paks-Vác, FTC-Kaposvár. 17. forduló, december 9., szombat: Vác-FTC, DVSC-Paks, Tatabánya-Pécs, Fehérvár-Sopron, MTK—ZTE, Diósgyőr—REAC, Győr-Újpest, Kaposvár-Bp. Honvéd. HASZNÁLJA KI AZ ELŐFIZETÉS ELŐNYEIT UTAZZON, NYERJEN! CSAK ELŐFIZETŐKNEK r Előfizetői klub 16.00 Balázs Klári és Korda György 18.00 Lángosevő verseny 19.00 Sörivó verseny 20.00 United • Válaszoljon kérdésünkre, és töltse ki a jelentkezési szelvényt, majd NYÍLT LEVELEZŐLAPON küldje be címünkre! Hová utazhat Szia 5-ös játékunk nyertese? Név: Cím: \S\p Igényelt belépő: db , ^ ' J (Egy előfizetőnk maximum 4 db belépőt vehet igénybe) * g j Cím: Délmagyarország Kiadó 6740 Szeged, Pf. 153. A borítékra írja rá: Vásárhelyi Fürdő Party Visszaküldési határidő: július 26. Ha Ön előfizetője a Délmagyarországnak vagy a Délvilágnak, július 10-től augusztus 5-ig 7% kedvezményt kap a Gold Sun Travel saját szervezésű horvátországi útjaiból. A kedvezmény igénybevételéhez vigye magával a júliusra vagy augusztusra szóló előfizetési szelvényét. Kérésére ügyfélszolgálati irodáinkban igazolást állítunk ki. ELRÖPÍTJÜK ONT EGY GOROC SZIGETRE! KORFU, KRÉTA, KOS, RODOSZ, THASSZOSZ? ÖNNEK BÁRMELYIK BEJÖN? AKKOR JÁTSSZON VELÜNK ÉS NYERJEN ECY ECYHETES, KÉTSZEMÉLYES APARTMANT A CSODÁS CÖRÖ6 SZIGETEK EGYIKÉRE! Utazás repülővel augusztus utolsó hetében, önellátással. A játékban csak Délmagyarország- és Délvilág-előfizetők vehetnek részt. A nyeremény készpénzre nem váltható! Válaszoljon kérdésünkre, és nyílt postai levelezőlapon küldje vissza a kupont címünkre! F1 — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — T I Melyik görög szigeten található a több ezer éves Knosszoszi-palota? i i 1 Név: ' | Cím: • Telefon: i J Címünk: Délmagyarország Kiadó 6740 Szeged, R. 153. A borítékra írja rá: Görög sziget • Beküldési határidő: 2006. augusztus 5. Sorsolás időpontja: 2006. augusztus 7. A sorsoláson való részvétel feltétele a július és augusztus hónapra érvényes előfizetés. I . / ' ( Repülővel, 8 nap/7 éj, apartmanban, Kréta, Korfu, Kos 49 900 Ft-tól 56 900 Ft-tól! Repülővel, 8 nap/7 éj, hotel"** + fp. 59 900 Ft/fő Hotel***** + fp. 79 900 Ft/fő 11 nap/10 éj*** 69 900 Ft/fő! I További kedvezményes ajánlatok Bulgáriától Mallorcáig! « K, Utasainknak ingyen transzfert biztosítunk Ferihegyre! pf ' A részletekről kérjük, érdeklődjön irodánkban! "j""*'h: V . v •: •.''WMI Gold Sun Travel uam