Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-17 / 165. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR* HÉTFŐ, 2006. JÚLIUS 17. Gyárfás Tamás elismerte a szegedi cég teljesítményét KESZ az Európa-bajnokságra a sportuszoda Presztízsértékű beruházásnak tekin­tette a szegedi székhelyű KESZ Kft. a margitszigeti nemzeti sportuszoda bő­vítését. Gyárfás Tamás, az úszószö­vetség elnöke, aki korábban kétségbe vonta, hogy elkészül a beruházás, a Nap-keltében simította cl a keletke­zett feszültséget a kivitelezővel. A sok akadályozó tényező ellenére a sze­gedi székhelyű KÉSZ Közép-Európai Épí­tő és Szerelő Kft. a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően június 20-án átadta a margitszigeti új uszodát. Ezen a helyszínen tíz nap múlva elkezdődhet az úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Euró­pa-bajnokság. A közelmúltban - mint ahogy erről mi is beszámoltunk - Gyár­fás Tamás, a Magyar Úszószövetség el­nöke több alkalommal kétségbe vonta, hogy elkészül a beruházás, a pénteki Nap-kelte című tévéműsorban azonban már sikertörténetként értékelték az el­telt időszak eseményeit a felek. Varga Mihály, a KÉSZ Kft. többségi tu­lajdonosa és vezérigazgatója lapunk kér­déseire válaszolva elmondta, örül, hogy Gyárfás végül is elismerte cége teljesít­ményét, és hogy aki előbb A-t mondott, az később B-t is tudott mondani. A ket­tejük között kialakult vitát azzal a tanul­sággal szeretné lezárni, hogy mindenki­nek a saját munkáját kell végeznie. A KESZ Kft. vezetője szerint a száz százalékban magyar tulajdonú, szegedi székhelyű cég számára presztízsértékű volt a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszo­da bővítésére kiírt tender elnyerése, az 1,6 milliárd forint értékű munka elvég­zése. „Nem hiszem, hogy más magyar tulajdonú cég erre képes lett volna" ­mondta. Mivel már magát a tendert is késve írták ki, a KÉSZ csak 2005 au­gusztusában foghatott hozzá a munká­latokhoz, amelyek első átadási határide­je 2006 áprilisa volt. A menetrendet ala­posan átírta a két hónapig tartó dunai árvíz: a sziget talajvízszintje oly mérték­ben megemelkedett, hogy a nagy nyo­más miatt vízzel kellett elárasztani a medencéket és a vízkezelő gépházat. De a megrendelő is számos kiegészítést kért az építés során, emiatt módosították az eredeti határidót. Varga Mihály még hozzátette: vállalták, hogy az Eb idején ők végzik el a műszaki üzemeltetést. Olyan korszerű technológiát szereltek be ugyanis, amelynek betanítása sok időt vett volna igénybe. EK. Úszni tudni muszáj Lehet úszni a boldogságban is, meg az adósságban is, de ez mind képes beszéd. Igazándiból vízben lehet, és ott muszáj is. He bele­kerülünk, akár akarattal, akár véletlenül, ez az egy módja van megmaradásunknak. Es aki nem tud úszni 1 Itt szokott kezdődni a baj. Némely állat, amikor először tudatá­ra ébred, hogy víz is van a világon, már úszik benne. Állítólag eb­be a kategóriába tartozik az ember is, csak egy kicsit módosítva. Vannak vízben szülések is, magzatvízből evilágiba, jelezvén, hogy az őselem nekünk is kedves, és vannak csecsemőúsztatások is. Abból indulnak ki itt is, hogy öntudatlan reflexekkel vannak föl­ruházva a kisdedek, kár is lenne kihagyni ezt a korszakot. Es aki mégis kihagyta 1 Mert kihagyatták vele ? Ahogy az édes anyaméhbe nem mehet vissza senki, a csecsemőkor is örökre le­zárul mindnyájunk előtt, visszasírni se lehet. Hosszú ez a nekifutás, kibököm inkább, hová akarok kilukad­ni. Még éppen hogy megérkezett a nyár, már sorozatban jönnek a vízbefulladási hírek. Valaki valahol éppen a kopolyatóba veszett bele. Abba, amelyiket azért ástak ki, hogy mindig legyen öntöző­víz. Állítólag lehúzta a hínár. Nem tudhatom, gyanítom csak, nem úszóbajnok volt, aki bele­ment. Aki bányatóba fullad bele, talán az se. A görcs, meg az egyéb szívbaj természetesen külön értendő. Szunnyadó veszedelem, idő­zített bomba, legföljebb a hajlandóság figyelmeztethetne rá. Ma­gam semmi kis patak vízében próbálgattam először a kutyaúszást, ami szerintem az ösztönük szintjén kormányozza megmaradásun­kat. Amikor Szegedre jöttem, akkor láttam, áldott jótétemény a Ti­sza. Csak fönnmaradni kell tudni benne, visz az magától. Gyermekeink igencsak aprókák voltak, amikor céltudatosan tanítottuk őket a megmaradás tudományára a folyó térdig érő szélén. Dolgozott bennük az ősi ösztön, kicsit se kellett erőltet­nünk. Mondjuk, én engedtem el az egyiket két karomból, és pá­rom kapta el két-három lépéssel lejjebb. Kegyes csalás is volt ben­ne, miért titkolnám 1 Miközben veszettül csapkodott a kezeivel, kicsinkét hátráltam. Anyja karjaiban boldogan visszanézett, lát­ta, mindig nőtt a megtett távolság. Tehát többet úszott. Sikerél­mény nélkül nehéz lenne tanulni. A kisebbel ugyanígy. Unokánk­kal is ismétlődött a lecke. Ahogy a biciklizést se lehet elfelejteni, az úszást se, talán holtunkig eltart ez is. A legkésőbbi holtunkig. Amikor az első kopolyatavak létesültek öntözési célokkal, intettem a tulajdonosokat, föltétlenül kerítsék be, mert az ördög nem alszik. Egy halálos baleset is sok, az ilyenből pedig számok szerint is sok esett. Gyerekek is nekimentek egyiknek-másiknak, mert alkalmuk se volt rá, hogy megtanulják, részeg akarnokok is szédeleghetnek azokon a tá­jakon, de az italos ember túlzott önbizalma is végzetes lehet. Ki tudna, ha én nem! Most ugyan mondogatják, ki volt táblázva valamikor az a tó, de bedőlt a figyelmeztető. Dögmelegben lehet ott akármilyen tábla! Találkoztam már olyan vízparti emberekkel is, akik soha nem fürödtek benne. Virtigli halászt is húztunk már ki a folyóból Csongrádnál. A nevére is emlékszem, de inkább Lajost mondok, mert vele tüsténkedtünk kimentésén. Tele van a világ meglepő hírekkel. Hogy ez meg ez, ötven-, hat­van-, vagy éppen kilencvenéves korában tett érettségit. Ámulni való teljesítmény, de úszni megtanulni ennél is könnyebb. Annyi kóbor hír jön mostanában, ha nem tudnék, biztosan megtanul­nék. Úszni tudni muszáj, ha éppen úgy adódik. Vízbe ugró öngyilkosnak is meg kell maradnia, ráviszi az ösz­tön. H. D. Megyei elismerések Zárt ülésen döntötte arról a Csongrád megyei közgyűlés, hogy megyei alkotói díjat ad dr. Bodosi Mihály agysebész profesz­szornak, Hégely Gábornak, a Klúg Péter-iskola nyugalmazott címzetes igazgatójának, Kovács Istvánnak, a szentesi műszaki dandár parancsnokának, vala­mint Tadeusz Kacor lódzi tiszte­letbeli magyar konzulnak. A kö­'zösségi alkotói díj az Atkövizigé. A Csongrád Megye Egészség­ügyéért-díjat a csongrádi mentő­állomásnak, a közigazgatási díjat Balogh Imrének, az elnöki kabi­net vezetőjének adják majd át au­gusztus 20-án, Ópusztaszeren. Pocok, a kilenc hónapos keverék kutya lágyította meg a professzor szívét A szegedi Tappancsnál járt vendégségben Popper Péter Pocok pillantása megmozdított valamit. Mosolyt tudott csalni Popper Péter arcára. A Tappancs Állatvédő Alapítvány meghívá­sára Szegedre jött az ismert pszichológus-író, és kilátoga­tott a dorozsmai kisállatmen­helyre Is. Ott zárta szívébe a gazdátlan ebet. Haza viszont ­bármennyire is szerette volna ­nem vihette. Különleges látogatója volt teg­nap a dorozsmai Tappancs Ta­nyának: Popper Péter nézett szét a szegedi állatvédő alapít­vány menhelyén. A pszicholó­gus-író az Eko-parkban rende­zett 5. Tappancs Állatfcsztivál vendégeként érkezett a város­ba. Dedikált, illetve a kutya­szépségverseny zsűrijének el­nökeként megválasztotta a legszebb négylábút. Minden­képpen ragaszkodott ahhoz, hogy a gazdátlan ebek átmene­ti otthonába is ellátogathas­son. Nos, éppen ez a látogatás hiú­sult meg majdnem, hiszen a professzor előző éjszaka nem tudott aludni szállodájában ­egy ott tartott hangos rendez­vény miatt. Meglehetősen inge­rülten, és többórás késéssel in­dult hát el Dorozsmára. A te­lepre kiérve is egykedvűen, rez­zenéstelen arccal sétálgatott a kennelek között, ám egyszer csak történt valami. „Összenéztünk." Utólag ezzel az egy szóval magyarázta Popper Péter, mi fogta meg az egyik ket­recben fekvő, többi ugató társá­val mit sem törődő Pocokban. A kilenc hónapos, meghatározha­tatlan fajtájú kutya volt az első, mely mosolyt tudott csalni az író arcára. Percekig nézte az állatot, majd már szinte kicserélve sétált tovább. Lelkesen érdeklődött a menhely vezető gondozójától, hány kutyát tartanak, hogyan tartják fent magukat, és legfő­képp: hogyan tudják megjegyez­ni a több száz kutya nevét. A telepet bejárva Popper Péter egy árnyékos helyen leült, és on­nan nézelődött tovább. Figye­lemmel kísérte, amint egy család kiválasztott egy kistestű kutyát. - Hová viszik? - kérdezte, mi­közben eltűnt a szeme elől az ál­latot kezében cipelő gondozó. Látszott rajta: aggódik az ebért, de megnyugtatták: biztosan jó helyre kerül, hiszen örökbe fo­gadták. Ekkor tudta meg: ez a te­lep nem a végállomás a gazdát­lan állatok számára, hiszen ha­Bármennyirc is szerette volna, nem vihetett haza újabb kutyát Popper Péter Fotó: Schmidt Andrea vonta ötven kutyát vesz magá­hoz új, szerető család. - Nehéz egy kutya lelkébe bele­látni - tűnődött a Tappancs Ta­nya udvarán a pszichológus. ­Olyan információs csatornái vannak, melyek az ember előtt mindig zárva maradnak. És van egy csomó tulajdonságuk, me­lyek belőlünk hiányoznak. Tiid­ják például, ki a jó és ki a rossz, és kódolni tudják még a pillanat­nyi lelkiállapotunkat is. Érdemes rájuk hagyatkozni, hiszen ezer­szer jobb emberismerők bárki­nél. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlenül tiszták. Sosincse­nek hátsó gondolataik. Azt hi­szem, sok mindent megtudhat az ember önmagáról, ha jóban van az állatokkal. Popper Péter a látogatás végén elmondta: szeretett volna haza­vinni egy kutyát a telepről, de fe­lesége, Kati beláttatta vele: két saját házőrzőjük, valamint húsz­éves macskájuk mellett már nem lenne hely egy újabb ked­vencnek. - így hát Pocokot rábí­zom a sorsra - mondta. - Ha nyerek a lottón, veszek egy na­gyobb házat, és visszajövök érte. TÍMÁR KRISZTA

Next

/
Thumbnails
Contents