Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-15 / 164. szám

SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 15. •SPORT" I 17 Süli József sportos elismerése Tegnap a fővárosban, a sportújságírók világnapján több elismerést is átnyújtottak. A Délmagyarország sportrovatának főmunkatársa, Sü­li József Szekeres István elnöktől vehetett át emlékplakettet. MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSúSz) tegnap tartotta ünnep­ségét a sportújságírók világnapja alkalmából, az eseményen Élet­mű-díjat vehetett át Jutási Róbert (Somogyi Hírlap) és Gábor Tamás (Telesport). A Magyar Sport Házában Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke köszöntötte a sportújságírókat. Beszédében kiemelte, hogy egy felér­tékelődő szakmáról van szó, mivel a sport értéke is folyamatosan nő, ezt bizonyítja, hogy a legnagyobb csatornák versengenek a nagy sport­események közvetítési jogáért. Az MSÚSz támogatói szerződést kötött a Questor Befektetési Rt.-vei, a szerződést Szekeres István MSúSz-elnök, valamint a cég ré­széről Tarsoly Csaba elnök írta alá. Gulyás László alelnök bejelentet­te, hogy a szövetség országos sportújságíró-kávéház hálózatot alakí­tott ki, ahol az MSÚSz tagjai kedvezményben részesülnek. Feleki-díjat kapott a Magyar Rádió sportosztályának volt vezetője, a Telesport riportere, Deák Horváth Péter és Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke. Az MSúSz világnapi elismerést ítélt oda Czika László fotósnak (MTI), Cser Kovács Gábornak, valamint ifj. Knézy Jenőnek (Euro­sport), Süh Józsefnek (Délmagyarország) és az NB1 .hu szerkesztőgár­dájának. Könnyű csoportba került a magyar válogatott Kedvező sorsolás KÉZILABDA BUDAPEST (MTI) Kedvezően alakult a németorszá­gi világbajnoki csoportsorsolás a magyar férfi kézilabda-válogatott számára: Skaliczki László szö­vetségi kapitány együttese Dáni­ával, Norvégiával és Angolával játszik az első körben. Skaliczki László elmondta: a csoportot jónak tartja, és a kö­zépdöntős ág sem rossz. - Ebből bármi lehet. A csoport­ban a dánokkal és a norvégokkal szemben van tartozásunk. Az utóbbi időszakban több kelle­metlen vereséget mértek ránk. Az angolaiakat nem ismerjük igazán. A célkitűzés az olimpiai részvétel, ehhez viszont jól kell szerepelni a vb-n, vagyis a közép­döntőbe jutás még nem elég ­mondta a kapitány, aki hozzátet­te: az ősszel a norvégokkal több barátságos mérkőzést is lekötöt­tek, amit a sorsolás ismeretében elképzelhető, hogy lemondanak, de új, lehetőség szerint észak-eu­rópai stílusú ellenfelet szeretné­nek majd keresni. A január 19. és február 4. kö­zött világbajnokság aranyérmese olimpiai kvótát szerez, míg az előkelő helyezettek ötkarikás se­lejtező tornának adhatnak ott­hont. A NÉMETORSZÁGI VILAGBfiJNOKSAG CSOPORTBEOSZTÁSA A vb-csoportok, A csoport: Tunézia, Szlovénia, Kuvait, Grönland. B csoport: Franciaország, Izland, Ukrajna, Ausztrália. C csoport: Németország Lengyelország Brazília, Argentína. D csoport: Spanyolország Csehország Egyiptom, Katar. E csoport: Dánia, Norvégia, Magyarország Angola. F csoport: Horvátország Oroszország Marokkó, Koreai Köztársaság Dani Zsolt edző példát mutatott tanítványainak Haller ismét bajnok lett Kitűnő versenyidő, nagy indu­lólétszám, izgalmas versenyek, jó eredmények jellemezték a 107. országos evezős bajnokság első napi küzdelmeit. A hazai pálya előnyét élvező Dé­mász-Szeged VSE versenyzői sem maradtak ki az érmet szer­zők táborából. - A szervezés kitűnő, az eredmé­nyekért pedig a klubok felelősek - fogadott Szántó Eva, a sportági szakszövetség főtitkára. Majd ar­ról beszélt, a verseny előtt egy ki­csit felbolydult az evezős társa­dalom, hiszen az a hír járta, hogy nem a Maty-éren lesz az orszá­gos bajnokság. Amikor kiderült, hogy ez csak kacsa volt, megnyu­godtak a kedélyek, mert minden­ki a szegedi pályát szereti a leg­jobban. - A gróf Széchenyi István eve­zős és kajak-kenu pálya nagysze­rű, érdemes fejleszteni - toldotta meg a nemzeti vizes sportcent­rum dicséretét a főtitkár asz­szony. Kitűnő idő - Szerencsére a nagy meleget a pályán fújó enyhe szél ellensú­lyozza, sőt a versenyzőket ki­mondottan segíti - állapította meg Horváth András, a létesít­mény igazgatója. Nem minden délelőtti szám­ban volt előfutam, így például a könnyúsúlyúaknál nem volt annyi induló, hogy eldöntsék, ki induljon a fináléban. A legna­gyobb figyelmet természetesen a férfi egypár vívta ki magának, már csak az indulók miatt is, hi­szen már az előfutamokban kí­váncsian figyelték, hogy a Haller, Pető világbajnok páros külön-kü­lön milyen formát mutat, vagy a kimondottan egész évben erre a versenyszámra készülő Bencsik el tudja-e hódítani a bajnoki cí­met Hallertől, a szegedi verseny­zőtől. - Nagyon jólesett az előfutam­ban az evezés. Remélem, ez a döntőben is így lesz - mondta a kétszeres világbajnok Haller. Szegedi aranyak Ami pedig a szegedi érdekelt­ségű délutáni döntőket illeti: először a serdülő leány kormá­nyos négypárok döntötték el a sorrendet, a Kitka Diána, Diny­nyés Eszter, Marti Mónika, Tan­csik Judit, kormányos Kakuszi Kincső a negyedik lett. Az U23 korcsoportú fiú egypárban fankó László hatodik lett. A fiú mini A korcsoportban Halasi Bence és Gulácsi Balázs ötödik helyen végzett. Ugyanebben a korcso­portban szerezte meg Füge Krisztián az első szegedi érmet, az ezüstöt. A női ifjúsági egypár­ban Balázs Réka ötödiknek ér­kezett a célba. De aztán nem sokkal később megszületett az első Tisza-parti aranyérem is: a Szierer János edző által felkészí­tett Balogh Máté, Matyasovszki Dániel fiú tanuló kétpár, ha cél­fotó alapján is, de megnyerte a versenyt. - Ettől kezdve a mi számaink következnek, ezért már több do­bogós helyünk lesz - ígérte Dani Zsolt, a Démász-Szeged VSE ve­zető edzője. A szakembernek iga­za lett, hiszen a nagyon várt, s szenzációt remélő férfi felnőtt egypárban hiába jelentette be Pe­tő és Bencsik is a bajnoki címre az igényét a Démász-Szeged VSE versenyzője bizonyult a legjobb­nak. Minden jó, ha a vége jó ­tartja a közmondás, hiszen a férfi felnőtt kormányos kétevezősben kettős szegedi siker született: a győzelmet a Dani Zsolt edző által alkotott Labancz Attila, Simon Richárd egység szerezte meg a Gelányi László, Márton Gábor, lancsó Tamás alkotta hajó előtt. Ma folyatódik Ma délelőtt az előfutamokkal, délután fél 2-től pedig a döntők­kel folytatódik az országos baj­nokság. SÜLI JÓZSEF Fotó: Segesvári Csaba Munkában a serdülő kormányos nyolcas a szegedi evezős ob első napján Gratulálunk § •te VECSERI VIKTÓRIÁT Szentesen, egyéves születésnapja alkalmából köszönti: kj tata, mama, fy Tündi, apa, anya TÚRI KATALINNAK 14- születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk. Anyu és ADU Zákányszékre, HORVÁTH JÓZSEFNÉNAK 85 • születésnapján sok örömet, boldogságot kíván szeretettel az egész család apraja-nagyja ísnapján boldogságot a Elszálló évek tele küzdelem­mel, köszöntünk ma Téged örömteli szívvel. Makóra, SÍPOSNÉ BUDAI MAGDOLNÁNAK boldog 50. születésna­pot kívánunk: Böbe, Öcsi, Ildi, Robi Szemünk fénye, kisfiunk, KISPÉTER MÓR 1 éves lett. Sok puszis, nagyon boldog születésnapot ^) 1^ kívánunk: -»•, ~ Anyuci, Apuci, Erzsi és Zsuzsi Mama, Dédike, Tata Domaszékre, ÖRDÖGH JÁNOSNÉNAK 85. születésnapjára minden elképzelhető jót, örömöt, egészséget, békességet kívánnak gyermekei, unokái és dédunof % TIBOR! Fél évszázad semmiség csupán. Koroddal épp hogy csak felnőtt lehetnél azok között, akiknek megismerésére feltetted az életed... Nagyon boldog 50. születésnapot kíván Neked Alienita, a „magas szőke tégla"! Ország-világ tudja meg, ez a gyermek ma Ezen a szép napon köszönt: szerető családod EDITKE! „Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet." MOLNÁR ISTVÁN és PÁLFI MÁRIA (szeretett szüleink, nagyikáink, dédikéink) 60 házassági évfordu­lója és mamikánk 80. születés­napja alkalmából minden létező jót kíván az egész család GÖMÖRI LÁSZLÓNÉNAK Születésnapod alkalmából sok boldogságot, jó egészséget és hosszú életet kíván lányod: Gabriella, vejed: Feri, unokád és felesége A barátságok születnek és megszűnnek, de mi mindig szeretni fogunk. Boldog születésnapot kívánunk! Mórahalmon, PAPDI SZILVIÁT 11. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntik: Szülei, Attila és a Mama DESZKEN, SZILÁGYI 80. születésnapja alkalmából, sok szeretettel köszöntik: fiai, menyei, unokái és dédunokái Ha üzenetet szeretne küldeni, keresse fel személyesen ügyfélszolgálati irodáinkat vagy hirdetőirodáinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents