Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
12 • KAPCSOLATOK* CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚLIUS 13. A JOGÁSZ VÁLASZOL Dr. Juhász György / Állami tulajdon elbirtoklása A családunk generációk óta földművelésből él. Átnéztük a birtokot, és kiderült, egy földdarabot a hatvanas években kisajátítottak, és azóta a Magyar Állani a tulajdonosa. Úgy tudom, eredetileg az állami gazdaság akart rajta istállót építeni, amiből persze nem lett semmi. Ez a föld mindig is a miénk volt, az biztos, hogy az ükapám már gazdálkodott rajta. Gondolom, annak idején nem nagyon mertek szembeszállni a hatalommal, beletörődtek, hogy elvették, és elég volt nekik, hogy továbbra is művelhetik. Úgy tudom, ha valaki 15 évig folyamatosan használ valamit, akkor 6 lesz a tulajdonos. így van ! Ha igen, mit kell tennem, hogy engem jegyezzenek be tulajdonosként a földhivatalban • Tisztelt Olvasó! Elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként ingatlan esetében tizenöt, más 'dolog esetében pedig tíz éven át szakadatlanul birtokolja. Leveléből az tűnik ki, hogy esetében az elbirtoklás egyéb feltételei is fennállnak. Az elbirtoklás tényének megállapítását a bíróságtól lehet kérni. A földhivatal a jogerős ítélet alapján tudja bejegyezni tulajdonjogát. Esete azért speciális, mert állami tulajdonról van szó. Kérdése több mint időszerű. 1991. június 9. előtt állami tulajdont nem lehetett elbirtokolni. Az elbirtoklási idő innentől kezdődik. Akkoriban az elbirtoklási idő általánosan, így ingatlanokra is 10 év volt. 2001-ben, amikor már lehetőség lett volna az állami tulajdonú ingatlanok elbirtoklására, az utolsó pillanatban, május 31-étől felemelték 15 évre ingatlanok vonatkozásában az elbirtoklási időt. Idén tavasszal sokan kíváncsian várták, milyen megoldást találnak a határidő további csúsztatására. Ennek ellenére ebben a kérdésben nem történt jogszabályváltozás. Immár az állami tulajdonú ingatlanok is elbirtokolhatok, elméletben. Azt, hogy a gyakorlatban hogyan fog működni, meglátjuk. Darázs Antalra emlékezve Édesapánk, Darázs Antal - autókrossz-versenyzőként bizonyára sokan ismerték - már több mint egy éve halott: 2005. június 21-én hunyt el. Ebben az évben, június 1 -jén lett volna 60 esztendős, és ilyenkor megrohanják az embert az emlékek, eszébe jut újra minden, még ha fáj is felidézni azt, ami akkor történt. Tavaly január 7-én műtötték meg. Eleinte kicsit javulgatott, de már márciusban nagyon roszszul volt. Tbrmészctgyógyászhoz jártunk, de sem az autóban, sem a váróban nem tudott ülni, a kocsiban feküdt, amíg sorra került. Az első kezelés alkalmával nagyon nagy fájdalmai voltak, mégis úgy tűnt, javul - áldottuk is a természetgyógyász nevét. Ez nem tartott sokáig, elkezdődött a romlás, már nem tudott enni, és a vécéig sem bírt elmenni. Csak ásványvizet ivott. És akkor jött a 2005-ös esztendő első versenye, a húgom, Ágnes autója felkészítve, startra készen állt. Úgy volt, hogy 6 itthon marad, és Ági elmegy a szerelővel a viadalra, én pedig majd elmegyek hozzá, ápolom, viszek neki ételt. Aztán telefonált, hogy mégiscsak elutazott Ágival, nem akart egyedül otthon maradni. El sem tudtam képzelni, miként bírta ki a több száz kilométeres utat, mikor minden apró mozdulat nagyon fájt neki. Amikor másodszor telefonált - ezt sohasem fogom elfelejteni - majdnem elájultam. A köszönés után elmesélte hogyan szerepelt Ági, majd egy kis hatásszünetet tartott, és közölte, szinte csak úgy „odaszúrta": „Én pedig nyertem..." Azt hittem, hogy viccel, mert mindig hülyült, ugratott bennünket. De nem... Tényleg beült (illetve besegítették) az autóba, és végigcsinálta. Egy ilyen verseny egészségesen sem semmi, benne viszont jártányi erő sem volt. A dobogóra alig bírt felállni - de felállt, (ez a kép van róla jelenleg is a www. autocross.hu honlap főlapján, a szerk.). Ez április 25-én történt. A versenyt követő hétfőn bevonult a deszki kórházba, talán még egy hónapig tudtunk kommunikálni, utána már nem is beszélt... Ez az év nagyon gyorsan elszállt, olyan, mintha minden most történt volna. De a fájdalom nem szűnik, az idő nem gyógyít. És sűrűn eszembe jutnak a temetésén mondott szavak is: „Néhány héttel ezelőtt ismét felkeltél a betegágyadból, sajnos ez nem lábtörés volt, majd megnyertél egy versenyt, és készültél boldogan a kővetkezőkre. Amelyeket, Tónikám, te már csak az égi versenypályákon futsz majd le, de abban biztos vagyok, hogy íél szemmel lenézel, figyelsz ránk is, a te sportágadra, amint végre újból Európa-bajnokságot rendez. Mint a régi szép időkben. A Te idődben. Nyugodj Békében!" DARÁZS MARIANNA, SZEGED Néhány gondolat a Záróvizsga a Csonkában című cikkhez és az eljáráshoz Az utolsó versenyen is nyerni tudott az autókrosszos legenda, Darázs Antal Fotó: DM/DV Ifjúságszerető értelmiségi vagyok. Körülöttem sok a fiatal, s én mindig kész vagyok segíteni, tanácsot adni, ha kérnek. Érthetetlen és hihetetlen számomra, amit a lap július 10-i számában olvastam, ami azzal a néhány becsületes fiatallal történt. Ok nem ittak, drogoztak, tanultak tisztességesen. A cikket olvasva úgy éreztem, hogy meg kell néznem az adott rendeletet. Valóban szükséges az említett nyelvvizsga a végbizonyítványhoz, de jó néhány éve már, hogy a tanulók írásban és szóban levizsgázhattak nyelvvizsga nélkül, bár a „dokumentumot" nem kapták kézhez. Ki így, ki úgy elhelyezkedett, segítette keresetével a családot, és igyekezett sürgősen letenni a nyelvvizsgát a jobb kereset érdekében. Találkoztam egy-két síró anyukával, aki egyedül tartja el a családot, és örült, hogy a legnagyobb gyermeke már keresni fog. Nem ismerem Szirányi Ákos vizsgaelnök urat. Szigorúan paragrafustisztelő ember lehet, ezért nem vette figyelembe a többéves gyakorlatot. Nem értem viszont, hogy az egyetemeken és afőiskolákon egyetlen vizsgát sem semmisítenek meg a hiányzó nyelvvizsga miatt. Diplomát ugyan ők sem kapnak, amíg ezt nem teljesítik, de tudomásom van róla, hogy egyesek már több éve tanítanak, bár nyelvvizsgával még nem rendelkeznek. Mifajta ez a bizonyos „más előírás" , amely megengedi, hogy oktassanak, neveljék a fiatalokat? Ezt lehet bemutatott diploma nélkül is? Az a véleményem (a cikket olvasva városszerte ugyanaz), hogy szülőnek, tanulónak egyaránt az lenne most a legfontosabb, ha a sikeres írásbeli vizsgát elismernék, így maradna idejük rendesen felkészülni a nyelvvizsgára, a nem könnyű szóbeli vizsgára, netán valamit dolgozni is. A szóbelihez ismételgetniük kell, ismerjük el, hogy egy év alatt sokat felejt az ember. A sokféle szóbeszédet a tanulók érdekében most már el kellene felejteni. Nem csak a szülők, de az oktatásügy feladata is a fiatalok művelésének és előrehaladásának segítése, hiszen ők építik a jövőt. Mi állampolgárok pedig támogatást várunk ehhez. VARGA TÓTH KATALIN NYUGDÍJAS TANÁRNÓ, SZEGED A szegedi nagytáj napsugaras házai Műemlékház (1883), Szeged, Pásztor utca 39. Fotó: Németh lenöné Mindnyájan valahol otthon vagyunk a világban, s ahol otthon vagyunk, az a világ közepe, kulturális kenyerünk alapja egy nemzeti, vagy egy regionális kovász. Ez a helyzet a szegedi városrészeknek (Felsőváros, Móraváros, Alsóváros, Szeged-Szóreg, Szeged-Kiskundorozsma) és azok vonzáskörzetének (Algyő, Sándorfalva, Kistelek, Kiskunmajsa, Hódmezővásárhely, Szegvár, Csongrád, Földeák, Makó, Orosháza, Domaszék, Röszke, Vajdaság, s akkor még nem soroltam fel mindet) régi és új napsugaras oromzatú házaival, nagykapuival és gyalogkapuival. Elsősorban a nagy víz (szegedi nagyárvíz, 1879) után az 1880-as években emelt napsugaras oromdíszes gazdaházak a legszebbek, a legeredetibbek, s meg kell azokat menteni mint a népi építészet emlékeit. Természetesen van még néhány szépen megőrzött belőlük, de legtöbb bizony akármilyen becsületesen rendben tartott, csak olyan, mint egy itt felejtett öregasszony (ne sértődjenek meg az öregasszonyok, mert a cikk szerzője is egy itt felejtett öregasszony), baj van a szigeteléssel, korhad az oromzat deszkája, támogatni kell a dőlő falakat, rozoga a gyalogkapu, legtöbbjük megért a bontásra. A számos idegen stíluselemmel karbantartott napsugárdíszes házak sokasága meg egyenesen nyugtalanító, civilizációs krízis benyomását kelti. Mentség az van bőven: új vaskaput jóval olcsóbb volt állíttatni, mint új fakaput, drága lett volna ácsoltatni új napsugárdíszes oromzatot a régi korhadt helyett, és minél nagyobbak egy ház ablakai, annál világosabb a lakás, egészségesebb a levegője. Csakhogy a ház és annak ablakai harmóniát kell, hogy alkossanak, bizony legtöbb esetben az új ablakok elcsúfítják a régi, szép napsugaras házakat. A dualizmus idején még versengtek egymással az emberek, melyikük emelt szebb házat, melyikük tartja takarosan rendben a portáját. 1949 után már csak irigységet ébresztett, ha valakinek rendben tartott szép háza vagy tanyája volt, kisajátították, lakókkal rakták tele, ismertek ezek a körülmények az idősebb generációk előtt. A magánházas kultúra területén néhány évtized alatt (mintegy 1965-től) évszázados civilizációs hagyományok merültek feledésbe mind a családoknál, mind a hivatalokban. 127 évvel vagyunk a víz után, s elmondhatjuk, hogy a napsugárdíszes oromzatú házak is igen megfogyatkoztak, de megmaradásukért neves muzeológusok (Cs. Sebestyén Károly, Tóth Ferenc), írók (pld. Tömörkény István), néprajzosok (Bálint Sándor, Juhász Antal) és építészek (Kiss Lajos, Valkony Károly, Ozsváthné Csegezi Mónika), helytörténészek (Péter László) emeltek és emelnek szót. A hagyományokat tisztelő lakosok, művészek és tudósok nyomán tapasztalom, hogy a falvak után (Algyő, Röszke, Földeák) Szegeden is újra divatolnak vele, alkalmazzák a napsugár motívumot magánés társas házakon, sőt építenek új napsugaras házakat. Nem tudják, de teszik, kapaszkodnak a gyökerekbe. Mit is jelent a napsugaras oromzat, a napsugármotívum? Benne van az ősi, pogány napimádat, majd a barokk templomok belsejéből valami, amely bőségesen alkalmazza a napsugár motívumot, szabad tereinken a XVIII. századtól állított szentháromságszobrok kifejezték a katolikusok hitvilágát, de egyben engesztelésül a bűnökért bajelhárítónak is állították, hogy a természeti csapásoktól, a tűzvésztől, a pestisjárványtól megmeneküljenek, amelyeket isten büntetésének tulajdonítottak. Mintegy bajelhárítónak kerültek fel az egyszerű emberek házainak homlokzatára a napsugárdíszes oromzatok még a nagy Víz előtt. Miután az árvíz szinte az egész várost elvitte, s ekkor tervezték meg a modern Szegedet körzővel és vonalzóval, körutakkal, sugárutakkal, középületekkel, lakóházakkal. Lechner Ödön, Szeged újjáépítését vezető mérnök és csapata kiváló munkát végzett. Mintaterveket adtak ki, azokból választani lehetett, jobbat, szebbet lehetett építeni, de szabálytalant nem. Innen indult el új hódító útjára a népi építészet remeke: a nyeregtetős, napsugaras oromzatú ház. Főleg 2003 óta követem sorsukat, látok omladozókat, igényesen és kevésbé igényesen felújítottakat, lebontottakat, s szerencsére teljesen újakat is. Nagyon jó érzés, ha a tehetősség jó ízléssel párosul. De van, ahol megint csak a telek lesz az érték, a napsugaras házat lebontják, nem lehet megmenteni. Most éppen egy, a röszkei határ közelében levő napsugaras oromzatú boltíves, tornácos tanyáért aggódom, egyre elhagyatottabb, s nagyon közel van hozzá az új autópálya is. Természetesen tudomásul kell venni, hogy épített környezetünk velünk együtt leomlik, az ember szíve mégis fáj. Néhány évtizede a napsugaras motívum elkísérte az embert a bölcsőtől a sírig. Az alsóvárosiak a napsugarakat síköveikre is rávésették, vagy Krisztus arcát vették körül napsugarakkal, vagy a kereszt mellé egy fél napot vésettek annak sugaraival, vagy egy-két legyezőt, éppen úgy, mint házaik oromzatán. Az írástudók felelőssége is, hogy az emberek, akik küszködnek azért, hogy tető legyen a fejük felett, nem kapnak jó típusterveket, szabadosan mehetnek a fejük után, s ahhoz kérhetnek tervet. Versengnek egymással az építésben, de a versengés nem mindig a szépség és a harmónia megteremtésének nemes vetélkedése. A mediterrán és high-tech házak még hagyján, van rosszabb is, és sok a Szegedhez csatolt részeken is. Azért én még mindig reménykedem, hogy nem halnak ki a napsugaras házak, építenek újakat és szebbeket. Egy tájház viszont nagyon kellene, a régi füstös konyhával, ahogyan az akkor az 1880-as években működött. Talán az is meglesz egyszer, például magán- vagy civil kezdeményezésre. DR. NÉMETH JENÓNÉ DR. PATAKI MÁRTA EGYETEMI KÖNYVTÁROS, SZEGED