Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-11 / 160. szám

KEDD, 2006. JÚLIUS 11. • SPORT* 15 Sík Márton társai nevében is ígéri, lesz ez még jobb is Janics a strandon pihen A nyerő kajaknégyes: Kovács, Patyi, Paksy és Janics bázni. Egyébként a párosban is vannak hibáink, de azt hiszem, ezt szerdán Kati néni majd ki­elemzi nekünk. Most pedig elme­gyek a strandra, hátha a víz fel­üdít. Most hullafáradt vagyok. A Démász-Szeged VE verseny­zői közül Sík Márton és Csaman­gó Attila mindhárom távon tagja volt a kajak négyesnek. A ma­gyar kvartett a legjobb ered­ményt ötszázon érte el. - Sajnos nem úgy sikerült a ra­cicei Eb, mint ahogyan előzete­sen vártuk. Bár ilyen kurtán nem fedi igazán a valóságot. Nehéz versenysorozat után indultunk az Eb-n. Kemény mezőnyben kellett helytállnunk, s végül is szereztünk egy bronzérmet az öt­százon. Tulajdonképpen ez az a táv, amely a legjobban fekszik a négyesünknek. Nem nagyképű­ségből mondom, de tudunk mi ennél jobban is menni - jelentet­te ki Sík Márton. A két héttel ezelőtt balesetet szenvedő Vajda Attila csak néző­ként vehetett részt az csehorszá­gi Eb-n. Az olimpiai ezüstérmes kenus így összegezte a látotta­kat: - Nézőként is tanulságos volt számomra a verseny. Felmértem az ellenfeleket. Ezren mindhá­rom dobogóst legyőztem Duis­burgban. Dittmer szavai különö­sen jólestek, aki azt mondta: na­gyon hiányoztam a mezőnyből, s bízik abban, hogy Szegeden már ott leszek a rajtnál. Kemény edzéseim még nincsenek, de már nem csupán erősítek, hanem evezek is. Nem siettetem a dol­gokat, de véleményem szerint a vb-n már felkészült leszek. A Hód TC férfi teniszcsapata harmadik bajnoki címét szerezte meg Vásárhelyi aranyünnep TENISZ A HÓD TC TENISZCSAPATÁNAK DICSŐSÉGTÁBLÁJA 2000 2004 Forrás: DM-gyüjtés Győzött a Makó FC MUNKATÁRSUNKTÓL Az előző évadot a pompásnak nevezhető negyedik helyen zárta a labdarúgó NB II keleti csoport­ját a Makó FC. A zöld-sárgák egy hete kezdték meg a következő idényre a felkészülést, de már túl is vannak az első felkészülési mérkőzésükön. SZARVAS-MAKÓ FC 0-3 (0-1) Makó: Czirbus - Simon, Mórocz, Bakos Á. - Nyúl, Magyar - Fülöp, Bány, Árva ­Kulacsik, Hadár. Csereként játszott még: Kovács K. (kapus), Végh, Bubori. Edző: Takács Zoltán, szakmai igazgató: Csák Zoltán. Gólszerzők: Hadár (2), Bubori. A makóiak szerdán 17.30-kor a szintén másodosztályú Kecske­mét otthonában lépnek pályára. Nyeremény BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 27. fogadási hét nye­reményei a jövedelemadó levo­nása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A 13 találatosok (2 da­rab) 2 millió 319 ezer 60, a 12-esek (74 darab) 25 ezer 209, a 11 találatos szelvények (1163 darab) 1604, míg a 10 találato­sok (8436 darab) 369 forintot ér­nek. A helyes tipposzlop a követ­kező: X, 1, 1; 1, X, X; 1, 2, 1; X, 2, 2, 1; 2. A góltotón 6 és 5 találatos szel­vény nem volt, a 4 darab 4 talála­tosra egyenként 11 ezer 869 fo­rintot fizetnek. Fradi: káosz A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága hétfőn a beérkezett dokumentumok alap­ján a korábban elutasított hatból öt klub nevezését elfogadta az NB I 2006/2007-es szezonjára. A Ferencvárost ugyanakkor további iratkiegészítésre szólította fel. Sártengerben motoroztak MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban Kecelen ren­dezték meg a motokrosszosok amatőr kupasorozatának 5. fordulóját, melyen részt vettek a Motor-Art SME versenyzői is. A rendezők olyan „jól" fel­locsolták a pályát, hogy a kö­zönség a sártengerben küszkö­dő, küzdő motorosokat és nagy ütközéseket, eséseket is láthatott. A sérüléséből fé­lig-meddig felépülő • Kovács Zoltán a 125 kcm extra kate­góriában állt rajthoz, az első futamot befejezte, de egy bu­kás során megsérült az alkarja, és a másodikban már nem in­dult. Szintén az extra kategóriá­ban, de a 250 kcm-esek között indult a rutinos Márta Ferenc, aki kimaradt a tülekedésekből, bukásokból, és összetettben feljött a második helyre, meg­közelítve az éllovas Shrenk Pé­tert. A 125 kcm A kategóriá­ban ifj. Pekárik László esett, bukott, így csak nyolcadik lett, összetettben pedig a hatodik helyet foglalja el. A 125 kcm szeniorban két sportoló képvi­selte a Tisza-parti klubot: Já­kob Béla második lett (az ösz­szetettben az élen áll), míg Dömösi Ferenc a hatodik (ösz­szetettben negyedik) helyen haladt át a célon. A sportág szerelmesei legkö­zelebb július 16-án Szatyma­zon szurkolhatnak kedvencei­kért. Amagyarválogatott-minden idők legjobb szereplését megközelítve ­tíz arany, valamint négy-négy ezüst- és bronzérmet szerzett a va­sárnap befejeződött racicci ka­jak-kenu Európa-bajnokságon. A magyar csapat tegnap hajnalban, míg a szegediek csak reggel értek haza. Janics Natasát és Sík Már­tont sikerült szóra bírni. - Álomszép volt ez az Európa-baj­nokság - mondta kissé álmosan tegnap délelőtt 10 órakor fanics Natasa, aki Kovács Katalinnal együtt hat-hat aranyérmet nyert. Az álmosság pedig abból adódik, hogy az olimpiai, világ- és Euró­pa-bajnok versenyző Szegedre hétfőn reggel fél hétkor érkezett. - Racicéből nehezen indult ha­za a társaság, mert többen az olasz-francia labdarúgó-világbaj­noki döntőt akarták mégnézni. Két pártra szakadt a csapat, s egy kis vita is kialakult. Én megva­gyok a foci nélkül, s inkább, an­nak ellenére, hogy ott még szál­lásunkvolt, azon voltam, jöjjünk haza - magyarázta Natasa. A Démász-Szegedi VE verseny­zője az Eb három napja alatt tíz­szer ült hajóba. Az Eb programjá­ban szereplő mindhárom távon párosban és négyesben is első­ként siklott át a célvonalon a magyar egység. - Egy-egy versenyszámnak van jó és rossz periódusa. Az ezret azért nem kedvelem, mert hosz­szú. Az ötszáz áll a szívemhez a legközelebb, de a négyesünk ép­pen ebben a számban volt a legbi­zonytalanabb. A kétszáz pedig olyan rövid, hogy nem lehet hi­ELVÁRAS0K ^ Angyal Zoltán szövetségi kapitány hat-hét aranyérmet fogalmazott meg célkitűzésként, és azt remél­te, hogy a győzelmek közül két-há­rom az olimpiai játékok műsorán Is szereplő számban születik, mind­két elvárást alaposan túlteljesítette a csapat, amely üt ötkarikás szám­ban (női KI, K2, K4 500 m-en és férfi KI 500, illetve K2 1000 m-en) Is első tudott lenni. Hatalmas csatában szerezte meg a csapatbajnoki aranyér­met a Hód TC férfi teniszcsa­pata. A vásárhelyiek 4:2-ről for­dítottak, és győzték le 5:4-re a MIVAS gárdáját. Táncoltak. Ugráltak. Mint a gyerekek. Sávolt Attila is. Pedig ő sok nagy csatát megélt már. Játszott a Roland Garroson, Wimbledonban, az US Ope­nen. Mégis boldog volt. Bar­dóczky Kornél nyakába ugrott, átölelte Nagy Viktort, Jancsó Miklóst, Both lózsefet, a cseh Pospisilt, és a kapitányt, Serfő­ző Istvánt. Nagy győzelem volt. A klub harmadik aranyér­mét gyűjtötte be. Ez volt a leg­nehezebb győzelem. Látványos finálé - Minden idők leglátványo­sabb, és legizgalmasabb fináléját játszottuk kezdte a beszélgetést Serfőző István klubelnök - Ezt a semleges nézők mondták. Nem egyszer kerültem szívinfarktus közeli állapotba, hiszen az egye­sek után 4:2-es hátrányba kerül­tünk. És ekkor jöttek a srácok. Küzdöttek, hajtottak. Sikerült egyenlíteni. Már csak Both és Nagy játszott. Friss szerzemé­nyünk, Both a rövidítésben ütött egy váratlant. Mi csak néztünk, úgy érzékeltük, hogy kint van a labda. Józsi felemelte a kezét, je­lezte, hogy bent van. Ezután per­cekig ugráltunk, nagyon boldo­gok voltunk. A nagy titok Mi a titok? A Hód TC hét (!) éve mindig a dobogón vé­gez. 1999-ben kezdődött a si­kersorozat. Ekkor a soproni négyes döntőben a harmadik helyet csípték meg. Bravúr 2001 2005 2006 volt. Azóta pedig jönnek a jobbnál jobb eredmények. - Nagyon együtt van a társaság - folytatta a beszélgetést a sport­vezető. - A mag régóta bennün­ket erősít. Egyik évben sem vál­tozik igazán keretünk. Szeren­csére mindig jó külföldit sikerült leigazolnunk, így a légiósok is so­kat dobnak a csapat teljesítmé­nyén. Bardóczky, Nagy, Jancsó, Kiss és Sávolt pedig felszántja a pályát, végig csapatként hajta­nak. Ez pedig fontos, hiszen MTI-fotó Egyébként a legjobban Benedek Dalma és Benkó Zoltán egyese tetszett a legjobban. A Janics, Kovács duó pedig az elvárásnak megfelelően teljesített. - Szinte csodaszámba megy, hogy ilyen jól szerepeltünk. So­kan bizonyára nem hiszik el, hogy tényleg nem készültünk külön erre a viadalra, hiszen a vb-re koncentrálunk. Talán azért sikerült ilyen jól teljesítenie a versenyzőknek, mert az Eb na­gyon közel volt a hazai váloga­tókhoz, ahol jó formában kellett lenniük - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány, aki azt is el­árulta: kicsit tart is attól, hogy Szegeden nem sikerül majd meg­ismételni a csehországi produk­ciót, s azt esetleg többen kudarc­ként értékelik majd. SÜLI JÓZSEF I 1999 2001 DM-grafika ezért vált a Hód TC ilyen ered­ményes klubbá. Dobogó a cél Egyelőre még a győzelmet emésztik a teniszezők. A fiata­labbak számára folytatódik a ver­senyidény, míg az idősebbek az edzősködéssel foglalkoznak. - Senki sem jelezte, hogy el akar igazolni. Szeretnénk természetesen együtt tartani a társaságot, hiszen jövőre is a dobogót célozzuk meg. SÜLI RÓBERT REFLEKTOR SZEGED-KUPA A Szeged-kupa férb kézilabdatorna végeredménye: 1. Dorozsma Örgebúk 48, 2. Szegedi 6 Puttony 40,3. Deák Öregbúk 39,4. DrinkTeam 32 (744-692), 5. Ságvári Öregfiúk 32 (715-640), 6. Tisza Volán serdülők 29,7. Dorozsma ifjúságiak 25,8. SZESZU 19,9. Deszk 14,10. Szürkebarátok 13,11. Bordány 11, 12. Kistelek 6,13.AlgyőSK4 ponttal. A Szeged-kupa női kézilabdatorna végeredménye: 1. Deszk 28,2. Vendéglátó 19,3. Seni-Girl 18,4. Algyő 16, 5. Mindszent 14, 6. Bordány 13,7. Zsombó 4,8. Apátfalva 0 ponttal. FOCITOBORZÓ A Makói Spartacus labdarúgócsapata várja az 1987 és 1996 között született labdarúgók, gyerekek jelentkezését, kapustehetségekre is számítanak. Érdeklődni és jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: 06-20/9430-261 és 627510-600. ÖTÖDIK HELY A kosárlabdások III. korcsoportos, Baján rendezett diákolimpiai döntőjében a szegedi Rókusi Általános Iskola fiúcsapata (Nagy Richárd, Wirth Ádám, Szarka Dávid, Varga Zalán, Kubik Zsombor, Kincses Márk, Mészáros Akos, Rékasi Szabolcs, Csanda Máté, Tamás Alex, Kubik Soma, Sáró Zsombor, edző: Sági Ákos) az 5. helyen végzett. Eredményeik: Szeged, Rókusi­Kaposvár 51-44, -Baja 18-58, -Tata 68-31, -Kecskemét 9-49, -Budapest, Hártyán 61-31, -Nyíregyháza 52-43. HOMOKHÁTI VESSZŐFUTÁS A gyálaréti Napraforgó Futóklub Mórahalmon rendezte meg a „2. Red Devil Homokháti Vesszőfutás" elnevezésű versenyét. Eredmények, 11 km, nők: 1. Sokol Stojanka (Szabadka), 2. Mazák Gabriella (Oromhegyes), 3. Fekete Szeréna (Röszke); férfiak: 1. Barna László (Kiskunhalas), 2. Sümegi Attila (Napraforgó), 3. Fajfrik Zoltán (Vásárhely). Az 1 kilométeres együttfutást Fekete Szeréna (Röszke) és Szabó Gábor (Vásárhely) nyerte, míg az ovimaratonban Barna Szabolcs (Kiskunhalas) és Kiss Dóra (Asotthalom) bizonyult a legjobbnak. ATLÉTAEREDMÉNYEK A Szegedi VSE atlétáinak a közelmúltban elért eredményei, Paulinyi Jenő-emlékverseny, súlylökés: 2. Belovai Dániel 18,18 m, diszkoszvetés: 2. Belovai 51,84 m; serdülő összetett magyar bajnokság, A variáns: 2. Kormányos Dániel 1857 pont (aranyjelvényes szint), B variáns: 12. Sipos Ádám 1203 pont; serdülő ranglistaverseny, 13 évesek, 80 m gát: 3. Kormányos 13.11 mp, távolugrás: 2. Kormányos 504 cm, 3. Sipos 500 cm, magasugrás: 2. Kormányos 154 cm, gerelyhajítás: 1. Kormányos 35,37 m, 14 évesek, 800 m: 2. Szelepcsényi Zsolt 2:12.99 p, 300 m: 2. Lóczi Eszter 44.69 mp, 800 m: 2. Lóczi 2:30.65 p; 15 évesek, 200 m: 1. Lengyel Roland 22.8 mp, súlylökés: 3. Nagy Enikő 11,72 m, diszkoszvetés: 1. Nagy 34,72 m, kalapácsvetés: 2. Nagy 42,80 m. Edzők: Eperjesi László és Menyhárt Zoltán. BIRKÓZÓTOBORZÓ A Szegedi VSE birkózó-szakosztálya felvételt hirdet olyan 6-12 éves fiúk és lányok részére, akik kedvet és tehetséget éreznek a sportág iránt. A nyári hónapokban díjmentes gondos szakmai munka és felügyelet mellett ismerkedhetnek meg a fiatalok a birkózás alapjaival. Jelentkezni hétfőn, szerdán és pénteken 17-től 19óráigazSZVSE sportcsarnokában (Kossuth Lajos sgt.) Savanya Ferenc és Benkő Gyula edzőnél lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents