Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
16 •SPORT* Benkő Zoltán sikeresen pótvizsgázott az Európa-bajnokságon Joób Márton feladta, kiesett A csehországi racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon a mai kilenc 1000 m-es fináléban nyolc magyar egységért szurkolhatunk. A szegedi Joób Márton nem jutott be a döntőbe. TUDÓSÍTÓNK HELYSZÍNI JELENTÉSE Csehországban is nagyon meleg van. Vajda Attilával, a Démász-Szeged VE két hete lábsérülést szenvedett kenusával pedig reméltük, hogy Szegedtől 800 km-re északra, azért valamelyest hűvösebb lesz az idő. Rekkenő hőség fogadott az Elba folyó melletti Roudnicében, a szálláshelyen. A versenyzők is kezdenek megbarátkozni a környezettel, bár kissé illúzióromboló, hogy a száz ágra sütő napsütésben a racicei mesterséges pálya mellett kopár legelő és temető van. Egyesek azt mondják, javukra válhat, hogy könnyű a víz, míg mások az átfújó szélre panaszkodnak és inkább a vb-nek otthont adó szegedi Maty-éri vízi centrumot emlegetik. Mindezzel megküzdve egységeink eddig helyt álltak, hiszen a pénteki 1000-es és 500-as középfutamokban, csupán két versenyzőnek kellett pótvizsgáznia. A honi válogatón, a Vereckei Ákost legyőző Benkő Zoltánnak sikerült összekapnia magát, és mindkét távon döntőt érő helyen ért célba, kérdéses, hogy ez mennyire fárasztotta el a kajakost a mai fináléra. A Démász-Szegedi VE kenusának, loób Mártonnak viszont nem sikerült megbirkóznia az „ezerméteres" feladattal. Az olimpiai 7. loób jól kezdte futamát, hiszen sokáig az élbollyal haladt, 150 m-re a céltól viszont feladta és letette a lapátot, majd a kiesést érő 5. helyre húzta a hajót. Angyal Zoltán a magyar kaja-kenu válogatott szövetségi kapitánya csalódott is volt: - Eddig egyedül Marci középdöntője miatt vagyok elkeseredett és hogy hosszú idő után ennek a számnak nem lesz magyar résztvevője. Viszont nyugodtan mondhatom, a csapatnak gyorsan sikerült ráhangolódnia a hétvégi viadalra. A fiúk és lányok kissé fáradtan és nem csúcsformában érkeztek az idén igen erős mezőnyt felvonultató Eb-re; így ha nem is aranyesőt, de magabiztos, küzdelmes csatákat várok, természetesen dobogós helyezésekkel - közölte a szakember. Ezeket a mondatokat hallva bizakodva várhatjuk a finálékat, már csak az időjárás szólhat közbe, esőt és vihart jósolnak. A tegnapot a mieink edzéssel és pihenéssel töltötték, hiszen ezren nyolc egységünk is vízre száll a ma 10 órakor kezdődő döntőkben. SÜLI ANDRÁS Joób Mártonnak nem sikerült a középfutam Fotó: Karnok Csaba Békésen kezdi a bajnokságot a Pick Szeged Rangadók egymás után az NB I-ben Szeptember második hetén kezdődik a pontvadászat a férfi kézilabda NB I-ben. A Pick Szeged Békésen lép először pályára, de már a negyedik fordulóban Veszprémben rangadózik, s közvetlenül utána a Dunafcrrt fogadja az újszegcdi sportcsarnokban - legalábbis a sorsolás szerint. A hivatalos sorsolás szerint szeptember 10-én lesz rajt az első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Ám ismerve a csapatokat, egészen biztosan eltérnek legalább egy-két nappal ettől az időponttól. Az osztály újoncai, az NB I/B keleti csoportjának bajnoka, a Gyöngyös és a nyugati első helyezettje a Százhalombatta. A Pick Szeged az utóbbival hazai pályán már a második fordulóban összecsap. Az előbbivel azonban az alapszakasz első részének záró fordulójában, a tizenegyedikben találkozik a Heves megyeiek otthonában. Egyébként Zorán Kurtes edző együttese Békésen kezdi meg a pontvadászatot. - Rengeteg bírálat érte az előző évek gyakorlatát, miszerint az úgynevezett nagycsapatok a bajnokság vége felé találkoztak - reagált Újhelyi István, a Pick Szeged társadalmi elnöke a bajnoki menetrendre. - Ez pedig azt jelentette, hogy a Bajnokok Ligájának tinglitangli meccsekkel vágtunk neki. így volt ez az elmúlt évben is: döcögött is a csapatjáték. Azzal, hogy már a pontvadászat elején találkozunk, lehetőség nyílik arra, hogy lemérjük a csapat erősségét és felkészültségét. Egyébként senki sem állíthatja, hogy ez a sorsolás a Veszprémnek vagy a Szegednek kedvez. Egy a lényeg, mindkét csapat pörögjön fel a BL - csoportmeccsekre. S.J. MECCSEK ITTHON ES IDEGENBEN A Pick Szeged bajnoki sorsolása: Békés-PIck Szeged (kijelölt időpont: szept. 10.); Pick Szeged-Százhalombatta (szept. 13.); Győr-Pick Szeged (szept. 17.); Veszprém-Pick Szeged (szept. 20.); Pick Szeged-Dunaferr (szept. 24.); Nyíregyháza—Pick Szeged (okt. 8.); Pick Szeged-Komló (okt. T5.); PLER-Pick Szeged (okt. 21.); Pick Szeged-Tatabánya (nov. 5.); Gyöngyös-Pick Szeged (nov. 19.); Pick Szeged-Debrecen (nov. 26.); Pick Szeged-Békés (dec. 3.); Százhalombatta Pick Szeged (dec. 10.); Pick Szeged-Győr (dec. 17.); Pick Szeged-Veszprém (febr. 11.); Dunaferr-Pick Szeged (tebr. 18.); Pick Szeged-Nyíregyháza (febr. 25.); Komló-Pick Szeged (márc. 4.); Pick Szeged-PLER (márc. 11.); Tatabánya-Pick Szeged (márc. 18.); Pick Szeged-Gyöngyös (márc. 25.); Debrecen-PIck Szeged (márc. 31.). Rájátszás az 1-4. helyért: ápr. 22., 29, máj. 3., 6., 9., 16., 23., 27., 30. SZEGED HEGYEI I0GÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVŐ HETI F0GADŐŐRÁI, FÓRUMAI A 2006. július 10-i és július 14-i közötti munkahéten a következő önkormányzati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: Július 10-én, hétlön: - Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Vadaspark Lakóparkban, a Vadmacska u. 6. sz. alatti társasházban. - Dr. Szőke Péter, a 18-as választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Tisza Lajos krt. Július 11-én, kedden: - Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője nyugdíjasklub-összejövetelt tart 16.00-18.00 óráig a Somogyi-könyvtár móravárosi fiókkönyvtárában, Móra u. 21. - Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője 17.00 órától a Móra Ferenc Altalános Iskola Veres ács utcai bejáratánál a LAÉT (Létminimum Alatt Élők Egyesülete) közbenjárásával INGYENES LISZTOSZTÁST TART. Minden rászoruló családot tisztelettel vár. - Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Petőfitelep-Baktó) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Nádas Presszóban, Tölgyfa utca. - Mészáros Attila, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a tápéi ügytélszolgálaton (Honfoglalás u. 73.). Július 12-én, szerdán: - Dr. Pászti Ágnes, az 1-es választókerület (Belváros, Felsőváros) képviselője fogadóórát tart 16.30-17.00 óráig a Tabán utcai általános iskolában. - Kormos Tibor, a 6-os választókerület (Újszeged) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Somogyi-könyvtár Korondi utcai fiókkönyvtárában. Július 13-án, szerdán: - Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Petöfitelep-Baktó) képviselője lakossági fórumot tart 17.00 órától a Petőfitelepi Művelődési Házban. Téma: a 30 km-es korlátozott sebességi övezet bevezetése Petőfitelep és Újpetőfitelep területén. Vendégek: a tervező és a szakirodák munkatársai Dr. Szabó László, a 7-es választókerület (Újszeged) képviselője értesíti a választókerület lakosságát, hogy folyamatos elérhetőségei: dr.s2abolaszloefreemall.hu; into@ujszeged.hu: illetve a 06-30/207-4170es telefonon. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI A Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. műszaki előkészítő munkakörbe ÚTÉPÍTŐ KFT. keres közbeszerzési és számítástechnikai ismeretekkel is rendelkező munkavállalót. Angolnyelv-ismeret előnyt jelent. Pályakezdő is jelentkezhet. Fizetés megegyezés szerint. Fényképes pályázatokat az alábbi címre várjuk: HÓDÚT KFT. 6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 10. A PETROLSZERVIZ KFT. felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI CSOPORTVEZETŐ Elvárásaink: - Pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség - Mérlegképes könyvelői képzettség - Min. 5 éves szakmai gyakorlat - SAP-ismeret Továbbá: - KIVITELEZÉSI MŰVEZETŐ - TECHNOLÓGIAI CSŐSZERELŐ - MINŐSÍTETT HEGESZTŐ részére. Jelentkezését — fényképes szakmai önéletrajzát 2006. július 15-ig várjuk az alábbi címre: PETROLSZERVIZ KFT. 6701 Szeged, Pf.: 788. E-mail: titkarsag@petrolszerviz.hu További információk: Rabi Jánosné, 62/888-722 számon Döntőbe vágynak a Hód TC-sek A Hód TC szuperligás férfi teniszcsapata ma délelőtt a fővárosban, a Tordas ellen a bajnoki elődöntőben lép pályára. A vásárhelyiek szeretnének a holnapi döntőbe jutni. Eddig simán vette az akadályokat a Hód TC szuperligás férfi teniszcsapata. A vásárhelyeik mindhárom csoportmeccsüket könnyedén megnyerték, és így végeztek a csoport élen. Ma délelőtt 10.30-tól jóval nehezebb feladat vár a bajnoki címvédőre. A fővárosban, az IDOM-pályáján a bajnoki elődöntőben kell csatázniuk. A hódosok a Tordas ellen vívhatják ki a döntőbeli szereplést. Az esélyekről a csapatkapitányt, Serfőző Istvánt faggattuk. - A minimális célt már teljesítettük - kezdte a beszélgetést a sportvezető -, bejutottunk a Final Fourba. Nem lesz könynyű feladat a döntőbe kerülni, hiszen a Tordas is remek csapat. Erősödünk, a szlovén Tkalec helyett a cseh Pospisil játszik nálunk. A srácok jól küzdöttek eddig minden meccsen, bízom benne, hogy sikerül kiharcolni a fináléba jutást. Pospisil lesz az első számú játékosunk, után Bardóczky, Jancsó, Both, Sávolt és Nagy alkotja a csapatot. Nagy riválisunk a Mivas együttese lesz. A miskolciaknál szerepel Kiss Sebő és Kisgyörgy, ők a magyar Davis Kupa-válogatott játékosai. De nem kell megijednünk tőlük, hiszen nálunk rutinos teniszezők szerepelnek, akik sok csatát megéltek már. S.R. Taroltak a Csongrád megyei teniszezők Remek eredményeket értek el a Csongrád megyei utánpótlás teniszezők a vidékbajnokságon. A Csongrád megyei utánpótlás teniszezők ismét megmutatták, hogy remek szakmai munka folyik a klubokban. A Gellért Tenisziskola, a Szegedi VTK, a Szentesi TK és a Hód TC versenyzői a nyíregyházi utánpótlás vidékbajnokságon gyűjtöttek sok-sok érmet. Eredmények, csapat, leány, 18 évesek: 1 Szentesi TK (Kiss, Fricska, Mészáros). 16: 2. Gellért TI (Susányi, Papp, Fodor). Fiúk, 18 évesek: 2. Gellért TI (Tóth, Forgó Gy.), 16; Gellért TI (Boros, Tóth). 12:1. Szentesi TK (Ajkay, Virág, Fricska, Kurucsai), 2. Gellért TI (Bíró A., Bíró M„ Tóth, Juhász). Egyéni, leányok, 18 évesek: 3. Kiss (Szentesi TK), páros: 1. Hernádi Anett, Bíró (Hód TC, Pécs), 2. Kiss, Fricska (Szentesi TK). 16, egyéni: 1. Susányi (GTI). páros; Susányi, Jani (GTI, SVSE). 14, egyéni: 3. Zeller (SZVTK), páros; 1. Zeller, Babos (SZVTK). Fiúk, 16 évesek, egyéni; 3. Boros és Tóth (mindkettő (Gellért TI), páros; 1. Boros, Tóth. 14, egyéni: 2. Zsiga (SZVTK), páros: 2. Zsiga, Sziklai (SZVTK, SVSE). 12, egyéni: 2. Bíró A. (Gellért TI), 3. Ajkay és Virág (mindkettő Szentesi TK). 12:1. Ajkay, Virág (Szentesi TK), 2. Bíró A., Szabó (GTI, Kazincbarcika). Lapunk totótippjei MUNKATÁRSUNKTÓL Lapunk 27. heti totótippjei a következők: 1. Olaszország-Franciaország 1 2, 2. Németország-Portugália 1, 3. Kayserispor-FC Sopron 1, 4. Kaimar-Tampere Utd. 1, 5. Keflavik-Lilleström X 2, 6. Ethnikosz Ahnasz-Osijek 2, 7. Shelbourne -Odense 1 X, 8. Dinaburg-Hibernian X, 9. Dnipro-Nitra 1, 10. Lokomotív Plovdiv-Farul Constanta 1 X, 11. Lech Poznan-Tiraspol 1, 12. MTZ-Ripo Minszk-FK Moszkva 1 X, 13. Maribor-Zeta 1, 14. Teplice-Grasshoppers 1. & 1Í' * "Commrtterf 10 worldwtdt ^BgMfc CHRnnas nrrultimitt talutüun" MSH& ,:: jM^^HHKvi IMarnattonel A Chronos International Kft. ügyfele, a PIONEER Hi-BredZrt. Magyarországon saját nemesítósü vetőmagok, illetve oltóanyagok értékesítésével foglalkozik. Jelenleg a cég PIONEER kutatási csapatába keresünk munkatársat m. Kutatási Asszisztens pozícióba Feladat: • Közép-kelet európai kutatási projektek koordinálása • A kutatási projektek támogatása •Aktív részvétel laboratóriumi, illetve szántóföldi kísérletek megtervezésében és eredményes lefolytatásában • Kutatási adatok összegyűjtése, rögzítése, elemzése, rendszerezése • Idénymunkások munkájának megszervezése, felügyelete HNHBHNIHMMHHflH^ • Felsőfokú mezőgazdasági végzettségű, (elsősorban növénynemesítés, - termesztés, - védelem) • Szakmai tapasztalattal rendelkezik növénynemesítós, növénytermesztés területén • Felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezik, illetve nagy méretű Access és Microsoft Excel adattáblák kezelésében jártas • Kiemelkedő elemzői, kommunikációs és problémamegoldó képességgel bír, • Képes az önálló munkavégzésre, ugyanakkor a kutatási projektekben multikulturális csapatban is könnyen tud dolgozni • Kommunikációs szintű angol ós magyar nyelvtudással rendelkezik Munkavégzés helye: • Jánoshalma, Szarvas A szakmai önéletrajzokat a Chronos International Kft. email címére várjuk: hungery@chronoslnt.com ck CHRonas International "Comm/ttoJ to woridwtdv rocrurtroont tofutioni" www.chronosiftt.com