Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

14 SZIESZTA-HÉTVÉGE 2006. július 8., szombat Közlekedési hétvége - ráérős tempóban A közélet, a kultúra, a gazdaság, a sport jeles Csongrád megyei képviselőit kérdezzük sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hét végén, s azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Most Dózsa Gábor, a Szegedi Közlekedési Tár­saság igazgatója (képünkön) árulja el, mivel tölti szabadidejét. nyával. Feltétlenül megnézik a plakátkiállítást, és kíváncsiak a sportegyesület programjaira. Eddig minden évben jól érez­ték magukat a családdal, ezért örülnek, hogy idén is lehet pó­nilovagolni és kisvonatozni. Az igazgató a mai nap zárásaként megnézi a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Új világ című ba­lettet. Hogy Dózsa Gábor sze­reti-e a balettet? Elárulta, ba­rokkos túlzás lenne azt állítani, hogy ért hozzá. Azt azonban megjegyezte, a Dóm tér sajátos atmoszférájában élvezetes él­ménynek ígérkezik. - A vasárnap nyugodt tem­póban zajlik. Kialussza magát a család, és végre együtt tölt­jük otthon az egész napot ­tervezgette. - Valószínűleg a kertben teszek-veszek, ritkí­tom a növényzetet, füvet nyí­rok. Nem rohanunk sehová, nincsen határidőhöz kötve semmi. Csupán egyetlen do­log fix a nap végén, a vébédön­töt végigszurkoljuk a fiammal. D.T. DÓZSA GÁBOR PROGRAMAJÁNLATA SZOMBATRA: SZEGEDI VASUTASNAP ÉS SZABADTÉRI JÁTÉKOK. - A hét vége nálam hagyomá­nyosan rövid, pénteken csak este kezdődik, és vasárnap gyakorta szétnézek a troli- és villamosvonalainkon - jutott először eszébe a naptárára pil­lantva Dózsa Gábornak, a Sze­gedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatójának. - Ez a mostani kivételesen másként alakul, otthon lesz mindkét gyerek. A feleségem vásárol be, ő főz, mi a nagyfiammal a szombat délelőtti nagytakarí­tásból vesszük ki a részünket. Mi sem természetesebb, a közlekedési szakember pihe­nésképpen a szegedi vasutas­napra megy ki ma tízéves lá­Szegedi vasutasnap Szombat Szeged, Klauzál tér, 9.30: A hatvantagú Békéscsabai Körös­parti Vasutas Fúvószenekar egy­órás ünnepi koncertje Szegedi Vasutas SE Sportcent­ruma (SZVSE sportpálya): 10.00: A juliális ünnepélyes megnyitása 10.05: A farkas esete a nyúllal ­mesét mond Hajdú Alexandra (Szentes) 10.15: Hoztuk a zenét, tudod a szövegét? - Péter & Pán zenés gyermekműsora 11.00: Csodavár - a GRIMM-BUSZ színház zenés me­sejátéka 11.55: A VI. országos vasutas fotókiállítás megnyitása 12.00: Gyöngyvirágos kisker­temben - jó ebédhez szól a nóta (élő nótaműsor) 13.00: A zene az kell... - fiatal, pályakezdő előadóművészek, énekesek bemutatkozása 14.00: Kvíz a kézben - kvízmúsor mindenkinek, kalauzpárbaj gye­rekeknek 14.30: Sörből sosem elég ­sörivóverseny bulihordóból 15.00: Jót mozogtunk - a sport­versenyek eredményhirdetése, tombolasorsolás 16.00: Éljen a magyar - Kö­rösparti Vasutas Fúvószenekar és Mazsorettcsoport műsora 17.00: Tombolasorsolás 17.30: Ez a divat - az Ezer Arc Divatstúdió bemutatója 18.00: Tombolasorsolás (fő­díjak), a sörivó- és főzőver­seny eredményhirdetése, díj­kiosztó 18.30: Örömzene mindenkinek ­Dixi Jam Session zenekar élő koncertje 19.30: Én táncolnék veled... ­Papíron SC társastánc-bemuta­tója (latin és rock) 20.05: Keleti édesség - has­táncbemutató 20.30: A vonat nem vár - a PRT zenekar élő koncertje, pályabál, tánc 21.50: Tűzvarázs - tűzijáték NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo("'delmagyar.hu MOZI SZEOPJ BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Ma cs 1 minap 18,20 óra: Supaman visszatér-, ma cs holnap 22 óra Túlalxtrálságri. BALÁZS BÉLA TEREM Ma & holnap 18.30 óra: Váknai klók; ma és holnap 20.45 óra: Kebab kapcsalat. CSÖKE JÓZSEF TEREM Ma ói holnap 18.15,20.50 óra: Bal/Aziz a sivatag hercege. GRAND CAFÉ Ma és lmlnap 17 óra: límm, ma és holnap 19 óra: Tonikfüni), ma cs 1 ml nap 21 óra: Lazarescu úr halált. I'UZA CJNEMA CTTY Ma cs holnap Tül a sövényen : 10,12, 14,16,18,20 és ma 22 óra is. Ma Superman visszatér. 10.15,13.15, 16.15,19.15,22.15; holnap II, 14,17, 20óra. Ma és lmlnap Szakíts, ha bírsz!: 11, 13.15,15.30,17.45,20cs ma 22.15óra. Mii cs Iminap fosodon: 16.30, 18.30, 20.30 és ma 2130 óra is. Ma és lmlnap Vfatiík: 10.45,13,15.15, 17.30,19.45 és ma 22 óra is. Ma cs lmlnap Ismeretlen hívás: 17.45, 19.45 és ma 21,45 óra is. Ma és lmlnap Ómen: 15,19.45 és ma 22 óra is. Ma és holnap X-Men: Az elletviMs vége: 11.15,13.40,15.45,18,20.15 és ma 2130 óra is. Ma/tiir Vná-kód: 11,13.50,16.40, 19.30,1115; és lmlnap 11.30,14.20,17.15,20.15 óra. Ma és lmlnap (isszekutyulva: 11.45 óra. Ma és holnap Misskm: Imptnsihle ül.: 17.15óra. Ma és holnap Horrorra akadva 4.: 13.45, 15.45 óra. Ma és holnap Vtdkaland: 10.15,1115, 14.15 tra. Ma és hknaplégkorszak 2. -Az olvadás: 10.45,13 óra. VÁSÁRHELY MOZAIKMOZJ Ma és holnap 17.45 óra: Anthnny Zhnmer. Színes francia film; Ma és holnap 20 óra: Rxeidon. Színes dán filmdráma. MAKÓ Ma és holnap 18 éra: Összekutyulva. Színes amerikai családi vígjáték; Ma és holnap 20 óta: Horrorra akadva 4. Színes amerikai honoipaiódia. SZENTES Ma és holnap 17.30 óra: Az igazság figiágálxm. Színes angil-kanadai-amerikai filni; ma és holnap 20 éra: Összekutyulva. Színes amerikai családi vígjátéle ma cs holnap 22 óra: Silent HÉ -A halott város. Színes japán-^mcrikai-francia diridet RÚZSA Holnap 18 óira: légkorszak 2: Az olvadás. Színes amerikai animációs film. KF T^RÍL FT SZEGED A Nemzetiségek Házában ma 8.30 órakor lengyu, 10 órakrr horvát és haladó szkivák nyelvi óra. A pláza előtti búvártavtm ma 10 órai kezdettel a Szegpd Városi Modellező Egyesület idén ötödik alkalommal rendezi meg az élethű hajómodellek számára a Szeged Plaza-kupa elnevezésű haiónmddlvcrsenyét­Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Utdaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 17 óráig várja látngatóát. FORRÁSKÚT Holnap a Jemey János Művelődési Házhan 16 órakor Aratóünnep - a milekizn után zenés (elvonulással kísérik a FDCUSZ aratóbandáját Ocskó Géza gabonatáblájához, ahol kézzel learatják az idei termést, majd a múvek5dési háznál kicsépelik KONCERT és BULI SZEGED A fATEMubban ma 2100: Régi idők bulija. A SZ/ÍTE-khibban ma 22.00: a te bulki. A ftrrt Rtryal Étteremben lmlnap: Vb­döntő estje. A Dugonics téren lmlnap 18 órakor Tétzene. Közreműködik a Dankó Pista Egyesület Zenekara. SÁNDORFALVA A Street Oulrban ma: „9. szülinap. A Rádió 88 elhozza nektek a Kozmrax!" K1ÁI.1JTÁS SZEGED A Szegedi Vasutas Sportegyesület tornacsarnokában (Kossuth L sgt. 74C) nia 12 órakor nyílik a VI. Oiszágas Vasutas Fotókiállítás. A tárlat július 1 ór­áig, naponta 10-18 óráig tekinthető meg. A szegedi vasútáttomás utascsarnokában megnyílt vasúti tárgyú plakátokból nyílik kiálíítás „Szigorúan ellenőrzött plakátok" fantáziacímmel. A kiállítás július 21 síig látható. A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) B Galériájában 17 órakor nyílik Tóth Ernő festőművész Kezdődik az előadás című kiállítása A tárlatot Tandi Lajos újságíró nyitja meg. A kiállítás augusztus 4-éfg tekinthető meg a Juhász Gyula Terűmben megnyílt a Szegedi Szúifoltvarrók IX. városi kiállítása. A kiállítás július 12-éfg, naponta 10-18 óráig látogatható. A Belvárosi Kamara (kdériában niegnyüt Kazinczy Gábor grafikus Onkollázs című kiállítása. A tárlat július 30-áig tekinthető meg. A MÉH Rl székhtizában megnyílt az SZTE (GYTFK Rajz-Művészettörténet Tanszék IV évfolyamának záró kiállítása A kiállítás július 16-áig munkanapokon 9-17 óráig tekinthető meg A Móra Ferenc Múzeumban (Roosevelt tér 1-3.) megnyílt a Kacor kEce, kisködmön - 100 éves a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteménye című kiállítás: megnyílt a Régj idők, távoli tájak kultúráiból I. ftru-Bdívia Mindkét kiállítás szeptember 1 -jéig látogatható. A megyeháza aulájában megnyílt a Csongrád megye kortárs tómüvészete kiállítás, mely július 14-éig hétköznap 8-18 óráig szomhaton 8-12óráig tekinthető meg A rajz tanszék tanszéki galériájában megnyílt a MAT XVÜ Művészek Alkotó 22.00: Folytatódik a pályabál a PRT zenekarral 22.30: Elment az utolsó vonat is - kapuzárás Egyéb programok: főzőverseny, kispályás labdarúgóverseny, tűz­oltóautó-bemutató, kreatív ját­szóház, vasúttörténeti kiállítás, terepasztalok és működő vas­útmodellek, kézművessarok (hajtogatás, arcfestés, bábkészí­tés, agyagozás), ügyességi já­tékok gyerekeknek, díjmentes ugrálóvár gyerekeknek, önkéntes váradás, vásározók utcája, Ma­gyar Autóklub bemutatói, simo­gató állatkert, veteránautók és -motorok bemutatója, márkás motorok és motorosok bemu­tatója, kötélhúzóverseny, aszta­litenisz, sakk, kosárlabda, köz­lekedési vetélkedő gyerekeknek, gyermekmotorozás, gyermeklo­vagoltatás 6 Ó R T Gáry Pina & Terasz, 6723 Szeged, Uszt u. 9. t ./N-j AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS TAN! AsxtalfogLdm: (62) 422-157 Társaság kiállítása, valamint a MAT XVÜ által szervezett Csak tiszta kiírásból című országa tárlat Bartók Béla emlékére. A tárlat július 23-áig naponta 10-18 óráig látogatható A Százszorszép Gyermekházban megnyílt Ripp Janó jdmczterveaí Jelmezek, dívák, álmok című kiállítása. A kiállítás július 25-éig hétköznap 9-18 óráig látngitha tó A szöregi fkikkönyvtáiban A rózsák a könyvek tükrében címmel kiállítás nyílt, mdy július 28-áig látható. A Csillag téri fkikkönyvtáiban vakációs könyvajánkí - kiállítás gyermek- és ifjúsági művekhői, megtekinthető július 31-éig A kiskundorazsmai fiókkőnyvtáihan kiállítás nyílt Faikas Vince liajóskapitány gyűjteményéből. A táriat július 28-áig látogatható. Az északvámsi fiókkönyvtárban Allatkedvenc: kxólóállítás amatőr képekből. A kiállítás július 28-áig tekinthető meg A Francia utcai fkikkönyvtáiban Itthon: tamészetkm'i-kiállítás Rxsai Sándor gyűjteményéből. A táriat szeptember 7­éig látogatható. A kkbelsbeigtelepi fiókkőnyvtáihan Gráf Kkbdsberg Kunó életét és munkásságát bemutató összeállítás tekinthető meg július 28-áig A Móra utcai fkikkönyvtáiban a Kalevala című kiállítás látható július 28-áig mdy a finn nemzeti eposz eredetét, történetét mutatja be. Az odesszai fiókkönyvtáriján Újszegxl régen és ma: kiállítás a városrésztől, mdy augusztus 31 -óig látható. A petófitdepi fióldrónyvtáiban Nagymama kedvenc sütije ­könyvkiállítás, mdy július 28-áig tekinthető meg A tókusi fiókkőnyvtáihan július 28-áig látható Csokonai Vitéz Mihályról szókí kiállítás. A tarjáni fiókkőnyvtáihan Képek Európából - puzde-lóállítás, mdy július 28-áig látható. A Kass Galériában megnyílt Kubinyi Anna textilművész Szirnbtílurngyüjternény eímú kiállítása. A táriat július 30-áig hétfő kivétdévd mindennap 10-17 óráig tekinthető meg CSONGRÁD A Táti lászkí Múzeumban kiállítás nyílt az Ötvös-Szabó család gyűjteményéből. A táriat július 10-éig látogatható. Új M^i- ^Ü' minden típusú használt és lízingből visszavett tehergépkocsik kereskedelme. ^ Jg készletre megbízást Jfejjs^ költség nélkül vállalunk. S t 11 054064871 3 8 Szeged Vásárhelyi Pál u. 3-5. . „. (a volt konzervgyár terűleién, rjfí a Vitaminterasz mögött) •L EUROTRADE SZEGED Kft. P 06-62/420-097 06-20/936-2935, 06-20/460-0545 NYÁRI VÁSÁR A KARAKTER CIPŐBOLTBAN SZEGED, FEKETE SAS U. 20.BMIMHHH Végre itt az igazi NYAR! AUTÓBUSZOS UTAK: • Görögország - Paralia apartmanban már 44 000 Ft/tö/héttóT • Korzika már 67 000 Ft/fötől • Bulgária már 51 900 Ft/fötöl REPÜLŐVEL. FÉLPANZIÓVAL: •Tunézia már 49 900 Ft/lőtol • Kortu már 65 900 Ft/fötöl • Ciprus már 89 900 Ft/lötöl EGYÉNI UTAZÁSOK: • Horvátország - Vodice 4 fős apartman­ban már 22 900 Ft/fötöl (7éj) • Bulgária - Napospart szállodában, all inclusive ellátással már 18 300 Ft/ lö/élszakátAI • Olaszországi, 4 (ős apartmanok 25 300 Ft/lö/héttöl Ezeken túl számos last minute utazással, körutazással, városlátogatás­I sal várjuk az utazni vágyókat, Európán kívül és belül egyaránt! KM T0URS - Szeged, Nagyáruház Iszt. T0URS Tel.: 62/420-482 • E-mail: kmtours@t-online.hu Új OPEL Márkaszerviz Szegeden Opel Alfa Autóház Algyői út 44. Tel.: 62/554-690 az INTERFRUCT áruháznál 5 db 30 OOO Ft-os szerviz­utalványt sorsolunk ki havonta szervizes ügyieleink között. MAV A MÁV Zrt. Szegedi Területi Ingatlanhasznosítási Központja (6720 Szeged. Tisza L. krt. 28-30., Pf. 425.) Szeged személypályaudvaron és Hódmezővásárhely állomáson az illemhelyek üzemeltetésére, határozatlan időtartamra leinformálható vállalkozókat keres. Ajánlatokat 2006. július 17-ig - bérleti díj megjelölésével ­kérjük a fenti címre megküldeni. Bővebb információ a 62/424-486-os telefonszámon adunk. www.mav.hu

Next

/
Thumbnails
Contents