Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
6 "MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 8. Kórházban a színötös diák - Ágynak döntötte a bárány himlő Meglátogattuk Kovács Lacit A tanítás utolsó heteben került kórházba a nyolcéves Kovács Laci. Már majdnem lezártuk a kitűnő tanulók fotózását, amikor kiderült, nem tud eljönni. A gyermekklinikán látogattuk meg. - Ha hazamegyek, először pizzát eszem - mosolygott Kovács László Ágoston. A Rókusi Általános Iskola második osztályos diákja néhány héttel ezelőtt bárányhimlőjéből már majdnem felgyógyult, amikor hirtelen rosszul lett. Szülei rögtön orvoshoz vitték, és kiderült, hogy a betegségnek egy nem várt szövődménye, nevezetesen agyvelő- és agyhártyagyulladás alakult ki. Epilepsziás rohama volt, elveszítette az eszméletét, és már levegőt is alig kapott, ezért néhány napig gép lélegeztette. - Laci két hétig intenzív osztályon feküdt, nagyon súlyos állapotban - meséli az anyuka már megkönynyebbülve. A kisfiú gyorsan gyógyul, egyre vidámabb, és úgy tűnik, maradandó károsodás nélkül átvészelte a betegséget. A gyermekklinikán egy vékony kisfiú fekszik az ágyban. Nem szívderítő kép, főleg a nyári szünetben. Körülötte az oroszlános játékok, amelyeket a testvérétől kapott. - Már jól vagyok, csak még fekve kényelmesebb mondja. Anyukája éjjel-nappal vele van, mesét Anyukája mindig Laci mellett van, dc nagymamája is gyakran látogatja Fotó: Schmidt Andrea olvasnak együtt és kártyáznak. - Az egészben az volt a legrosszabb, hogy nem mehettem a többiekkel osztálykirándulásra és fagyizni panaszolja kicsit szomorúan. - Még szerencse, hogy az intenzíven és a gyerekosztályon is volt tévé! Bár ritkán nézem, kedvencem a sorozatfőhős: Berényi Miklós - azért, mert egy picit gonoszka. De szeretem az állatos és a természetfilmeket is. Laci kitűnő eredménnyel zárta ezt a tanévet, szeptembertől májusig szerencsére mindössze egyetlen fekete pont csúszott be, az is egy elfelejtett ének házi feladat miatt. Szabadidejében szívesenhivolázik, biciklizik, görkorizik, és imád például olvasni. Az égig érő mesefa és a Hazugságmese - ezeket adta elő Laci az iskolai és a városi mesemondóversenyen, mely utóbbin különdíjat is kapott. Kedvenc könyvei közé tartozik a Harry Potter, a Mazsola és Tádé, a Pom-Pom, valamint a Süsü. Szeptemberben harmadik osztályba lép, és akármennyire is szeret tanulni, kicsit fél, hogy a következő tanév már sokkal nehezebb lesz. Lacinak sajnos még mindig fáj a feje és a nyaka. De remánykedik, hogy néhány héten belül már a Tabán utca környékén biciklizik barátaival, családjával pedig együtt mehet majd ki a strandra. GYŐRI NIKOLETT VILLAMKERDES - VILLÁMVÁLASZ Kedvenc tantárgy: matematika Kedvenc étel: pizza Kedvenc ital: tea Kedvenc sorozat: Barátok közt Kedvenc tanár: Mihály Ágnes KEDVENC HELYEM Vajda Attila: a SZOTE-klub Mi a kedvenc helye - kérdezzük Szeged és Csongrád megye lakóitól, közszereplőktől, és nem közismert emberektől is. Városrészt, utcát, épületet, intézményt, kocsmát, parkot, akár járdaszigetet is megjelölhetnek, de meg kell indokolni a választást. Reméljük, érdekességeket - személyeket és helyeket ajánlhatunk olvasóink figyelmébe, és azt is, hogy amikor befejezzük, többet tudunk egymásról és a helyről, ahol élünk. - Kedvenc helyem Szegeden a SZOTE-klub mondja Vajda Attila olimpiai bronzérmes kenus. - Napi nyolc órát edzek, utána mindig jólesik barátokkal beülni valahová, és egy jót beszélgetni. Úgy gondolom, az embernek szüksége van a kikapcsolódásra, a szórakozásra. Sokkal többet ér az, ha egy jó társaságban, vidám hangulatban, jó zene mellett töltesz el egy estét, mint ha otthon kapcsolgatod a tévét. Én általában így szoktam ellazulni. Számomra már több mint négy éve ez a szórakozóhely a favorit. Máshova is szívesen elmegyünk persze, de ha rajtam múlik a választás, én mindig a SZOTE mellett döntök. -Miért? - Hallgathatom azokat a zenéket, amiket igazán szeretek. Szinte minden héten van legalább egy koncert, és azért az élőzenének nagyobb varázsa van. A fellépők is széles skálán mozognak, így tényleg mindenki megtalálja azt a stílust, ami közel áll a szívéhez. Nekem főleg a pop és a rock a kedvencem. Nagyon szeretem a Red Hot Chili Pepperst, a magyarok közül pedig a Tankcsapdát. Nem vetem meg a latinos, ritmusos zenéket sem. Sőt azokra még táncolni is szoktam! Na ehhez persze kell némi bátorítás is... Szívesen megiszom néhány pohár alkoholos italt, például whiskyt kólával, persze csak módjával. A SZOTE-klubba az idősebbek is szívesen eljárnak, és pont ettől egyedi ez a hely. Ha túl sok a fiatal, már nem tudod magad olyan jól érezni. Itt nem kell semmilyen különleges feltételnek, elvárásnak megfelelni, hogy elengedje magát az ember. - Ha a baráti társaságban valakinek például születésnapja van, szívesen megyünk ide ünnepelni is. A Dóm téren, igazán szép környezetben van ez a hely, ezért is vonzó. GY. N. A SZOTE-klubban mindig jó a hangulat (FIZETETT HIRDETÉS) Tetra Pak CowParade Szegeden A kiállított szobrok a környezetvédelem és a tej fontosságára hívják fel a figyelmet A Tetra Pak az egyik támogatója a világ számos nagyvárosában évek óta rendkívül sikeres művészeti eseménysorozatnak, a jelenleg Budapesten zajló CowParade-nek, amely július 9-én a cég jóvoltából Szegedre is megérkezik. A Tetra Pak által „örökbe fogadott" és kiállított két alkotás a cég társadalmi és ökológiai elkötelezettségét szimbolizálja. A Tetra Pak az 1950-es években Svédországban tejcsomagolási rendszerek gyártójaként kezdte meg tevékenységét. Azóta a világ egyik legnagyobb élelmiszercsomagolóés feldolgozórendszer-szállítójává vált, termékeit felhasználják a tej-, gyümölcslé- és egyéb élelmiszerfeldolgozók is. A Tetra Pak mottója („A Tetra Pak megőrzi, ami jó™") hűen tükrözi a konszern üzletpolitikáját, amelynek célja, hogy az élelmiszereket mindenhol biztonságossá és hozzáférhetővé tegyék. Ez különösen fontos a tej esetében, amely biológiai értékei és gazdag tápanyagtartalma miatt az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen. Mivel a tej ilyen kiemelkedő szerepet játszik az emberi táplálkozásban a Tetra Pak mind a friss, mind az ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT) tej számára biztonságos és praktikus kartoncsomagolásokat kínál, amelyek megőrzik a tej tápértékét. Mindemellett a tégladobozos (UHT) tej praktikus, és élelmiszerbiztonsági valamint táplálkozás-egészségtani szempontból is előnyös. A Tetra Pak globális stratégiájának megfelelően a Tetra Pak Magyarország is rendszeresen szervez a tejfogyasztást népszerűsítő kampányokat, hogy ezáltal hozzájáruljon a tejfogyasztás pozitív magyarországi trendjének (évi 75 liter/fő EU átlag fölötti tejfogyasztás) erősítéséhez valamint a tejjel kapcsolatos ós az egészséges eletmódhoz nélkülözhetetlen ismeretek terjedéséhez. A Tetra Pak hisz a társadalmi és környezeti felelősségvállalásban, ezért jelentős mértékben járul hozzá a fenntartható fejlődéshez és a közösségi célok megvalósulásához. A Tetra Pak és a WWF környezetvédelmi szervezet svédországi csoportja 2006-ban három évre szóló megállapodást írtak alá arról, hogy az egész világon együttműködnek az erdők megóvásával és a klímaváltozással kapcsolatos programokban. A Tetra Pak CowParade rendezvénysorozat nagyszerűen kifejezi a cég társadalmi és ökológiai elkötelezettségét. A világ számos városában mar hatalmas sikert aratott, s jelenleg Budapesten zajló CowParade művészeti eseménysorozat keretében híres magyar képzőművészek terveztek teheneket ábrázoló szobrokat, amelyeket a főváros különböző pontjain állítanak ki. A rendezvénysorozatba bekapcsolódott Tetra Pak két alkotást „fogadott örökbe": a Tejörség című szobor azt jelképezi, hogy a Tetra Pak által gyártott dobozos csomagolás megőrzi a tej értékes összetevőit és védi azt a külső káros behatásoktól, az Ökotehén címet viselő mü pedig nem pusztán képzőművészeti alkotás, hanem szelektív italos karton hulladékgyűjtőként is szolgál, s a cég környezetvédelem iránti elkötelezettségét szimbolizálja. Szegeden július 9-én, vasárnap 16 és 22 óra között a Széchenyi téren tekinthetők meg a szobrok. Az izgalmas és színes programok 17.30 órától várják a látogatókat: lesz gyermekrajzverseny és játékos vetélkedő. Bárki lefotóztathatja magát a tehenekkel és aláírásgyűjtés is indul a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Ha pedig valaki megszomjazik, érdemes betérnie a helyben felállított koktélbárba, ahol tejből készült alkoholmentes italokat lehet megkóstolni. Ar Tetra Pak megőrzi, ami jó'"