Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 8. A pécsi polgármester balesetét még vizsgálják Tegnap meghalt Toller László sofőrje PÉCS (MTI) Meghalt Szőke János (képün­kön), Toller László országgyűlési képviselő sofőrje tegnap Pécsett - közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel. „A jú­nius 19-én Toller Lászlóval együtt halesetet szenvedett Sző­ke Jánost a traumatológiai klini­ka intenzív osztályán ápolták, de életét a gondos orvosi kezelés sem tudta megmenteni. Tegnap reggel belehalt súlyos sérülései­be" - mondta Pánics György. A 71 évesen elhunyt Szőke Jánost a polgármesteri hivatal saját ha­lottjának tekinti. Toller Lászlót a 6l-es úton Ta­mási és Dombóvár között szen­vedett balesetet, gépkocsiját egy olyan autó szorította le az útról, amelyik egyszerre két kisteher­autót előzött meg. Az őt szállító szolgálati kocsi sofőrje, Szőke Já­nos megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A polgár­mestert és gépkocsivezetőjét, akik súlyos, életveszélyes sérülé­seket szenvedtek, mentőhelikop­ter szállította Pécsre. Toller Lászlót még aznap este az idegsebészeti klinikán, sofőr­jét a traumatológiai klinikán megműtötték. Az ügyben még tart a rendőrségi vizsgálat. Répássy Róbert és az árnyékkormány A Fidesz szerint a „látványkormány" mellett működik egy „ár­nyékkormány", és ez utóbbi nem más, mint a Fejlesztéspolitikai Irányító Tfcstület. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióveze­tő-helyettese beszélt pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. BUDAPEST (MTI) . Az ellenzéki politikus úgy fogal­mazott: „van egy látványkor­mány a formális miniszteri tiszt­ségeket viselő személyekből, és van egy árnyékkormány, bukott miniszterekből". Ez az árnyék­kormány a Fejlesztéspolitikai Irá­nyító Testület - tette hozzá. A Fi­desz azon javaslatát, hogy parla­menti eseti bizottság ellenőrizze folyamatosan a fejlesztéspolitika intézményrendszerét és a fejlesz­téspolitikai kormánybiztost, a kormánypártok minden egyes al­kalommal leszavazzák a parla­mentben - jegyezte meg. Hozzá­tette: csak ez a Fidesz által java­solt parlamenti bizottság lehet a garanciája az európai uniós pén­zek átlátható és ellenőrizhető el­osztásának. Mint mondta, Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kor­mánybiztos tájékoztatóján is megemlítette, hogy több ezer milliárd forint elosztásáról van szó. A Fidesz azonban nem tartja jó előjelnek, hogy egy színtiszta politikusokból álló testület irá­nyítja ezt az elosztási folyamatot. A TANACS ELŐKÉSZÍT H| Az EU következő pénzügyi pers­pektívájának időszakában rendel­kezésre álló mintegy nyolcezer­milliárd forint fejlesztési összeg felhasználásához átlátható, gyors, hatékony és eredményes döntése­ket és végrehajtást hozó intéz­ményrendszer kell - mondta Baj­nai Gordon fejlesztéspolitikai kor­mánybiztos tegnap Budapesten kormányszóvivői tájékoztatón. Hangoztatta: az új intézményrend­szerben a legfontosabb döntése­ket továbbra is a kormány hozza. Két pénzszállító ült abban az au­tóban, amelyik megállt az Ady Endre úton; egyikük bement a bevételért a közeli bevásárlóköz­pontba, eközben támadta meg a kocsiban maradt társát a szemta­núk elmondása szerint két férfi ­mondta a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense, Un­ger Pál az MTI-nek. Hozzátette: a szemtanúk arról számoltak be, hogy az egyik támadónál pisztoly Nincs sztrájk Felfüggesztik a légiforgalmi irá­nyítók a ferihegyi repülőtérre va­sárnap 14 órára bejelentett sztráj­kot. Erről megállapodás született tegnap a HungaroControl képvi­selői és a CONTROL Magyar Lé­giforgalmi Irányítók Szakszerve­zete között - tájékoztatta a Hun­garoControl az MTI-t. Folytatód­nak a tárgyalások. • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 274,07 288,13 USA dollár 214,62 225,62 angol font 394,23 414,45 cseh korona 9,37 10,35 horvát kuna 36,86 40,74 svájci frank 173,71 184,45 szlovák korona 6,95 7,69 fonás OTP Fónagy János szerint semmi okuk nincs a vasutasoknak az ünneplésre Kóka a MAV reformjáról Kóka János a vasutasnap központi ünnepségén beszélt Fotó: MTI/ Füzesi Ferenc A politika kellő erőt és bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy az országban beinduljanak a reformok ­mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tegnap az 56. vasutasnap központi ünnepségén, Budapesten. BUDAPEST (MTI) A vasúti reformról szólva a miniszter kiemelte, hogy a közúti és a vasúti szolgáltatás menetrendjét, tarifáját össze kell hangolni. A miniszter kitért ar­ra, hogy a vasúttársaságnak takarékosabban és jobb szolgáltatást nyújtva kell működnie, a piaci ver­senyben az utasok érdekeit kell szem előtt tartania. A vasúti piacnyitásra utalva a miniszter elmondta: a versenyben az számít, hogy ki tud jobb szolgálta­tást nyújtani minél olcsóbban, és szeretné, ha a MAV ennek a versenynek nyertese lenne. Kóka Já­nos kérte a vasutasokat, hogy segítsék a reform vé­gigvitelét. Heinczinger István, a MÁV Zrt. általános ve­zérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vasút je­lentős fejlesztések előtt áll, az európai uniós for­rásokat felhasználva 2007-2013 között évente 80 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésre. Hangsúlyozta: a MÁV bevételét akkor tudja nö­velni, ha magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt. A vasúti reformokról szólva Heinczinger István elmondta, hogy ennek jegyében 2006. január l-jé­vel létrejött az önálló árufuvarozási üzletág, a MÁV Cargo, 2007. január elsejétől önállósodik a sze­mélyszállítási, az infrastruktúra, illetve a gépészeti üzletág, amelyek tevékenységét a MÁV Zrt. hol­ding szervezetbe fogja össze. A tervezett létszámle­építésről elmondta, hogy az elsősorban a MAV köz­ponti vezetését érinti. A „vízfejapasztás" során a 8568 főből 30 százalékot építenek le, és 2007. ja­nuár elsejére hatezren lesznek. A vezérigazgató-helyettes kitért arra, hogy a 2012-re várható személyszállítási piacnyitást a MAV modern, korszerű járműparkkal szeretné várni. A járműpark megújításaként 2005-2006-ban 63 darab új motorvonatot szerez­tek be, amelyből 10 már közlekedik, további 10 ha­marosan forgalomba áll. A német vasutaktól 300 darab felújított személykocsi beszerzésére kötöttek szerződést, amelyből az elsők már közlekednek. Az ünnepségen a Baross Gábor Oktatási Központ 165 végzős hallgatója letette a tiszti esküt. A MAV tájékoztatása szerint a vasutasnap alkal­mából háromszáztizenhárman kapnak kitüntetést hét helyszínen. „VASUTASELLENES TERV" A Fidesz „vasutasellenesnek" tartja a kormány reformja­jt, mivel az sok ezer vasutascsalád megélhetését sodorja veszélybe, és tovább nehezíti a kistelepülésen élők hely­zetét - közölte Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-vel a gazdasági miniszter nyilatkoza­tára reagálva. Kóka együtt ünnepelt a vasutasokkal, ho­lott az ágazat dolgozói úgy érzik: a kormány napokban bejelentett, a vasutat érintő intézkedései miatt, nincs okuk az ünneplésre - áll az ellenzéki politikus közlemé­nyében. HÍREK A KULSKA BANKOT MEGVETTE AZ OTP Az OTP Bank Nyrt. aláírta a szerbiai Kulska banka hitelintézet többségi részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést - közölte a pénzintézet a BÉT honlapján tegnap. A legnagyobb magyarországi hitelintézet a piaci érték alapján 118,6 millió eurós vételárat fizet a 67 százalékos részvénycsomagért a tranzakció zárásakor, várhatóan 2006 októberében. Az OTP Bank 2006 májusában jelentette be, hogy vételi ajánlatot kíván tenni a Kulska banka legalább 67 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására. Az újvidéki székhelyű Kulska banka 2005. év végi 136,3 millió eurós mérlegfőösszege alapján 1,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a szerbiai bankpiacon. USA, KÍNA, ÉSZAK-KOREA Egy magas rangú amerikai küldött szerint az Egyesült Államok és Kína között egyetértés van a tekintetben, hogy provokatív tett volt az e héten végrehajtott észak-koreai rakétakísérletek sorozata, s abban is egyetértenek, hogy közös fellépésre van szükség. Christopher Hill, az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalások amerikai főtárgyalója ázsiai körutat kezdett pénteken, hogy meggyőzze az ázsiai országokat: „észre kell téríteni Phenjant". Első útja Pekingbe vezetett, ahol már tárgyalt is a Koreai-félsziget helyzetéről Tang Csia-hszüan (Tang Jiaxuan) miniszterelnök-helyettessel és Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) külügyminiszterrel. Hill elmondta újságíróknak, hogy megvitatta kínai tárgyalópartnereivel az Észak-Korea ellen esetleg bevezetendő szankciók kérdését, de nem közölte, hogy a kínai fél hajlandónak mutatkozott-e a büntető intézkedések elfogadására. R w PALYAZATI FELHÍVÁS Késsel és pisztollyal rontottak a pénzszállítóra Pesten Fegyveres támadás Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a pénzszállító, akit megtámadtak és megsebesítettek pénteken Budapesten, a XIX. kerületben - közölte a rendőrség az MTI-vel. volt, a másiknál pedig kés. Az el­követők nagy valószínűséggel a pénz átadására szólították fel a pénzszállítót, aki ezt megtagad­ta; a sajtóreferens tájékoztatása szerint annyi bizonyos, hogy a pénzszállítót késsel többször megsebesítették. A sebesültre társa talált rá. A rendőrség úgy tudja, hogy a pénzszállító súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése pályázatot hir­det Szeged Megyei Jogú Város Bölcsődéi Igazgatósága magasabb vezetői (igazgatói) beosztásának betöltésére. 1.Az igazgatói megbízás 5 évre,2006.október l-jétől 2011. szeptember 30-ig szól. 2. Pályázati feltételek: - A 15/1998. (IV. 30.) NM-rendelet 2. számú mellékletének 1/2. A) pontjában a bölcsődei igazgatóság magasabb vezetője szá­mára meghatározott képesítés. - Szociális szakvizsga, vagy a magasabb vezetői megbízást köve­Tő 2 éven belüli letétele. - Legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képe­sítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, illetve a közok­tatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat 3. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó — szakmai gyakorlatát is tartalmazó - szakmai élet­rajzát (pontos személyi adatokkal), - az intézményvezetésre vonatkozó programot a szakmai hely­zetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel (vezetési prog­ram, regionális módszertani bölcsődei feladatok ellátásával kap­csolatos elképzelések). 4. A pályázathoz csatolandó: - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, - az iskolai végzettséget, szakképesítést, szakképzettséget iga­zoló okmány(ok) másolata. 5. Illetmény: a Kjt. figyelembevételével, regionális módszer­tani feladatok ellátására tekintettel: 300% magasabb vezetői pót­lék, ill. megállapodás szerint. 6. A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben történő közzétételt követő 30 napon belül, 2006. július 31. 7. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyúj­tási határidejét követő 60. nap, ill. azt követő közgyűlés napja. A pályázati feltételekkel, eljárással, a pályázat benyúj­tásával kapcsolatos rendelkezéseket a 257/2000. (XII. 26.) kormányrendelet 3. §, 4. §-a tartalmazza. 8. A pályázat iránt érdeklődők a pályázat elkészítéséhez szük­séges tájékoztatást a polgármesteri hivatal szociális, családvé­delmi és egészségügyi irodáján, NovkovVeszelinka irodaveze­tőtől kaphatják meg, Szeged, Huszár u. I.Telefon: 06-62-564­312. A pályázók pályázatuk elkészítéséhez megtekinthetik az intéz­mény alapító okiratát, SZMSZ-ét, szakmai programját,a 2005., 2006. évi költségvetését, továbbá lehetőségük lesz az intézmény megismerésére is. 9. A pályázat Szeged Megyei Jogú Város polgármesterének címezve, a polgármesteri hivatal személyzeti osztályára (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) nyújtható be, három példányban. 10. A pályázat elbírálásáról a közgyűlés döntését követően érte­sítjük a pályázókat. Főszerkesztő. SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hit és információ), SÜLI RÓBERT (spottl • LX'lvtl ág szerkesztóségwzrtő: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makit, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Teleion: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat 62/567-882. Interneteim' www dclmagyar.hu • E-mail: szerkcsztoscgl" dclmagyat.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u 1-3 Tel./fax: 62/241-905 Hirdetési tel /fax 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tél. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel 63/401-024. Tel .fax. 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-t 1. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/567-870 • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. tel. -.67-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. S. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tél.: 62/567-872, lax: 62/567-884,16rlcaztésl vezető KÓTI ZOLTÁN. TErjcsztcs: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hfvható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dfj egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarországi, 1395 Ft (Délvilágl • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyatországl, ISSN 1416-00991Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents