Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

12 SZIESZTA 2006. július 1., szombat KÜLSŐ SZEMLÉLŐKÉNT, LENYŰGÖZVE AZ EGYIK LEGCSODÁLATOSABB VETÉLKEDÉSEN, A LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁGON Nem csak az előadás, a kö is A németországi labdarúgó-világbajnokságon eltöltött közel egy hét benyomásait talán a mostanság gyakran látott és olvasott reklám átirata adja vissza legtalálóbban. A meccsbelépő ára: 100-2000 euró (és természetesen lehetetlen hozzájutni). Hat napot eltölteni a helyszíneken a haverokkal: felbecsülhetetlen. Van, amit nem lehet pénzért megvenni. Minden másra pedig ott van az a bizonyos bankkártya. K, A' Nem szerencsés olyasmiről írni, amiről az ember úgy érzi: szavakkal lehetetlen visszaadni az átélteket. Azonban a szerkesztői felkérés és a felejthetetlen élmények együttese elől nem szabad kibújni. Alábbiakat tehát szorozza meg a kedves, futballszerető olvasó több ezerrel, és akkor körülbelüli képet kaphat arról, milyen is a hangulata a hajrájához érkezett németországi futball-világbajnokságnak. Frankfurti narancsliget Nagydarabok, mogorvák, torokhangon beszélnek, söröznek és füvet szívnak. Sokakban élhetett korábban ilyen kép a holland labdarúgó-szurkolókról. Nos, a frankfurti Hollandia-Argentína csoportmérkőzés előtt ez a rossz imázs végleg szertefoszlott bennünk. A helyi lapok szerint ötvenezer németalföldi rándult át a szomszédba, és teremtett remek hangulatot. Ahhoz már hozzászokhattunk a világbajnokságon, hogy valamirevaló drukker csakis országa nemzeti színeit, sőt hazája csapatának mezét viseli a meccs napján. De a hollandok ötletessége minden képzeletet fölülmúlt. (Ehhez nyújt némi adalékot lenti, jobb oldali képünk.) Minden és mindenki narancssárgában - de tetőtől talpig. Holland dzsessz-zenekar a főtéren, oranje indián, fejfedőjén az ország jelképeit (tulipán, szélmalom, sajt) formázó úr, a kánikulában kétméteres oroszlánjelmezbe (a szövetség emblémájában szerepel az állatok királya) öltözött fanatikus, rikító narancsszínű szmokingos rajongók. Nem tinédzserek, többségében középkorúak, láthatóan jómódúak. A prímet talán az a megszállott vitte, aki narancssárga Cadilleckel begördült a forgalomtól egyébként elzárt főtérre, a napfénytetőn kihajolt narancs Elvis-jelmezében, parókájában és napszemüvegében, majd hangszórójába egyesével beleüvöltötte a holland kedvencek nevét. Tette mindezt magánszámításaim szerint (behajtási díj, autóbérleti díj, jelmez) jó néhány ezer euróért. Csak mert szereti a csapatát, mert szereti a focit. A jelentős kisebbségben lévő argentinokat pedig kivétel nélkül barátsággal fogadták, gyakran egy asztalnál sörözgetve latolgatták az esélyeket. Aztán pedig együtt indultak vidáman énekelve a stadion felé - már akinek volt jegye... Belépők, árak, házigazdák Az ugyanis teljesen nyilvánvalónak tűnt, hogy a frankfurti aréna akkor is szűknek bizonyul, ha nem negyvenöt-, hanem százezresre tervezik. A hihetetlen érdeklődésre ráérezve a szervezők ezért találták ki az óriáskivetítős szurkolói centrumokat, amelyekben a kívül rekedtek már-már meccskörülmények között élvezhették a kilencven perceket. Frankfurtban a Majna folyóba(í) tervezték az óriásplazmát, és az egyik parton húzták fel az alkalmi, alig ötvenezres lelátót. Természetesen ez is megteltJegyhez azok sem jutottak, akik feketén akartak belépőt vásárolni. A hírek arról szóltak, akár több ezer eurót is kóstálhat a tikett, de mi csak olyanokkal találkoztunk, akik venni akartak („1 need ticket" ' Ír ^ ^ M-m-^^m^ÁN M t Üt A * * -• *• 1 ár R.« , -A M* ' S- <7. f'ás^r^mvS&^Sl^' I WÍ • "J - , . tg Félreértés ne essék, ez nem a stadion... A berlini Brandenburgi kapunál közel egymillióan ünnepelték Németország továbbjutását Szégyelljék magukat! Szégyelljék magukat azok, akik miatt Magyarország jelenleg a B világbajnokságon sem vehetne részt, lévén 74. a világranglistán. Gondolkodjanak végre el azon, miként létezik az, hogy több százezer német békésen szurkol és mulatozik együtt több tízezer svéddel; hogy ötvenezer holland közösen issza a sört az argentinnal, de még harmincezer horvát is csak szomorú szemmel bámul a kiesés után. Mifelénk az első osztályúnak nevezett bajnokság néhány száz, szurkolónak hívott csőcseléke esik rendre egymásnak a rangadóknak hazudott meccsecskék után. Jóérzésű ember nem viszi családját idehaza a huligánok közelébe, a vb-n a legnagyobb tétért folytatódó küzdelemben is nyugodtan sétálnak nemzeti mezben családapák, családanyák, gyermekek. Erről is ők, a névtelen, arc nélküli tönkretevők tehetnek! Szégyelljék magukat azért Is, mert a mai fiatalok nem szurkolhatnak Törőcsik, Nyilasi, pláne nem Puskás, Kocsis „értékű" magyar feliratos pólóban, hanem jobb híján Ronaldinhónak, Beckhamnek, Zidane-nak öltözve rajonganak külföldi kedvenceikért. Szégyelljék magukat, hogy nem szerethetjük értékes szereplőként ezt a csodás játékot; hogy nekünk miattuk rendre a vereség, a megalázó szerep jut a selejtezőkben, mert tovább, húsz éve, sehonnan sem jutottunk. Legfőképpen pedig azért szégyelljék magukat, mert még mindig belülről rohasztják a futballt, ugyanők ülnek megingathatatlan szemétdombjaik tetején, eszükben sincs felállni, és azt mondani: bocsánat, ennyire tellett! Kérdem én, mindezek után mi alapján mesélnek errefelé rendőrvicceket? „Wirfahren nach Berlin!" Tény, rá sem lehetett ismerni az oly büszke németekre, akik persze - miként a történelem során mindig - mindent a végső célért, a hőn áhított, és egyre inkább kimondott világbajnoki címért tesznek. A müncheni német-svéd nyolcaddöntő után például a két „ex-Auslándert", az egyaránt lengyel származású Klosét és Podolskit istenítették. A Bild még Gliwicébe is ellátogatott. Na nem az egykori haláltáborba, hanem Podolski nagymamájához, aki jelenleg is ott él, és rendkívül büszke a kis unokára. Münchenbe egyébként Stuttgart érintésével utaztunk, ahol megnéztük a vb eddigi egyik legjobb és legizgalmasabb meccsét, az ausztrál-horvátot. Megállapíthattuk, hogy szomszédaink fanatikusok, rengetegen jöttek, de közel sem teremtettek olyan fesztelen hangulatot, mint a hollandok; hogy a továbbjutó, hatalmas műkengurukkal felszerelkező „socceroos"-szurkolók csapata tönkreverne bennünket; és azzal vigasztaltuk a meccs után a horvát rajongókat, hogy majd a 2012-es közös rendezésű Európa-bajnokságon biztosan sikerülni fog. Elvégre a futballal kapcsolatos reménykedésben rendkívüli tapasztalattal bírunk. A bajor fővárosban aztán természetesen minden a házigazdákról szólt. Na jó, a svédek is dicséretesen gördítették lefelé a literes korsókból a sört a történelmi hírességű Hofbrauhausban, de miként a pályán, itt sem volt esélyük a németekkel szemben. Délelőtt fél tizenegykor telt ház volt a világ legnagyobb sörözőjében, és több száz német skandálta teljes egyetértésben: „Berlin, Berlin, wir fahren nach Berlin!" Nem, nem akarnak a fővárosba költözni. Legfeljebb átmenetileg utaznának oda. Ott rendezik ugyanis jövő vasárnap e csodálatos fesztivál döntőjét. Mi pedig büszkén buszoztunk hazafelé goleós (a vb kabalafigurája), jelvényes, emblémás, pólós, mezes, labdás ereklyéinkkel. Legalább kívülállóként ízelítőt kaptunk abból a csodás világból, amelyet mára már angolai, togói, paraguayi, ukrán, svájci, ausztrál és trinidadi is magáénak tudhat. Csak tőlünk, magyaroktól rabolták el. SZETEY ANDRÁS táblával állva reménykedtek a stadionok környékén.), üzért egyet sem találtunk. Ugyanakkor más tekintetben a „Balaton-szindróma" egyáltalán nem érvényesült, a kereskedők nem akartak egyeden hónap alatt meggazdagodni. Megkockáztatom: sem a vendéglátóhelyek, sem a szállodák nem emeltek szezonáraikon. Középszínvonalú, kétágyas hotelszobát hetven euróért találtunk, fél liter sör ádagára három, főételé nyolc-tíz euró volt az éttermekben. Igaz, a mennyiség ezúttal garantálta az extraprofitot... A házigazdák, a mogorva németek pedig kedvesek és készségesek voltak. Legjobb példa erre talán a rendőrséggel megtörtént két apró esetünk. A tökéletes biztonságra szinte láthatatlanul ügyelő, a tömeget rendkívüli profizmussal kezelő egyenruhások egyikéhez lépett oda a franciákért szorító barátom. Arra kérte, adja egy pillanatra kölcsön a hangos bemondóját. A rendőr kérdés nélkül odaadta, majd miután Gy. a környék tudomására hozta, hogy „Viva les bleus!", mosolyogva vette vissza a tölcsért. Másik esetben én próbáltam tört németségemmel útbaigazítást kérni a posztostól. Végighallgatott, majd miután látta, hogy „Auslánder"-rel áll szemben tökéletes angolságNem horrorfám, csak egy átlagos, örömittas ausztrál szurkoló gal magyarázta el az irányt. Ez a busz elment. A holland ünnep csak álom marad, a valódi kupa máshová kerül FOTÓK: MTI